Az ezoterikus kereszténység a keresztény teológia olyan irányzata, amelyet bizonyos okkult tanítások jellemeznek, és amely azt képviseli, hogy a kereszténység spirituális tantételeinek egy része csak egy szűk kör számára érthető, akik átestek a vallás bizonyos rítusain.[1] Követői azt vallják, hogy léteznek olyan bizonyos ezoterikus tanok és gyakorlatok, amelyek a megértéshez a kulcsot adják.[2] E szellemi áramlatnak számos közös jellemzője vanː
Napjaink ezoterikus kereszténysége magába foglal olyan, részben mágikus gyakorlatok technikáit, mint amilyeneket például a kabbala, a teurgia, a goethia, az alkímia, az asztrológia és a hermetizmus tartalmaz.[4]
Az "ezoterika" fogalmát a XVII. században alkották meg, mely a görög ἐσωτερικός (esôterikos, "benső") szóból származik.[5]
A "misztika" a görög μυω szóból ered, jelentése "elrejteni",[6] a μυστικός (mystikos) származékszónak pedig "beavatott" a jelentése. A hellenisztikus világban a "misztikus" kifejezés "titkos" vallási szertartásokra utalt.[6] A szóhasználatnak nem volt közvetlen köze transzcendenciához.[7] A "misztikus" egy misztériumvallás beavatottja volt. Teológusok társítják a "misztérium"-hoz azt az értelmezést, miszerint az a természeti erőkön túlmutató igazságok kinyilatkoztatása,[8] így szűkebb értelemben a misztérium a teremtett értelmet meghaladó igazság.
Több modern tudós úgy véli, hogy a nem-gnosztikus (vagy proto-ortodox) kereszténység korai időszakában a szóbeli tanítások magva palesztin és hellenisztikus zsidó örökség. Úgy tartják, hogy a IV. században alakult ki a titkos szóbeli hagyomány alapja, melyet később disciplina arcani-nak neveztek. Mainstream teológusok azonban úgy gondolják, hogy ez csupán liturgikus elemeket és olyan meghatározott hagyományokat tartalmazott, melyek a "fősodratú" kereszténység egyes ágaiban részben megmaradtak.[3][9] Jelentős befolyással voltak az ezoterikus kereszténységre az olyan keresztény teológusok, mint Alexandriai Kelemen, illetve Órigenész, a katekista rendszerű Alexandriai Iskola vezető alakjai.[10]
A reinkarnáció tana a legtöbb gnosztikus szektában, mint a valentiniánusok vagy Baszileidész követői között, elfogadott volt, de a proto-ortodoxiát követők elutasították. Miközben megfontolás tárgyává tesz egy komplex több világot magában foglaló lélekvándorlás-rendszert a De Principiis (Az alapelvekről) című művében, Órigenész a Contra Celsus (Celsus-szal szemben) című munkájában és másutt is félreérthetetlenül elutasítja a reinkarnációt.[11][12]
E nyilvánvaló ellentmondás ellenére számos modern ezoterikus keresztény mozgalom utal - más egyházatyák és bibliai hivatkozások mellett - Órigenész írásaira, hogy igazolja a gnosztikus iskolákon túli ezoterikus keresztény tradíciót, mely iskolák később, a III. században eretneknek lettek nyilvánítva.[13]