Moravcsik Gyula

Moravcsik Gyula
SzületettMoravcsik Gyula Emil Géza[1]
1892. január 29.[2][3]
Budapest[4][5]
Elhunyt1972. december 10. (80 évesen)[6][2][3]
Budapest[7][5]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaFleissig Edit
(h. 1925–1972)
GyermekeiMoravcsik M. Gyula
SzüleiMoravcsik Gyula
Vladár Borbála
Foglalkozása
  • történész
  • egyetemi oktató
  • bizantinológus
  • klasszika-filológus
Iskolái
Kitüntetései
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
  • Kossuth-díj (1949)
SírhelyeFarkasréti temető (610-45. templomi fülke)[8][9]
A Wikimédia Commons tartalmaz Moravcsik Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Moravcsik Gyula (Budapest, 1892. január 29. – Budapest, 1972. december 10.) Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fia Moravcsik M. Gyula (Julius) (1931–2009) filozófus, a Stanford Egyetem professzora, az MTA külső tagja; lánya Moravcsik Edit nyelvész, professzor, szintén az MTA külső tagja.

Életútja

[szerkesztés]

Ifjúkora és tanulmányai

[szerkesztés]
„Igen finom gondolkodású és kitartó szorgalmú, de keservesen kell pótolnia alapjainak hiányait. […] Formális tekintetben jól készült […], de a nyelv mint élő organizmus, ismeretlen előtte. Idővel a legjobbak egyike lesz.”

Szabó Miklós jellemzése Moravcsik Gyuláról 1911-ben[10]

Értelmiségi családból származott. Nagyapja Moravcsik Mihály (1824–1904) evangélikus esperes-lelkész.[11] Középiskolai tanulmányait kitüntetéses érettségivel fejezte be a Fasori Gimnáziumban. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–latin–görög szakon tanult, felvették az Eötvös József Collegiumba. 1911-ben Rómában, 1913-ban Münchenben és Párizsban járt tanulmányúton. 1914-ben görög–latin szakos tanári szakvizsgát tett.

Nem sokkal később megkapta a behívót a hadseregbe. Az orosz fronton harcolt, hamarosan fogságba esett. 1915 és 1920 között Krasznojarszkban és Irkutszkban raboskodott. A hadifogságban megtanult oroszul, újgörögül és törökül (utóbbi nyelvtanáról összeállítást is készített), valamint elmélyítette filozófiai és filológiai ismereteit. 1925. március 31-én Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Fleissig Editet (1904–1992), Fleissig Sándor bankigazgató és Drucker Malvina lányát.[12]

Szakmai pályafutása

[szerkesztés]

Hazatérése után egy évig a Mária Terézia Leánygimnázium helyettes, majd 1921-től 1923-ig rendes tanáraként dolgozott. 1923 és 1936 között az Eötvös József Collegium tanára volt. 1924-ben a középkori görög filológia egyetemi magántanára, 1932-ben a görög filológia címzetes nyilvános rendkívüli, 1936-ban nyilvános rendkívüli tanára lett. 1950 és 1967 között tanszékvezetőként tevékenykedett.

Gyakran szerepelt nemzetközi bizantinológiai kongresszusokon. 1930–1931-ben és 1934–1935-ben Görögországban, 1958-ban fél évig az Amerikai Egyesült Államokban kutatott.

Munkássága

[szerkesztés]

Tudományos munkássága

[szerkesztés]

Főként a bizánci történelem kutatásában ért el jelentős eredményeket, de klasszika-filológusként is számottevő munkásságot fejtett ki. Tanulmányai, szintézisei a magyaron kívül németül, franciául, görögül, oroszul, angolul és olaszul jelentek meg.

Tudományos érdeklődésére nagy hatással volt a magyar nyelv bolgár és török jövevényszavait kutató Gombocz Zoltán. Moravcsik A csodaszarvas mondája a bizánci íróknál című doktori értekezését az Egyetemes Philologiai Közlönyben tette közzé 1914-ben. Több tanulmányban és kötetben (Álmos neve Konstantinos Porphyrogennetosnál, 1926; Árpád 894. évi vezértársának neve, 1931; A magyar történet bizánci forrásai, 1934; Bölcs Leó Taktikája mint magyar történeti forrás, 1951; Bizánci krónikák a honfoglalás előtti magyarságról, 1957) publikálta és dolgozta fel a magyar történelemre vonatkozó bizánci forrásokat. Lefordította és kiadta Bíborbanszületett Konstantin a magyar honfoglalás korára vonatkozóan alapvető jelentőségű A birodalom kormányzásáról című művét.

A 11–12. századi magyar–bizánci egyházi és politikai kapcsolatokkal foglalkozott Görögnyelvű monostorok Szent István korában (1938), Szent László leánya és a bizánci Pantokrator-monostor (1923), III. Béla és a byzánci birodalom Mánuel halála után (1933) és Pour une alliance byzantino–hongroise. Seconde moitié du XIIe siècle (1933) című tanulmányaiban. A diplomáciai kapcsolatok kései szakaszát dolgozta fel 1954-es Ungarisch–byzantinische Beziehungen zur Zeit des Falles von Byzanz, a magyar–bizánci kapcsolatok általános történetét 1953-as Bizánc és a magyarság, 1956-os Die byzantinische Kultur und das mittelalterliche Ungarn, 1958-as Die Problematik der byzantinisch–ungarischen Beziehungen, 1965-ös Hungary and Byzantium in the Middle Ages és 1970-es Byzantium and the Magyars című írásaiban.

