Cessna A–37 Dragonfly | |
Egy OA–37B Dragonfly az Illinois Air National Guard kötelékében, 1984. május 14. | |
Funkció | könnyű csatarepülőgép |
Gyártó | Cessna |
Sorozatgyártás | 577 |
Gyártási darabszám | 3180 |
Fő üzemeltetők | Chilei légierő Vietnámi légierő |
Személyzet | 2 fő |
Első felszállás | 1963. október 22. |
Szolgálatba állítás | 1964. |
Szolgálatból kivonva | 1992 (USA) |
Repülési jellemzők | |
Hatótávolság | 1480 km |
A Wikimédia Commons tartalmaz A–37 Dragonfly témájú médiaállományokat. |
A Cessna A–37 Dragonfly vagy Super Tweet egy, az Amerikai Egyesült Államokban gyártott könnyű csatarepülőgép, melyet a T–37 Tweet oktatógépből fejlesztettek ki az 1960-as és 1970-es években. Az A–37 repülőgépet bevetették a vietnámi háborúban majd az azt követő békeidőkben is hadrendben állt.
A kisméretű, alkalmanként „Tweetnek” („Csipogó”) nevezett Cessna T–37-est a US Air Force 1952 decemberében választotta ki első, sugárhajtású alapfokú kiképzőgépének. Összesen 534 T–37A-t és 552 T–37-est gyártottak a USAF részére, és a Cessna még 273 T–37C-t készített az amerikai katonai segélyprogramokban részt vevő külföldi légierők számára. A USAF gépei közül sokat még ma is hadrendben tartanak.
1963-ban a USAF megrendelte egy-egy T–37C és a T–37B áttervezését YAT–37D prototípussá, hogy kiértékelhesse a gépek könnyű alacsonytámadó lehetőségeit a COIN (Counter Insurgency – felkelők elleni) hadműveletekben. Az új prototípuson lecserélték az eredeti J69–T–25-ös hajtóműveket a majdnem kétszer olyan erős J82–GE–2/5-ösökre, amely lehetővé tette a maximális felszállósúly megemelését 4763 kg-ra. A YAT–37D-n megjelent az áramvonalazott szárnyvégi kiegészítő üzemanyagtartály, a szárny alatti hat megerősített pont a fegyverzet számára, és a pilótafülke elé helyezett kiskaliberű Minigun géppuska. A YAT–37D 1963. október 22-én repült először, majd ezt követték a USAF kiértékelő repülései. A siker ellenére a gép akkori szükségszerűségét még nem ismerték el, de később a vietnámi háborúban a USAF érdeklődése ismét megnőtt. Ekkor hatról nyolcra növelték a szárny alatti megerősített pontok számát és a repülőgép maximális felszállósúlyát ismét megemelték. A USAF harci kiértékelésre 37 darab AT–37D-t (későbbi jelzése A37D Dragonfly) rendelt. A kiértékelésre a dél-vietnámi Bien Hoa támaszponton „Comban Dragon” fedőnévvel került sor 1967 augusztusa és decembere között. 1968 májusában a USAF 127 megint csak nagyobb felszállósúlyú és az erősebb J85–GE–17A hajtóművekkel felszerelt A–37B-re kötött szerződést. Ezen a típuson a pilóták repülés közben általában csak egy hajtóművel repültek, hogy így takarékoskodjanak az üzemanyaggal. Az A–37B-kből végül is ötszáznál jóval több darab készült el, beleértve a B sorozatúvá alakított A37A-kat is. Ebből a sorozatból 254 darabot adtak át a dél-vietnámi légierőnek, amely 1969 márciusától nyilvánította harckésszé Dragonfly flottáját.
A harcok kezdetén a típus jól bevált, de később sok repülőgépet lőttek le a vállról indítható föld-levegő rakétákkal, ezért a Dragonflyokon rendszeresítették a támadó rakétákat eltérítő infracsalikat. Dél-Vietnám 1975-ös eleste után Észak-Vietnám 95 darab A–37B repülőgépet zsákmányolt. Sok dél-vietnámi A–37B-t azonban sikerült kimenekíteni az országból, ezeket a gépeket a kambodzsai, a dél-koreai és a thaiföldi légierőknek adtak át. A katonai segélyprogramok keretében a típust rendszeresítette a chilei, az ecuadori, a guatemalai, a hondurasi, a kolumbiai, a perui, a salvadori és az uruguayi légierő.
