Zöldpaprika |
---|
Rendszertani besorolás |
|
Hivatkozások |
A Wikimédia Commons tartalmaz Zöldpaprika témájú kategóriát. |
A zöldpaprika a csemegepaprikák (Capsicum annuum var. grossum) egyik legfontosabb, a Kárpát-medencében nagy területen termesztett fajtatípusa. Gyakran étkezési paprikának is nevezik, ez azonban több más típust és változatot is jelenthet (bell paprika, paradicsompaprika stb.)
Egyes fajtái egyáltalán nem csípősek (0 Scoville-egység, azaz SHU), más fajtáinak csak az erei csípősek. Rosttartalma 4,2%[1]
A zöldpaprikát Bulgáriában nemesítették ki a 19. században.
Magyarországon az 1870-es években kezdték fogyasztani. Legelőször az ország déli városai mellett letelepedő bolgárkertészek termesztették és árusították más zöldségfélékkel (paradicsom, uborka stb.) együtt. A századfordulón már az ország minden táján ették, de nagyüzemi termesztését még nem kezdték el. Eleinte a Bulgáriából behozott fajtákat (kalinkói, kosszarvú, szervián stb.) termesztették, majd ezekből kialakultak a körzetek helyi fajtái. A bolgárkertészek termelési technikáját a környezetükben élő magyarok ellesték, eltanulták és továbbfejlesztették. Legelőször a kevés földű parasztok és a kisbérlők tértek át termesztésére, később a módosabb gazdák is.
A két világháború között Magyarországon a városi és a falusi lakosság étkezési paprikafogyasztása is jelentősen megnőtt. Az 1920-as–1930-as években alakultak ki a zöldpaprikát termesztő körzetek és azok tájfajtái. Ezekben a körzetekben a zöldpaprikát kertészeti módszerekkel, elsősorban családi munkaerővel, gyakran más zöldségfélékkel (paradicsom, uborka, fejes saláta, retek stb.) párhuzamosan, többnyire szántóföldön termesztették. Az 1930-as években néhol már a hajtatásos, illetve primőrtermesztés is megindult. A termesztés már az első években olyan sikeres volt, hogy konzervnek is bőven jutott belőle és Európa nyugatabbi országaiba is exportálták.
A zöldpaprika konyhakerti termesztése melegágyi palántaneveléssel kezdődik. A kellően megerősödött palántákat tűzdelik, kapálják és öntözik. Beporzásához többnyire a természetes légmozgás is elegendő, de ennek hatékonysága poszméhekkel jelentősen javítható.
A zöldpaprika-termesztés legjelentősebb magyarországi körzetei:
Cecei nevű fajtája bejegyzett hungarikum.
A fehér színű cecei zöldpaprika termése lecsüngő, háromrekeszű, felfújt bogyó, amelynek színe piacéretten elefántcsontfehér, biológiailag éretten középvörös. A termés csúcsos, háromszög keresztmetszetű. A bogyók többnyire 10–12 cm hosszúak, a csészeleveleknél mért vállszélességük 5–6 cm, húsvastagságuk (termésfal) 4–5 mm; héjuk vékony, csak néhány mikron. Az 1960-as évek elejétől már csak édes (0 SHU) változatát termesztik. Íze és aromája jellegzetes.
A magyar gasztronómia egyik alapvető zöldsége. Fogyasztjuk nyersen, főzve, speciális magyar ételek (pl. lecsó, töltött paprika - valószínűleg innen ered a gyakran használt TV paprika megnevezés is, ti. tölteni való) alapanyagaként, de feldolgozva (pl. savanyítva) önmagában vagy egyéb zöldségfélékkel (káposzta, hagyma stb.) vegyesen is. Nyersen csak 1–2 hétig tartható el, de mélyhűtőben vagy feldolgozva sokáig megőrzi értékét.