SMS Leipzig (1905)

SMS Leipzig
Hajótípuskönnyűcirkáló (Kleiner Kreuzer – kiscirkáló)
NévadóLipcse városa
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályBremen-osztály
Pályafutása
ÉpítőAG Weser, Bréma
Ára5.043.000 aranymárka
Építés kezdete1904.
Vízre bocsátás1905. március 21.
Szolgálatba állítás1906. április 20.
Szolgálat vége1914. december 8.
Sorsaelsüllyedt a falklandi csatában 1914. december 8-án
Általános jellemzők
Vízkiszorítás3278 t (konstrukciós)
3816 t (max.)
Hossz111,1 m (teljes)
110,6 m (vízvonalon)
Szélesség13,3 m
Merülés5,6 m (max.)
Hajtómű10 Marine-gőzkazán, 2 db háromszoros expanziójú gőzgép – 2 db négyszárnyú hajócsavar (∅ 3,9 m)
Üzemanyag860 t szén
Teljesítmény11,116 le (8.176 kW)
Sebesség22,1 csomó (41 km/h)
Hatótávolság4690 tmf (8690 km) 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet10 db Sk 10,5 cm L/40 löveg (1500 lövedék)
10 db Sk 5,23 cm L/55 löveg (4000)
2 db 45 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó)
Páncélzatfedélzet: 20-80 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység288-301 fő (köztük 14 tiszt)
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Leipzig témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az SMS Leipzig[1] a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója volt, a héttagú Bremen-osztály hatodiknak elkészült egysége. Megépítésére és felszerelésére 1904–1906 között került sor. Fő fegyverzetét 10 darab 10,5 cm-es gyorstüzelő ágyú adta.

Szolgálati idejének nagy részét tengerentúli állomáshelyeken töltötte. Az első világháború kitörése Mexikó keleti partjainál érte. A Kelet-ázsiai Hajórajhoz csatlakozva Dél-Amerika partjaihoz hajózott, ahol részt vett a győztes coroneli csatában. Egy hónappal később a falklandi csatában a brit Glasgow és Kent cirkálókkal vívott négy és fél órás harc után elsüllyedt. Legénységéből mindössze 18 fő maradt életben.

Technikai adatok

[szerkesztés]

A Leipzig teljes hosszúsága 111,1 m, legnagyobb szélessége 13,3 m, legnagyobb merülése 5,61 m volt. Teljes felszereltség mellett 3816 t volt a vízkiszorítása. A meghajtásáról két háromszoros expanziójú gőzgép gondoskodott, melyek névleges maximális teljesítményét 10 000 le-ben (7500 kW) adták meg, de képesek voltak elérni a 11 116 le-t (8176 kW) is. Legnagyobb sebessége 22,1 csomó volt. A tíz széntüzelésű Marine típusú kazánjának fűtéséhez 860 t szenet szállíthatott a raktáraiban. Ezzel a készlettel 12 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 4690 tengeri mérföld (8690 km) volt. Fedélzetén 274-287 legénységi állományú tengerész és 14 tiszt teljesített szolgálatot.

A cirkáló fő fegyverzetét tíz darab 10,5 cm-es űrméretű, 40-es kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú képezte, melyek külön ágyútalpakra voltak szerelve. A hajó orr-részén és tatján lévő első kettő és hátulsó kettő egymás mellett volt elhelyezve, míg a köztes három-három a hajó két oldalán külön állt. Az ágyúk maximális lőtávolsága 12,2 km volt, lőszerkészletük 1500 darab volt, 150 lövedék jutott minden ágyúra. A fegyverzetét két, a hajó oldalában elhelyezett víz alatti 45 cm-es torpedóvető cső egészítette ki, melyekhez öt torpedó tartozott. A cirkáló alkalmas volt 50 tengeri akna szállítására is.

A fontosabb részek felett a fedélzetét 80 mm vastag páncélzat borította. A parancsnoki torony oldala 100 mm-es páncélzattal rendelkezett, a lövegpajzsok pedig 50 mm-es vastagságúak voltak.

Szolgálata

[szerkesztés]

A hajót a megbízási szerződésben „N” konstrukciós megjelöléssel rendelték meg és 1904-ben fektették le a gerincét a brémai AG Weser hajógyárban. A hajótest vízrebocsátására 1905. március 21-én került sor. A keresztelését Dr. Tröndlin, Lipcse város főpolgármestere végezte el. Felszerelését követően 1906. április 20-án került a Nyílt-tengeri Flotta állományába és első parancsnoka Franz Hipper fregattkapitány lett. Június közepén az új cirkálót a császár nyári utazásához összeállított kötelékhez osztották be, amit az uralkodó ebben az évben a HAPAG-tól bérelt Hamburg nevű gőzös fedélzetén teljesített.

