Ferdo Šišić | |
Született | 1869. március 9.[1][2] Vinkovce |
Elhunyt | Zágráb |
Állampolgársága | |
Foglalkozása | történész |
Sírhelye | Mirogoj temető |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferdo Šišić témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ferdo Šišić (Vinkovce, 1869. március 9. – Zágráb, 1940, január 1.), horvát történész.[5]
Šišić 1869-ben született a kelet-szlavóniai Vinkovce városában. Miután 1888-ban elvégezte az általános és középiskoláit, a zágrábi egyetem filozófiai karán tanult, és 1892 nyarán tanári oklevelet szerzett. Ezután Bécsben folytatta tanulmányait, ahol olyan személyekkel (Vatroslav Jagić és mások) találkozott, akik szakmai elhivatottságában erősítették meg. Šišić a hatodik félév után visszatért Zágrábba, ahol részt vett Tadija Smičiklas és Tomislav Maretić előadásain. 1892-1902 között többnyire tanárként dolgozott. 1892-től 1893-ig Gospićban, majd 1894-ig Zágrábban, végül 1902-ig Eszéken tanított.
1900-ban doktorált a zágrábi egyetemen „Zára és Velence 1159-től 1247-ig” című disszertációjával. 1902-ben habilitált „Miha Madijev de Barbezanis” című munkájával, és a 12. és 14. század közötti (1409-ig) horvát történelem magánprofesszora lett. 1908-ban felfüggesztették, de 1909-től újra rendes egyetemi tanár. 1910-ben a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia tagja lett.[5] Az 1937/38-as félév nyaráig folyamatosan egyetemi tanárként dolgozott, majd 1939-ben önkéntes korengedményes nyugdíjba vonult. 1940. január 1-jén halt meg Zágrábban.
Tudósként elsősorban a horvátországi kora középkori és középkori története érdekelte. Legnagyobb műve a „Povijest Hrvata u vrijeme narodnih vladara” (Horvátok története a nemzeti uralkodók idején), míg a legnépszerűbb műve a Jaroslav Šidak által szerkesztett és csaknem öt évtizede széles körben használt „Pregled povijesti hrvatskog naroda” (Áttekintés a horvát nép történetéről). A „Povijest Hrvata za kraljeva iz doma Arpadovića (1102.-1301.)” (A horvátok története Árpád-ház királyai alatt 1102-1301) befejezetlen műve, mely a halála után jelent meg. Šišić további jelentős könyvei a Hrvoje Vukčić Hrvatinićről szóló fontos monográfia és „A dukljai pap krónikája” kritikai kiadása. A későbbi korszakok (a 15. és 19. század közötti) horvát történelemről készített összeállításai nem olyan értékesek, mint a horvát kora középkor korszakos története.
Ferdo Šišić munkásságát szisztematikus, tárgyilagos és tájékozott szemlélet jellemzi. Opusa azonban a „genetikai történetírás”, illetve a „levéltárosi szemlélet” csúcspontja, amely türelmesen szövi a választott korszak faliszőnyegét anélkül, hogy olyan találgatásokba bocsátkozna, amelyek az archív anyagok által nyitva hagyott hézagok betöltéséhez szükségesek. A horvát történetírást is csak a 20. század második felében uralta a demográfia, a kulturológia, a gazdaságtörténet és a művészet ötvözete, a multidiszciplináris megközelítés, amely Šišićet a felbecsülhetetlen alapokat lerakó, de szerepét nem vállaló klasszikus helyzetébe sodorta, de nem lehetett modell a kortárs történettudomány számára.[6]
Šišić politikusként 1908 és 1917 között a horvát-szerb koalíció tagjaként, a vinkovcei körzet képviselőjeként tevékenykedett a horvát országgyűlésben. Ezután csatlakozott Tomassich Miklós bánhoz és a Népi Haladás Pártjához, amelynek 1911-ben titkára volt.[5] Életrajzírói időnként beszélnek Šišić politikai állhatatlanságáról, anyagi ambícióiról, gyenge jelleméről és opportunizmusáról.[7] De Šišić politikusként nem érdekes és nem is releváns. A horvát kultúrához és tudományhoz való maradandó hozzájárulása a több mint 450 művet magában foglaló, gigantikus és gondos történetírói műve.
Munkásságának másik lényeges eleme az élete során felépített személyes könyvtára, amely több mint 20 000 tételt (könyveket, cikkeket, történetírási gyűjteményt) tartalmaz. Amikor meghalt, ezek a könyvek a zágrábi Horvát Állami Levéltár gyűjteményének legértékesebb részévé váltak. Szakértő levéltárosként Šišić szorgalmasan gyűjtötte az anyagokat számos horvátországi gyűjteményből, de Magyarországról, Ausztriából, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Olaszországból, Belgiumból, Csehországból és Szlovákiából is.
1911: A gróf Ivan Nepomuk Drašković Alapítvány irodalmi díja „Hrvatska povijest. III. dio: Od god. 1790. do god. 1847.” (Horvát történelem III. rész, 1790-től 1847-ig) című művéért.