USS Wichita | |
Hajótípus | nehézcirkáló |
Névadó | Wichita városa |
Üzemeltető | US Navy |
Hajóosztály | nincs |
Pályafutása | |
Építő | Philadelphia Naval Shipyard |
Építés kezdete | 1935. október 28. |
Vízre bocsátás | 1937. november 16. |
Szolgálatba állítás | 1939. február 16. |
Szolgálat vége | 1959. március |
Általános jellemzők | |
Vízkiszorítás | 1939-ben 10 759 t (sztenderd) 13 224 t (maximális) |
Hossz | 185,42 m |
Szélesség | 18,82 m |
Merülés | 7,24 m |
Hajtómű | 4 db Parsons gőzturbina, 8 db Babcock & Wilcox kazán |
Üzemanyag | 2016 t olaj |
Teljesítmény | 100 000 LE |
Sebesség | teszt: 33 csomó |
Hatótávolság | 10 000 tengeri mérföld 15 csomós sebességgel (30 km/h) |
Fegyverzet | 9 db (3×3) 203 mm L/55 Mk 12/15 ágyú, 8 db (8×1) 127 mm L/38 Mk 12 ágyú, 8 db (8×1) 12.7 mm L/90 géppuska, majd később 24 db (4×4, 8×2) Bofors 40 mm gépágyú, 18 db (18×1) Oerlikon 20 mm gépágyú |
Repülőgépek | 4 db 2 katapult |
Páncélzat | övpáncélzat: 152 - 102 mm 16 mm-es STS alapon, keresztválaszfalak: 152 mm, fedélzet: 57 mm, fő lövegtornyok barbettái: 178 mm, fő lövegtornyok: 203 mm - 38 mm, parancsnoki harcálláspont: 152 mm oldalt, 57 mm tető |
Legénység | 929 fő |
Férőhelyek száma | [1] |
A Wikimédia Commons tartalmaz USS Wichita témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A USS Wichita (CA-45) az amerikai haditengerészet (US Navy) egyedi építésű, kiválóan sikerült nehézcirkálója volt. Eredetileg a New Orleans nehézcirkáló osztály nyolcadik egységének szánták, végül tervezői a Brooklyn osztályú nagy könnyűcirkálók testének felhasználásával egy teljesen új hajót hoztak létre. A második világháború kitörésekor a legkorszerűbb amerikai cirkálónak számított. A USS Wichitától származott az összes későbbi amerikai nehézcirkáló, a Baltimore, az Oregon City és a Newport News osztályok egységei.[1][2]
Az Egyesült Államok törvényhozása 1929. február 13-án fogadta el Curtis Dwight Wilbur (1867-1954) haditengerészeti miniszter (United States Secretary of the Navy) javaslatára a Cruiser Act ("Cirkálótörvény") nevű jogszabályt, amely 19 modern nehéz- és könnyűcirkáló építését rendelte el. Az 1930-ben megkötött londoni haditengerészeti egyezmény az Egyesült Államok számára maximum 18 darab, egyenként legfeljebb 10 000 tonnás, 203 mm-es lövegekből álló fő fegyverzetű nehézcirkáló szolgálatban tartását engedélyezte. Hasonlóan más nagyhatalmakhoz, az amerikaiak úgy játszották ki a korlátozásokat, hogy nehézcirkáló méretű és páncélzatú, de csak 152 mm-es ágyúkból álló fő fegyverzetű, így a londoni egyezmény rendelkezései értelmében könnyűcirkálónak minősülő hajókat is építettek. Ebben az időszakban 18 nehézcirkáló mellett 9 ilyen nagy méretű könnyűcirkáló szolgálatba állítására került sor. A USS Wichita eredetileg a New Orleans nehézcirkáló osztály nyolcadik egységének volt szánva, azonban a US Navy mérnökei arra a következtetésre jutottak, hogy a Brooklyn osztályú nagy könnyűcirkálók hasonló méretű, de modernebb felépítésű hajóteste kedvezőbb platformot kínálna a 18. amerikai nehézcirkáló számára, mint a konzervatívabb dizájnú New Orleans típus. A Brooklyn osztály hajótestét jelentősen átdolgozták, a USS Wichita magasabb szabad oldalmagassággal rendelkezett, megnövelték a hatótávolságát, új típusú 203 mm-es fő lövegtornyokat kapott, javítottak a másodlagos fegyverzet 8 db 127 mm L/38 lövegének elrendezésén, ezek közül négy már zárt lövegtornyokban került beépítésre.[3][4][5]