A Leipzig Csingtaóban még a háború előtt

Az év szeptemberében a Leipziget új parancsnokkal a Kelet-ázsiai Hajórajhoz (Ostasiengeschwader) irányították át a Scharnhorst és Gneisenau páncélos cirkálókkal illetve az Emden és Nürnberg könnyűcirkálókkal együtt. A Leipziget a Hansa nagycirkáló (páncélos cirkáló) pótlására szánták, mely egység már július folyamán megkezdte haza vezető útját a tengerentúli küldetéséről és októberben érkezett haza. A Leipzig szeptember 8-án futott ki Wilhelmshavenből és november 19-én érkezett meg az új állomáshelyére. Útközben felkeresett több holland-indiai kikötőt és 1907. január 6-án Hongkongot elérve érkezett meg fő tevékenységi területére. Március 10. és 25. között Csingtaóban őrhajóként szolgált. A hajóraj zászlóshajója ekkor az Indonézia vizein hajózó Fürst Bismarck páncélos cirkáló volt. A rajhoz a tartozott még a Niobe könnyűcirkáló valamint négy ágyúnaszád, három folyami ágyúnaszád és két torpedónaszád (romboló).

1907 júniusában az új hajórajparancsnok, Carl von Coerper ellentengernagy a Leipzig illetve részben a Tiger ágyúnaszád fedélzetén felhajózott a Jangce folyón, hogy a német gazdasági érdekeltségek helyzetéről információkat szerezzen. Az úton harmadik hajóként részt vett még az S 90 jelű romboló is. A hónap folyamán részben a hajóraj kötelékében behajózta az állomáshely északi részét. 1908-ban hasonló útra került sor a tavasz folyamán, majd augusztusban a Sárga-tenger kikötőit kereste fel. Augusztusban Sanghajban tett látogatást és ismét felhajózott a Jangcén. November 17-én a Német Birodalom képviseletét látta el egy Kóbéban megtartott japán flottaparádén.

1909 januárjától a Leipzigen Hongkongban végeztek karbantartási munkálatokat, mikor a német védnökség alatt álló Szamoa szigeteihez rendelték az ott kitört lázadások miatt. Útközben február 26-án Manilában fedélzetére vette a hajórajparancsnokot és március 19-én ért Apiába. A következő napok során a helyszínre érkezett még az Arcona könnyűcirkáló, a Jaguar ágyúnaszád és a Titania gőzős (Hilfsschiff) 100, az új-pomerániai Matupiból érkezett bennszülött rendőrrel. A tengernagynak és Wilhelm Solf kormányzónak sikerült tárgyalásos úton megegyezésre jutniuk a felkelőkkel. Az egyik törzsfőnököt a támogatói egy részével április 19-ét követően Saipanra vitték száműzetésbe. A Leipzig május 14-17. között Suva szigetéhez hajózott. Itt a cirkálón utazó eddigi hajórajparancsnok innen utazott vissza Németországba, a Leipzig pedig visszatért Apiába, ahonnan május 6-án az Arcona és a Titania már elhajóztak. Itt várta be a Condor érkezését, hogy előbb május 22-én Pago Pago felé hajózzon el, majd visszatérjen Apiába és végül Ponape és Manila érintésével Csingtaóba érjen, ahova június 29-én érkezett meg. 1909 július-augusztusában az új zászlóshajóval, a Scharnhorsttal tett körutat az állomáshely északi részén és szeptember folyamán sárga-tengeri kikötőket keresett fel. Karácsonykor Hongkongban találkozott a zászlóshajóval, majd 1910 januárjában (részben a Luchs ágyúnaszád társaságában) az állomáshely déli területeit keresték fel, ahol Bangkokot, Szumátra szigetét, Észak-Borneót és Manilát látogatták meg. Az útról a két cirkáló március 22-én ért vissza Csingtaóba. Április 18-tól május 31-ig együtt utazták be Japánt. Júliusban a Leipzig hosszabb időt töltött el a Jangcén és Vuhanig hajózott fel, mivel ott nyugtalanság ütötte fel a fejét.

