Hilary Kole | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1976/1977 |
Származás | amerikai |
Iskolái | Manhattan School of Music |
Pályafutás | |
Műfajok | dzsessz, big band, kabaré, zenés színház |
Hangszer | ének, zongora |
Tevékenység | énekes, zeneszerző |
Kiadók | Justin Time Records |
Hilary Kole weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Hilary Kole |
Hilary Kole (1976/1977 –)[1] amerikai énekes, zeneszerző.
Zenész-énekes családból származik: nagyanyja klasszikus zenész és szórakoztatóipari ügynök, apja, Robert Kole, egykor Broadway-darabok sikeres színésze (többek között a West Side Story eredeti produkciójában játszott), énekesként és beszédoktatóként dolgozott.[2][3]
Ötéves korában kezdett el zongorázni és énekelni. Tizenkét éves korától hat éven át nyaranta a Walden School fiatal zenészeknek-zeneszerzőknek rendezett táborába járt a New Hampshire-i Dublinban. Klasszikus műveket, köztük vonósnégyeseket és fúvósötösöket írt.[4] Alkotásaival háromszor is elnyerte a National Federation of Music díját, tizenhét éves korában pedig Piano Trio No.1 című kompozíciójáért Delius-díjat kapott.[3][5]
A középiskola elvégzése után egy szemeszteren keresztül jogot hallgatott a State University of New York (New York-i Állami Egyetem) New Paltz-i kampuszán,[2] majd jelentkezett a Manhattan School of Musicba, ahova az Oakley Foundation ösztöndíját elnyerve jutott be dzsesszzeneszerzés szakra.[5][6] Itt klasszikus zenekarok helyett már big bandeknek írt zenét, és a dzsesszkórus tagja lett. A kórus vezetője, Jackie Presti ajánlotta be a New York-i Rockefeller Centerben található zenés klubba, a Rainbow Roomba. 20-21 évével[2][4] ő lett a legfiatalabb énekes, aki valaha is fellépett a nagymúltú szórakozóhelyen.[2][6] Másfél évig heti hat éjszaka dolgozott a klubban annak 1999-es bezárásáig, repertoárja mintegy száz dalosra bővült.[2]
A munka nélkül maradt Kole a Rainbow Roomban megismert Christopher Ginesszal és Eric Comstockkal egy Frank Sinatra dalain alapuló zenés estet állított össze. Az Our Sinatra először a New York-i Algonquin Hotel Oak Roomjában futott,[6] majd a Blue Angel Theatre-be került át, ahol négy éven át összesen 1331 előadást ért meg. Az estet az Egyesült Államok más városaiban is előadták.[2]
2003-ban a New York-i Birdland dzsesszklub tulajdonosa, Gianni Valenti a produkció felújítására kérte Kole-t és társait.[3] Az Our Sinatra egy hétig volt főműsoron, és további fél éven át adták elő korábbi időpontokban.[2] Valenti egy újabb zenés estet rendelt a hármastól, amely a Singing Astaire címet kapta és egy éven át volt műsoron.[3] Kole ekkor kezdett bele egy önálló est megírásába is,[2] amellyel szintén a Birdlandben lépett fel.[4]
Kole első koncerttermi fellépése a New York-i Lincoln Centerben volt az American Songbook Series keretében Jonathan Schwartzcal közösen.[6]
Kole többek között az umbriai, a montreali és a nairni dzsesszfesztiválok vendége volt.[6]
Első lemeze, a Haunted Heart 2009-ben jelent meg. Második lemezén, a 2010-es You Are There (Duets) címűn olyan zongoristákkal működött együtt, mint Hank Jones, Cedar Walton, Kenny Barron, Dave Brubeck, Benny Green, és Steve Kuhn.[4]
Bár Kole stílusában a dzsessz a meghatározó – ő maga Peggy Lee, Julie London, Carmen McRae, Sarah Vaughan és Ella Fitzgerald munkásságát említi forrásai között[4] –, változatos zenei háttere (klasszikus, dzsessz, big band, zenés színház, kabaré) miatt a róla írt kritikák gyakran foglalkoznak azzal, mennyire nevezhető valódi dzsesszénekesnek. Kole-t nem zavarja, ha valaki nem szívesen sorolja ebbe a stílusba, megelégszik a popénekes megnevezéssel is (ami a magyartól eltérően az angolszász szóhasználatban egyszerűen népszerű zenei előadót jelent, a stílus behatárolása nélkül):
Popénekesnek tartom magam. De leginkább az 1918-1950 közötti zenét szeretem. A világ legjobb zenészeivel szeretem magam körülvenni, és számomra ők a dzsesszzenészek. A dzsesszzenészek hihetetlen inspirációt jelentenek. […] Sokan úgy vélik, a dzsessz és a kabaré kereszteződésében állok. Vagy a kabaré, a zenés színház és a dzsessz kereszteződésében. Nekem csak az a fontos, hogy megtaláljam azt a zenét, amihez hozzá tudok tenni valamit.[4]