Iglódi István (néhol Iglódy ) (Magyarbóly , 1944 . április 29. – Budapest , 2009 . december 3. ) Kossuth - és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, színigazgató, érdemes művész .
Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, 1962-ben. Már itt rendszeresen fellépett önképzőköri előadásokon. 1966 -ban színészként végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán . 1968 -ban rendezői diplomát is szerzett. 1966 –1973 között tagja volt a Nemzeti Színháznak . 1973 –1982 között a 25. Színház színész-rendezője, 1982 –1990 között pedig a József Attila Színház főrendezője, azután a Nemzeti Színház rendezője volt. 1993 –1996 között a Művész illetve az időközben Thália Színházra visszakeresztelt társulat színésze, 1996 –1999 között a Nemzeti Színház főrendezője volt, majd 1999-től haláláig ugyanennek, a Pesti Magyar Színházra átnevezett intézménynek az igazgatója volt.[ 4] [ 5] Több színházban vendégszerepelt rendezőként és színészként, 1981 -től tanított is a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.
Nevéhez fűződik Törőcsik Mari színházi kiugrása. Ő rendezte a Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Katona József Színházban a Varsói melódia című darabot. A Törőcsik-Sztankay páros alakítását elragadtatással fogadta a közönség és a kritika is.
Nagy munkabírású, tevékeny művész volt. Halála előtt két hónappal, a Budapesti Kamaraszínházban rendezte Dallos Szilvia Utószinkron című darabjának ősbemutatóját.[ 6]
2009 . december 2-án a szolnoki Szigligeti Színház Vízkereszt, vagy amit akartok próbáján rosszul lett[ 7] [ 8] [ 9] és egy nappal később elhunyt. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra december 15-én.[ 10]
Jobba Gabival a Szerelmem, Elektra című előadásban (Korniss Péter felvétele)
Karl Rosmann (Kafka: Amerika)
Aljosa (Dosztojevszkij–Kapás D.–Müller P.: A Karamazov testvérek)
Sganarelle (Molière: Don Juan)
V. László (Vörösmarty Mihály : Czillei és a Hunyadiak)
Peacock (Brecht–Weill: Koldusopera)
Miskin herceg (Dosztojevszkij–Tovsztonogov: A félkegyelmű)
Ferenc József (Hernádi: Mata Hari)
Timon (Shakespeare: Athéni Timon)
Galy Gay (Brecht: Egy fő az egy fő)
Kubinyi Tivadar (Magyar három nővér)
Parrick Delafield (Hare: Vissza a fegyverekhez)
Sir Andrew (Shakespeare: Vízkereszt))
Jézus (Balogh E.–Kerényi I.: Csíksomlyói passió)
Lucky (Beckett : Godot-ra várva )
Öregember (Ionescu: A székek)
Zorin: Varsói melódia
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Bulgakov: Rettegett Iván
Ajtmatov: A versenyló halála
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Brecht : Kurázsi mama , Mahagonny
Fejes: Cserepes Margit házassága
Tolsztoj: egy ló története
Kassák: Angyalföld
Dosztojevszkij–Tovsztonogov: A félkegyelmű
Shaw: Szent Johanna
Szigligeti: Liliomfi
Katona József: Bánk bán
Molière: Tudós nők
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Csiky Gergely: A nagymama
Madách Imre: Az ember tragédiája
Szörényi Levente–Bródy János: Atilla – Isten kardja
Szörényi Levente–Bródy János: István, a király
Szörényi Levente–Bródy János: Veled, Uram!
Goldoni: Csetepaté Chioggiában
Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban
A Csendkút című filmben
A gyertyák csonkig égnek (2005)
Hölgyfodrász (1966)
A koppányi aga testamentuma (1967)
Bors (1968)
Az ember tragédiája (1969)
Krisztina szerelmese (1969)
Petőfi Mezőberényben (1969)
A kolozsvári bíró (1971)
A Montmartrei ibolya (1972)
Napló – Radnóti Miklós (1975)
Magellán (1977)
Muslicák a liftben (1977)
Január (1978)
Görgey Gábor : Wiener Walzer (1979)
Aki mer, az nyer (1979)
Hínár (1981)
Századunk (1981)
Istenek és szerelmesek (1981)
Nápolyi mulatságok (1982)
Az út végén (1982)
Mint oldott kéve 1-6. (1983)
Szép história (1985)
Nóra (1986)
Hajnali párbeszéd (1986)
Szarkofág (1987)
Drága jótevőnk (1988)
Barbárok (1989)
Vadkacsavadászat (1989)
Síremlék (1990)
Lement a hold (1992)
Privát kopó (1992)
Feltámadás Makucskán (1995)
Varsói melódia (1969)
Szerelem (1972)
Rugyin (1974)
Öt nap háború nélkül (1975)
A szürkezakós és a mama (1976)
Művészet, óh! (1978)
Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980)
Brutus (1981)
Andersen, avagy a mesék meséje (2006)
A balkáni gerle
Sírja a Farkasréti temetőben (25/III-1-58). Tervezte: Kovács Yvette Alida , 2011.
Az Iglódi István-emlékgyűrű Iglódiné Fábry Zsuzsa által 2011-ben alapított elismerés, melyet minden év májusában, a Pesti Magyar Színház évadzáró társulati ülésén adnak át.
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Színészek
Színházrendezők
Film- és televízió operatőr Film- és televíziórendező
Színészek
TV szerkesztő-rendezők Gyártásszervezők
Színészek
Kameraman Adásrendezők Színházelmélet - dramaturgia
Színészek
Színházelmélet Videó-rendezők Videó-operatőrök Film- és televízió operatőrök Mozgóképelmélet
Színészek
Operett, musical színészek Színházrendezők (Kiegészítő szak) Film- és televízió operatőrök Film- és televíziórendezők Riport-, dokumentum-, ismeretterjesztő-, interaktív multimédia és reklámfilmrendezők Gyártásszervezők
Színészek Zenés színészek Színházi rendezők Drámapedagógusok (levelező szak) Koreográfusok
Film- és televíziórendezők
Film- és televízió operatőrök
Adásrendezők Kameraman Gyártásszervezők Film- és televízió vágók