1911 elején a Leipzignek Vilmos koronahercegnek a Gneisenau fedélzetén teljesítendő kelet-ázsiai útját kellett volna kísérnie, amely Kalkuttából indult volna. Ide a cirkáló január 31-én érkezett meg, de a tervezett útvonal több kikötőjében fejét felütő pestisjárvány miatt a császár végül lemondta a trónörökös útját. Február 17-én a két cirkáló visszaindult Kelet-Ázsiába és Szingapúr, Hongkong és Amoy érintésével március 14-én érkeztek meg Csingtaóba. A második marokkói válság idején a Vlagyivosztoktól északra lévő Vlagyimir-öbölben tartózkodott a hajóraj és Berlinből csak egy töredékes rádióüzenet érte el őket, mely egy Indiai-óceánon végrehajtott küldetésre utalt. A Leipziget az ismeretlen helyzet és a távirati kapcsolat oroszok általi nyilvánvaló korlátozása ellenére Vlagyivosztokba küldték, ahol augusztus 15. és 18. között elegendő információt tudott szerezni Berlintől a helyzet tisztázására. A hajóraj ezután délnek haladva sárga-tengeri kikötőket keresett fel és szeptember 15-én érkezett meg Csingtaóba.

A kínai polgárháború 1911 októberi kitörése után a Leipziget ismét a Jangce mentén lévő Hankauhoz rendelték, hogy az ott lévő Vaterland és Tiger ágyúnaszádokat támogassa. A helyzet a külföldiek számára nagyon feszült volt. Több országbeli csapatok szálltak partra, melyek német egységekből álló részét a Leipzig első tisztje, Rebensburg sorhajóhadnagy vezette. A bevetés során asszonyokat és gyermekeket evakuáltak Sanghajba. A német hajórajparancsnok, Günther von Krosigk ellentengernagy az Iltis fedélzetén érkezett meg és az S 90 rombolót is ide rendelték. Mivel egy japán tengernagy intézkedett a helyszínen és a folyó vízállása is csökkenni kezdett, von Krosigk novemberben a Leipziggel visszatért Sanghajba, ahol találkozott a Gneisenauval. 1912 augusztusáig a cirkáló többször megfordult Csingtao és a Jangce menti zavargások helyszínei között, mielőtt folytathatta a megszokott látogató körútjait. Részt vett az elhunyt Mucuhito japán császár gyászszertartásán. 1913 július-augusztusában szemtanúja volt a császári és köztársasági csapatok közti véres összecsapásoknak Nankingban. Szeptemberben és októberben Csingtaóban nagyjavítást végeztek a már hat éve Kelet-Ázsiában szolgálatot teljesítő cirkálón.

1914 elején az állomáshelyhez tartozó térség déli részének beutazása után 1914 májusában azt a parancsot kapta, hogy váltsa le a Mexikó nyugati partjainál lévő Nürnberget, ahol a helyi forradalom miatt kellett megvédelmezni a német állampolgárokat. Honolulun át 1914. július 7-én érkezett Mazatlánhoz, ahol felváltotta a másik könnyűcirkálót.

Első világháború

[szerkesztés]

A háború kitörésekor Mexikó nyugati partja mentén cirkált. A mozgósítási terv értelmében háború esetén a Kelet-ázsiai Hajóraj többi egységéhez kellett csatlakoznia. 1914. augusztus 2-án elhagyta a mazatláni kikötőt és a fedélzetén lévő 40 menekültet átadta az amerikai California páncélos cirkálónak, majd Alsó-Kalifornia egy félreeső helyén lévő Magdolna-öbölbe hajózott, ahol értesült a brit hadüzenetről. Ezután eredménytelenül kutatott brit hajók után és készletei feltöltéséhez augusztus 17-én befutott San Franciscóba. A semlegességi előírások szigorú értelmezése miatt itt csak 500 t szenet kapott és ezért visszatért Mexikóba. Szeptember 10-én Guaymasban sikerült a készleteit kielégítő módon feltölteni. Ekkor 930 t szenet tudott vételezni. A Galápagos-szigetek előtt a német Amasis és Abessinia hajókkal találkozott, melyekről meg tudta oldani az üzemanyaggal való ellátását. Október 14-én a Húsvét-szigetnél találkozott a Maximilian von Spee altengernagy vezette Kelet-ázsiai Hajórajjal. Itt csatlakozott hozzájuk a DDG Kosmos hajótársaság három hajója, az Anubis, az Amasis és a Karnak.