A USS Wichita nehézcirkáló teljes hossza 185.42 m, vízvonalon 182.9 m. Szélessége 18.82 m, a hajótest merülése 7.24 m teljes terheléssel. Sztenderd vízkiszorítása 1939-ben 10 759 tonna, azaz túllépte a londoni haditengerészeti szerződés 10 000 tonnás határát, maximális vízkiszorítása pályafutása elején 13 224 t, 1945-ben 14 844 t.[1]
A USS Wichita nehézcirkáló hajtóműve négy Parsons gőzturbinából és nyolc Babcock & Wilcox olajtüzelésű vízcsöves kazánból állt. Teljesítménye 100 000 LE (75 000 kW). Az üzemanyagtartályok kapacitása minimum 1344, maximum 2016 t olaj. Hatótávolsága 15 csomós sebesség mellett 10 000 tengeri mérföld volt. Maximális sebessége 33 csomó.[1]
A USS Wichita nehézcirkáló fő fegyverzetét 9 darab (3×3) 203 mm L/55 Mk 12 ágyú képezte. A lövegek tömege egyenként 17 t, 152 kg-s páncéltörő (APC), vagy 118-kg-s repeszromboló (HE) lövedéket tüzelhettek 760 m/s kezdősebességgel. Az indítótöltet 40 kg füstmentes lőpor, két egyenként 43 fontos (20 kg) selyemzsákba varrva.[7]
A USS Wichita másodlagos fegyverzetként 8 darab egyesével beépített 127 mm L/38 Mk 12 univerzális, tengeri, szárazföldi és légi célpontokkal szemben egyaránt hatásos DP (dual-purpose) ágyúval rendelkezett. A lövegek a korábbi cirkálókkal ellentétben nem a hajó két oldalán, hanem gyémánt elrendezésben (diamond-shaped scheme) kerültek alkalmazásra, amely maximális tüzelési szektort tett lehetővé a számukra. A nyolc lövegből négy egyágyús lövegtornyokba, négy pedig nyitott lövegállásokba került. A 127 mm-es lövegtornyok közül egy a második fő lövegtorony és a felépítmény között, egy-egy a felépítmény jobb- és baloldalán, az utolsó pedig a tat felől nézve a hátsó fő lövegtorony mögött állt. A négy nyitott lövegállás a hajó két oldalán, a második kémény és a hátsó felépítmény között kapott helyet. Magát a löveget 1932-ben tervezték, 1934-ben rendszeresítették, az US Navy korszerűbb rombolóinak, légvédelmi cirkálóinak, repülőgép-hordozóinak fő fegyverzetét, valamint a csatahajók, csatacirkálók, nehéz- és könnyűcirkálók másodlagos fegyverzetét képezte a II. világháború során. Beépíthető volt nyitott lövegállásba, valamint egy, vagy kétágyús lövegtoronyba is.[8]
A USS Wichita könnyű légvédelmi fegyverzetét pályafutása kezdetén csak 8 db (8×1) – 12.7 mm L/90 géppuska képezte. 1941 júliusában 8 db (2×4) 28 mm L/75 gépágyúval látták el, melyek 1943 novemberéig maradtak a hajón. A 12.7 mm-es géppuskák helyett 1942 áprilisában 12 db (12×1) modern 20 mm L/70 Mk 4 Oerlikon típusú légvédelmi gépágyút kapott. 1943 novemberében légvédelmi fegyverzetét megerősítették, 20 db (4×4 és 2×2) korszerű 40 mm L/56 MK 1/2 Bofors gépágyúval, és további 6 db (6×1) 20 mm L /70 Mk 4 Oerlikon gépágyúval. 1946 januárjában 16 db (4×4) 40mm L/60 Mk 2, 8 db (4×2) – 40 mm L/60 Mk 1 és 18 db (18×1) 20 mm L/70 Mk 10 gépágyúval rendelkezett.[1]
A USS Wichita övpáncélzata 4.36 m szélességben nyúlt el az első és a hátsó fő lövegtorony barbettái között, 1.5 m mélyen merült a vízvonal alá, e fölött 2.86 m magasságban oltalmazta a hajó oldalait. Az öv maximális vastagsága 152 mm, alsó szegélyén 76 mm, mindez 16 mm-es STS (Special Treatment Steel, más néven Protective Deck Plate) alapra szerelve. A lőszerraktárakat 102 mm maximális vastagságú, alsó széleiken 76 mm-es páncéllemezek oltalmazták. Az övpáncélt elől és hátul lezáró keresztválaszfalak 152 mm vastagságúak voltak, a gépházat és a lőszerraktárakat szintén 152 mm-es lemezek választották el egymástól. A fedélzet övpáncélzat peremén fekvő vértezete 57 mm-es volt, ez alkotta az övvel és a keresztválaszfalakkal együtt a hajó létfontosságú részeit oltalmazó páncélozott citadellát. A fő lövegtornyok barbettái 178 mm-es, maguk a tornyok homlokukon 203 mm-es, oldalaikon 95 mm-es, hátoldalukon 38 mm-es, tetejükön pedig 70 mm-es páncélzatot viseltek. Összességében a USS Wichita vértezete a kortárs nehézcirkálókhoz képest kiemelkedően jónak minősíthető. A US Navy számításai szerint a USS Wichita páncélzata 10 975 m és 24 145 m távolságok között immunissá tette a hajót az ellenséges nehézcirkálók 203 mm-es ágyúinak tüzével szemben.[1]
