Viktor Lazlo | |
Viktor Lazlo Strasbourg-ban (2010.) | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Sonia Dronier |
Álnév | Viktor Lazlo |
Született | 1960. október 7. (64 éves) Lorient, Franciaország |
Pályafutás | |
Műfajok | popzene |
Hangszer | énekhang |
Díjak | Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja (2022. október 17.) |
Tevékenység | énekesnő |
Kiadók | Polydor Records |
Viktor Lazlo weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Viktor Lazlo témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Viktor Lazlo, eredeti nevén Sonia Dronier (Lorient, Franciaország, 1960. október 7.) belga énekesnő. Legnagyobb sikere az 1987-es „Breathless” című szám, melyet a Belgiumban tartott 1987-es Eurovíziós Dalfesztiválon adott elő.
Általában híres francia tervezők gyönyörű ruhakölteményeiben látható. Zenéje a night-clubokat és a háború előtti amerikai filmeket idézi, kis dzsessz és mainstream pop beütéssel.
Apja martinique-i, anyja granadai. Belgiumba egyetemi tanulmányok miatt költözött, és modellként dolgozott Brüsszelben. Itt fedezte fel őt Francis Depryck belga producer, aki sikerre vitte Plastic Bertrand-t is. Ennek történetét eleveníti fel egy interjúban: „Egy nap találkoztam egy gyönyörű, egzotikus nővel, a Le Mirano bárban, Brüsszelben. Sonjának hívták. Miniszoknyában volt, gyönyörű hosszú lábai és gyönyörű feneke volt. Megkérdeztem, vajon lábainak szépsége vetekszik-e hangbeli adottságaival. A válasza ennyi volt: »Kopj le!« Végül aztán rávettem egy vokálra a Lou és a Hollywood Bananas-ban. Megdöbbentett a hangja, és rögtön tudtam, hogy nekünk dolgunk van egymással.” Lou Depryck-kel felvette a Casanova duettet. Majd Alain Chamfort felkérte a „Backdoor man”-re, az „À mort l'arbitre” c. 1983-as film zenéjére. (A film rendezője Jean-Pierre Mocky).
Depryck keresztelte át a művésznőt Viktor Lazlóra (a Casablanca című film egyik férfi főszereplőjéről), és felkért néhány szövegírót, hogy érzelmes dzsessz-dalokat írjanak neki. A Casablanca atmoszférájába helyezte patronáltját – nevét meghazudtolva - az „A nő” c. album számára. Az album annyira jól sikerült, hogy hamar platinalemez lett Belgiumban. Németországban 100 000, Japánban pedig 60 000-es példányszámban kelt el. A „Pleurer des rivières” és a „Canoe rose” Franciaországban tarolt a listákon.
Viktor Lazlo többnyelvű művész- angolul vették fel a fel a „Backdoor man”-t , a „Looser”-t, a „Last wish for an angel”-t, a „Breathless”-t franciául – a „Pleurer des rivières”-t pedig spanyolul.
Különös művészneve és néha androgün megjelenése gyakran kelti fel a gyanút, hogy transzvesztitával állunk szemben. Gyakorlatilag ez soha nem talált bizonyításra. Egy alkalommal Bettie Mellaerts-nek a De Morgenben így nyilatkozott: 15 éve gondolkodom, hogy miért választottam a Viktor Lazlo művésznevet. Éveken át tartott, mire megértettem - a szüleimnek volt egy lányuk, de fiút akartak. Az anyám sírt, mikor születtem – egy másik lány… ez olyan dolog melyet egész életeden át hordozol, és én látni akartam a nevemben is. Meg akartam erősíteni a férfioldalamat, hogy felfedezhessem mellette a nőit: Sonja otthon maradt, introvertáltan, félénken. Imádott főzni, és a tűzzel szemben üldögélt. Míg Viktor állt a színpadon bátor volt, követelőző, azt a szerepet játszotta, amit mindenki elvárt tőle.
Sandra Kim az 1986-os Eurovíziós Dalversenyen a „J’aime la vie”-vel aratott győzelme után először adhatott otthon a versenynek Belgium. Viktor Lazlo volt, aki az 1987-es brüsszeli verseny műsorvezetője volt. Természetesen rendkívül stílusos, nagyon haute-couture volt.
A „Breathless” kooperációban készült James Ingrammel – az amerikai énekessel, aki révén Michael McDonald is rövid életű sikert aratott a „Yah mo b there” duettel. A „Breathless” Victor Lazlo és Philippe Allaert műve, aki később a nemzetközileg ismertté vált Vaya Con Dioshoz csatlakozott. Ez időben még négyszer Japánba is utazott.
1989-ben feladta Brüsszelt Párizsért – ahogy később nyilatkozta – karrierem csúcsán hagytam ott Brüsszelt egyszerűen a túlélésért, nem azért hogy profitáljak a már elértekből. A csúcs nem jelentett megelégedést: 23 éves korom óta egy gyerekről álmodtam, és megígértem magamnak hogy ennek szentelem magam amint pénzügyileg lehetőségem van rá. Belgiumban így kicsit kikerült a képből, viszont lassan, de biztosan egyre lényegesebb szerepet töltött be a francia show-bizniszben.
1991-ben Bernard Lavilliers-vel együtt lépett fel, akivel egy napon születtek. A „Mes poisons délicieux” is az ő műve, amelyen más művészek, mint Francoise Hardy, Chris Réa és André Manoukian is dolgoztak. Legismertebb dal erről az albumról a „La ballade de Lisa” és a finom hangú „Teach me to dance”.
Eközben felkérték számos duettre is, például Amedeo Minghivel – „Vattene amore” 1991, - Juliane Werdinggel és Maggie Reilly-vel – „Engel wie du” 1990, Xavier Deluc-kel – „Baiser Sacré” 1991. Megemlítendők még a művészbarátok albumai, például David Linx, Khadja Nin…
1996-ig kellett várni a következő album megjelenéséig a „Verso Babe”-bel. Az album borítója Victor Lazlót mutatja hátulról, meztelenül, Christian Lacroix ékszereiben. Rendkívül keresett cikk az interneten a találati eredmények alapján. ez az album olyan költségvetéssel készült, ami megengedte a külföldi felvételeket. Ő a Compass Pointot választotta, a Bahamák gyönyörű tengerpartját. A vendégművészek közt külön említésre méltó Sly Dunbaar és Robbie Shakespeare – Sly & Robbie - a basszusban és a ritmushangszereknél. Az itteni munka gyümölcse egy funkosabb zenei CD lett több effekttel. A „Het Nieuwsblad”-ban így nyilatkozott: „Nagyon izgatott vagyok. Az egész napos interjú során senki sem kérdezett a ruháimról. Karrierem során először történt meg, hogy egyáltalán nem beszéltünk a szépségről vagy a divatról, csak a zenéről. Először érdekli őket igazán a zeném.”
Legtöbb albumát angol/nemzetközi és francia verzióban is. A diszkográfia tartalmazza mindkét albumot – a nemzetközi albumot elsőnek. A lista csak azokat az albumokat tartalmazza, amelyek az akkor vele szerződött médiacégek gondozásában jelent meg.