Jamatai

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.
Jamatai
megszűnt
Jamataikoku 邪馬台国
i. sz. 1. század – i. sz. 3. század
Beszélt nyelvekjapán
VallásKidō
Kormányzat
ÁllamformaMonarchia
UralkodóHimiko királynő
ElődállamUtódállam
← Va fejedelemségekJamato-udvar →

Jamatai koku (邪馬台国) vagy Jamaicsi koku (邪馬壹國) (i. sz 1. század – 3. század) a sino-japán elnevezése a késő Jajoi kori királyságnak (i. e. 300 – i. sz. 300) az ősi Va-n belül. Első említése a Három királyság történetében található, amely Jamatai guo-t (邪馬臺國) vagy Jemaji guo-t (邪馬壹國) Himiko sámán-királynő birodalmaként írja le.

Pontos helye és a későbbi hatalmi központtal, a Jamato-udvarral (大和) való viszonya történészek, nyelvészek és régészek által a mai napig erősen vitatott.

Földrajzi helye

[szerkesztés]

Jamataikoku elhelyezése a japán történelem egyik legproblematikusabb feladata. Történészek több évtizede vitatják a „Jamatai problémát" és számos lehetséges helypontot véltek felfedezni, köztük pár igen furcsát, mint például Okinavát. A két legelfogadottabb és egyben legvalószínűbb hely Jamatai számára Észak-Kjúsú vagy az ősi Jamató tartomány Kanszai régióban, Közép-Honsúban. Imamura ezt írja a vitáról:

A kérdés, hogy Jamatai királyság Észak-Kjúsúban vagy Közép-Kanszaiban van-e, a Japán őstörténettel kapcsolatos legnagyobb vitát indította el. Ez a vita a Vej Su azon beszámolójából ered, amely a Koreából Jamataiba vezető útvonalat írja le. Az Észak-Kjúsú teória a távolság leírását, míg a Közép-Kanszai teória az irányát vonja kétségbe. Ez a vita már 200 éve folyik, nem csak hivatásos történészeket, régészeket, etnológusokat, de rengeteg laikust is bevonzott, könyvek és tanulmányok ezrei jelentek meg a témával kapcsolatban.[1]

Az ősi Jamataikoku helyszíne és a későbbi Kofun-kori Jamato állammal való kapcsolata még mindig vitás. 1989-ben régészek egy hatalmas jajoi-kori épületegyüttest találtak a Josinogari lelőhelyen Saga prefektúrában, amit Jamatai egyik lehetséges helyszínének tartottak. Míg pár tudós, legfőképp a Szeidzso egyetem történésze, Josida Takehiko a Kjúsú teória bizonyítékaként tekint rá, sokan mások a Kinki teóriát támogatják a Josinogari agyagedények és a kofun (japán halomsír) korai fejlettsége miatt.

Egy cölöpház felfedezése tudósokat arra engedi következtetni, hogy Jamataikoku az egykori Makimuku közelében volt található, a narai Szakuraiban.[2] Ezt támasztja alá az a tanulmány is, miszerint a szakurai Hasihaka kofun Himiko sírja.[3] Mivel a császári családot Himikótól származtatják, a további ásatásokra a környéken nem adnak engedélyt.[3] (2009)

Történelmi szövegekben

[szerkesztés]

Kínai szövegekben

[szerkesztés]
A Vej Cse szövege (kb. 297)

A legrégebbi feljegyzések Jamatairól a kínai Huszonnégy történeti műben szerepelnek, a Kései Han dinasztia történetében, a Vej-dinasztia történetében és a Szuj-dinasztia történetében találhatók.

A Három királyság történetén belül a Vej-dinasztia történetében ('Vej cse') Jamatai (Jemataj) neve először Jamaicsiként (Jemaji 邪馬壹) írva jelenik meg. A Vej cse kommentárírók többsége a Jamatai (Jemataj 邪馬台) átírást fogadja el és a Jamaicsi szó ji „egy" 壹 (az 一 egy hamisítást nehezítő variánsa) írásjegyének használatát a tai 臺 „emelvény" írásjegy másolási hibájának, esetleg névtabu miatti cseréjének tekinti. Va leírása a Japán szigetvilágot beutazó kínai küldöttek 3. századi részletes jelentésein alapszik.

