1992-ben jelent meg a Jefferson Airplane 3 CD-ből álló, Jefferson Airplane Loves You című válogatásalbuma. Az albumhoz tartozó, részletekben gazdag esszét Jeff Tamarkin, az együttes történetét bemutató Got a Revolution: The Turbulent Flight of Jefferson Airplane című könyv szerzője írta.
Az albumon hallható dalok többsége a korábban megjelentektől eltérő stúdió- vagy próbafelvétel. Ezek mellett több koncertfelvétel is helyet kapott, például az első lemezt záró 1967-es fellépés, vagy két dal az 1969-es woodstocki fesztiválról. Az első lemezen hallható Free Advice című dalt a The Great Society, Grace Slick előző együttese adta ki 1966-ban.
A ritkaságok közé tartozik a Volunteers című albumon megjelent Wooden Ships és Volunteers kvadrofon hangzású változata is. Ezeket azonban a produkció során hagyományos sztereó hangzásban keverték újra, így a felvételek térhatása is elveszett.
Az album dalai megjelenésük időrendjében követik egymást. Az első dal, az I Specialize in LoveMarty Balin1962-ben megjelent kislemeze; a You Wear Your Dresses Too Short pedig a Jefferson Airplane utolsó, 1972. szeptember 22-én tartott koncertjének utolsó dalaként hangzott el.