Hatéves koráig úszott. Kilencévesen kezdett atletizálni. Több számban is versenyzett, de magasugrásban volt a legkiemelkedőbb. 1993-ban az egyéni csúcsát kilenc centiméterrel megdöntve, 221 centiméterrel nyerte meg az európai ifjúsági olimpiai napok magasugró versenyét.[3] Néhány héttel később az ifjúsági Európa-bajnokságon derékfájdalmai miatt 209 cm-t ért el a selejtezőben, ami a 13. helyhez volt elegendő.[4] Az orvosi vizsgálat kezdődő porckorongsérvet állapított meg, ami miatt az év végéig háterősítő edzéseket végzett, és nem indult versenyeken.[5] 1994 elején fedett pályán újabb korosztályos rekordokat érte el, majd magasugrásban győzött a gymnasiadén.[6] A júliusi junior világbajnokságon negyedik lett. A dobogóról csak a több rontott kísérlete miatt szorult le.[7] 1995 tavaszán sérülés miatt hosszabb ideig nem versenyzett. Az ifjúsági EB-n magasugrásban 10. volt, a tízpróbában nem indult el.[8] 1996-ban hét- ás tízpróbában is ifjúsági csúcsot ért el. Augusztusban újabb csúccsal tízpróbában nyert korosztályos világbajnoki címet. Szeptembertől a Kansas State University hallgatója lett nemzetközi üzleti szakon.[9]
Az 1997-es utánpótlás-Európa-bajnokságon negyedik lett.[10] 1998 nyarán második volt az USA egyetemi bajnokságán.[11] A júliusi tallinni többpróba-Európa-kupán 8103 ponttal egyéni csúcsot ért el, és teljesítette az Eb indulási szintjét is.[12] Élete első felnőtt világversenyén, az 1998-as budapesti atlétikai Eb-n a 16. helyen zárt. 1999 áprilisában 8127 pontra javította a legjobb eredményét.[13]Ezt az amerikai egyetemi bajnokságon 8129 pontra növelte, ami a második helyre volt elég.[14] Július végén utánpótlás Európa-bajnok lett. A verseny során öt számban és összesítésben is egyéni csúcsot ért el. A 8379 ponttal a vb indulási szintet is teljesítette.[15] Az augusztusi világbajnokságon tizedik helyen végzett. 2000-ben a fedett pályás Eb-n hétpróbában egyéni csúccsal negyedik lett. Júniusban Götzisben megdöntötte a magyar rekordot.[16] Az olimpia tízpróbaküzdelmeit nyolcadikként zárta.
2001-ben nem indult hétpróbaversenyeken. Áprilisban a Debreceni AK versenyzője lett.[17] Májusban 8173 ponttal ötödik lett Götzisben.[18] A 2001-es edmontoni vb-n szintén negyedik lett a versenyszámában. A 2002-es fedett Eb-n az ötödik helyet szerezte meg. A májusban kezdődött ülőgumó fájdalmai miatt, az augusztusi Eb-n nem indult.[19] 2003-ban a fedett ob-n második volt.[20] A tallinni versenyen már az első nap elmaradt a várakozástól, így nem tudta teljesíteni a fedett vb kiküldetési szintjét.[21] Legközelebb júniusban indult versenyen és 7923 pontot ért el.[22] A világbajnokságon a 400 méteres futamban a célbaérkezéskor bukott és megsérült a lába. A második napon még bemelegített, de végül a versenyt nem folytatta.[23] Szeptember végén mindkét achillesét megműtötték.[24] 2004 május végén, Götzisben indulhatott újra versenyen. A 8126 pont olimpiai A szintet ért.[25] Az athéni olimpián a pontszerző hatodik helyen zárt.
A 2005-ös fedett pályás kontinensbajnokságon ötödikként végzett. A tavaszi felkészülése során a világcsúcstartó Roman Šebrlével közösen edzett három hétig Csehországban, majd egy hónapon át Kaliforniában.[26] Ugyanebben az évben a Götzisben rendezett Hypo-Meetingen (8480) és az egy héttel későbbi arlesi vk versenyen (8320) is második lett. A világbajnokságot Bryan Clay és Šebrle mögött harmadikként fejezte be.
A 2005–2006-os téli felkészülést ismét Šebrlével közösen végezte el.[27] Március elején meghúzódott a combhajlítója. A vizsgálatok semmilyen rendellenességet nem mutattak ki, de nem volt panaszmentes, ezért az egy héttel később rendezett fedett vb-n nem indult.[28] Július elején a többpróba csapat Európa-kupán 8390 pontot teljesített.[29] A 2006-os Eb-n csak Šebrle előzte meg, így ezüstérmes lett. Ezután az achillesét ismét megoperálták. 2007 tavaszán egy távolugróedzés közben beszakadt a vádlija, ezért hat hét kihagyásra kényszerült.[30] Emiatt a vb volt az első tízpróba versenye az évben. Az oszakai világbajnokságot a 12. helyen zárta és teljesítette az olimpiai szintet. 2008 februárjában harmadszor műtötték az achillesét.[31] A nyár elején a talpában szakadt el egy izom.[32] A pekingi olimpián a 100 métert még teljesítette, de a távolugrásra már nem tudott bemelegíteni a fájdalmai miatt. Ezért feladta a versenyt.[33] Ősszel újra edzésbe állt, de novemberben újabb achilles műtétre volt szükség.[34]
2009 áprilisában a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének tagja lett.[35] Az olimpia után 2010 februárjában indult újra versenyen.[36] Szeptemberben három év után tudott egy tízpróbaversenyt végig teljesíteni, ezzel megszerezte első magyar bajnoki címét.[37] 2011 júliusában a tízpróba csapat Európa kupán 7191 pontot szerzett. 2011-től a Kecskeméti Atlétikai és Rugby Club edzője lett. 2012-től Farkas Györgyi edzéseit irányította. 2013-ban a Gödöllői EAC egy csoportját trenírozta. Emellett a Testnevelési Egyetemen tanszéki mérnökként tevékenykedett. 2014-ben fedett pályán magyar bajnok lett. Júliusban 7849 ponttal teljesítette az Eb kiküldetési szintet. A 2014-es Európa-bajnokságon a 17. eredményt érte el. 2019-ben indult újra tízpróba versenyen. A magyar bajnokságot 42 évesen megnyerte. Ezt követően bejelentette, hogy nem indul több tízpróba versenyen.