Alan Smithee

Alan Smithee (más néven Allen Smithee) egy hivatalosan is használt álnév, amely az amerikai filmgyártásban terjedt el. Legtöbbször olyan filmrendezők vagy filmes szakemberek használják ezt a nevet, akik nem akarják felvállalni a valódi nevüket vagy meg akarják tagadni egy általuk rendezett alkotásukat annak minősége vagy kreatív nézeteltérések okára hivatkozva.[1] [2][3] 1968-ban használták először és egészen 2000-ig alkalmazásban volt, amikor is az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) fel nem hagyott annak használatával. Ugyanakkor ma is találhatunk elszórtan példát erre a névre.

Eredete

[szerkesztés]

1968 előtt a DGA szervezete nem engedélyezte, hogy a rendezők bármilyen álnév mögé bújjanak egy kudarcra ítélt projekt esetén. Az első ilyen alkalomra A törvény éber őre című westernfilmnél került sor.

A film főhőse, Richard Widmark nem volt elégedett Robert Totten rendező munkájával, ezért lecserélték őt Don Siegelre. Mivel egyik filmrendező se érezte ezt a produkciót a saját szellemi termékének, ezért a DGA engedélyezte az álnév használatát. Az első választás az Al Smith névre esett, de ez a név már foglalt volt Hollywood-ban, így a vezetéknevet meg kellett változtatni. Egy legenda szerint a nevet a "The alias men", vagyis az álneves emberek angol szó anagrammájából tették össze.[4]

A név később több változatban is felbukkant, de a legtöbb esetben Alan Smithee változat volt a leggyakoribb. Az elkövetkező évtizedekben (sőt visszamenőleg is) számos rendező bújt az álnév mögé, amit a DGA munkatársai titkokként megőriztek.

Évtizedekkel később már sok olyan filmes szakember is élt a lehetőséggel, akiknek munkáját a DGA nem tudta felügyelni. Egyre jobban lehetett sejteni, hogy ez a név nem is létezik.

A nyilvánosság az 1997-es Rendezte Alan Smithee: Égj csak, Hollywood! című alkotásban ismerhette meg szélesebb körben az álnevet. Az Arthur Miller rendezte és a Joe Eszterhas által írt történet szerint az Eric Idle alakította Alan Smithee egy kezdő filmes, aki megszeretné tagadni a készülő, de borzasztónak ígérkező munkáját. Azonban ezt nem tudja, mert a filmesek által használt álneve pont az övé, ezért ellopja azok eredeti kópiáit. Azonban Miller és Eszterhas annyira összeveszett egymással, hogy a forgatókönyvíró a munkájába túlságosan beleszólt ezért kérte a DGA-t, hogy használhassa az Alan Smithee álnevet. A film bemutatását követően negatív visszhangot kapott (sokak, köztük Roger Ebert véleménye szerint is az évtized legrosszabb filmje lett), alig volt bevétele és még 7 Arany Málna díjat is elnyert.[5]

Nyugdíjaztatása

[szerkesztés]

A bukás ellenére még használták a filmesek az álnevet. 1999-ben Kiefer Sutherland a Szobalány kerestetik című munkájának újravágása miatt nem akarta felvállalni a projektjét.[6] A rendezők céhe végül a név elkopására hivatkozva 2000-ben nyugdíjaztatta ezt az álnevet.[7] Így a későbbiekben már Walter Hill Szupernova vagy Alec Baldwin Őrült út a boldogsághoz című filmjét más álnéven kellett kiadniuk.

Ismertebb filmek amik Alan Smithee nevéhez köthetőek

[szerkesztés]

Filmrendezőként

[szerkesztés]