A USS Wichita pályafutása kezdetén, a második világháború kitörését követően először a 7. cirkálóraj (Cruiser Division 7) tagja volt, majd a Karib-tengeren tevékenykedett a rajta kívül a USS Vincennes (CA-44) nehézcirkálóból és öt rombolóból álló Caribbean Patrol nevű kötelékben. 1939 júniusában a USS Quincy (CA-39) nehézcirkálóval dél-amerikai jószolgálati körúton vett részt. Később a USS Ranger (CV-4) repülőgép-hordozóval és a USS Tuscaloosa (CA-37) nehézcirkálóval működött együtt. 1941 nyarán, mint Task Force 16 része, a USS Mississippi (BB-41) csatahajó és a USS Wasp (CV-7) repülőgép hordozó társaságában Izland amerikai megszállását fedezte. 1942. március 26-tól, a Task Force 39, majd Task Force 99 részeként a USS Washington (BB-56) csatahajóval és a USS Tuscaloosa nehézcirkálóval a brit Honi Flottát (Home Fleet) támogatta. Együttműködött a HMS King George V csatahajóval és az HMS Victorious repülőgép-hordozóval is. A PQ 17 jelű konvoj elleni német támadási kísérlet, az Operation Rösselsprung során, melyben a Tirpitz csatahajó és három nehézcirkáló, az Admiral Hipper, a Lützow és az Admiral Scheer is felvonultatásra került, a USS Wichita az amerikai USS Washington és a brit HMS Duke of York csatahajókkal és az HMS Victorious repülőgép-hordozóval fedezte a konvojt.
A Fáklya hadművelet során, 1942 novemberében, a casablancai csatában Task Group 34.1, azaz a USS Massachusetts (BB-59) csatahajó, a USS Wichita, a USS Tuscaloosa és a USS Augusta (CA-31) nehézcirkálók, valamint a USS Brooklyn könnyűcirkáló, harcba bocsátkozott a befejezetlen francia Jean Bart csatahajóval, valamint a Primauguet és a Gloire könnyűcirkálókkal, több rombolóval és parti ütegekkel. Az összecsapás során a Vichy-kormányhoz hű francia flottából Primauguet könnyűcirkáló partra futott és kiégett, négy romboló és öt tengeralattjáró elsüllyedt. Rövid javítást követően a USS Wichita átvezénylésre került a csendes-óceáni hadszíntérre. Itt a három nehézcirkálóból (USS Wichita, USS Chicago (CA-29), USS Louisville (CA-28)), három nagy méretű könnyűcirkálóból (USS Cleveland (CL-55), USS Columbia (CL-56) USS Montpellier (CL-57)), két kísérő repülőgép-hordozóból (USS Suwannee (CVE-27), USS Chenango (CVE-28)), és nyolc rombolóból álló Task Force 18 tagja lett. 1943. január 29-30-án a rennell-szigeti csatában a Task Force 18 32 darab japán, torpedókkal felszerelt Mitsubishi G4M és G3M bombázó repülőgép légitámadását szenvedte el.[9] A USS Chicago összesen hat torpedótalálatot kapott és elsüllyedt, a USS Wichitát szintén eltalálta egy, de nem robbant fel.[10]
A USS Wichita ezt követően az Új-Hebridák térségében gyakorlatozott. 1943. április 18-án Pearl Harbor-ból az Aleut-szigetek felé indult, a Task Force 52.10 részeként. Májusban az aleut-szigetekei amerikai invázió során a USS Louisville (CA-28) és USS San Francisco (CA-38) nehézcirkálókból, valamint négy rombolóból álló északi fedező erő zászlóshajója volt. 1943. július 6-án három másik cirkáló és négy romboló társaságában a Kiska szigeti japán állásokat ágyúzta, július 19-én három csatahajó, a USS New Mexico (BB-40), a USS Mississippi (BB-41) és a USS Idaho (BB-42) csatlakozott a Kiska szigete elleni hajótüzérségi támadáshoz. A japánok amerikai partraszállástól tartva még abban a hónapban evakuálták Kiska helyőrségét.[10]
