A blakok, gyakran bulákok török nép voltak. A Lop-Nor sivatag területéről elsivatagodás miatt vándoroltak át a Talasz-völgybe (Belső-Ázsia) időszámításunk kezdetén, ahol a Karluk Törzsszövetség kilencedik törzse lettek. A 6. században innen kiszakadtak és az Urál-hegységbe, a bolgárok és baskírok szomszédságába kerültek. A bolgárokkal továbbvándoroltak, majd 679-től a Bolgár Birodalom területén éltek, a honfoglalás után pedig határterületeken éltek, amíg 1225-re úgy megfogyatkoztak a betörések miatt, hogy beintegrálták őket a Székelyekbe. A lemaradt blakok lovakkal kereskedtek a régebbi hazákban és még évszázadokkal később is vannak feljegyzések róluk. Nevük hasonlósága miatt az utókor az oláhokkal azonosította őket.[1][2][3][4][5]
A legtöbb szakember szerint nevük a kínai "Mou-la" (謀剌) exonimából ered, ami a lovak színére utal.[6][7] Csatagáj nyelven fehérlábú lovat, pár mongol-török nyelven pedig fehér tarka lovat jelenthetett.
Pais Dezső szerint a név a török balku szóból ered és jelentése: rész, ág.[3] Rásonyi László szerint ez nem igaz, és sok más török eredetű szót vetett fel helyette.[4][5]
Anonymus szerint a magyarok bejövetelekor Erdély területén a blakok éltek és egy Gyalu nevű blak vezér uralkodott.[8][9] Háromszor említi őket: Blachus, Blacci és Blachi alakokban. A blakokat és a bolgárokat kötőszóval együtt említi, ezzel a két nép közelségét próbálta kifejezni.[3]
„Ekkor Tétény, Horka apja, tudomást szerzett az ott lakóktól az erdőntúli föld jóságáról, ahol valami Gyalú nevű blak uralkodott. Amilyen fortélyos ember volt Tétény, áhítozni kezdett azután, hogy - ha lehetséges - urának, Árpád vezérnek a kegyelméből megszerzi magának és utódainak az erdőntúli földet.[8]”
Ióannész Malalasz 6. századi történetíró a szabir királyt blachnak nevezte.[10][11]
Hitvalló Szent Theophanész 8. századi történetíró a szabir királyt balachnak nevezte.[12]
Hudud al-'Alam 10. századi történetíró a blaqokat a Karluk Törzsszövetség egyik fő törzsének nevezte.[7]
Mahmud al-Kasgari 11. századi történetíró említi a bulaq török törzset.[7][13]
Snorri Sturluson 12. és 13. századi izlandi tudós említett egy Blokumannaland nevű országot, ami a blakok és kunok országa lehetett.[5]
Gotland szigeten Sjonhem melletti rúnákon a Blakumen név található a Halicsi Fejedelemséggel kapcsolatban.[5]
Geoffroy de Villehardouin 12. századi hadvezér I. Iván Aszen bolgár cárt Joannis roi des Blas et des Bougres-nek, azaz a blakok és bolgárok királyának hívta, később pedig roi de Blaquie-nek, azaz Blakföld királyának.[5]
Rubruki Vilmos 1255-ben útleírásában a következőket írja:
„Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok. Velük együtt jöttek a blakok, bolgárok és vandálok.[1][2][3][14][15]”
1267-ben Roger Bacon Opus Majusában ezt írja:
„És Baskíria földjének közelében élnek a blakok Nagy-Blakföldről, ahonnan a blakok Aszen földjére érkeztek Konstantinápoly, Bulgária és Új-Magyarország között. Ezt a népet manapság a tatárok ilakoknak nevezik, ami ugyanaz, mint a blak.[1][2][3]'[16]”
Kézai Simon a Gesta Hunnorum et Hungarorumban című művében érthetően megkülönbözteti az oláhokat ("Ulahis") a blakoktól ("Blackis"):
„Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradványai, akik mikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire és miután együttesen Pannóniát elfoglalták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt, ezért a blakokkal összeelegyedve élnek és azok betűit használják.[1][3][17]”
Ez teljesen elképzelhető, egyrészt, mert a székely–magyar rovásírás ótörök eredetű, másrészt, mert a blakok a székelyekkel együtt határőrök voltak.[3][5]
Egy XVII. századi arab történetíró, Ábul Gházi azt írta, hogy amikor az Oguz kán udvarában nevelkedett Kipcsak elérte nagykorúságát, az oroszok, aulaqok, magyarok és baskírok még nem voltak meghódítva.[3][18]
II. András magyar király egyik oklevele 1202 és 1209 között az Egerpatak, Árpás, Nagybűkk közti földet ("Blakok földje") elvette a blakoktól, és a kerci cisztercita monostornak adományozta. Az 1224-es oklevelében a erdélyi szászoknak hozzáférést ad a blakok és besenyők erdejéhez.[5][19]
Galonifontibus János 15. századi érsek Nagy-Tatárország népeiről így emlékezik meg:
Kaffa városának jegyzőkönyveiben is említve vannak:
1562-ben orosz hódítok említik a leigázott blakokat.[5][20]