Filmeknél

[szerkesztés]
  • Fade In a.k.a. Iron Cowboy (1968, eredeti rendező: Jud Taylor): eredetileg Taylor nevével jelent meg a produkció, csak 1975 után szerkesztették át a nevét Alan Smithee-re.
  • A törvény éber őre (1969, eredeti rendezők: Robert Totten és Don Siegler): mivel egyik rendező se érezte ezt a saját szellemi termékének, ezért a DGA engedélyezte első alkalommal az Alan Smithee álnevet.
  • Alkonyzóna: A mozifilm (1983, eredeti (segéd)rendező: Anderson House): A segédrendező, Anderson House használta ezt az álnevet az első szakaszhoz, mivel 1982. július 23-án Vic Morrow színész és két gyerekszínész a forgatás során helikopter-balesetben életüket vesztették. Ritka alkalmak egyike, amikor az álnevet segédrendező használta.[8]
  • A szemtanú nyomában (1990, eredeti rendező: Dennis Hooper): A filmet a mozikban eredetileg Catchfire címen vetítették. A VHS-változatnál már Back Track címen futott és a stáblistát is átszerkesztette (mivel a stúdió beleszólt a rendező elképzeléseibe és meg kellett vágnia a filmet).[9]
  • Micsoda vőlegény (1990, eredeti rendező: Michael Gottlieb)
  • Hellraiser: Vérvonal (1996, eredeti rendező: Kevin Yagher): a negatív kritikák miatt távolította el a rendező a nevét.
  • Rendezte Alan Smithee: Égj csak, Hollywood! (1997, eredeti rendező: Arthur Miller): mivel a stúdió beleszólt a rendező elképzeléseibe, ezért levetette a nevét.
  • Szobalány kerestetik (1999, eredeti rendező: Kiefer Sutherland)
  • Szökevény futam (2005, eredeti rendező: Philip Spink)

A következő filmek esetében a bemutató idején a saját rendezőik neve szerepelt, de a TV-s újravágás vagy más ok miatt nem vállalták a későbbiekben saját nevüket:

  • Dűne (1984, eredeti rendező: David Lynch): Universal Studios Lynch bizonyos döntéseibe beleszólt (elképzelések, vágás), ezért a későbbiekben néhány filmváltozaton (mint az 1989-es kibővített, újravágott TV-s változat) nem vállalta fel valódi nevét a rendezésnél és vágásnál.[10] Utóbbi esetnél Judas Booth[11] álnéven szerepel (utalva a Biblából Júdás apostol és Abraham Lincoln gyilkosának, John Wilkes Booth nevére).
  • Egy asszony illata (1992, eredeti rendező: Martin Brest): a légitársaságok által vetített változatokban.
  • Szemtől szemben (1995, eredeti rendező: Michael Mann): a televízió által sugárzott változatban.
  • Ha eljön Joe Black (1998, eredeti rendező: Martin Brest): a légitársaságok és a televíziók által vetített változatokban.
  • A bennfentes (1999, eredeti rendező: Michael Mann): a televízió által sugárzott változatban.

Televíziós rendezések

[szerkesztés]
  • Alkonyzóna az első évad hetedik részének Paladin of the Lost Hour című szegmense (1985)
  • Pöttöm kalandok egyes szegmensei (1990)
  • Cosby nyolcadik évadának 22. epizódja (1992)
  • MacGyver első évad első és ötödik része (1985)

Zenei klip rendezések

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Szótár: Filmes és sorozatos szakkifejezések gyűjteménye magyarul (magyar nyelven). filmsor.hu, 2013. december 30. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  2. Álnév - meghatározás és példák angolul. hu.eferrit.com. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  3. Használnak álneveket a filmesek?. gobertpartners.com. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  4. A hollywoodi kísértet – Filmeket írt és rendezett, pedig valójában nem is létezett (magyar nyelven). Ectopolis Magazin. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  5. Smithee, Alan: Az ember, aki csak bűnrossz filmeket rendezett, pedig nem is létezik (magyar nyelven). index.hu, 2015. január 19. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  6. Bors: Sosem rendezett Hollywood legrosszabb rendezője | BorsOnline. Sosem rendezett Hollywood legrosszabb rendezője | BorsOnline, 2019. március 28. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  7. Wallace, Amy: Name of Director Smithee Isn't What It Used to Be (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2000. január 15. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  8. Az ember aki nem is volt – Alan Smithee története. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  9. filmmagazin, A. CineMániás-Az Online: Egy hollywoodi legenda pályafutása…avagy kicsoda Alan Smithee?. acinemanias.com. [2023. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  10. május 3. 17:00, Vaszkó Iván Frissítve 2021 március 10 07:23 Publikálva 2020: 10 rendező, aki megbánta, utálta vagy megtagadta a saját filmjét (magyar nyelven). IGN Hungary, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2023. március 26.)
  11. Judas Booth (amerikai angol nyelven). IMDb. (Hozzáférés: 2023. március 26.)

További információk

[szerkesztés]

Allan Smithee az IMDb-n