A Marshall-szigetek inváziójának előkészületeként a USS Wichita 1944. januárjában a Frederick C. Sherman altengernagy parancsnokolta, USS Bunker Hill (CV-17) repülőgép-hordozó, a USS Cowpens (CVL-25) és USS Monterey (CVL-26) könnyű repülőgép-hordozók, a USS North Carolina (BB-55), a USS South Dakota (BB-57), a USS Massachusetts (BB-59), USS Alabama (BB-60) csatahajók és rombolókíséretük alkotta Task Group 58.3. hadműveleti kötelék tagja lett. A USS Wichita a repülőgép-hordozók légvédelmét támogatta a Kwajalein és Eniwetok szigete elleni amerikai légicsapások során. A cirkáló a Task Group 58.2. részeként 1944. február 16-án az Operation Hailstone keretében Turk szigetének fontos japán flottabázisára mért amerikai repülőgép-hordozós légicsapást fedezte. 1944. február 16-án a Task Group 58.2. japán légitámadást szenvedett el, mely során a USS Intrepid (CV-11) repülőgép-hordozót torpedótalálat érte, a sérült hordozót a USS Wichita kísérte vissza támaszpontjára, Majuro-ra. 1944. március 9-én a USS Wichita a 6. cirkálóraj (Cruiser Division 6.) zászlóshajója lett. 1944. áprilisában a Fast Carrier Task Force részeként Yap, Woleai, a Palau-szigetek, és az új-guineai Hollandia szigete elleni amerikai hordozós légicsapásokat biztosította, valamint a Karolina-szigeteki Satawan szigetét ágyúzta.[10]
1944. május 4-én a USS Wichita visszatért Majuro-ra, egy egy hónapos gyakorlatra és kiképzésre, majd júniusban csatlakozott a Kwajalein-nél gyülekező, a Mariana-szigetek elleni támadásra készülődő amerikai flottakötelékhez. 1944. június 13-án a Task Uinit 53.10.8. részeként Saipan-t, majd 14-én Guam japán állásait lőtte. Június 17-én csatlakozott a Task Group 58.7. hajóihoz, hogy a Mariana-szigetektől nyugatra elfogják a felderítés által jelentett nagy japán flottát. 1944. június 19-én a japán repülőgép-hordozók légcsapást mértek az amerikai flottára, ezzel kezdetét vette a filippínó-tengeri csata. A USS Wichita légvédelmi tüzérsége két japán Nakajima B5N torpedóbombázó lelövését jelentette. Ezt követően a nehézcirkálót kísérő repülőgép-hordozók és csapatszállító hajók biztosítására osztották be Saipan térségében. Július 8-12-én és július 18-án ismét Guam japán állásait támadta. 1944. augusztus 10-én a USS Wichita elhagyta Guam térségét, július 29-ig Eniwetok szigeténél tartózkodott, majd csatlakozott a Task Group 38.1. kötelékéhez, mely 1944. augusztus 28. és szeptember 22. között Palau, a Karolina-szigetek, a Fülöp-szigetek és a megszállt Holland India japán célpontjaira mért nagyszabású légicsapás-sorozatot. Szeptember 22-én egy japán légimádás során a USS Wichita légvédelmi tüzérsége két japán bombázót semmisített meg, ezt követően Cebu, Negros és Coron szigetének japán állásait ágyúzta.[10]
A USS Wichita 1944. október 2. és október 10. között egy Okinawa elleni repülőgép-hordozós rajtaütést fedezett, másnap a hordozók Luzon szigetén Aparri-t támadták, majd lecsaptak Formosa (Tajvan) szigetének japán repülőtereire, a fülöp-szigeteki amerikai invázió előkészítéseként. 1944. október 13-án japán bombázók támadták meg a flottát, súlyosan megrongálva a USS Canberra (CA-70) nehézcirkálót. A USS Wichita vontatókötélre vette a sérült USS Canberrát, míg október 15-én a USS Munsee (ATF-107) tolóhajó fel nem váltotta, ezt követően csatlakozott hozzájuk a szintén súlyosan sérült USS Houston (CL-81) könnyűcirkáló, másnap a kis köteléket újabb japán légitámadás érte, mely során a USS Houston ismét torpedótalálatot kapott, miután biztonságos vizekre értek, október 21-én a USS Wichita elhagyta a köteléket, és csatlakozott Willis