Az Egyesült Államokban elkészült az AO–37B légicsapásokat kijelölő és vezető repülő harcálláspont változat is, amely az Air National Guardnál 1992 októberéig repült. Az USA-ban még legalább tíz évig használták a NOA–37 jelgépeket.
Az 1960-as évek elején a növekvő amerikai jelenlét Vietnámban megnövelte az érdeklődést a felkelők ellen bevethető (COIN) gépek iránt. 1962 végén a USAF Különleges Légi Hadviselési Központja a floridai Hurlburt reptéren kiértékelt két T–37C gépet a feladatkörre.
A légierő ígéretesnek találta a T–37-est, de egy továbbfejlesztett változatot akart a repülőgépből, amely képes elegendő hadianyag szállítására, erősebb és jobban teljesít a harcmezőn. Ez azt jelentette, hogy egy nehezebb gépre lesz szükség, erősebb hajtóművekkel. 1963-ban a légierő megbízta a Cessnát két YAT–37D prototípus elkészítésével: a T–37 repülőgépeken a következő módosításokat hajtották végre:
Ezek a változtatások a repülőgép súlyának drasztikus növekedéséhez vezettek, illetve a gépnek a bevetéshez szükséges hadianyagot is szállítania kellett. A Cessna ezért megkétszerezte a hajtóművek teljesítményét, mégpedig két darab Continental J–69 hajtómű és General Electric J85–J2/5 sugárhajtómű beszerelésével, így 10,7 kN tolóerőt elérve.
1967 augusztusában 25 A–37A-t küldtek Vietnámba a „Comban Dragon” fedőnevű kiértékelési program keretein belül, majd a Bien Hoa bázisról repültek légikommandó küldetéseket, beleértve a légitámogatást, helikopterkíséretet, légi irányítást és az éjszakai légi lefogást. A fegyverzet magában foglalta a repesz-romboló bombákat, kazettás bombákat, nem irányított rakétákat, napalm bombákat és az SUU–11/A Minigun géppuskatartályt. A legtöbb küldetésre a repülőgép magával vitt két kiegészítő külső üzemanyagtartályt a belső megerősített pontokon.
Ezalatt az A–37A-k több ezer bevetést repültek. Egyet sem veszítettek ellenséges tűz következtében, mindössze két gép tört össze leszállási balesetek miatt. Az A–37A formális neve a Dragonfly volt, de a legtöbb pilóta Super Tweet-nek hívta. A „Comban Dragon” program sikeres volt, de a harci kiértékelés feltárta az A–37A egyes hiányosságait. Az egyik legfőbb probléma a gép kicsi hatótávolsága és tűrőképessége volt. Egyéb hiányosságok többek között a repülőgép harci körülményei között adódtak, például a nehéz irányíthatóság támadás során.
Az 1967-es év elején a USAF aláírt egy megbízást a Cessnával egy továbbfejlesztett Super Tweetről, melynek megjelölése az A–37B lett. Az eredeti megrendelés 57 gépről szólt, de ezt gyorsan 127 gépre növelték. Az A–37B-ket főleg a dél-vietnámi légierő (VNAF) támogatására szánták, mivel ezekkel a gépekkel akarták lecserélni a Skyraidereket. Az A–37B prototípusa 1967 szeptemberében készült el, a Dél-Vietnámba való szállítás pedig 1968-ban kezdődött.
Az A–37B-ket teljesen új sárkánnyal gyártották. Ezek erősebbek voltak az A–37A-kon használtaknál, 5 g helyett 6 g-s erőnek is ellenálltak, ezen kívül élettartamukat 4000 órára növelték. A harcmezőn tapasztaltak alapján akár még 7000 órát is kibírtak.
Az A–37B súlya közel kétszerese volt a T–37C súlyának. A teljes felszállósúly 2,67 tonna volt. A gyakorlatban az A–37B-ket gyakran legalább két, de néha négy szárny alatti kiegészítő üzemanyagtartállyal is ellátták, hogy megnöveljék harctéri hatékonyságát.
A súlytöbbletből adódóan egy új hajtóművel látták el az A–37B-t, egy General Electric J85–GE–17A hajtóművel, amely 12,7 kN tolóerőt produkált. Ezeket a hajtóműveket kissé kifelé és lefelé döntve építették be, hogy javítsák az egyhajtóműves irányíthatóságot. A légikommandó pilótái az egyhajtóműves üzemeltetést egy jó megoldásnak találták a hatótávolság megnövelése céljából.
A kezelhetőség javítása érdekében az irányítórendszerekben módosításokat hajtottak végre. A katapultülések páncélozva voltak, a pilótafülke nejlon golyóálló függönnyel volt kibélelve és öntömítő üzemanyagtartályok kerültek beépítésre.
Az A–37 tökéletes volt a közvetlen légitámogatásra. Egyenes szárnyai lehetővé tették számára, hogy leküzdje a célpontjait 160 km/h sebesség mellett. A lassú repülési sebesség növelte a bombázás pontosságát is.
Az A–37 nem igényelt sok karbantartást, összehasonlítva más gépekkel – mindössze két órányi karbantartási munkát igényelt minden lerepült óra után. Ez részben annak köszönhető, hogy több hozzáférési panelt helyeztek el a stratégiai fontosságú helyeken.
A 20 mm-es GPU–2/A és az AMD 30 mm-es gépágyú-konténereket jó eredményekkel tesztelték le az A–37B-ken, de a jelentések alapján ezeket a fegyvereket alig vagy soha nem használták bevetéseken.
Összesen 577 A–37B repülőgép készült, ebből 254 darabot a dél-vietnámi légierőnek szállítottak. A háború végéig az A–37 több mint 160 000 küldetést hajtott végre, mindössze 22 USAF veszteséggel. Körülbelül 187 darab A–37B volt a dél-vietnámi légierő szolgálatában, mikor az ország elesett. 92 darabot átvett az USA, de 95 darab az észak-vietnámi haderő kezére jutott, melyeket később Kambodzsa felett és az 1979-es kínai konfliktus folyamán vetettek be. Ezeket a gépeket az 1970-es évek végén vagy az 1980-as évek elején vonták ki a hadrendből, valószínűleg a pótalkatrészek hiánya miatt. Néhány gépet Vietnám szövetségeseinek juttatott el, többek között Csehszlovákiának, Lengyelországnak, Kelet-Németországnak és a Szovjetuniónak. A többit magángyűjtőknek adtak el. Hat darab A–37B az amerikai repülőgépgyűjtőkhöz került, míg négy A–37B jelenleg magántulajdonban van Ausztráliában és Új-Zélandon.
A háború után a USAF A–37B gépeit a Tactical Air Command (TAC) állományába helyezte. Az 1980-as évek elején ezeket a gépeket a FAC (Forward Air Control – Előretolt Légiirányítás) feladatkörre osztották be és az OA–37B megjelöléssel látták el. Az OA–37B gépeket később kivonták, majd helyüket a Fairchild OA-10A Warthog gépek vették át.
Az 1995-ös Cenepa háborúban mind Ecuador, mind pedig Peru bevetette az A–37-est. 1995 február 10-én a perui légierő egyik A–37B gépét egy Shafrir 2 rakétával lőtte le az ecuadori légierő Kfir gépe. Február 12-én egy ecuadori A–37B megsérült egy vállról indítható légvédelmi rakétától, de biztonságosan visszajutott a bázisra. Peru állítása szerint lelőtt még egy A–37-est, szintén vállról indítható rakétával, de Ecuador ezt tagadta.
Az A–37B repülőgépet az 1970-es évek alatt exportálták Latin-Amerikába. Az ottani országok igényeinek jól megfelelt, mivel egyszerű, olcsó és hatékony repülőgép volt.
A guatemalai légierő repülte az A–37-es az 1970-es évektől az 1990-es évekig, egyetlen gépet veszítve 1985-ben, bevetés közben.
A típust, az Embraer EMB 312 Tucano mellett széles körben alkalmazták kábítószerellenes műveletek folyamán is.
Négy A–37B magántulajdonban van Ausztráliában és Új-Zélandon, hat pedig az Egyesült Államokban.