VA–111 Skval

A VA–111 Skval (oroszul: ВА–111 Шквал) a Szovjetunióban kifejlesztett, a szovjet, később pedig az orosz haditengerészetnél rendszeresített rakétatorpedó. Speciális működési elvéből adódóan szuperkavitációs torpedónak is nevezik. Sebessége eléri a 200 csomót (kb. 370 km/h).

Története

A Szovjetunió Minisztertanácsa 1960. október 13-án kelt 111-463 sz. rendelete alapján kezdődött el egy különösen nagy sebességű torpedó fejlesztése, amelyet az ellenséges rakétahordozó tengeralattjárók és nagy felszíni hajókötelékek (repülőgép-hordozók) ellen szántak. A fejlesztéssel a 24. sz. Tudományos Kutatóintézetet (NII–24, ma GNPP Region) bízták meg. Az előzetes tervek 1963-ra készültek el. Ezek alapján 15–20 km-es hatótávolsággal és 185 csomós (100 m/s) sebességgel számoltak.

A nagy sebesség elérésére egyedi megoldásokat alkalmaztak. A torpedó hajtására szilárd hajtóanyagú rakétahajtómű beépítését tervezték. A közegellenállás csökkentésére speciális eljárást dolgoztak ki. A torpedó egy szuperkavitációs burokban (buborékban) halad.

Az első kísérleti indításokra 1964-ben került sor a kirgizisztáni Iszik-köl tavon. 1964-ben a torpedó makettjével kísérleti indításokat végeztek az SZ–65 hadrendi számú dízel-elektromos tengeralattjáróról a fekete-tengeri Feodoszija környékén. 1969-től az NII–24, és a főleg légibombák fejlesztésével foglalkozó GSZKB–47 (ma GNPP Bazalt) tervezőintézetek összevonásával létrejött kijevi Alkalmazott Hidrodinamikai Kutatóintézetben folytatódott a fejlesztése. Az M–4 típusjelet kapott torpedó fejlesztési munkálatait azonban 1972-ben konstrukciós problémák miatt felfüggesztették.

A fejlesztést és a kísérleteket azonban hamarosan felújították a javított M–5 típusjelű torpedóval. A sikeres teszteket követően, 1977. november 29-én döntött a Szovjetunió Minisztertanácsa az időközben Skval nevet kapott rakétatorpedó rendszeresítéséről. A torpedó első változata atom-robbanófejet hordozott.

Gyártása Kirgizisztánban, a Dasztan vállalatnál is folyik, amellyel közösen fejlesztették ki 1999–2000-ben az export-változatát, a Skval–E-t. Ez felszíni hajókról indítható és hagyományos robbanófejjel rendelkezik.

A technológiával Oroszországon kívül az egykori Szovjetuniónak a fejlesztésben részt vevő utódállamai, így Ukrajna, Kirgizisztán és Kazahsztán is rendelkezik. 2005-ben Németország is rendszeresített hasonló elven működő fegyvert, a Barracuda típusú torpedót.

Kialakítása és műszaki jellemzői

A torpedó szokatlanul nagy sebességének eléréséhez különleges technológiát fejlesztettek ki, melynek lényege a szuperkavitáció. Ekkor a kavitációs buborékot stabilizálják, meggátolják az összeomlását. A torpedó ebben a kavitációs buborékban halad, amelyet a torpedó speciálisan kialakított orr-része, az ott elhelyezett kavitátor hoz létre. A kavitációs buborék fenntartásában a rakétahajtómű égéstermékei is szerepet játszanak, amelyek egy részét az orr részben, a kavitátor mögött vezetik ki.

533 mm-es torpedóvető csőből indítható. A vetőcsövet egy tubusban hagyja el a rakétatorpedó. Mintegy 50 csomós (93 km/h) sebességnél lép ki a tubusból, majd beindul a menethajtómű és kb. 200 csomós sebességre gyorsítja fel. (Egyes források szerint 250 csomós sebességet is elér.^[1] Első változatai nem voltak irányíthatóak, de a nukleáris töltet alkalmazása és a nagy sebesség kompenzálta ezt a hiányosságot. Újabb változatai tolóerővektor-kormányzással rendelkeznek. Valószínűleg programirányításúak, a programot a start előtti pillanatban kapja meg a torpedó.

Típusváltozata

VA–111 Skval – Az első változat, valószínűsíthetően nem irányított, nukleáris robbanótöltettel volt felszerelve.
Skval 2 – Továbbfejlesztett változat, irányított, valószínűleg programvezérlésű. Hagyományos robbanótöltettel van felszerelve.
Skval–E – A torpedó export-változata. Programirányítású. Robbanófeje hagyományos töltetű, kb. 210 kg-os. Oroszország 40 db-t adott el Kínának ebből a változatból.

Alkalmazása

Szovjet, majd orosz haditengerészet vadász és rakétahordozó tengeralattjáróin van rendszeresítve. Több forrás szerint a Kurszk atomtengeralattjáró katasztrófája egy VA–111 Skval rakétatorpedó felrobbanása miatt következett be.

Műszaki adatai

Hossz: 8,2 m
Átmérő: 533 mm
Induló tömeg: 2700 kg
Robbanótöltet: 210 kg-os, hagyományos
Max. seb: 200 csomó, 370 km/h
Hatósugár: 7 km (újabb változatoknál 13 km)

Jegyzetek

↑ Polmar, 2004, Cold War Submarines, p. 304; Baker, Combat Fleets of the World 2000–2001, p.581

Források

VA–111 Shkval underwater rocket – A FAS.org írása (angolul) Archiválva 2016. augusztus 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
A Vojenno-promislennij kurjer írása (oroszul)
Norman Polmar: Cold War Submarines – The Design and Construction of U.S. and Soviet Submarines.. Dulles: Potomac Books, 2004, ISBN 978-1-57488-594-1.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz VA–111 Skval témájú médiaállományokat.

Fényképek a Skval–E-ről Archiválva 2012. január 15-i dátummal a Wayback Machine-ben

[1] Polmar, 2004, Cold War Submarines, p. 304; Baker, Combat Fleets of the World 2000–2001, p.581

[1]