Gáspár Sándor (Szentes , 1956 . április 9. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész .
Szentesen nőtt fel, ahol a természet és az állatok közelsége, a gazdag érzelmi, családi háttér, az összetartás, a közös munka ereje, de a színjátszás, a sportolás lehetősége is megadatott neki. Édesapja Gáspár Sándor boltvezető, édesanyja Simon Erzsébet könyvelő volt. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium fizika-kémia szakos osztályába járt.[ 3] Gyermekkorában édesapja szigorúan nevelte, majd a katonaság után, a főiskolás éveitől a legodaadóbb, legjobb barátjává vált. Öccse, Gáspár Tibor is színész, akivel mesterségükben az otthonról hozott értékrendre támaszkodnak.
1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát , ahonnan a Vígszínházhoz szerződött. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja volt, ahol Bán Jánossal és Dörner Györggyel játszották együtt – később máshol is, összesen több mint harminc évig[ 4] – a még a főiskolán bemutatott Stílusgyakorlatokat . 1987 -től szabadfoglalkozású színművész volt. 1993-ban egyik alapítója volt Törőcsik Mari rövid életű Művész Színházának , majd az annak tagjaiból alakult Kelemen László Színkörnek , melyet 1998-ban Márta István fogadott be[ 5] az Új Színházba . 2000-től 2011-ig, Dörner György igazgatóvá választásáig – akivel a pályázatában foglaltakkal kapcsolatos véleménykülönbségük ellenére régi barátságuk megmaradt – volt az Új Színház, majd a Nemzeti Színház művésze (2011–2013).[ 6] 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.
Színházi tevékenysége mellett számos filmben látható és hallható . Két első filmes debütálása volt: Az erőd című film[ 7] Lauro szerepében és harmadéves főiskolásként Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében, ami utóbbiban Jiří Menzellel játszhatott együtt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott – akitől sokat tanult is – és sokat dolgozott együtt többek között Molnár Júliával , Koltai Róberttel , Rudolf Péterrel .[ 3] [ 4]
2003-ban elvált,[ 8] felesége Bánsági Ildikó Kossuth-díjas színésznő volt. Lányuk, Gáspár Kata (1987) a szülők hivatásának folytatója, fiuk Gáspár Gergely (néhol Gergő,[ 9] 1982) dobol.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 91 . [ Mj. 1]
John Merrick (Pomerance: Az elefántember)
Shylock (Shakespeare : A velencei kalmár)
Oskar H. Kroge (Klaus Mann : Mephisto)
Queneau: Stílusgyakorlat
Klitander (Molière : Tudós nők)
Bergetto (John Ford: Kár, hogy kurva)
Fedityik (Csehov : Három nővér)
Mozsbolt (Kusan: Galócza)
Popriscsin (Gogol–Taub J.: Egy őrült naplója)
Franz (Kroetz: Vadászat)
Pyrgopolinices (Plautus : A hetvenkedő katona)
„B” (Mrożek : Mulatság).
