A The Diary of Alicia Keys Alicia Keys amerikai énekesnő második stúdióalbuma. Ez lett Keys második olyan albuma, ami az első helyen nyitott az amerikai Billboard 200 albumslágerlistán, az első héten több mint 618 000 példányban kelt el.[ 1] Az albumból az USA-ban összesen több mint négymillió, világszerte több mint kilencmillió példányt adtak el.[ 2] A 47. Grammy-díjátadón , 2005-ben elnyerte a legjobb R&B-albumnak járó díjat.
Első albuma, a Songs in A Minor sikere miatt Aliciára nagy nyomás nehezedett, hogy felülmúlja eddigi eredményeit.[ 3] Az album kedvező fogadtatást kapott a kritikusoktól, a Timemagazin munkatársa, Josh Tyrangiel dicsérte az első hat dalt, melyek véleménye szerint „példái annak, hogy kell olyan nosztalgikus hangú dalokat írni, amelyek nem állnak szemben a jelennel sem”, megjegyezte azonban, hogy az album második fele kevésbé jó, de még így is látszik, hogy az énekesnő további albumait is érdemes lesz meghallgatni.[ 4] A People magazin négy csillagot adott az albumnak, és azt írta, hogy ez „Keys tiszteletadása az R&B aranykorának; az énekesnőben lakozó lélek sokkal idősebb 23 évesnél.”[ 5] A Billboard szerint „az énekesnő felülmúlja a Songs in A Minort, és megidézi a '60-as, '70-es évekbeli soulzene szellemét.”[ 6] A Rolling Stone az albumot „felnőttesnek és magabiztosnak” nevezi, mely „egy törekvő fiatal hölgy bonyolult szerelmi életéből és zenei álmaiból fakad.” Keyset Nina Simone -hoz és Aretha Franklinhoz hasonlította.[ 7] Az ABC News dicsérte az If I Ain’t Got You -t, mely szerinte Clive Davis egy másik híres pártfogoltját, Whitney Houstont idézi.[ 8]
A 47. Grammy-díjátadón , 2005-ben az album elnyerte a legjobb R&B-albumnak járó díjat. Ugyanekkor Alicia elnyerte a legjobb R&B-dal díját is (a You Don’t Know My Name -ért) és a legjobb női R&B-előadásnak járót (az If I Ain’t Got You -ért).
#
Cím
Szerzők
Hossz
1.
Harlem’s Nocturne
Alicia Keys
1:43
2.
Karma
Kerry Brothers, Jr. , Taneisha Smith, Keys
4:16
3.
Heartburn
Keys, Tim Mosley , Walter Millsap III, Candice Nelson, Erika Rose
3:28
4.
If I Was Your Woman/Walk on By
Gloria Jones , Clarence McMurray, Pam Sawyer , Burt Bacharach , Hal David
3:06
5.
You Don’t Know My Name
Keys, Kanye West , Harold Lilly, J. R. Bailey , Mel Kent, Ken Williams
6:06
6.
If I Ain’t Got You
Keys
3:48
7.
Diary (feat. Tony! Toni! Toné! )
Keys, Brothers
4:44
8.
Dragon Days
Keys
4:36
9.
Wake Up
Keys, Brothers
4:27
10.
So Simple
Keys, Lilly, Andre Harris, Vidal Davis
3:49
11.
When You Really Love Someone
Keys, Brothers
4:09
12.
Feeling U, Feeling Me (Interlude)
Keys
2:07
13.
Slow Down
Keys, L. Green, Rose
4:18
14.
Samsonite Man
Keys, Rose
4:12
15.
Nobody Not Really
Keys, Smith
2:56
Brit és japán kiadás
16.
Streets of New York (feat. Nas and Rakim )
Keys, Smith, Eric Barrier , Nasir Jones, Chris Martin , William Griffin
4:55
Ausztrál, japán, német, latin-amerikai bónusz CD
1.
If I Ain’t Got You (Remix feat. Usher )
3:52
2.
If I Ain’t Got You (Spanish Version feat. Arturo Sandoval )
3:53
3.
If I Ain’t Got You (Kanye West Radio Mix #1)
3:47
4.
You Don’t Know My Name/Will You Ever Know It (Reggae Mix)
5:05
–
You Don’t Know My Name (videóklip)
–
If I Ain’t Got You (videóklip)
–
Diary (videóklip)
Bónusz DVD
–
The Diary
Az If I Was Your Woman/Walk on By felhasznál egy részletet a Gladys Knight & the Pips If I Were Your Woman című dalából (írta Gloria Jones, Clarence McMurray, Pam Sawyer) és Isaac Hayes Walk on By jából (írta Burt Bacharach, Hal David).
A You Don’t Know My Name felhasznál egy részletet a The Main Ingredient Let Me Prove My Love to You című számából (írta J. R. Bailey, Mel Kent, Ken Williams).
A Streets of New York felhasznál egy részletet Nas N.Y. State of Mind jából (írta Eric Barrier, Nasir Jones, Chris Martin, William Griffin).
