Garri Kaszparov Oroszország |
Nigel Short Anglia |
12½ | 7½ |
1963. április 13. (30 évesen) | 1965. június 1. (28 évesen) |
Az 1990-es sakkvilágbajnokság győztese | Az 1990/93-as világbajnokjelölti verseny győztese |
Élő-pontszáma: 2815 (világranglista 1. helyezett)[1] |
Élő-pontszáma: 2665 (világranglista 10. helyezett)[1] |
Az 1993-as klasszikus sakkvilágbajnokság versenysorozata zónaversenyekből, zónaközi döntőből, a világbajnokjelöltek párosmérkőzéses rendszerű egyenes kieséses versenyéből, valamint a világbajnoki döntőből állt. A döntő a világbajnokjelöltek versenyének döntőjében győztes Nigel Short és a regnáló világbajnok szovjet Garri Kaszparov között zajlott. A mérkőzést Londonban vívták 1993. szeptember 7. – október 21. között. A párosmérkőzést 12½–7½ arányban Garri Kaszparov nyerte, ezzel megvédte világbajnoki címét.
A regnáló hivatalos világbajnok Garri Kaszparov a világbajnoki döntő előtt saját sportszövetséget alapított, a Professzionális Sakkozók Szövetségét (PCA), és annak keretén belül rendezte meg a „klasszikusnak” nevezett világbajnoki döntőt a világbajnokjelöltek versenyének győztesével, az angol Nigel Shorttal. A FIDE megfosztotta világbajnoki címétől és törölte ranglistájáról Kaszparovot és a PCA-hoz csatlakozó Nigel Shortot, aki a világbajnokjelölti verseny győztese volt. A FIDE-világbajnoki cím megszerzésére a világbajnokjelölti verseny döntőse, Jan Timman és a Nigel Shorttól vereséget szenvedő, elődöntős Anatolij Karpov között írt ki mérkőzést, amelyet Karpov 12½–8½ arányban nyert meg, ezzel megszerezte a FIDE-világbajnoki címet.
1993-tól 2006-ig, az úgynevezett „címegyesítő” mérkőzésig a sakkozásnak két világbajnoka volt: a „klasszikus sakkvilágbajnok” és a „FIDE-sakkvilágbajnok”.
Az előversenyek során 12 zónából került ki az a 64 versenyző, akik 1990-ben Manilában 13 fordulós svájci rendszerű versenyen mérkőztek meg az első 11 helyért, amely a továbbjutást jelentette a világbajnokjelöltek egyenes kieséses párosmérkőzéses szakaszába. A 11 továbbjutóhoz csatlakozott az 1990-es sakkvilágbajnokság világbajnokjelölti versenyének első négy helyezettje: Jan Timman, Artur Juszupov, Jon Speelman és Anatolij Karpov. A párosmérkőzéses szakasz győztese Nigel Short lett, így ő szerzett jogot a világbajnok kihívására.