E. Lee altengernagy Task Force 34 flottakötelékéhez. A USS Wichita részt vett a Leyte-öbölben vívott tengeri csatában, először a Fast Carrier Strike Force kötelékében repülőgép-hordozókat kísért. Az amerikai hordozók Ozava tengernagy japán hajóraja elleni sikeres légicsapása után a USS Wichita és három másik cirkáló a kikülönített Task Force 34. részeként ágyútűzzel elsüllyesztette a sérült Csijoda japán könnyű repülőgép-hordozót és a Hatszuzuki rombolót. A USS Wichita 148 lövést adott le a Csijoda könnyű hordozóra, 173 lövést pedig a Hatszuzuki rombolóra 203 mm-es lövegeiből. A csata után ismét repülőgép-hordozókat fedezett Samar térségében. Október 28-án a partra szállt amerikai csapatokat támogatta ágyútüzével Leyte partjain. 1944. október 31-én a USS Wichita egy Ulithi atolli készletfeltöltés után visszatért Leyte partjaira. Egyik hajócsavarjának sérülése következtében november 18-án Kalifornia felé indult, december 15-én érkezett meg San Pedro kikötőjébe, ahol a Terminal Island Navy Yard hajógyárban 1945. február 8. és 1945. február 28. között javítás alatt állt, végül 1945. március 6-án érkezett vissza Hawaiira. Ezt követően Ulithi támaszpontján a USS Wichita a Okinava inváziójára készülő Task Force 54 kötelékébe, azon belül a Task Unit 54.2.3 állományába lett besorolva. Első feladatként március 25-én aknaszedő hajókat kísért Okinava partjai előtt, majd március 26-án a partot ágyúzta, március 27-én japán légitámadás érte, mely során légvédelmi tüzérsége egy japán repülőgépet lelőtt. Az okinavai amerikai invázió április 1-i megkezdését követően, a USS Wichita tüzérségi támogatást nyújtott a sziget déli partjánál. Április 6-án a Task Group 51.19 részeként a USS Arkanzas (BB-33) és a USS Maryland (BB-46) csatahajók, valamint a USS Tuscaloosa nehézcirkáló társaságában Tsugen Shima-t ágyúzására tervezték bevetni, de a műveletet a japán légi tevékenység miatt lefújták, a nap folyamán egy A6M Zero megkísérelt bombatámadást végrehajtani a nehézcirkáló ellen, azonban a japán gépet lelőtték, 230 kg tömegű bombája 15 méterre robbant a hajótól. Április 7-én a USS Wichita a Nakaguszuku-öböl japán partvédő ütegét semlegesítette tüzérségével. Április 27-én egy kis kaliberű lövedék másfél méterrel a vízvonal alatt kilyukasztotta a nehézcirkáló egyik olajtartályát, majd május 12-én baráti tűz érte, egy 127 mm-es lövedék találta el, mely 1 halott és 11 sebesült mellett kisebb károkat okozott. A sérülései kijavítása után június 18-án tért vissza Okinava partjaira. Július folyamán a Task Unit 2 részeként Okinava japán állásait ágyúzta. A II. világháború végére a USS Wichita 13 csatacsillag (battle stars) kitüntetést szerzett.[10]
A II. világháborút követően a USS Wichita a Japánt megszálló amerikai erők állományába került, az egyik első amerikai hadihajó volt, mely elérte a felkelő Nap országát, 1945. szeptember 10-én futott be Nagaszaki kikötőjébe a Task Group 55.7 részeként. 1945. november 5-től az Operation Magic Carpet keretében, több fordulóval amerikai csapatokat szállított haza az Egyesült Államokba. 1946. február 14-én Philadelphiában a 16. Flotta kötelékébe sorolták, valamint július 15-én tartalékba helyezték, majd 1947. február 3-án a szolgálatból is kivonták. Az 1940-es évek végén felmerült a USS Wichita rakétás cirkálóvá való átépítésének lehetősége, de inkább a nála nagyobb méretű USS Boston (CA-69) és a USS Canberra nehézcirkálók átalakítása mellett döntöttek. 1959. március 1-én, mint már elavult egységet a USS Wichita nehézcirkálót leselejtezték, augusztus 14-én pedig eladták lebontásra a Union Minerals and Alloys Corp. cégnek.[10]