Pakod | |
Római katolikus templom | |
Közigazgatás | |
Ország | Magyarország |
Régió | Nyugat-Dunántúl |
Vármegye | Zala |
Járás | Zalaszentgróti |
Jogállás | község |
Irányítószám | 8799 |
Körzethívószám | 83 |
Népesség | |
Teljes népesség | 823 fő (2024. jan. 1.)[1] |
Népsűrűség | 68,13 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Terület | 12,55 km² |
Időzóna | CET, UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 46° 57′ 29″, k. h. 17° 00′ 01″46.957931°N 17.000319°EKoordináták: é. sz. 46° 57′ 29″, k. h. 17° 00′ 01″46.957931°N 17.000319°E | |
Pakod weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Pakod témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pakod község Zala vármegyében, a Zalaszentgróti járásban.
A község a Zalai borvidékhez tartozó Csáfordi-hegy nyugati lábánál, a Zala folyó két partján, Dötktól északra, Zalabértől délnyugatra terül el. Központján a Sümeget Zalaegerszeggel összekötő 7328-as út halad végig, ebből a településen ágazik ki a csak Dötkre vezető 73 205-ös út.
Vonattal megközelíthető a Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba-vasútvonalon.
Pakod Árpád-kori település. Neve már 1211-ben említve volt egy a pannonhalmi Szent Benedek rend történetéről írott könyvben Pocud (Pokod) néven. 1230-ban pedig egy oklevél írt Pakodról, illetve a Pakodtól északkeletre fekvő Barabás nevű településről. Ez az okmány részletesen leírta Barabás települést, melynek volt két malma, egy hídja, amelyen emberemlékezet óta a birtokos hídvámot szedett. Barabás, Barlabás vagy Barlabás hídja az 1200-as évek közepe előtt a Szentgróti család birtoka volt, melyet 1247-ben a család a Türjei egyháznak adományozott; az ő birtoka maradt 1945-ig.
A 14. században előbb a Türjei nemességből való Bériek, majd a Kőszegi család leszármazottai, a Kokasok, végül az ugyancsak Türjei nemzetséghez tartozó Szentgrótiak szerezték meg a falu egy-egy részét.
A Batthyány család levéltárának irataiból kitűnik, hogy a 14. században megkülönböztetésként létezett Egyházaspakod is, amelynek temploma is volt. 1419-ben templomának papja Miklós fia Miklós volt, majd 1437-ben Kelemen, 1442-ben pedig Mihály.
1567-ben az első Zala vármegyei törökdúlás alkalmával az egész falu leégett, de 1572-ben már megint másfél portát jegyeztek fel, a település régi birtokosai ekkora már nem voltak meg. 1592-ben a falut újra felégették a törökök, de hamarosan ismét újraépült.
1707-ben a kuruc-labanc háború alatt a falu egy tűzvészben ismét leégett, ekkor elpusztult fából készült temploma is. E második templomának pusztulását egy harang élte csak túl, amelyet 1677-ben öntöttek. E harang felkerült a jelenleg álló, harmadik temploma tornyába.
1769-ben 619 lakosa volt, száztizenkettő családdal, melyből negyvenegy nemesi család volt. A falu nagyobb részének birtokosai ekkor a Festetics grófok és Zalabéri Horváth József voltak.
1783. március 31-én tűzvész pusztított a faluban: kilencvennégy házból harminckettő leégett, majd 1795-ben nagy árvíz öntötte el a falut: az egész település vízben állt, hidakat, házakat, malmokat döntött össze az anyakönyv fennmaradt bejegyzései szerint.
A 20. század elején Zala vármegye Zalaszentgróti járásához tartozott.
1910-ben 1298 lakosából 1247 magyar volt. Ebből 1274 római katolikus, 14 evangélikus, 10 izraelita volt.
1919 után a fehérpapok a türjei szerzetesrend birtokából hasították ki azokat a telkeket, melyeken a mai Barabás újfalu felépült.
A település népességének változása:
Lakosok száma | 891 | 891 | 869 | 811 | 827 | 808 | 823 |
2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 95,3%, cigány 1,16%, német 1,97%, román 0,58%, ukrán 0,46%. A lakosok 68,8%-a római katolikusnak, 2,5% reformátusnak, 1,3% evangélikusnak, 4,67% felekezeten kívülinek vallotta magát (22,3% nem nyilatkozott).[11]
2022-ben a lakosság 92,3%-a vallotta magát magyarnak, 1% németnek, 0,2% cigánynak, 0,1-0,1% szerbnek, szlovénnek, ukránnak és románnak, 1,3% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 49,3% volt római katolikus, 2,3% református, 0,7% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 1,9% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 5,8% felekezeten kívüli (38,3% nem válaszolt).[12]
Itt áll az 1717-ben újjáépült műemlék római katolikus templom, melynek főoltárát neobarokk, szószékét 18. századi parasztbarokk fafaragás díszíti. A pakodi szőlőhegyek nemcsak a bor kedvelőinek jelentenek vonzó célpontot. A pincék többsége igen régi, nem ritka a 200 éves boltozat, még idősebb faajtók, épületek is megcsodálhatók a festői szépségű túraútvonalakon járva.