A SNFUkanadai hardcore punk/skate punk együttes volt. 1981-ben alakultak Edmontonban. 1992-ben áttették a székhelyüket Vancouverbe. 2018 óta szünetelnek.[1] Nyolc nagylemezt, két koncertalbumot és egy válogatáslemezt adtak ki. A kanadai zenét értékelő oldalakon feltűntek az albumaik.[2][3]
Ken Chinn alapította a zenekart. Első nagylemezük befolyásosnak számít underground körökben.[4]
1989-ben feloszlottak, belső ellentétek miatt.
1991-ben újból összeálltak, új felállással. Szerződést kötöttek az Epitaph Records kiadóval, és több lemezt is kiadtak a kilencvenes években. Népszerűvé váltak, így lemezeladás terén is sikeresek voltak.[5] Olyan nevekkel koncerteztek már, mint a Green Day és a Bad Religion, ennek ellenére kereskedelmi sikereket nem értek el.
1997-ben lejárt a szerződésük az Epitaph-fal, Brent Belke és Dave Rees pedig egy évvel később kiszálltak a zenekarból. 2001-ben Rob Johnson is kiszállt, így az együttes két éves szünetet tartott. 2004-ben kiadtak egy új albumot, majd 2005-ben feloszlottak.
Chinn és Ken Fleming 2007-ben újból összehozták a zenekart. 2013-ban kiadtak egy új albumot. 2018-ban újból szünetet tartottak,[1] Chinn pedi 2020. július 16.-án elhunyt.[6] Az együttesben ő volt az egyetlen eredeti tag.
Ken Chinn a hetvenes években találkozott Brent és Marc Belkével Edmontonban. Elhatározták, hogy megalapítják saját együttesüket, ami a Live Sex Shows nevet kapta. A zenekarban Ed Dobek dobos és Phil Larson basszusgitáros is szerepelt.[4] Az együttes pár koncert után feloszlott.
Chinn és a Belke testvérek megalapították a Society's No Fucking Use-t, amelyet Society's NFU-ra rövidítettek.[7] Pár tagcsere után felvették a SNFU nevet.
Az együttes történetéről 2012-ben könyv is készült.[8]