„Miután 20 napot utazik vízen dél felé, az ember megérkezik Toma országába, ahol a hivatalnokot miminek, a hadnagyát miminarinak nevezik. Itt nagyjából 50 000 háztartás van. Aztán dél felé továbbhaladva megérkezik Jamataiba, ahol a királynő udvara található. [Ez az út] 10 nap vízen és egy hónap szárazföldön. A tisztségviselők között vannak az ikimák, az őket rangban követő mimasók, aztán a mimagusik, végül a nakatók. Több mint 75 000 háztartás lehet."[4]

A Vej Cse azt is jegyzi, hogy Himiko királynő 238-ban ajándékot küldött a Vej udvar császárának (Cao Rei), aki azt szívélyesen viszonozta.

„Ezennel megszólítlak téged Himiko, Va királynője, kit mostantól ünnepélyesen Wei barátjának tekintek... [Követeid] hódolati adóval érkeztek udvaromba. Lajstromba vettünk négy férfi és hat női rabszolgát, mellé két díszes szövetet, mindkettő hat láb hosszúságú. Te a messzi távolban lakozol, túl a tengeren, mégis elküldted követeid, ajándékokkal megrakodva. Ez bizony hűséged es gyermeki tiszteleted jele, mit igen nagyra becsülök. Ennélfogva én most téged a Vejjel jó viszonyt ápoló Va ország királynőjévé teszlek...[5]

Az 5. századi Kései Han dinasztia történetében az áll, hogy Va királyai Jamatai (Jemataj Guo 邪馬台國) országában éltek.

„A va-k hegységekben gazdag szigeteken élnek délkeletre Hantól [Korea] az óceán közepén, több száz fejedelemséget alkotva. Amióta Vu császár megdöntötte Csaohszient [Észak-Korea] (i. e. 140-87), közel harminc fejedelemség vette fel a kapcsolatot Han dinasztia udvarával követek vagy írnokok segítségével. Minden fejedelemségnek királya van, kiknek címe öröklődő. A Nagy Va uralkodója Jamataiban él."[6]

A 7. századi Szuj-dinasztia története jegyzi a központ átnevezését Jamadairól (Jemotuj 邪摩堆) to Jamatora (Taho 大和).

Va a nagy óceán közepén van délkeletre Pekcsétől és Szillától, háromezer li-re vizen és szárazföldön. Az emberek hegyvidékes szigeten élnek … A központ Jamato, amit a Vej történelemben Jamadajként jegyeztek. A régi feljegyzések szerint összesen 12 ezer li távolságra van Lölang körzet és Tajfang körzet határától, délre Kuajcsi megyétől, Tan'erhez közel.[7]

Japán szövegekben

[szerkesztés]

Az első japán könyveket Manjógana módszerrel írták, vagyis a kínai írásjegyeket használtak japán nyelv moráinak leírására. Például a ka szótag jelölésére a csia (加 „összead"), írásjegyet használták, amit a japánban ka-nak ejtettek. Ezen bonyolult rendszer rendhagyó kivételei miatt végül a japán írnokok fonetikailag szabályos szótagábécét hoztak létre. Sok esetben az új kanák a kínai írásjegyek leegyszerűsített változatai lettek. Például a ka-t か-nak írják hiraganával ésカ-nak in katakanával, melyből mindkettő a manjógana 加 írásjegyből származik.

A 712-es keletkezésű Kodzsiki (古事記 „Régi idők feljegyzései") a máig fennmaradt legrégebbi japán krónika. A nyolc sziget születését leíró részben a Jamato fonetikus átírása megegyezik a sztenderd mandarin Jemateng (夜麻登) írásával. A Kodzsikiben szerepel a sintó teremtéstörténetet, miszerint Izanagi isten és Izanami istennő nemzette a japán Ójasimát (大八州 „Nyolc Nagy Sziget Hona"), legutolsóként Jamato-t.