Férfi (Spiró György : Koccanás)
Vencel (Schwajda György : A csoda)
Alfons (Füst Milán : Máli néni)
Lepattanó (2024)
Hadik (2023)
Ítélet és kegyelem (2021)
A mi emberünk (2019)
Házasságtörés (2019)
Tóth János (2018–2019) (tv-sorozat)
Vándorszínészek (2018)
Csandra szekere (2017)[ 10]
Kincsem (2014)
Hacktion: Újratöltve (2012–2014) (tv-sorozat)
Hacktion (2012) (tv-sorozat)
Pillangó (2012)
Égi madár (2011)
Üvegtigris 3. (2010)
Tűzvonalban (2010) (tv-sorozat)
Állomás (2009-2010) (tv-sorozat)
Koccanás (2009 – TV-film Rendező: Török Ferenc )
Line Knutzon: „Közeleg az idő” (TV-film)
Irodalom (2008)
Megy a gőzös (2007)
Delta (2007)
A Nap utcai fiúk (2007)
Tavasz, nyár, ősz (2007)
Budakeszi srácok (2006)
Egy bolond százat csinál (2006)
A hét nyolcadik napja (2006)
Üvegtigris 2. (2006)
Magyar vándor (2004)
Világszám! (2004)
Zsiguli (2004)
Karácsony verse (2003) (TV-film)
Lili (2003) (TV-film)
Telitalálat (2003)
Előre! (2002)
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
A titkos háború (2001)
Torzók (2001)
Üvegtigris (2001)
Egyszer élünk (2000)
Árnyékban (1999) (TV-film)
Félválófél (1999)
Hippolyt (1999)
A rózsa vére (1998)
Visszatérés (Kicsi, de nagyon erős 2.) (1998)
A miniszter félrelép (1997)
Rege a csodaszarvasról (1996)
A rossz orvos (1996)
Három idegen úr (1995) (TV-film)
Herczeg Ferenc : A harmadik testőr (1995) (TV-film)
Woyzeck (1993)
Goldberg variációk (1992)
Ördög vigye (1992) (TV-film)
Roncsfilm (1992)
Karel Čapek: Végzetes szerelem játéka (1991) (TV-film)
Vörös vurstli (1991) (TV-film)
Csapd le csacsi! (1990)
Kicsi, de nagyon erős (1989)
Toldi (1989) (TV-film)
Tutajosok (1989)
Egy teljes nap (1988)
Ítéletidő (1988) (TV-film)[ 11]
Isten veletek, barátaim! (1987)
Csók, Anyu (1986)
Mami blú (1986)
Üvegvár a Mississippin (1985) (TV-film)
Falfúró (1985)
Képvadászok (1985)
T.I.R. (1985) (tévésorozat)
Csodatopán (1984) (TV-film)
Lélekvándorlás (1983) (TV-film)
A piac (1983) (TV-film), Kecsege
Fogadó az „Örök világossághoz” (1982)
A transzport (1981)
Ki beszél itt szerelemről? (1980)
Vihar a lombikban (1980)
Az erőd (1979) ...Lauro
"A Mester zárva tartja műhelyét" (TV-film)
Krampampuli (TV-film)
A madár, fiaihoz (TV-film)
Schwajda György: A csoda (TV-film)
Szószátyárok (TV-film)
Taub János (TV-film)
Holtodiglan (tévéfilm, 1978)
Száraz Miklós György: Lovak a ködben (2019)
Balázs József: Magyarok (2015)
Ottlik Géza : Buda – Medve (2012)[ 12]
Krúdy Gyula: Mohács (2012)
Janicsek Péter és Toepler Zoltán: Mínusz egy (2012)
Friedrich Hebbel : A rubin (2002)
Tersánszky Józsi Jenő : Két zöld ász – az író hangja (2002)[ 13]
Határ Győző: Asszonyok gyöngye (2001)
Vajda István: A fekete tükör (2000)
Tendulkar, Vijay: Shakharám Binder háza (2000)
Szakonyi Károly: A normann vér (1997)
Jaroslav Hasek: Svejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban (1997)
Pierre Carlet de Marivaux: Próbatétel (1997)
Tar Sándor : Lassú teher – apa (1996)[ 14]
Bertha Bulcsu: Utazás fehér lavórban (1997)
Zalán Tibor: A vak (1996)
Spiró György: Vak Béla király (1995)
Shakespeare : A windsori víg nők – Ford (1995)[ 15]
Móricz Zsigmond : Hét krajcár – felolvasó (1994)[ 16]
Csehov, Anton Pavlovics: A fekete barát (1995)
