Ludwig van Beethoven No. 2. B-dúr zongoraversenye az 1794–1795 években komponált opus 19. számot viselő mű.
No.2. zongoraverseny | |
versenymű | |
Beethoven 1788-ban, Joseph Neesen festménye | |
Zeneszerző | Ludwig van Beethoven |
Opusszám | op. 19. |
Keletkezés | 1794-1795 |
Ősbemutató | 1795. március 29.. Bécs Burgtheater szólista: Ludwig van Beethoven |
Megjelenés | 1801. |
Hangnem | B-dúr |
Hangszerelés | zongora, fuvola, 2 oboa, 2 fagott, 2 kürt, vonósok |
Időtartam | kb. 30 perc |
Tételek | 1. tétel – Allegro con brio
2. tétel – Adagio 3. tétel – Rondo Molto allegro |
A Wikimédia Commons tartalmaz 2. zongoraverseny témájú médiaállományokat. |
Beethoven ezt a zongoraversenyét 1794. és 1795. között írta. A mű bemutatója Bécsben volt a Burgtheaterben 1795. március 29-én, a zongoraszólót maga Beethoven játszotta.
Az op.19., B-dúr versenymű No 2. zongoraversenyként vonult be köztudatba, Beethoven saját kijelentése szerint 1794.- 1795. években írta, tehát valójában ez lenne első publikált zongoraversenye. Néhány évvel korábban Bonnban Beethoven próbálkozott már a zongoraverseny műfajával, ezen sohasem publikált Esz-dúr versenyműnek csak a zongoraszólama maradt ránk ( No. 0. zongoraverseny).
A mű zongorára, fuvolára, 2 oboára, 2 fagottra, 2 kürtre és vonósokra íródott a partitúra szerint.
A kompozíció több szállal kötődik a korabeli bécsi zongoraversenyek átlagához, formálásában alapvetően a mozarti stílust követi, azonban egy drámailag érzékeny és kontrasztokat is megjelenítő mű, mely előrevetít bizonyos mozzanatokat a későbbi művek sajátosan beethoveni stíluselemeiből.
Az első tétel diadalittas zenekari megnyitóval indul, markáns, telten hangzó főtémát mutat be, egy erőteljes B-dúr hangzatot követően. A téma két fő részből épül fel: egy pontozott ritmusú akkordikusan felrakott tézisből, és egy az első hegedűkön lágyan ívelő antitézisből. E két elemből könnyen adódik a motivisztikus építkezés, melyet a Haydn–féle zeneszerzés-leckéiben tanulhatott meg Beethoven 1793-ban. Jóval később mint a mű bemutatója, ehhez a tételhez Beethoven írt egy meglehetősen nehéz kadenciát, mely eléggé eltér az eredeti műtől. Úgy érezte, hogy ez a főtéma elég jól használható, ezért számtalan variációját megjelenítette a kadencia. A tételt 1787. és 1789. között írta Beethoven Bonnban.[1]
A lassú tétel zenekari bevezetővel indul, a zongora csak később szólal meg, fantáziaszerűen oldott gazdagon ékesített szólammal. A tételben a melléktéma E-dúr hangnemű. Ezt a tételt is 1787. és 1789. között írta Beethoven Bonnban.
A finálé rondó zenéjének stílusa a közismert „lovagló-zene”, melyhez hasonlót a Hegedűverseny zárótételében ír majd Beethoven. Korai korszakának játékossága jelenik itt meg. Egy 6/8-os melódia tér vissza játékosan a rondóban. Ezt a Haydn hatásait is mutató tételt 1795-ben Bécsben, a bemutató előtt írta a szerző.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Piano Concerto No. 2 (Beethoven) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.