Aztán született Sado-NoSima (Kis Kikötő Sziget), utána született Opo-Yamato-Toyo-AkiTu-Sima (Bőséges Aratású Nagy Jamato Sziget), amelynek másik neve Ama-Tu-Mi-Sora-Toyo-Aki-Tu-Ne-Wake (Mennyei Fenséges Égi Bőséges Aratású Föld Ifjú). Mivel ez a nyolc sziget először született, [együtt] a Nyolc Nagy Sziget Honának hívják őket.[8]

Chamberlain megállapítja, hogy a „Szitakötő-Sziget" a legendás Dzsinmu császárhoz köthető, akinek tiszteletbeli nevében szerepel a Jamato: „Kamujamato Ivarebiko".

A 720-as Nihonsoki (日本書紀 „Japán krónika") szintén Jemateng (耶麻騰) kínai írásjegyekkel írja le Jamato-t. A Nyolc Nagy Sziget mondájának ezen változatában Jamato nyolcadik helyett a másodikként születik meg.

Aston fordításában a „Sziget Gazdag Aratása (vagy az Ősze)" szó szerinti jelentéséről tesz megjegyzést. (pl „Bőséges Termés szigete" vagy „A Termékeny Ősz Szigete").

A körülbelül 600-759 között keletkezett Manjósúban (万葉集 „Tízezer Levél Gyűjteménye") Jamato-t a jama 山 „hegy" és a to 跡 „lábnyom; nyomvonal, nyom" jelekkel írja át.

A kommentátor írók a 山跡乃國 kifejezést Jamato no kuni 大和の国 „Jamato országa"-ként magyarázzák a glosszákban. A 山跡 japán olvasata szanszeki a kínai eredetű onjomival (a kínai sancsi alapján) vagy jama-ato a japán eredetű kunjomi olvasattal.

Történelmi olvasatok

[szerkesztés]

A modern japán a Jamato (大和) szó az ójapán Yamatö vagy másképp Yamato2-ból származik, amit Jamataijal hoznak összefüggésbe. Ezek a diakritikus jelek, a tréma és az index két hangzótípust különböztetnek meg a Nara-kori (710-794) ójapánban használt nyolc magánhangzó között (a, i, ï, u, e, ë, o, és ö), ami a modern japánban öt hangba olvadt össze. (a, i, u, e, éso).

A Kofun-korban (250-538) amikor kandzsikat kezdtek használni Japánban, Jamatö-t a 倭 Va „Japán" atedzsijével írták. Az Aszuka-korban (538-710) amikor a japán helységneveket két írásjegyes szó összetételekké egységesítették, a Jamato írásjegyeit a következőre változtatták: 大倭 a 大, a „nagy, terjedelmes" jelentésű előtagot kapta. A kb. 757-es írásjegycserét követően a 和 írásjegyet használták a 倭 helyett: 大和 „nagy harmónia" a klasszikus kínai nyelvből vett kifejezés taho 大和 alapján .

A korai japán szövegek három átírást használnak a Jamato-ra: 夜麻登 (a Kodzsikiben), 耶麻騰 (a Nihonsokiban), és 山跡 (a Manjósúban). A Kodzsiki és a Nihonsoki a sino-japán onjomi olvasatát alkalmazza a ja 夜 „éjszaka" vagy ja vagy dzsa 耶 (mondatvégi kérdő partikula a kínaiban), ma or ba 麻 „kender", és tó vagy to 登 „emelkedik; felmászik" vagy tó 騰 „repül; vágtat". Ezzel ellentétben a Manjósú a japán kunjomi olvasatát használja a jama 山 „hegy" és a to < tö vagy ato 跡 „nyom; nyomvonal".

A feljebb említett kínai históriák három átírást használnak Jamataira: 邪馬臺 (Vej Cseben), 邪馬台 (Hou Han Suban), és 邪摩堆 (Szuj Su)ben. Az első szótagot következetesen a je 邪 „helynév", amit a je 耶 írásjegy „mondatvégi kérdő partikula" [[csia-csie]] kölcsönzött írásjegyeként használtak és a hszie 邪 „gonosz; romlott" írásjegyével írták. A másodikat ma 馬 „ló" vagy mo 摩 „dörzsölés, súrlódás" írásjegyével. A Jamatai harmadik szótagját tajnak 臺 vagy 台 „emelvény" (Tajvan: 臺灣) vagy tujnak 堆 "halom, rakás" írják. A Vej Cseben használt Jamaicsi és a Hou Han Suban használt Jamadai vagy Jamatai átírási különbségeit tekintve Hong Furuta Takehikora hivatkozva[9] a Jamaicsit tartja helyesnek. Csen Sou, a kb. 297-ben elkészült Vej Cse írója a közelmúlt történéseiről saját megfigyelései alapján írt; Fan Je a 432 környékén írt Hou Han Suban, a korábbi eseményeikről írt írásos források alapján. Hong szerint a Szan Kuo Cse az icsit 壹 nyolcvanhatszor, míg a dait 臺 ötvenhatszor használja anélkül, hogy összekeverné a kettőt.

