Hobicaurikány

	Hobicaurikány (Uricani)
	; Hobicaurikány címere
	; Hobicaurikány címere
	Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Hunyad
Rang	város
Községközpont	Uricani
Beosztott falvak	Kimpulunyág; Valea de Brazi;
Polgármester	Dănuț Buhăescu (PSD), 2016
Irányítószám	336100
Körzethívószám	0x54
SIRUTA-kód	87139
	Népesség
Népesség	5869 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	133 (2%, 2021)
Község népessége	6669 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	41 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	750 m
Terület	251,41 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 20′ 11″, k. h. 23° 09′ 09″45.336389°N 23.152500°EKoordináták: é. sz. 45° 20′ 11″, k. h. 23° 09′ 09″45.336389°N 23.152500°E
	Hobicaurikány weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Hobicaurikány témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Hobicaurikány (Urikány, románul: Uricani) város Hunyad megyében, Erdélyben, Romániában.

Fekvése

A Nyugati-Zsil völgyében, Petrozsénytől 25 km-re nyugat–délnyugatra, a Retyezát és a Vulkán-hegység lábánál fekszik.

Nevének eredete

Két település, Hobiceny és Urikány egybeolvadásából keletkezett. Mindkettő egy-egy Hátszeg vidéki falu, Hobica és Urik nevét őrzi (amelyek a 19. század közepén egy politikai községet alkottak), és mielőtt állandó lakossággal települtek volna be, azok legelőterületéül szolgáltak. Az utóbbi nevét először 1786-ban (Urikány), az előbbiét 1835-ben jegyezték le (Hobiczeni). A Hobicza-Urikány név 1888-ban jelent meg. (1918 előtt románul is Hobiceni-Uricani vagy Uricani-Hobiceni alakban írták.)

Története

Urikánynak 1786-ban, Kimpulunyággal együtt 1312 lakosa volt, ezek 75%-a jobbágy, 17%-a zsellér. 1788-ban egy török betörés elpusztította.

Hobica és Urikány is szórt település volt, több házcsoportból állt. 1857-ben kokszolóművet alapítottak benne, ahol a Zsil-völgyben akkor kitermelt feketekőszenet dolgozták fel. 1885-ben megépült a megyei út Firezeni és Mârșevoni házcsoportokig.^[5]

1891-ben a Zsil-völgy szénkészletének kitermelésére létrejött az Urikány–Zsil-völgyi Kőszénbánya Rt., az akkori Magyarország legtőkeerősebb bányavállalata. A név ellenére azonban magában a településen nem alapítottak jelentősebb szénbányát.

1916-ban heves harcok színhelye volt. Lakosságát Hátszeg vidékére evakuálták és a város hatszor is gazdát cserélt.

1947-ben kezdték el a kokszolható feketekőszén bányászatát a Balomir-fennsík peremén. 1956-ban épült meg a vasút. 1965-ben kapott városi rangot.

Népessége

A város népességének alakulása:

1850	1857	1869	1880	1890	1900	1910	1920	1930	1941	1966	1977	1992	2002
461	873	1002	1243	1345	1306	1446	1317	1380	1408	3306	5997	11 546	9222

1850-ben a kettős települést 461 görögkatolikus vallású román lakta.
1910-ben 1446-an lakták, közülük 1391 volt román, 16 német és 10 magyar anyanyelvű; 1413 görögkatolikus és 25 zsidó vallású.
A 2002-es népszámlálási adatok alapján 9222 lakosából nemzetiség szerint 8746 volt román és 407 magyar; felekezet szerint 7860 ortodox, 442 pünkösdista, 397 római katolikus, 208 református, 72 görögkatolikus és 51 baptista.

Gazdaság

1989 előtt gazdasága egyoldalúan a fejlődését megindító szénbányászatra épült.

Látnivalók

A Retyezát-hegység.
Helytörténeti gyűjtemény a 2. sz. általános iskolában.

Híres emberek

Itt született 1963. április 25-én Simó Márton költő, elbeszélő, szerkesztő.

Testvérvárosai

Salgótarján, Magyarország

Jegyzetek

↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet
↑ 2021-es romániai népszámlálás. Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. május 31. (Hozzáférés: 2023. július 9.)
↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
↑ Nicolae Brînzeu: Memoriile unui preot bătrân. Timișoara, 2008, 21. o.