Liszó | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Nyugat-Dunántúl | ||
Vármegye | Zala | ||
Járás | Nagykanizsai | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Novák Csaba (független)[1] | ||
Irányítószám | 8831 8832 (2013.05-től)[2] | ||
Körzethívószám | 93 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 348 fő (2024. jan. 1.)[3] | ||
Népsűrűség | 14,67 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 25,91 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 46° 22′ 00″, k. h. 17° 00′ 00″46.366667°N 17.000000°EKoordináták: é. sz. 46° 22′ 00″, k. h. 17° 00′ 00″46.366667°N 17.000000°E | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Liszó témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Liszó (horvátul: Lisov[4]) község Zala vármegyében, a Nagykanizsai járásban, a Zalai-dombságban, a Zalaapáti-hát területén.
Nagykanizsától délre található, Miklósfa majd Móriczhely után a 6804-es útból kelet felé leágazó 68 152-es számú bekötőúton közelíthető meg.
A települést először 1296-ból említi ismert okleveles forrás, mint lakatlan területet, Terra Lyzou (Lizó) névvel. A középkori falu a török időben elpusztult.
A településre vonatkozó név 1342-ben tűnik fel az Anjou-korban. A falu már ekkor létezett, a Lizói Péter fiai és rokonuk, Lizói Demeter birtokperéről szóló végzés ismert. Rendezett községhatárról beszél a forrás. A Hunyadiak korában is létezett a község, valószínűleg folytonosság volt jellemző a településre. Az 1405-1481 -es években Liszó a Kanizsai családé. A hódoltság idején előbb Both János, 1536-ban, majd Both György volt a település földesura 1550-ben.
A mai Liszót Vas vármegyei vendek alapították, akik evangélikusok voltak és 1718-ban kerestek és kaptak menedéket gróf Draskovicsné Nádasdy Mária Magdolnától a szabadabb vallásgyakorlat reményében. 1767-ben báró Inkey Boldizsár nevéhez fűződik a horvátok betelepítése. Egy 19. század eleji postalexikon Lisza néven említi a települést és egyértelműen horvát nemzetiségűnek tartja. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt a falu már teljesen magyarnak vallja magát és Jellasich horvát bán közelben elvonuló serege miatt őröket állít, a nép pedig az erdőkbe menekül. Közismert, hogy az 1848-as áprilisi törvények megszüntették a jobbágyság intézményét és elkezdődtek az ún. “elkülönülési perek”. Még a 19-20. század fordulóján is pereskedtek Inkey Lajos báróval a jobbágytelekhez járó rét-, legelő- és erdőterületekért.
A faluban két templomot építettek: először az evangélikus vallásúak 1867-ben. A katolikus templom 10 év múlva készült el.[5]
Lakóinak száma 1935-ben 826 fő. A második világháború után a lakosság száma ennek kevesebb, mint a felére fogyott.[6]
A településen az 1998. október 18-án megtartott önkormányzati választás keretében nem lehetett polgármester-választást tartani, mert a posztra egyetlen ember sem jelöltette magát.[15] Az emiatt szükségessé vált időközi választást 1999. május 12-én tartották meg, négy polgármesterjelölt részvételével.[9]
A település népességének változása:
Lakosok száma | 369 | 390 | 397 | 348 | 361 | 363 | 348 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 97,2%, cigány 1,11%, horvát 0,8%. A lakosok 65,6%-a római katolikusnak, 1,3% reformátusnak, 15,2% evangélikusnak, 3,4% felekezeten kívülinek vallotta magát (13,4% nem nyilatkozott).[16]
2022-ben a lakosság 87,3%-a vallotta magát magyarnak, 1,1% németnek, 0,6% cigánynak, 1,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 46% volt római katolikus, 12,2% evangélikus, 1,7% református, 0,3% görög katolikus, 3,6% egyéb katolikus, 5% felekezeten kívüli (31,3% nem válaszolt).[17]