A világbajnoki döntő előtt 72-szer játszottak egymással, és találkozóik eredménye jelentős Kaszparov-fölényt mutat: 16 alkalommal nyert, míg Short csak 6-szor állt fel győztesként az asztaltól, és érdekes módon csupán 4 alkalommal egyeztek meg döntetlenben.[2] Először 1980-ban, 18 éves korukban találkoztak Dortmundban a junior sakkvilágbajnokságon, amelyet Kaszparov nyert meg, és Short végzett a 2. helyen. Ekkor döntetlenül végződött a játszmájuk.[3] A rapid játszmákat tekintve +10 -3 =0 a győzelmek aránya Kaszparov javára. Két villámjátszmát is játszottak Brüsszelben 1987-ben, amely +1 -1 =0 eredménnyel végződött.[4]
A világbajnoki mérkőzés előtti két évben mindketten hét egyéni nemzetközi versenyen vettek részt. 1991-ben Kaszparov a 2. helyen végzett Vaszil Ivancsuk mögött Linaresben,[5] majd Karpovval holtversenyben 3–4. lett az Euwe-emlékversenyen, amelyet Short nyert meg.[6] Tilburgban 1,5 pont előnnyel végzett az első helyen Short előtt.[7] Az év utolsó versenyén Reggio Emiliában a 2–3. helyet szerezte meg Visuvanádan Ánand mögött.[8] 1992-ben nagy fölénnyel, két pont előnnyel verte a mezőnyt Linaresben, ahol Short csak az utolsó helyen végzett a 14 versenyző közül.[9] Az első helyen végzett Dortmundban,[10] és kiváló teljesítményt nyújtott a manilai sakkolimpián,[11] valamint a Debrecenben rendezett sakkcsapat Európa-bajnokságon.[12] 1993-ban ismét nagy fölénnyel, 1,5 pont előnnyel nyerte a nagyon erős linaresi versenyt.[13]
Nigel Short az előbbiekben ismertetett közös versenyeken kívül 1992-ben Ánanddal holtversenyben az élen végzett a négy erős nagymester kétfordulós tornáján Amszterdamban.[14] Ebben az időszakban Short sikeresen menetelt végig a világbajnokjelöltek versenysorozatán. A zónaközi versenyen Manilában a 3–4. helyen végzett,[15] majd a párosmérkőzéses szakaszban előbb az angol Jon Speelmant győzte le 5,5–4,5-re, majd Borisz Gelfandot 5–3-ra, az elődöntőben Anatolij Karpov fölött diadalmaskodott 6–4-re, végül a döntőben Jan Timman ellen győzött 7,5–5,5-re,[16] és ezekkel az eredményekkel kivívta a jogot, hogy a világbajnoki címért mérkőzhessen Kaszparovval.
Kaszparov 1985. február óta megszakítás nélkül vezette a világranglistát, míg Short éppen csak a legjobb 10 hely környékét foglalta el. Legjobb helyezése egy 5. hely volt, és a világbajnoki mérkőzés kezdetén a 10. helyen állt.[1]
A párosmérkőzésre London szívében, a Savoy színházban került sor. Azon a környéken, amely az 1800-as években a sakk központjának számított. A mérkőzés legfeljebb 24 játszmából áll, és az nyer, aki előbb éri el a 12,5 pontot. 12–12 esetén Kaszparov megtartja címét. A játszmákban 40 lépést kellett megtenni 2 óra alatt, és minden további 20 lépésre 1 óra állt rendelkezésre. A díjalap 1 700 000 angol font volt (kb. 2 500 000 amerikai dollár), amelynek 5/8-a a győztest illette.
Az első játszmát rögtön Kaszparov nyerte, és győzelmét megismételte a 3., a 4., a 7. és a 9. játszmában, így a félidőben 8,5–3,5-es állásnál már öt pont előnyt szerzett. Előnyét tovább növelte a 15. játszmában, majd ezt követően Short első és egyben utolsó győzelmét érte el ezen a mérkőzésen a 16. játszmában. A 20. játszmát követően Kaszparov 12,5–7,5 arányú győzelmével megvédte világbajnoki címét, illetve ő lett a Professzionális Sakkozók Szövetsége (PCA) első világbajnoka.
Versenyző | Ország | Élő-p. | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Garri Kaszparov | Oroszország | 2815 | 1 | ½ | 1 | 1 | ½ | ½ | 1 | ½ | 1 | ½ | ½ | ½ | ½ | ½ | 1 | 0 | ½ | ½ | ½ | ½ | 12½ |
Nigel Short | Anglia | 2665 | 0 | ½ | 0 | 0 | ½ | ½ | 0 | ½ | 0 | ½ | ½ | ½ | ½ | ½ | 0 | 1 | ½ | ½ | ½ | ½ | 7½ |
A mérkőzés összes játszmája megtalálható a Chessgames honlapján. A döntéssel végződött játszmák: