Bhrikuti

Szongcen Gampo (középen) Vencseng hercegnő (jobbra) és Bhrikuti (balra) társaságában.
A sorozat témája
Tibeti buddhizmus
Gyakorlatok és szintek
Történelem és áttekintés
Sablon:Tibeti buddhizmus

Bhrikuti hercegnő (nepáli: Dhrikuti Dévi, tibeti: Balmoza' Khricun és Bhelsa Tritsun)[1][2] vagy egyszerűen Khricun („Királyi hölgy”), hagyományosan Szongcen Gampo (605? - 650) tibeti király első felesége, és egyben Tárá, az együttérzés istennőjének a megtestesülése.[3] Úgy is nevezték, hogy „Besa”,[4] aki a nepáli Liccsavi királyság hercegnője volt.

Annak ellenére, hogy Bhrikuti személyének létezése nem bizonyított - nem szerepel a Tunhuangban megtalált dokumentumok között a neve - a kutatók egyre több utalást találnak arra, hogy létező személy volt.[5] Minden bizonnyal szoros kapcsolat volt Tibet és Nepál között ebben a korban.[6]

Sok tibeti tartja Bhrikutit Amsuvarma (605-621) lányának, aki I. Sivadevától örökölte a trónját. Amennyiben ez tényleg így volt, akkor a Szongcen Gampóval kötött házasság valamikor 624 előtt kellett, hogy történjen.[7] Acsarja Kirti Tulku Loszang Tendzin azonban azt állítja, hogy Szongcen Gampo 632-ben vette el a nepáli hercegnőt.[8]

Egyes tibeti legendák szerint azonban egy Go Csa nevű nepáli királynak (a tibeti név szó szerinti jelentése alapján arra következtetnek, hogy ez Udajavarman személyének felel meg) volt egy Bri-btumn vagy Bhrkuti nevű lánya.[9]

Minden bizonnyal Udajavarman ugyanaz a személy, mint Udajadeva, I. Sivadeva fia, és a későbbi Amsuvarmá örököse. Róla szintén úgy tartják, hogy ő volt Narendradeva (tibeti: Mivang-Lha) apja.[10] Ha ez igaz, akkor Narendradeva és Bhrikuti testvérek voltak.

Narendradeva személyéről viszonylag sok történelmi ismeret található. Az Tang régi könyv szerint amikor Nepál királya,[11] a Liccsavi király, Naling Deva (vagy Narendradeva), meghalt, az egyik nagybátyja, Visnagupta foglalta el a trónját.[12] A tibetiek menedéket nyújtottak Narendradeva számára, majd segítettek neki elfoglalni a trónt 641-ben. Ilyen módon vált Tibeti a nepáli király vazallusává.[13][14][15]

Pontosan nem lehet tudni, hogy Szongcen Gampo mikor vette el Bhrikutit, azonban valószínűleg akkor, amikor Narendradeva elszökött Tibetbe (621 körül), amikor Dhruvadeva vette át a trónt (aki, egy 623-as felirat tanúsága szerint, közösen uralkodott Dzsisnuguptával)[16]

Bhrikuti Tibetben

[szerkesztés]
Vencseng és Bhrikuti hagyatéka—Dzsokhang templom Tibetben—a nászajándékként hozott Buddha-szobrok és egyéb tárgyak részére.
Balról jobbra: Bhrikuti Dévi, Szongcen Gampo és Vencseng hercegnő.

A híres tibeti történelmi könyv, a Ba testamentuma szerint miután Szongcen Gampo feleségül vette a nepáli király lányát, Khricunt, épített egy templomot Lhásza városában és további templomokat az ország más területein. Egyik miniszterét Indiába küldte, hogy az indiai írás mintájára saját tibeti írást alkossanak[17]

A tibeti hagyományok szerint Bhrikuti buddhista volt és sok szent képet, szobrot és mesterembert vitt magával Tibetbe a hozománya részeként. A lhászai Vörös palotát (Mar-po-ri Pho-drang), amelyet később újból felépítettek a tizenhárom emeletes Potala palotában (az 5. dalai láma) nepáli mesterek építették Bhrikuti kívánsága szerint. Állítólag ő emeltette a Szamje kolostor szobrait.[18][19] Úgy is nevezik, hogy Mikjo Dordzse (Manuvadzsra) szobor. Ez valószínűleg nem a hercegnő által Nepálból hozott szobor, ugyanis a templomot már legalább két alkalommal kifosztották - először a mongolok, majd a kínaiak az 1960-as években. Az alsó részét állítólag megtalálták egy lhászai szeméttelepen, a felső részét pedig Pekingben. A részeket összeállítottak és körbevették nyolc bódhiszattva alakjával.[20]

Szongcen Gampo és Bhrikuti közösen építtette meg a Culag Khang (magyarul „Bölcsesség háza”) templomot a szobrok számára. Az épület jelenlegi neve Dzsokhang („Az úr háza”), amely Tibet legszentebb temploma, a tibeti főváros szívében.[21] Ekkor épült a dMar-po-ri fehér palota, amely az új birodalmi főváros kormányzati központja lett.[22]

