Pócsa | |||
Római katolikus templom | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Dél-Dunántúl | ||
Vármegye | Baranya | ||
Járás | Bólyi | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Nyisztor Sándor (független)[1] | ||
Jegyző | Kiss Annamária | ||
Irányítószám | 7756 | ||
Körzethívószám | 69 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 150 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
Népsűrűség | 21,37 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 8,05 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 45° 55′ 00″, k. h. 18° 28′ 00″45.916667°N 18.466667°EKoordináták: é. sz. 45° 55′ 00″, k. h. 18° 28′ 00″45.916667°N 18.466667°E | |||
Pócsa weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Pócsa témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pócsa (németül: Bootsch)[3] község Baranya vármegyében, a Bólyi járásban.
Villánytól mintegy 5 kilométerre északra, Borjádtól 3 kilométerre délre fekszik. Keleti irányból is e két településhez tartozó területek határolják, így csak két további települési szomszédja van: délnyugat felől Kisjakabfalva, nyugat felől pedig Kisbudmér.
Csak közúton érhető el, Bóly vagy Siklós-Villány felől, mindkét irányból az 5701-es úton.
A Karasica-patak völgyében fekvő pici, egyutcás település már a honfoglalás előtt is lakott hely volt.
A falu a török hódoltság alatt elnéptelenedett, de hamarosan újratelepült. Érdekes, hogy a török után a szerb temetőben helyezték el halottjaikat a katolikusok is. A rácok (szerbek) már a 17. században letelepültek. Itt élt szláv dinasztiák voltak a Radojsics, Melanovics, Borovácz és Vukovics családok.
A Rákóczi-szabadságharc alatt újból néptelenné vált.
A 18. század végén az elnéptelenedett faluba németek költöztek. Az első német telepesek 1780 körül jöttek be Ulmból. Telepescsaládok a következők: Rozinger, Schindler, Schmidt, Wágner. A szláv vezetés továbbra is erős maradt. Jellemző, hogy a pár évtizede összegyűjtött földrajzi névanyagban sok a délszláv határjelölés. 1723-24-ben szerbek érkeztek a faluba, akik azonban az első és második világháború között áttelepültek Jugoszlávia területére.
Elkészült a község címere, benne az egyik motívum az 1803-as pecsétet jelzi. Kisbudmér közelében, a rác temetőnél és a léckerítéses határkeresztnél szántás után őskori, római és középkori cseréptöredékek jönnek elő. A Wágner-portán a volt szerb templom néhány faragott kövét őrzik.
2001-ben lakosságának 13,4%-a német nemzetiségűnek vallotta magát.
A településen 2001. április 8-án időközi polgármester-választást tartottak,[7] az előző polgármester lemondása miatt.[14]
A település népességének változása:
Lakosok száma | 166 | 169 | 171 | 149 | 134 | 154 | 145 | 150 |
2013 | 2014 | 2015 | 2019 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 95,1%-a magyarnak, 1,6% cigánynak, 1,1% horvátnak, 30,3% németnek, 1,1% románnak, 0,5% szerbnek mondta magát (3,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 71,4%, református 4,9%, evangélikus 0,5%, felekezeten kívüli 5,4% (17,8% nem nyilatkozott).[15]
2022-ben a lakosság 90,9%-a vallotta magát magyarnak, 33,1% németnek, 1,3% horvátnak, 0,6% bolgárnak, 0,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (9,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 50,6% volt római katolikus, 6,5% református, 0,6% evangélikus, 1,3% egyéb katolikus, 13% felekezeten kívüli (27,9% nem válaszolt).[16]