Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
Sd.Kfz. 7 | |
Típus | féllánctalpas vontató |
Fejlesztő ország | Harmadik Birodalom |
Harctéri alkalmazás | |
Gyártó | Krauss-Maffei, Borgward, Österreichische Saurerwerke, Breda (Breda 61) |
Gyártási darabszám | 12 187 darab |
Háborús részvétel | második világháború |
Általános tulajdonságok | |
Személyzet | 1-12 |
Hosszúság | 6,85 m |
Szélesség | 2,35 m |
Magasság | 2,62 m |
Tömeg | 11,53 t |
Páncélzat és fegyverzet | |
Páncélzat | 8 mm |
Elsődleges fegyverzet | - |
Másodlagos fegyverzet | - |
Műszaki adatok | |
Motor | Maybach HL 62 & 64 6 hengeres, vízhűtéses benzinmotor |
Felfüggesztés | torziós rugó |
Sebesség | 50 km/h |
Fajlagos teljesítmény | 12,1 LE/tonna |
Hatótávolság | 120-250 km |
A Wikimédia Commons tartalmaz Sd.Kfz. 7 témájú médiaállományokat. |
A Sd.Kfz. 7 (Sonderkraftfahrzeug – különleges gépjármű) egy féllánctalpas katonai jármű volt, melyet a német Wehrmacht, Luftwaffe és a Waffen-SS használt a második világháború alatt.
Az Sd.Kfz. 7 kifejlesztése egy 1934-es kiírásra vezethető vissza, amely egy nyolc tonnás féllánctalpas jármű kifejlesztését tűzte ki célul. A jármű először 1938-ban jelent meg, fő feladatköre pedig a 8,8 cm-es FlaK légvédelmi löveg és a 15 cm-es sFH 18 tarack vontatása volt. Az Sd.Kfz. 7 járművön több önjáró légvédelmi löveg is alapult 2 cm-es és 3,7 cm-es gépágyúkkal felszerelve. Ezen kívül nagy vonóerejének köszönhetően mentő-vontató járműként is alkalmazták.
A járművön maximum 12 főnyi legénységet lehetett szállítani. A platón elhelyezett ülések alatt tárolórekeszeket alakítottak ki különféle eszközök, szerszámok tárolására. A jármű hátuljába egy zárt tárolórészt építettek, amelyben lőszert szállítottak, habár a lövegekhez egy másik lőszerszállító jármű is szükséges volt. A vontató maximum 8000 kg-nyi terhet vontathatott. Legtöbbjüket ellátták csörlővel is. A szélvédőt le lehetett hajtani a motorháztetőre, a vezetőfülke fölé pedig ponyvatetőt lehetett kifeszíteni. Egy bizonyos mennyiséget kemény tetős kivitelben is gyártottak, de ezek igen ritkák voltak. Később megjelent egy egyszerűsített típus fából készült kerettel, a lőszert a vezető mögött tárolták a löveg kezelőszemélyzete pedig hátul kapott helyet fából készült padokon.
A futómű elöl két kormányozható kerékből, hátul két lánctalpból állt, amely oldalanként 14 darab futógörgőből (melyek átlapolással fedték egymást) és egy láncmeghajtó kerékből állt, amelyet a lánctalprendszer elejében helyeztek el. A lánctalpakon a szolgálati évek során kisebb változtatásokat eszközöltek. 1943-ban a Maybach HL 62 motort (115 LE) egy Maybach HL 64 (140 LE) típusúra cserélték.
A német hadseregben általános módszer volt féllánctalpas járművek használata tüzérségi eszközök vontatására, de nem mindenhol. A teljesen kerekes járművekkel összehasonlítva a féllánctalpasokat sokkal nehezebb karbantartani, lánctalpaik gyakran elszakadnak, közúton pedig lassabbak. Terepen azonban sokkal mozgékonyabbak voltak a kerekes típusoknál.
Az Sd.Kfz. 7-est a háború végéig használták. Jelen volt az 1940-es párizsi győzelmi parádén, és látható volt szinte az összes propagandafilmben is. Habár nagy számban gyártották, sosem készült belőle annyi, hogy teljesen felszereljék vele a német erőket. A páncélos és páncélgránátos egységek tüzérségi elemei kaptak belőle, de más alakulatok általában kénytelenek voltak lovakkal vontatni lövegeiket.
A második világháború folyamán a szövetségesek is hadrendbe állítottak néhány zsákmányolt Sd.Kfz. 7-est. Olasz gyártmányú változata is készült Breda 61 néven, melyet könnyű azonosítani hosszabb motorházáról és a jobb oldalon elhelyezett kormányáról. Egy alapváltozat ára 36 000 német birodalmi márka volt.