Bhrikutit általában zöld Táráként ábrázolják a tibeti ikonográfiában. Szongcen Gampo másik külföldi felesége a kínai Vencseng hercegnő volt, akit szintén Tárá reinkarnációjának tartanak. Ő a fehér Tárá.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Tenzin, Ahcarya Kirti Tulku Lobsang. "Early Relations between Tibbet and Nepal (7th to 8th Centuries)." Translated by K. Dhondup. The Tibet Journal, Vol. VII, Nos. 1 &2. Spring/Summer 1982, 84. o.
  2. ↑ Josayma, C.B. Gsaya Belsa: An Introduction, The Tibet Journal, Vol. XVIII, No. 1. Spring 1993, 27. o.
  3. ↑ Ancient Tibet: Research materials from the Yeshe De Project, 202. o. (1986). Dharma Publishing, Berkeley, California. ISBN 0-89800-146-3.
  4. ↑ Dowman, Keith. (1988) The Power-places of Central Tibet: The Pilgrim's Guide, 16. o. Routledge & Kegan Paul, London and New York. ISBN 0-7102-1370-0.
  5. ↑ Pasang Wandu and Hildegard Diemberger. dBa' bzhed: The Royal Narrative concerning the bringing of the Buddha's Doctrine to Tibet, 26. o., n. 15. (2000). Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wein. ISBN 3-7001-2956-4.
  6. ↑ Snellgrove, David. 1987. Indo-Tibetan Buddhism: Indian Buddhists and Their Tibetan Successors. 2 Vols. Shambhala, Boston, Vol. II, 416-417. o.
  7. ↑ Ancient Tibet: Research materials from the Yeshe De Project, 225. o. (1986). Dharma Publishing, Berkeley, California. ISBN 0-89800-146-3.
  8. ↑ Tenzin, Ahcarya Kirti Tulku Lobsang. "Early Relations between Tibbet and Nepal (7th to 8th Centuries)." Translated by K. Dhondup. The Tibet Journal, Vol. VII, Nos. 1 &2. Spring/Summer 1982, 85. o.
  9. ↑ Shaha, Rishikesh. Ancient and Medieval Nepal. (1992), 18. o. Manohar Publications, New Delhi. ISBN 81-85425-69-8.
  10. ↑ Shaha, Rishikesh. Ancient and Medieval Nepal. (1992), 17. o. Manohar Publications, New Delhi. ISBN 81-85425-69-8.
  11. ↑ Pelliot, Paul. Histoire Ancienne du Tibet. Paris. Libraire d'amérique et d'orient. 1961, 12. o.
  12. ↑ Vitali, Roberto. 1990. Early Temples of Central Tibet. Serindia Publications, London, 71. o. ISBN 0-906026-25-3
  13. ↑ Snellgrove, David. 1987. Indo-Tibetan Buddhism: Indian Buddhists and Their Tibetan Successors. 2 Vols. Shambhala, Boston, Vol. II, 372. o.
  14. ↑ Chavannes, Édouard. Documents sur les Tou-kiue (Turcs) occidentaux. 1900. Paris, Librairie d’Amérique et d’Orient. Reprint: Taipei. Cheng Wen Publishing Co. 1969, 186. o.
  15. ↑ Bushell, S. W. "The Early History of Tibet. From Chinese Sources." Journal of the Royal Asiatic Society, Vol. XII, 1880, 529. o., n. 31.
  16. ↑ Shaha, Rishikesh. Ancient and Medieval Nepal. (1992), 16. o. Manohar Publications, New Delhi. ISBN 81-85425-69-8.
  17. ↑ Pasang Wandu and Hildegard Diemberger. (2000) dBa' bzhed: The Royal Narrative concerning the bringing of the Buddha's Doctrine to Tibet, 25-26. o., n. 15. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Wein. ISBN 3-7001-2956-4.
  18. ↑ Tenzin, Acharya Kirti Tulku Lobsang. "Early Relations between Tibbet and Nepal (7th to 8th Centuries)." fordította: K. Dhondup. The Tibet Journal, Vol. VII, Nos. 1 &2. Spring/Summer 1982, 85-86. o.
  19. ↑ Josayma, C.B. "Gsaya Belsa: An Introduction". The Tibet Journal. Volume XVIII. No. 1 Spring 1993, 27-28. o.
  20. ↑ Dowman, Keith. (1988) The Power-places of Central Tibet: The Pilgrim's Guide, 59. o. Routledge & Kegan Paul, London and New York. ISBN 0-7102-1370-0.
  21. ↑ Norbu, Thubten Jigme and Turnbull, Colin. Tibet: Its History Religion and People, 143. o. (1968). Chatto & Windus. Reprint: (1987) Penguin Books, England.
  22. ↑ Ancient Tibet: Research materials from the Yeshe De Project, 204. o. (1986). Dharma Publishing, Berkeley, California. ISBN 0-89800-146-3.

Források

[szerkesztés]
  • Richardson, Hugh E. (1997). "Mun Sheng Kong Co and Kim Sheng Kong Co: Two Chinese Princesses in Tibet." The Tibet Journal. Vol. XXII, No. 1. Spring 1997, pp. 3–11.
  • Richardson, Hugh E. (1965). "How Old was Srong Brtsan Sgampo" Bulletin of Tibetology 2.1. pp 5–8.