A Vej dinasztia idejében a taj a legszentebb szavak egyike volt, ami egy vallási-politikai szentélyre vagy a császár palotájára utalt. A ja 邪 és a ma 馬 írásjegy jelentése „csúnya" illetve „ló", a kínaiak barbárok iránt érzett megvetését mutatva, így elég valószerűtlen hogy Csen Sou a szent szót használta volna ezután a két írásjegy után. Az is hihetetlen, hogy egy másoló összetévesztette volna a két írásjegyet, mivel a régi alakjuk egyáltalán nem olyan hasonló, mint a mai nyomtatott változatok. Jamadai Fan Yeh alkotása.[9]

Emellett Furutát idézi, hogy a Vej Cse, Hou Han Su, és a Hszin Tang Su történetei legalább 10 különböző kínai írásjegyet használ, hogy leírja a japán to-t, de a taj nincs közöttük.

A kínai történelmi fonológiában a mai kínai kiejtések meglehetősen eltérnek az eredeti 3-7. századi átiratoktól az archaikus vagyis preklasszikus és az ókínai vagy közép-kínai nyelvben. Az alábbi táblázat a mai kiejtéseket és a korai közép-kínai (Edwin G. Pulleybank 1991), az archaikus kínai (Bernhard Karlgren 1957) és a közép-kínai (William H. Baxter 1992) kiejtések rekonstrukcióit hasonlítja össze. Karlgrennél az „archaikus" kínai megegyezik a „közép"-kínaival, és a „yod" szájpadlás közelítőhangja i̯ (néhány böngésző nem tudja megjeleníteni) helyett az IPA j jele szerepel.

Kínai kiejtés
Írásjegyek Modern kínai Közép-kínai Kora közép-kínai „Archaikus" kínai
邪馬臺 jemataj yæmæXdoj jiamaɨ'dəj jama:t'ḁ̂i
邪馬台 jemataj yæmæXdoj jiamaɨ'dəj jama:t'ḁ̂i
邪摩堆 jemotuj yæmatwoj jiamatwəj jamuâtuḁ̂i
大和 taho dajHhwaH dajʰɣwaʰ d'âiɣuâ

Roy Andrew Miller így írja le a beszédtani rést a közép kínai rekonstrukciók és az ójapán Yamatö között.

A Vej Cse beszámolója a Vo emberekről főként egy királyságra összpontosul, amit Yeh-ma-t'ai-nak hív, közép-kínaiban i̯a-ma-t'ḁ̂i, ami a Jamatoval összefüggésbe hozható szó korai nyelvi formájának átirata kell hogy legyen. Ezen felismerés beszédtana további gondokat vet fel, amiket évtizedek tanulmányozás után még mindig nem tisztáztak. Az -ḁ̂i a közép-kínai alak végén valószínűleg Jamato végén lévő -ö egy korai alakjának átirata lehet, amit egyébként nem jegyeztek.[10]

A legtöbb tudós a 邪馬臺 szót a jamatai ójapánt megelőző átiratának értékeli, Mijake ezzel elleben Alexander Vovinra hivatkozik, hogy a késő kései archaikus kínai ʑ(h)a maaʳq dhəə szava 邪馬臺 az ójapán yamato2 (*yamatə) szó kora ójapán alakját képviseli. Tódó Akijaszu két kiejtését rekonstruálja a 䑓-nak – taj < közép dǝi < archaikus *dǝg és ji < yiei < *d̥iǝg – és a 邪馬臺 szót Jamataikokunak olvassa.[forrás?]

A Jamato szó etimológiája, mint sok más japán szóé, továbbra is bizonytalan. Míg a legtöbb tudós általában egyetért, hogy a Jama- Japán számos jamáját 山 „hegyét" jelzi, abban, hogy a -to-nak < -tö-nek 跡 „nyom, nyomvonal", 門 „kapu, ajtó, 戸 „ajtó, 都 „város, központ", vagy esetleg tokoro 所 „hely" a jelentése, nem értenek egyet.

