A Human NatureMichael Jackson amerikai zenész és énekes ötödik kislemeze Thriller című albumáról. 1983. július 3-án jelent meg az Epic Recordsnál. Szerzői Steve Porcaro és John Bettis, producere Quincy Jones. Porcaro eredetileg a dal egy nyers demóját adta oda Jonesnak kazettán. A producernek megtetszett a dal és kiválasztotta a Thriller albumra egy korábbi dal, a Carousel helyére.
A dal a második helyet érte el az amerikai Billboard Hot Adult Contemporary slágerlistáján és chart a hetediket a Billboard Hot 100-on, így ez lett Jackson ötödik top 10 slágere a Thriller albumról. A dalt kedvezően fogadták a kritikusok, és később számos más énekes feldolgozta.
A Human Nature-t a Toto együttes tagja, Steve Porcaro és John Bettis írták a Thriller albumra. Porcaro kazettán rögzítette a dal demóváltozatát,[1] amit a Toto egy másik tagja, David Paich két saját maga által írt dallal együtt odaadott Quincy Jonesnak, azt remélve, hogy felkerülnek a Thrillerre.[1] Jonesnek Paich dalai nem tetszettek, de a Human Nature demója, ami a kazetta végén szerepelt, megfogta.[1] Jones így emlékezett vissza: „A végén hirtelen csend volt, majd ezb a 'why, why, da da da-dum da da, why, why'. Csak halandzsaszöveg és a dal egyszerű váza, de még most is kiráz a hideg, ahogy rágondolok. Azt mondtam: 'Ez kell nekünk, csodálatos hangulata van'”.[2] Bettis, aki korábban többek között a The Carpentersnek és a The Pointer Sistersnek is írt szövegeket, két nap alatt megírta a dal szövegét.[3] A producer megkérdezte, felkerülhet-e a dal Jackson albumára, Porcaro és Bettis pedig beleegyeztek.[1] A Human Nature volt az albumra választott utolsó dal, a korábban kiválasztott Carousel került le miatta a végleges számlistáról (ez a Thriller új kiadásának egyik bónuszdalaként jelent meg először).
„A Human Nature, ami mintapéldája a new jack swing és hiphop-soul balladáknak, lassúbb és bensőségesebb, mint a többi dal a Thrilleren. „Ha a város egy alma, hadd harapjak bele” – reszket Jackson hangja a lépcsőzetesen emelkedő szintetizátordallam és a rajta átszűrődő basszus fölött. Bár John Bettis és Steve Porcaro írta, a szöveg remekül megtestesíti Jackson vágyakozását, hogy kitörjön a hírnév elefántcsonttornyából és fiatalokkal találkozzon a városban, ami „álmos szemével kacsint”.” (Serena Kim, South Coast Today)[4]
A dal a Thriller album ötödik kislemezeként jelent meg 1983. július 3-án.[1] Az Egyesült Államokban kisebb sikert aratott a slágerlistán.[1] A Billboard Hot Adult Contemporary slágerlista második, a Billboard Hot 100 hetedik helyéig jutott, ezzel Jackson ötödik top 10 slágere lett az albumról.[5][6] A Billboard R&B slágerlistán a 27. helyet érte el,[5] a holland kislemezlistán a 11.-et.[7]
John Rockwell, a The New York Times újságírója szerint a Human Nature „emlékezetes, merengő ballada ellenállhatatlan refrénnel”.[8] Az AllMusic szerint a „gyengéd, kedves Human Nature békésen megfért a kemény, ijedt Beat It mellett.”[9] A Slant magazin az album legjobb dalának nevezte, és a korszak kevés emlékezetes adult contemporary dala egyikének[10] A Stylus Magazine is dicsérte és lágy balladaként jellemezte.[11] Hozzátették azonban, hogy a zene „kevéssé emeli ki a dal mondanivalóját” és hogy Jackson hangját szintetizátorok mögé rejti.[11]
Bill Lamp az About.comtól huszonöt évvel a megjelenés után írt kritikát a dalról, és úgy érezte, a Human Nature „lefektette a szabályokat, hogy milyennek kell lennie egy felnőtt R&B-dalnak.”[12] Todd Gilchrist 2008-ban, az IGN-nek írt kritikájában azt írta, a dal elemei most még jobban működnek, mint első megjelenésekor, és hozzátette, hogy talán azért, mert a modern R&B „szar”.[13] Tom Ewing, a Pitchfork Media kritikusa szerint a dal „az olvadékonyságig lágy”, az MTV szerint pedig „légies ballada”.[14][15] A Rolling Stone szerint a „gyönyörű törékenységű” Human Nature olyan nyílt és bátor, hogy mellette a She’s Out of My Life hamisnak tűnik.[16] A Los Angeles Times szerint Jackson előadásmódja vitte sikerre a középszerű dalt.[17]
A Human Nature-t Michael először a The JacksonsVictory turnéján adta elő. Először a Bent kezdte énekelni, majd abbahagyta, azt mondta, inkább énekel valami újat, és elkezdte a Human Nature-t. Előadta a dalt a Bad és Dangerous turnén is. Utoljára a HIStory World TourRoyal Brunei koncertjén adta elő 1996-ban. A This Is It koncertsorozatnak is részét képezte volna, a koncertekre azonban nem került sor Jackson halála miatt.
7" Remix – 3:47 (itt más a szintetizátor az átvezető szakasz előtt. Ez a verzió csak a 7" bakelitlemezen és az 1988-ban Japánban megjelent Thriller 3" CD kislemezen szerepel.)
Edit – 3:46 (ez a változat a The Essential Collection albumon szerepel és az eredeti 7" változatot utánozza, de instrumentációja más)
2009-ben Toro Y Moichillwave-előadó feldolgozta a dalt CHUM ONAH című, Michael Jackson emléke előtt tisztelgő albumán, és ingye letölthetővé tette a BUTTER x FACE zenei blogról.[27]
2010-ben Vijay Iyer dzsessz-zongorista feldolgozta a dalt Solo című albumán.
1997-ben Aaliyah R&B-énekesnő használt fel belőle egy részletet a Journey to the Past című dal pop/R&B-változatához, ami az Anasztázia című rajzfilm betétdala.[30]
A SWV remixéből egy részletet használt fel Tupac Shakur amerikai rapper Thug Nature című számában, ami 2001-ben megjelent posztumusz albumán, a Too Gangsta for Radio-n szerepel.[19]
Jason Nevins New York-i DJ felhasznált belőle egy részletet I’m in Heaven című számához, melyben Holly James énekelt.[31]
2003-ban a BLACKstreet amerikai együttes Why, Why című, a Level II című albumukon szereplő dalban használt fel részletet a Human Nature-ből.[19][32]
2006-ban Ne-Yo amerikai pop-R&B-énekes használt fel belőle egy részt So Sick című dala remixében,[33] amiben LL Cool J is rappel. A remix később megjelent LL Cool J Todd Smith című albumán.
↑Spencer, Todd: New CDs: R. Kelly, Earle. Rolling Stone, 2004. augusztus 23. [2008. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 11.)
↑Farley, Christopher John. „Street stories”, 'Time', 1994. június 20.. [2011. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. április 11.)