Ágh István: Eljárulás István királyhoz (1994)
Zalán Tibor: A kis rohadék (1993)
Jerofejev, Venegyikt: Moszkva - Petuski (1993)
Békés Pál: Turnusvég (1993)
Rádiószínház – Tar Sándor írásaiból (1992)
Ruitner Sándor: Lacrimosa (1991)
Puskás Károly: Fráter Erzsi (1991)
Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában (1989)
Krúdy Gyula: A kártya (1988)
Gosztonyi János: Hamuban sült kalács (1988)
Vámos Miklós: Nyelvek és utak (1987)
Rákosi Gergely: Az óriástök (1987)
Vampilov, Alekszandr: Húsz perc az angyallal (1986)
Nemes István: Rallye (1986)
Kazys Saja: Rozsdás víz (1986)
Hernádi Gyula : Gólem – hadnagy (1986)[ 17]
Franz Fühmann: Árnyak (1986)
Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány (1985)
Csetényi Anikó: A sárkány hét feje (1985)
Mándy Iván: Lebontott világ (1984)
Vészi Endre: A lepecsételt lakás (1983)
Kós Károly: Varjú nemzetség (1983)
Bárány Tamás: Egy boldog família (1983)
Kolozsvári Grandpierre Emil : A törökfejes kopja (1982)
Giles Cooper: Ha fegyelmezik őket (1981)
Arany János és Petőfi Sándor levelezése (Gáspár Sándor és Hirtling István előadásában, Kossuth Kiadó, 2018 ISBN 9789630992701 )[ 18]
↑ 2011. április 5.-i lekérdezés
↑ Francia Nemzeti Könyvtár : BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 30.)
↑ Freebase-adatdump . Google
↑ a b Aranykor: Galkó Balázs Gáspár Sándorral beszélget (online: Krisztián Budai YouTube csatornája (hozzáférés: 2015. március 21.)
↑ a b Józsa Ágnes: Muszáj, hogy az ember hitelképes maradjon Beszélgetés Bán Jánossal, Criticai Lapok 22. évfolyam 11-12. szám – 2013
↑ Kulturális hírek , Magyar Narancs 1998/20. – 1998. május 14.
↑ Gáspár Sándor 65 éves (magyar nyelven). Deszkavízió . (Hozzáférés: 2021. november 28.)
↑ Gáspár Sándor átvette a Páger Antal-díjat Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine -ben, Fidelio.hu/MTI – 2014. február 9.
↑ Orbán Violetta: Legendás magyar színészek fia aratott sikert az X-Faktorban Fotókon a sármos zenész, Femina.hu – 2013. szeptember 16.
↑ Nati hangjába szeretett bele Gáspár Gergő , borsonline.hu – 2013. november 12.
↑ Csandra szekere , mecenatura.mediatanacs.hu (hozzáférés: 2018. június 3.)
↑ Gáspár Sándor – Társulat , Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
↑ Rádiószínház – Buda – 10/2. rész – 2013. november 19.
↑ Rádiószínház – NYUGATOSOK – Két zöld ász , nava.hu – 2008. október 3.
↑ Rádiószínház – Lassú teher , nava.hu – 2009. február 22.
↑ Rádiószínház – A windsori víg nők – 10/10. befejező rész , nava.hu - 2012. szeptember 14.
↑ Rádiószínház – Móricz Zsigmond: Hét krajcár , nava.hu – 2014. június 11.
↑ Rádiószínház – Gólem , nava.hu – 2009. január 18.
↑ Arany János és Petőfi Sándor levelezése , bookline.hu (hozzáférés: 2018. július 3.)
↑ Vidovics Ferenc: "Azt adom vissza, amit Szentestől kaptam!" . Szentesi Mozaik , 2004. december 2.
↑ Tímár Ferenc: Kossuth-díjat kapott Gáspár Sándor - 30 éve a színészi pályán az egykori drámais . NetSzemle Szentes , 2009. április 2.
↑ Ferenc Vidovics hivatalos YouTube oldala: Gáspár Sándor Szentes új díszpolgára beszéde (videó) - 2015. október 23.
Színészek Színházrendezők Film- és televízió rendező-operatőrök Kameraman Adásrendezők