Október 18-án a hajóraj Dél-Amerika partjai felé indult. Útközben megálltak a Juan Fernández-szigeteknél, majd október 26-án a szigetekhez tartozó Más a Fuera szigethez értek. Innen Valparaíso felé haladtak tovább. A chilei partok elérése előtt tudomást szereztek a Glasgow brit könnyűcirkáló Coronelben való kikötéséről. Spee tengernagy úgy döntött, hogy gyors megközelítéssel meglepi a brit cirkálót miközben az elhagyja a semleges kikötőt. A német tengernagy arról nem tudott, hogy az elfogására küldött Christopher Cradock ellentengernagy hajórajának többi része is a közelben tartózkodik.

Coroneli csata

[szerkesztés]

A coroneli csatában a Leipzig kulcsszerepet játszott, mivel Spee ezt a hajói közül leglassabb és legöregebb egységet használta fel csalétekként a brit hajók becserkészésére. Míg a többi hajójával szigorú rádiócsendet tartott és a chilei partok látómezején kívül tartózkodott, addig a Leipzig többször is leadott rádiójeleket, melyekkel a Dresden holléte után érdeklődött. Ezzel azt színlelték, mintha teljesen egyedül lenne. Közben Coronel előtt cirkálva a megállított egy chilei barkot és átvizsgálta azt, de mivel semleges zászló alatt hajózott és nem szállított tiltott árut, folytathatta útját.

HMS Glasgow

Spee megtévesztő csele sikerrel járt, mivel Cradock hajórajával – bár maga tartott a teljes Ostasiengeschwader jelenlététől és erőit nem tartotta elégségesnek a vele való megmérkőzésre – az admiralitásától kézhez kapott utasításoknak megfelelően támadólag lépett fel és igyekezett elfogni a magányos német cirkálót. A felderítésre előreküldött Glasgow könnyűcirkáló október 31-én Coronelben kikötött és ez az információ eljutott Spee-hez is, aki a 24 órás tartózkodási idejének lejártával a kifutó cirkálót el akarta kapni. November 1-én a német hajóraj ehhez délnek hajózott. Az ellenséges hajók füstjét elsőként a Leipzigről észlelték, 16:17-kor kettőét és egy harmadikét 16:25-kor. A britek – időközben kiegészülve a hamarabb kifutó Glasgow-val – nagyjából ezzel egyidőben észlelték a németeket és megfordulva ők is déli irányra álltak, csatasorba rendezve a hajóikat. A németek is így tettek. A Leipzig a két páncélos cirkáló mögött a harmadik helyet foglalta el a sorban. Spee 18:07-kor kiadott utasítása szerint a hajóinak a brit csatavonalban velük megegyező egységet kellett célba venniük a küszöbön álló összecsapás során. Ennek alapján a Leipzignek a Glasgow jutott. 18:34-kor a német hajók tüzet nyitottak a brit ellenfeleikre.

A Scharnhorst és a Gneisenau hamar számos találatot értek el az ellenfeleiken, miközben az erős hullámzásban a kevésbé stabil Leipzig jóval szerényebb sikerrel lőtte a Glasgow-t. A brit könnyűcirkáló lövetéséhez hamarosan bekapcsolódó Dresdennel közösen öt találatot ért el, mielőtt Spee a sérült Good Hope elleni torpedótámadás megkísérlésére nem utasította. A célpontot azonban egy esőfüggöny rejtette el szem elől és mire sikerült volna elég közel kerülnie hozzá, a Good Hope már elsüllyedt. Mivel az elsüllyedéséről nem tudtak, a hajótöröttek kimentésére sem tettek kísérletet. Ez a viharos körülmények miatt a brit jelentés szerint nem is lett volna kivitelezhető. 20:00 körül a Leipzig összetalálkozott a Dresdennel és a sötétedésben először mindegyik ellenséges hajónak vélte a másikat, de hamar felismerték egymást. A Leipzig sértetlen maradt az összecsapás során és a legénységéből sem ért senkit sérülés.[2]

