Aglaja Veteranyi

Aglaja Veteranyi
Született1962. május 17.
Bukarest
Elhunyt2002. február 3. (39 évesen)
Zürich
Állampolgársága
SzüleiTandarica
Foglalkozásaszínésznő,
írónő
Kitüntetései
  • Berliner Kunstpreis
  • Adelbert von Chamisso Prize (award of sponsorship) (2000)
Halál okafulladás
SírhelyeCemetery Manegg
Sablon • Wikidata • Segítség

Aglaja Veteranyi (Bukarest, 1962. május 17. – Zürich, 2002. február 3.) svájci színésznő és írónő.

Élete

[szerkesztés]

Aglaja Monika Veteranyi romániai cirkuszdinasztiába született; magyar származású apja, Alexander Veteranyi[1] bohócként lépett fel, anyja, Josephina Tanasa-Veteranyi[2]akrobata volt. 1967-ben családja elmenekült Romániából. A következő években artistaként és táncosként lépett fel, bejárva a fél világot. 1977-ben édesanyjával Svájcban telepedett le, miután szülei 1974-ben elváltak és apja Buenos Airesben maradt Aglaja nővérével.[1] Noha románul és spanyolul is tudott, a gyakori költözések miatt nem látogatta rendszeresen az iskolát és írástudatlan volt. Később néhány évig bentlakásos iskolába járt, majd drámatagozaton tanult Zürichben. 1982-ben indult színészi és szerzői pályafutása. Emellett színészképzőt végzett a Zürichi Színházi Társaságnál (Schauspiel Gemeinschaft Zürich), ahol később tanított is.

1982-től Veteranyi szabadúszó íróként és színészként élt Zürichben. 1988-tól 2001 augusztusáig Christian Seilerrel közösen vezette a Zürichi Színházi Társaságot. 1996-ban Jens Nielsennel megalapítják az Engelmaschine (Angyalgép) elnevezésű színtársulatot, amelyben 2001-ig közösen vesznek részt színházi projektekben és előadásokban. Számos írása jelent meg folyóiratokban és antológiákban, és különféle színházi projektekben dolgozott, így többek között a Wortpumpe irodalmi kísérleti műhelyben René Oberholzerrel. Tagja volt a német-svájci P.E.N.-Központnak. 2001 őszén súlyos lelki válságba került, ami oda vezetett, hogy 2002 februárjában öngyilkosságot követett el: a Zürichi-tóba fulladt.

Aglaja Veteranyi regényeket, verseket, színdarabokat írt. Az irodalomkritikusok elsősorban hányattatott gyermekkorát feldolgozó önéletrajzi írásait értékelték nagyra eredetiségük miatt. Az utolsó regénye a Das Regal der letzten Atemzüge (A végső sóhajok polca) befejezetlen maradt, csak a halála után adták ki.

Legismertebb regénye az önéletrajzi vonatkozású A gyermek a forró puliszkába esett (Warum das Kind in der Polenta kocht), amiből színházi feldolgozás és film is készült.

Díjai

[szerkesztés]
  • 1998 A Berlini Szenátus ösztöndíja
  • 2000 A Berlini Művészeti Díj támogatói díja
  • 2000 Az Adelbert-von-Chamisso-Díj támogatói díja[3]
  • Zürich város irodalmi támogatói díja

Művei

[szerkesztés]
  • Ein Totentanz: Geschenke. (Haláltánc: ajándékok) Jean-Jacques Volz fametszeteivel. Edition Peter Petrej, Zürich, 1999
  • A gyermek a forró puliszkába esett; ford. Billinger Edit; Kráter Műhely, Pomáz, 2003 (Kráter klasszikusok sorozat); (Warum das Kind in der Polenta kocht. Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, 1999, ISBN 3-421-05216-6. / Deutscher Taschenbuch-Verlag, München, 2001, ISBN 3-423-12908-5)
    • Fametszetes kiadás Katrin Stangl. Hochschule für Grafik und Buchkunst, Leipzig, 2004
    • Fordításai: román (2003), magyar (2003), szlovák (2004)
    • Színházi feldolgozások:
      • Ilka Schönbein: Mein eigen Fleisch und Blut (Chair de ma chair)[4][5]
      • Nadine Schwitter: Warum das Kind in der Polenta kocht. Stadttheater Bern und Deutsches Schauspielhaus in Hamburg, 2010[6]
  • Das Regal der letzten Atemzüge (A végső sóhajok polca) Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart und München, 2002, ISBN 3-421-05377-4 / Deutscher Taschenbuch-Verlag, München, 2004, ISBN 3-423-13217-5
    • Fordításai: román (2003), szlovák (2006)
  • Vom geräumten Meer, den gemieteten Socken und Frau Butter. (’Az eltűnt tenger, a kölcsönzokni és Butter asszony) Werner Morlang utószavával. Deutsche Verlags-Anstalt, München, 2004, ISBN 3-421-05832-6
    • Fordításai: Lengyel (2005)