Byzantinoturcica I by Gyula Moravcsik

Legismertebb és a nemzetközi szakirodalomban legtöbbet idézett műve a kétkötetes Byzantinoturcica, amelyet a tudományos közvélemény a bizantinológiát megalapító Karl Krumbacher Geschichte der byzantinischen Literatur című alapvető kézikönyve mellett emlegetett. Moravcsik e művében összegezte a bizánci források török névanyagára vonatkozó kutatásokat, a nyelvemlékek betűrendes jegyzékét adta magyarázatok és teljességre törekvő bibliográfia kíséretében. A Byzantinoturcica először a második világháború idején Magyarországon, majd 1958-ban a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiájának kiadásában látott napvilágot.

Moravcsik foglalkozott Konstantinápoly etnikai összetételével, a besenyő és orosz vonatkozású bizánci feljegyzésekkel, a bizánci–kazár viselettörténeti kapcsolatokkal, bizánci politikai-ideológiai és jogtörténeti kérdésekkel is. Tudománytörténeti munkái közül kiemelendők A görög és latin filológia magyar feladatai (1933), Les tâches actuelles de la byzantinologie (1949), L’état et les tâches de la byzantinologie (1955), A szovjet bizantinológia (1951), Byzantinologie, Byzantiologie oder Byzantologie (1957), Byzantinologie et hellénologie (1965), A magyar bizantinológia helyzete és feladatai (1965) című tanulmányai. 1929 és 1965 között rendszeresen referált a magyar bizantinológia eredményeiről a nemzetközi szakfolyóiratokban. Bevezetés a bizantinológiába című tankönyve görög szakos hallgatók nemzedékeit ismertette meg a tudományterület alapjaival.

Ő írta a Dézsi Lajos-féle Világirodalmi lexikon bizánci irodalommal foglalkozó cikkeit. A Magyar–Görög Tanulmányok című sorozat szerkesztője és 1951-től az Acta Archeologica főszerkesztője volt.

Oktatói munkássága

[szerkesztés]

Tanítványainak megjelenési lehetőséget biztosított az általa szerkesztett kiadványokban. Az 1960-as évek elején többjüket tanulmányútra, előadástartásra küldte az NDK-ba. Bár nagy hangsúlyt fektetett a magas színvonalú tudományos utánpótlás képzésére, legtehetségesebb hallgatói vagy fiatalon elhunytak, vagy más pályát választottak végül. Oktatói pályafutása végén, 1967 nyarán – megfelelő utód hiányában – Görög Filológiai Tanszékét összevonták a Latin Filológiai Tanszékkel.

Díjai, elismerései

[szerkesztés]

1934. május 11-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945. május 30-án rendes tagjává választották. 1958-tól 1963-ig a Magyar Ókortudományi Társaság alelnöke, 1964 és 1969 között elnöke volt.

1942-ben a Bolgár, 1954-ben a Bajor, 1955-ben az NDK, 1964-ben az Osztrák Tudományos Akadémia külső levelező tagja lett. 1965-ben a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia, 1966-ban az Athéni Akadémia választotta külső tagjává. A szintén athéni Bizantinológiai Társaság 1930-ban fogadta tagjai közé. 1948-tól a Nemzetközi Papirológiai Társaság, 1963-tól a Nemzetközi Bizantinológiai Társaság tiszteleti tagja volt. Utóbbi szervezetben 1964-től az alelnöki posztot is betöltötte. 1937-ben az athéni egyetem tiszteletbeli doktorává avatták.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel–Kölber-díjában, 1948-ban Nagyjutalmában részesült. 1968-ban az Ókortudományi Társaság Ábel Jenő-emlékérmével jutalmazták. Életművéért 1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntették ki. 1950-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozatát, 1954-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet, 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ezeken kívül görög, bolgár és nyugatnémet állami kitüntetések birtokosa volt.

Főbb művei

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ FamilySearch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. február 11.)
  2. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 19.)
  5. ↑ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Моравчик Дьюла, 2015. szeptember 28.
  6. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Моравчик Дьюла, 2015. szeptember 27.
  7. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  8. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  9. ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  10. ↑ Borzsák István: A klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban. In uő: Dragma. Válogatott tanulmányok. H. n., 1994, Telosz. 397. o.
  11. ↑ Id. Moravcsik Gyula gyászjelentése (1902). (Hozzáférés: 2022. február 11.)
  12. ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári házassági akv. 421/1925. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. február 11.)

Irodalom

[szerkesztés]
  • Borzsák István: A klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban. In uő: Dragma. Válogatott tanulmányok. H. n., 1994, Telosz. 390–404. o.
  • Harmatta János: Moravcsik Gyula (1892–1972). Magyar Tudomány, 1973. 10. sz. 683–686. o.
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 892–893. o.
  • Révai új lexikona XIV. (Mah–Nel). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2004. 664–665. o. ISBN 963-955-616-5  
  • Székely György: Moravcsik Gyula (1892–1972). Századok, 1974. 2. sz. 547–550. o.

További információk

[szerkesztés]