A coroneli csatát követően Spee tengernagy Valparaísóba hajózott, hogy Németországból érkezett üzeneteket vételezzen. Míg a Scharnhorst, a Gneisenau és a Nürnberg horgonyt vetettek a kikötőben, a Leipzig és a Dresden a szénszállítókat Más a Fuerához kísérték. A hajóraj többi része november 6-án csatlakozott itt hozzájuk. A cirkálók itt feltöltötték szénkészleteiket és kiegészítették ellátmányukat. November 10-én a Leipziget és a Dresdent Valparaísóba küldte Spee, hogy a csatában való elsüllyedésüket híresztelő antant propagandára rácáfoljanak. Ide november 13-án érkeztek meg. Öt nappal később 460 km-re nyugatra a Más a Tierra szigettől ismét csatlakozott a hajórajhoz, ahonnan a Penas-öböl felé haladtak tovább és ahova november 21-én érkeztek meg. Itt szenet vételeztek és felkészültek a Horn-fok körül vezető hosszú útra. A Coronelnél elszenvedett vereség sokkolóan hatott a britekre. A német tüzérség Coronelnél tapasztalt hatékonysága miatt úgy döntöttek, hogy a honi vizekről vonnak ki két csatacirkálót a dél-atlanti erők támogatására és segítségükkel fogják el és semmisítik meg a német hajórajt. Ezek az új típusú hajók sebességben, fegyverzetben és páncélvédettségben jelentősen felülmúlták a páncélos cirkálókat. Doveton Sturdee altengernagy vezetésével a két csatacirkáló, az Invincible és az Inflexible november 11-én indult el Nagy-Britanniából és december 7-én ért a Falkland-szigetekre. Útközben csatlakoztak hozzájuk a Carnarvon, Kent és Cornwall páncélos cirkálók valamint a Bristol és Glasgow könnyűcirkálók.

Falklandi csata

[szerkesztés]
A Leipzig útvonala a falklandi csatában

November 26-án a Kelet-ázsiai Hajóraj elhagyta a Penas-öblöt és december 2-án érte el a Horn-fokot. A fok megkerülésekor a Leipzig zsákmányul ejtette a 2750 t szenet szállító kanadai Drummuir vitorláshajót. Az értékes rakományt átpakolták a Baden és Santa Isabel gőzhajókra a Picton szigetnél, amivel több napi késedelmet szenvedett az útjuk. December 6-án Spee konferenciát tartott hajóparancsnokaival, melyen ismertette elképzelését a beérkezett információk alapján védtelennek hitt Falkland-szigetek elleni támadásról. Haun fregattkapitány, a Leipzig parancsnoka hasonlóan a hajóparancsnokok többségéhez nem támogatta a tervet és ehelyett a szigetek kikerülését és a La Plata előtti kereskedelmi háború folytatását részesítette előnyben. Miután azonban másnap sem érkeztek arra utaló üzenetek, hogy a Falkland-szigeteken ellenséges hadihajók állomásoznának, Spee a támadás végrehajtása mellett döntött.

December 8-ika reggelén a Gneisenau és a Nürnberg Port Stanley felé közelített, míg a Leipzig a Scharnhorst és a Dresden társaságában távolról biztosította az akciójukat. A britek a magaslatokon felállított megfigyelőállásaikról hamar észlelték őket és hozzáláttak a kazánok felfűtésének. Spee először úgy vélte, hogy a nagy füst a szénraktáraktól származik, amit a britek – hasonlóan korábban a franciákhoz Papeete lövetése alkalmával – azért gyújthattak fel, hogy ne kerülhessen a kezükre. Amint azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nagy számú ellenséges hadihajó tartózkodik a kikötőben, az előzetes terveknek megfelelően megszakította az akciót és a Gneisenaut és a Nürnberget a keleti irányba meginduló zömhöz rendelte. A brit hadihajók rövid idő alatt kifutottak az üldözésükre és a csatacirkálók hamar kezdték őket megközelíteni. A németek számára ekkor derült ki, hogy az ellenség csatacirkálókkal is rendelkezik, melyek jelenlétének lehetőségét a hadművelet tervezésekor teljesen kizárták. A két brit kapitális hadihajó 12:55-re lőtávon belülre került a német hajók közül leglassabb Leipzighez és tüzet nyitottak rá. A brit hajók nyomasztó fölényű tűzerejük ellenére csak 50 perc után tudták elérni az első találatot a Leipzigen. Spee látva, hogy a harcot már nem kerülheti el, a könnyűcirkálóit elbocsátotta, a Scharnhorsttal és a Gneisenauval pedig felvállalta a harcot a csatacirkálókkal, remélve, hogy ezáltal segítheti azok elszakadását az ellenségtől. Sturdee ekkor – az előzetesen egyeztetetteknek megfelelően – a páncélos cirkálóit a német könnyűcirkálók után küldte.