Források

[szerkesztés]

Magyar nyelvű

[szerkesztés]

Német nyelvű

[szerkesztés]
  • Rudolf Bussmann und Martin Zingg (Hrsg.): Aglaja Veteranyi weiterschreiben. Mit Beiträgen von Monica Cantieni, Guy Krneta, Gabriele Markus, Mariella Mehr, Michael Mettler, Werner Morlang und Jens Nielsen. In: Drehpunkt, Schweizer Literaturzeitschrift, Nr. 114, Oktober 2002. Lenos Verlag, Basel 2002.[7][8]
  • Laura Gieser: Heimatlose Weltliteratur? Zum Werk von Aglaja Veteranyi. In: Germanica, No. 38, 2006, ISBN 2-913857-17-5.[9]
  • Vesna Kondrič Horvat: Familienbilder als Zeitbilder bei Franco Supino und Aglaja Veteranyi. In: Beatrice Sandberg (Hrsg.): Familienbilder als Zeitbilder. Erzählte Zeitgeschichte(n) bei Schweizer Autoren vom 18. Jahrhundert bis zur Gegenwart. Frank & Timme, Berlin 2010, ISBN 978-3-86596-288-1. S. 281–292.
  • Nina Neudecker: Ich weiss nicht, was eine Muttersprache ist. Porträt und Texte von Aglaja Veteranyi. In: Schweizer Monatshefte, Fokus Chamisso-Preis. Ausgabe 938, Februar 2005. (Auszug online)
  • René Oberholzer: „Meine Heimat ist die deutsche Sprache.“ Zur Heimat und Heimatlosigkeit der Aglaja Veteranyi. Essay. In: Driesch, Zeitschrift für Literatur und Kultur, Nr. 10. Driesch Verlag, Drösing 2012, ISSN 2078-6433. S. 130–135.
  • Katja Suren: „Am liebsten habe ich Geschichten mit Menschen, die essen oder gekocht werden“. Zur vermeintlich einigenden Kraft des Essens bei Natascha Wodin und Aglaja Veteranyi. In: Claudia Lillge und Anne-Rose Meyer (Hrsg.): Interkulturelle Mahlzeiten. Kulinarische Begegnungen und Kommunikation in der Literatur. Transcript-Verlag, Bielefeld 2008, ISBN 978-3-89942-881-0. S. 171–184.[10]
  • Katja Suren: Ein Engel verkleidete sich als Engel und blieb unerkannt: Rhetoriken des Kindlichen bei Natascha Wodin, Herta Müller und Aglaja Veterany. Dissertation. Universität Paderborn, 2010.[11][12]

Film

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ a b http://partnerstwo.onet.pl/1644041,3502,,martwa_za_zycia,artykul.html
  2. ↑ http://programm.ard.de/TV/bralpha/hier-himmel---aglaja-veteranyi/eid_284877933456894?datum=2012-05-17&list=main&first=1[halott link]
  3. ↑ Mitteilung samt Schrift- und Leseproben. Archiválva 2012. november 1-i dátummal a Wayback Machine-ben Robert-Bosch-Stiftung.
  4. ↑ Porträt Schönbeins und ihrer Stücke[halott link] (PDF-Datei, 0.1 MB), Seite 6.
  5. ↑ Petra Bail: Eine Seele wie ein Kinderpopo. Aufführungs-Kritik[halott link] (PDF-Datei, 0.2 MB) in der Eßlinger Zeitung vom 2. Februar 2010.
  6. ↑ Stückbeschrieb Archiválva 2014. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben durch das Schauspielhaus Hamburg.
  7. ↑ Verlags-Information mit Textproben.
  8. ↑ Darin von Werner Morlang: Rede für Aglaja..
  9. ↑ Volltext.
  10. ↑ Buchbeschrieb Archiválva 2011. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben beim Transcript Verlag.
  11. ↑ Liste der Promotionen an der Universität Paderborn.
  12. ↑ Titel erscheint bei Helmer, Sulzbach 2011, ISBN 978-3-89741-316-0.
  13. ↑ Pressemeldung über Auszeichnung bei Literavision 2004.

További információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Aglaja Veteranyi című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.