Oliver Shanti | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1948. november 16.[1][2][3] Hamburg[4] |
Elhunyt | 2016. március (67 évesen)[5] |
Pályafutás | |
Műfajok | new age zene |
Tevékenység |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Oliver Shanti, polgári nevén Ulrich Schulz (Hamburg, 1948. november 16. – 2016 március) német származású zenei producer és vallási vezető. Hírnevét az Oliver Shanti & Friends néven kiadott New Age stílusú lemezek alapozták meg; több, mint egymillió albumot adott el.[6]
A kiadója által közölt életrajza szerint Ulrich Schulz fiatalkorában bejárta Európát, Észak-Amerikát, Észak-Afrikát; éjszakai bárokban énekelt és különféle munkákat végzett, megismerkedett több zenésszel és zenei irányzattal, az ázsiai dzsungelben hadikórházat alapított és vezetett, végül 1980-ban visszatért hazájába.[6] Itt szektát alapított és körülbelül 200 emberből álló közösséget gyűjtött maga köré, akik Jézusként és Messiásként tisztelték. Kezdetben a Viechtach melletti erdőkben laktak, később egy portugáliai fincára költöztek, Vila Nova de Cerveira közelében.[7][8] A városnak több alkalommal adományozott pénzt; nagylelkű és rendes embernek ismerték.[9]
2002-ben körözni kezdték, mert vezetői pozíciójával visszaélve 1985–1996 között több szektatársa kiskorú gyermekével létesített szexuális kapcsolatot;[10][11] ezen felül sikkasztással is megvádolták.[12] 2008-ban elfogták, majd 2009 decemberében 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték 76 rendbeli szexuális erőszak vádjával.[13] [7][10] Ekkor már rossz egészségi állapotban volt, és rákban is szenvedett.[11] A börtönben hunyt el.[13]
1985-ben Ulrich Schulz, Veit Wayman, és Margot Reisinger megalapították a Sattva Music lemezkiadót,[6] és Schulz számos albumot adott ki Oliver Shanti & Friends, Oliver Serano-Alve, és Inkarnation művésznevek alatt, több zenésszel együttműködve. Az albumok ötvözik a New Age-et és a világzenét, keleti és amerindián motívumokat felhasználva; egyesekből több százezer darab kelt el,[14] és két száma felkerült a Buddha Bar válogatáslemezekre is.
Vitatott, hogy Schulznak mekkora szerepe volt az albumok elkészítésében. Egy szektatag beszámolója szerint Schulz csak producerként dolgozott, a zeneszámokat nem ő írta és nem ő adta elő.[14] Egy munkatársa megerősítette, hogy Schulz semmilyen hangszeren nem tudott játszani.[12]