Jean Servais | |
1939-es képe (Harcourt Fotostúdió) | |
Született | Jean Aimé Antoine Servais[1] 1912. szeptember 24.[1][2] Antwerpen[3][1] |
Elhunyt | 1976. február 17. (63 évesen)[4][5][6][7][8] Párizs 13. kerülete[1] |
Állampolgársága | |
Nemzetisége | vallon |
Házastársa | Dominique Blanchar |
Élettársa | María Casares ( – 1948. június 18.)[11] |
Foglalkozása |
|
Halál oka | szívinfarktus |
Sírhelye | Passyi temető |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1932–1975 |
Híres szerepei |
|
Tevékenység | színész, producer, író |
Díjai | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean Servais témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Jean Servais, teljes születési nevén Jean Aimé Antoine Servais (Antwerpen, 1910. szeptember 24. – Párizs, 1976. február 17.), belgiumi francia nyelvű karakterszínész, író, rendező, aki főleg Franciaországban működött. Sikeres színpadi karrier mellett mintegy 80 filmben és tévésorozatban is szerepelt. Első jelentős filmes sikerét 1955-ben, Jules Dassin rendező Rififi a férfiak közt bűnügyi filmdrámában aratta. Bűnügyi történetek, kalandfilmek, film noirok jellemzően negatív főszereplője volt. Ismert szerepeinek egyike Catalan professzor, a Riói kaland „főgonosza”.
1910-ben (más adatok szerint 1912-ben)[12] született Henri Servais tüzértiszt és Marguerite Courduan gyermekeként. A brüsszeli Collège Saint-Michel-be járt.[12] Jogi tanulmányai során került kapcsolatba a színjátszással.[13]
Hamarosan átnyergelt a színészetre és beiratkozott a brüsszeli Conservatoire d’Art Dramatique főiskolára, ahol kiváló eredménnyel végzett. Drámai tehetségét felismerte Raymond Rouleau színész-rendező, aki felvette őt a brüsszeli Théâtre du Marais színház társulatába. Ferdinand Bruckner Az ifjúság betegségei című színművében debütált. 1930-ban Rouleau, Servais és Madeleine Ozeray ezzel a Bruckner-darabbal Párizsban vendégszerepeltek.
1932-ben Servais Párizsba költözött,[14] ahol sorra kapta a színpadi főszerepeket különféle párizsi színházakban. Tagja lett Jean-Louis Barrault és Madeleine Renaud rangos társulatának és élete végéig hű maradt a színpad világához.[15] Repertoárja a klasszikus művektől a kortárs darabokig terjedt, az 1950-es és 1960-as években években sikeresen szerepelt Jean Anouilh, Paul Claudel, Jean Giraudoux, Ben Jonson, Csehov és Peter Weiss drámáiban.
Első jelentősebb filmszerepét Jack Forrester rendező Criminel című bűnügyi filmjében kapta (1933). Az 1930-as években Marius Pontmercy-t játszotta Raymond Bernard rendező háromrészes nagy filmdrámájában, A nyomorultakban (1934). Frédéric Chopin zeneszerzőt alakította Albert Valentin és Bolváry Géza életrajzi filmjében, a La Chanson de l’adieu (Búcsúdal)-ban (1934), és Maurice Cloche rendező La vie est magnifique (Az élet csodálatos) című romantikus filmjében (1938).
A második világháború után visszatért Jean-Louis Barrault és Madeleine Renaud párizsi színtársulatához. Klasszikus és kortárs drámákban szerepelt, így Anouilh: A próba, avagy a megbüntetett szerelem (1950), Ben Jonson: Volpone (1955) et Peter Weiss: Marat/Sade (1966) című műveiben.
Filmszínészként változatos műfajokban szerepelt, hangsúlyos mellékszerepekben. Marcel Cravenne rendező sötét pszichodrámájában, a Haláltáncban (1948) német katonát alakított Erich von Stroheim mellett. Max Ophüls rendező 1952-es romantikus komédiájában, az Az élet örömeiben ő volt a (francia nyelvű) narrátor, és egy kisebb szerepet is vitt, Jean Gabin és Danielle Darrieux társaságában. Figyelemre méltó főszerepe volt Tony, a lecsúszott szélhámos alakítása Jules Dassin rendező Rififi a férfiak között című bűnügyi filmjében (1955). Gérard Philipe-pel és María Félix-szel együtt főszerepelt Luis Buñuel El Paóban nő a láz című filmdrámájában (1959).
1963-ban Robert Darène rendező La cage (A ketrec) című romantikus drámájában Marina Vlady partnere volt, emellett ő írta meg a film dialógusait is. Az 1960-as években számos nagy közönségfilmben játszott kisebb-nagyobb mellékszerepeket, így A leghosszabb nap című háborús filmeposzban (1962) a Jaujard ellentengernagyot, a Szabad Francia erők főtisztjét. A Riói kalandban (1964) ő volt a Catalan professzor, pénzsóvár kincsvadász, Belmondo ellenlábasa. 1966-ban Jacques Dray Mások bőrével című thrillerében egy rossz oldalon álló kémet alakított.
1969-ben Madeleine Renaud-val együtt a londoni Royal Court Theatre színpadán vendégszerepelt Marguerite Duras: Az angol szerető című[16] színművének francia nyelvű előadásán.[17]
Az 1970-es években első felében is folyamatosan dolgozott, a sátáni Rhoneberg bárót testesítette meg Jean Brismée rendező La plus longue nuit du diable című olasz–belga horrorfilmjében (1971). Roger Hanin rendező 1974-es bűnügyi thrillerében, a Protecteurben Servais egy mindenre elszánt apát alakít, aki bűnözőkkel száll harcba, hogy kimentse leányát a prostitúció rabságából.
Jean Servais szívinfarktusban hunyt el 1976. február 17-én, 63 éves korában, párizsi lakóhelyén, a 13. kerületi Richemont utca 6. szám alatt.[18] A Párizs 16. kerületében, a Passyi temetőben nyugszik.[19]
Maria Casarès francia–spanyol színésznővel élt együtt, de ő 1944-ben elhagyta Servais-t, és a Francine Faure-ral házasságban élő Albert Camus író szeretője lett.[20]
1952. február 20-án Dominique Blanchar színésznőt[21] vette feleségül, de már 1953. február 3-án elváltak. Később (közelebbről nem ismert időpontban) ismét megnősült, Gilberte Graillot színésznőt vette el,[22] aki Servais haláláig, 1976-ig vele maradt.