A vármegye keleti részén, a Tiszaháton fekszik, a Felső-Tisza bal partján, az ukrán határ mentén.
Szomszédai a határ magyar oldalán: kelet felől Tiszakóród, délkelet felől Kölcse, dél felől Túristvándi, délnyugat felől Kömörő, nyugat felől Nagyar, északnyugat felől (a Tisza túlpartján) pedig Tarpa. Észak felől a kárpátaljai Badalóhoz(Бадалово), északkelet felől Haláborhoz(Галабор) tartozó területek határolják.
A környék fontosabb települései közül Tiszabecs 18, Tiszacsécse pedig 11 kilométerre, a környék városai közül Vásárosnamény 29, Fehérgyarmat pedig 17 kilométer távolságra található; a megyeszékhely, Nyíregyháza körülbelül 94 kilométerre fekszik.
Az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonala: Fehérgyarmatig a 491-es főúton, majd Kisarig a 4127-es, onnan pedig a 4130-as úton. Egy másik lehetőség: Penyigéig a 491-esen, onnan pedig Túristvándi érintésével a 4129-es és a 41 125-ös úton.
A település nevét 1496-ban Cheke alakban írják, s az Ujhelyi család tagjai nyertek rá királyi adományt. 1507-ben Báthory István és Butkay István, 1515-ben Czégényi Kende Péter, 1516-ban Báthori András szerez itt részbirtokot. 1518-ban Werbőczy Istvánt is a birtokosai közt találjuk, mely birtokot Perényi Istvánnal a dobronyai uradalomért cseréli el. 1520-tól a század végéig Báthori András, a Guthi Országhok és még 9 család birtoka.
1642-ben Kölcsey Péter és Zsigmond kapnak egyes részeire új adományt.
A 17–18. században a Kölcsey és Kende rokon családokon kívül a gróf Rhédey, Pongrácz, Kisdobronyi Isaák, Gulácsy és más nemes családoknak is van itt birtoka.
A 20. század elején legnagyobb birtokosai: Kende Béla, Kende Elemér örökösei, Kölcsey Gábor, Zoltán.
A település az évszázadok során sokat szenvedett. Török, tatár, német portyázó csapatok dúlták, kolera sújtotta, sokszor szenvedett az árvizektől, 1865-ben pedig majdnem teljesen leégett.
Szatmárcseke népessége 2011-ben még 1377 fő volt, amely 2016 elejére 1590 főre emelkedett. Ennek oka főleg az ukrán-magyar határ túloldaláról átköltöző népesség.[17]
2001-ben a település lakosságának 97%-a magyar, 3%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[18]
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 90,8%-a magyarnak, 28,8% cigánynak, 0,2% ukránnak mondta magát (9,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 24,4%, református 56,5%, görögkatolikus 1,8%, felekezeten kívüli 2,6% (12,8% nem válaszolt).[19]
2022-ben a lakosság 90,6%-a vallotta magát magyarnak, 16,1% cigánynak, 1,1% ukránnak, 0,1-0,1% németnek, bolgárnak románnak, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 13% volt római katolikus, 48,7% református, 4% görög katolikus, 0,3% egyéb keresztény, 0,2% ortodox, 0,1% evangélikus, 6,6% felekezeten kívüli (26,4% nem válaszolt).[20]
Az épület előtt áll Kölcsey Ferenc egész alakos bronzszobra, melyet a Himnusz születésének 150., s a költő halálának 135. évfordulójára állítottak fel.
Szatmárcsekei Tájház: 18. században épült taposott szalmatetős szegényparaszti lakóház, népi bútorokkal berendezve.
Csónak alakú, faragott fejfák sokasága mellett haladva érjük el Kölcsey Ferenc fehér márvány, klasszicista stílusú síremlékét a szatmárcsekei református temetőben.
Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc szatmárcsekei évei. A nyíregyházi Jósa András Múzeum szatmárcsekei állandó irodalomtörténeti kiállításának vezetője; szerk. Molnár Szilárd; Szabolcs-Szatmár Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nyíregyháza, 1979 (A Jósa András Múzeum kiállítási vezetői)
Amedeo Boros: Csónakutazás a halál után. Kultúrantropológiai és etnológiai közelítések a szatmárcsekei csónakalakú fejfák tárgykörében; ford. Pankovics József; Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 2001
Szatmárcseke; szöveg Hanusz Árpád et al., szerk. Németh Péter; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)
Ahol a Hymnus született. Szatmárcseke; összeáll., szerk. Hamar Péter; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, Nyíregyháza, 2004
Borbély Bertalan: A Himnusz bölcsője: Szatmárcseke; Szatmárcseke, Önkormányzat, 2016