A popkultúrában

[szerkesztés]
  • Jamatai a 2013-as Tomb Raider videójáték helyszíne.
  • Egy 2017-ben megjelent társasjáték neve, amit Bruno Cathala tervezett.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Imamura, 1996. 188
  2. ↑ http://www.japantimes.co.jp/news/2009/11/12/national/dig-in-nara-not-kyushu-yields-palatial-ruins-possibly-of-himiko/#.WRHJ3tWUfIU
  3. ↑ a b http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/japan/5419986/Tomb-of-legendary-Japanese-Queen-Himiko-found.html
  4. ↑ 115, tr. Cunoda 1951:9
  5. ↑ Totman, 2006. 81
  6. ↑ tr. Cunoda 1951:1
  7. ↑ 81. tr. Cunoda 1951:28
  8. ↑ Kazár, 1982. 53
  9. ↑ a b Hong, 1994. 248-249
  10. ↑ Miller, 1967. 17-18

Források

[szerkesztés]
  • http://www.japantimes.co.jp/news/2009/11/12/national/dig-in-nara-not-kyushu-yields-palatial-ruins-possibly-of-himiko/#.WRHJ3tWUfIU
  • http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/japan/5419986/Tomb-of-legendary-Japanese-Queen-Himiko-found.html
  • Aston, William G, tr. 1924. Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to AD 697. 2 vols. Charles E Tuttle reprint 1972.
  • Baxter, William H. 1992. A Handbook of Old Chinese Phonology. Mouton de Gruyter.
  • Chamberlain, Basil Hall, tr. 1919. The Kojiki, Records of Ancient Matters. Charles E Tuttle reprint 1981.
  • Edwards, Walter. 1998. "Mirrors to Japanese History", Archeology 51.3.
  • Farris, William Wayne. 1998. Sacred Texts and Buried Treasures: Issues in the Historical Archaeology of Ancient Japan. University of Hawai'i Press.
  • Hall, John Whitney. 1988. The Cambridge History of Japan: Volume 1, Ancient Japan. Cambridge University Press.
  • Hérail, Francine Histoire du Japon – des origines à la fin de Meiji | language = fr | publisher = Publications orientalistes de France}}.
  • Hong, Wontack. 1994. Peakche of Korea and the Origin of Yamato Japan. Kudara International.
  • Imamura, Keidzsi. 1996. Prehistoric Japan: New Perspectives on Insular East Asia. University of Hawai’i Press.
  • Karlgren, Bernhard. 1957. Grammata Serica Recensa. Museum of Far Eastern Antiquities.
  • Kidder, Jonathan Edward. 2007. Himiko and Japan’s Elusive Chiefdom of Yamatai. University of Hawai’i Press.
  • McCullough, Helen Craig. 1985. Brocade by Night: 'Kokin Wakashū' and the Court Style in Japanese Classical Poetry. Stanford University Press.
  • Miller, Roy Andrew. 1967. The Japanese Language. University of Chicago Press.
  • Miyake, Marc Hideo. 2003. Old Japanese: A Phonetic Reconstruction. Routledge Curzon.
  • Philippi, Donald L. (tr.) 1968. Kojiki. University of Tokyo Press.
  • Pulleyblank, EG. 1991. „Lexicon of Reconstructed Pronunciation in Early Middle Chinese, Late Middle Chinese, and Early Mandarin". UBC Press.
  • Szaeki, Arikijo 佐伯有清 (2006), 邪馬台国論争, Iwanami, ISBN 4-00-430990-5
  • Totman, Conrad 2006., Japán története, Osiris kiadó, Bp. (ISBN 963-389-840-4)
  • Cunoda, Rjuszaku, tr (1951), Goodrich, Carrington C, ed., Japan in the Chinese Dynastic Histories: Later Han Through Ming Dynasties, South Pasadena, CA: PD & Ione Perkins.
  • Vang Csenping. 2005. Ambassadors from the Islands of Immortals: China-Japan Relations in the Han-Tang Period. University of Hawai'i Press.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Yamatai című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.