Slágerlista (2003)[ 9] [ 10]
Legfelső helyezés
Belga Ultratop 50 album (Flandria)
13
Belga Ultratop 50 album (Vallónia)[ 11]
25
Brit albumslágerlista
13
Európai Top 100 Album[ 12]
5
Francia SNEP albumslágerlista
5
Holland MegaCharts albumslágerlista
2
Ír albumslágerlista
37
Kanadai albumslágerlista
15
Német Media Control albumslágerlista
10
Norvég albumslágerlista
7
Svájci albumslágerlista
1
USA Billboard 200
1
USA Billboard Top R&B/Hip-Hop Albums
1
USA Billboard Top Internet Albums
2
USA Billboard Comprehensive Albums[ 13]
1
Slágerlista (2003)
Legfelső helyezés
Slágerlista (2004)
Legfelső helyezés
Dán albumslágerlista
16
Finn albumslágerlista
9
Olasz FIMI albumslágerlista[ 11]
20
Osztrák albumslágerlista
25
Portugál albumslágerlista
23
Svéd albumslágerlista
24
Új-zélandi RIANZ albumslágerlista
25
Slágerlista (2005)
Legfelső helyezés
Ausztrál ARIA albumslágerlista
22
Év
Slágerlista
Helyezés
2004
Ausztrál ARIA albumslágerlista[ 14]
82
Ausztrál ARIA Urban albumslágerlista[ 15]
10
Belga Ultratop 50 Album (Flandria)[ 16]
58
Belga Ultratop 40 Album (Vallónia)[ 17]
99
Francia SNEP albumslágerlista[ 18]
23
Svájci albumslágerlista[ 19]
22
USA Billboard 200[ 20]
4
USA Billboard Top R&B/Hip-Hop Albums[ 21]
2
↑ Martens, Todd: Keys Unlocks Second No. 1 Debut . Billboard , 2003. december 10. (Hozzáférés: 2008. június 7.) [halott link ]
↑ Iwuagwu, Chibuzor: The Diary of Alicia Keys re-releases this fall . The Equinox , 2004. szeptember 30. [2008. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 18.)
↑ Norment, Lynn. "Alicia Keys: sounds off on men, love & fame." Ebony 59.3 (Jan 2004): 134(4). Expanded Academic ASAP. Gale. Hampton University Library. 26 Nov. 2007<http://find.galegroup.com/itx/start.do?prodId=EAIM Archiválva 2007. január 19-i dátummal a Wayback Machine -ben>.
↑ Tyrangiel, Josh (2003-12-08), "The Princess of Queens". Time . 162 (23):89
↑ Arnold, Chuck (2003-12-08), "The Diary of Alicia Keys". People . 60 (23):47
↑ Paoletta, Michael (2003-12-13). "The Diary of Alicia Keys". Billboard . 115 (50):44
↑ Sheffield, Rob (2003-12-25-2004-01-08), "Alicia Keys". Rolling Stone (938/939):124
↑ ABC News: What's Alicia Keys' Secret Weapon?
↑ The Diary of Alicia Keys > Charts & Awards > Billboard Albums . AllMusic . (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ Alicia Keys – The Diary of Alicia Keys – Music Charts . αCharts.us . (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ a b Alicia Keys – The Diary of Alicia Keys – swisscharts.com . SwissCharts.com . (Hozzáférés: 2008. augusztus 31.)
↑ European Top 20 Albums Chart – Week Commencing 22nd December 2003 (PDF). Music & Media . (Hozzáférés: 2008. október 19.)
↑ 'Billboard Comprehensive Albums . Billboard . [2008. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ ARIA Charts – End of Year Charts – Top 100 Albums 2004 . ARIA . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ ARIA Charts – End of Year Charts – Urban Albums 2004 . ARIA . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ Jaaroverzichten 2004 (holland nyelven). Ultratop . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ Rapports Annuels 2004 (francia nyelven). Ultratop . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ Les 200 albums les plus vendus en France en 2004 (francia nyelven). Fan of Music . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ Swiss Year-End Charts 2004 . SwissCharts.com . (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ The Billboard 200 (Year-End) . Billboard . [2009. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ Top R&B/Hip-Hop Albums (Year-End) . Billboard . [2009. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 4.)
↑ RIAA – Searchable Database . RIAA , 2005. március 28. (Hozzáférés: 2008. április 18.)
↑ Hope, Clover: Keys Craves 'Strange As Hell' Collaborations . Billboard , 2006. január 24. [2006. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 10.)
↑ CRIA: Gold & Platinum – February 2005 . CRIA , 2005. február 18. [2010. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 18.)
↑ New Zealand Top 40 Albums (see "Chart #1427 – Monday 27 September 2004") . RIANZ . [2014. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ IFPI Norway – Searchable Database (norvég nyelven). IFPI . [2012. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ IFPI Sweden – Guld & Platina (see "År 2005") (svéd nyelven). IFPI . [2007. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 18.)
↑ The Diary of Alicia Keys è disco d'oro (olasz nyelven). MusicalNews.com , 2004. február 6. [2008. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 18.)
↑ Les certifications Albums – Année 2005 – Or (francia nyelven). SNEP , 2005. június 29. [2008. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 20.)
↑ Parcours Album (francia nyelven). Fan of Music . (Hozzáférés: 2008. május 11.)
↑ Discos de Oro y Platino (spanyol nyelven). CAPIF , 2003. december 1. [2008. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ Swiss Certifications – Awards 2003 . SwissCharts.com . (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ Goud/Platina (holland nyelven). NVPI . [2009. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ ARIA Charts – Accreditations – 2004 Albums . ARIA . (Hozzáférés: 2008. április 18.)
↑ Gold/Platin-Datenbank (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie . (Hozzáférés: 2008. április 19.)
↑ UK Certified Awards . BPI , 2003. december 5. (Hozzáférés: 2008. április 18.)[halott link ]
↑ March 2004 – Platinum Europe Awards . IFPI , 2005. január 10. [2008. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 18.)
Stúdióalbumok Egyéb albumok Kislemezek Egyéb kislemezek Turnék Filmek Kapcsolódó cikkek