HMS Cornwall

A kikötőből később induló, de a brit hajók közül leggyorsabb Glasgow üldözőbe vette a Leipziget és hamar utolérve azt 14:40-kor tüzet nyitott rá. 20 percnyi lövetés után sikerült elérnie a Leipzigen az első találatot. A német cirkáló balra tért ki, hogy növelje a távolságot, majd jobbra kanyarodott, hogy teljes sortüzeket lőhessen a Glasgow-ra. Mindkét hajót több találat is érte a tűzpárbaj során. Az elszenvedett találatok miatt a Glasgow inkább bevárta a két páncélos cirkálót, a Kentet és a Cornwallt. Utóbbiak a Leipzighez közelebb érve erős tüzet zúdítottak rá, de a német cirkáló ezután is folytatta a harcot. A hamarosan a Nürnberg üldözésére kiváló Kentet nem találta el, de a Cornwallon nem kevesebb, mint 18 találatot ért el, és bár a brit hajó a találatoktól jelentős mértékben megdőlt balra, ezen kívül a 10,5 cm-es lövedékek nem sok kárt tudtak tenni a páncélzatában. Az ágyúk lőszerének felhasználása után a németek megpróbálkoztak torpedók bevetésével, de ezeket túl nagy távolságból lőtték ki, ezért nem érhettek célba. A harchoz szükséges eszközök kimerülése miatt elveszítette harcképességét és ezért Haun fregattkapitány parancsot adott a rommá lőtt hajójának elsüllyesztésére. A fedélzeten gyülekező és a kimentésükre várakozó német tengerészekre a közeledő brit hajók tüzet nyitottak és közülük sokakat lemészároltak. A britek egy túlélőkkel teli kuttert is elpusztítottak, végezve az összes benne lévő tengerésszel. John Luce, a Glasgow parancsnoka később a San Francisco Examiner napilap tudósítójával való beszélgetés során erre így emlékezett vissza:

„A Leipzig az összes lőszerét ellőtte, a sérülései nagyon súlyosak voltak. A kéményei és a főárbóca eldőltek. A lángoló hajó mozdulatlan volt. A Glasgow 100 yardra közelített hozzá. A parancsnok a túlélőket a fedélzetre hivatta. Középen állt, kedélyes hangulatban beszélt hozzájuk és cigarettát osztott szét közöttük. Szorosan egymás mellett álltak és a Glasgow közülük 50-60 főt lekaszált és a testrészeiket szerteszét szórta. A brit ágyúkezelők végül ellenszegültek a további gyilkolásnak.”[3]

A harc elülte után hosszabb csend következett be, mert a britek szem elől tévesztették a párásodó időben a német cirkálót. Óvatosan kutatva utána 20:45 körül pillantották meg ismét. Ekkor már csak 24 fő volt életben, köztük Haun fregattkapitány. Ők a hajó bal hátulsó részén gyűltek össze, hogy az utolsó pillanatban hagyhassák el. A britek két mentőcsónakot eresztettek le a kimentésükre és mikor az egyik már 100 méterre megközelítette őket, 21:00 körül Haun a hajó elhagyására adott parancsot. A túlélők elbeszélése szerint a kérésüket, hogy tartson velük, a következő szavakkal utasította vissza:

„Önök nagyon is tudják, hogy a császár tett meg ennek a hajónak a parancsnokává, így aztán nem hagyom el előbb, minthogy víz alá kerülne.”.[4]

Ezután elsétált a parancsnoki híd irányába. Pár perccel később, miközben a hajótörötteket a vízből mentették ki, a Leipzig lassan átfordult és Haun fregattkapitánnyal együtt 21:05-kor elmerült. A fagyos vízből mindössze 18 főt sikerült élve kimenteni.

A hajó a D 53° 55′ 30″, Ny 55° 55′ 0″ koordinátákon süllyedt el.

Emlékezete

[szerkesztés]
Der letzte Mann – Az utolsó ember
(Képeslap Hans Bohrdt festménye alapján)

A csatát követően a Punta Arenas-i német konzul, Rodolfo Stubenrauch brit forrásokból szerzett értesülések alapján a Leipzig elsüllyedéséről a következőket jelentette:

„A Leipzigen a legénység a fedélzet elülső részén gyülekezett és vonakodott a hajó átadására való felszólításnak eleget tenni. Mikor a cirkáló már átfordult és egy pillanatig a gerincét felfelé mutatta, egy matróz a hajóhoz úszott, felmászott rá és egy német zászlót lengetve a hajóval együtt merült el.”[5]

Ez a leírás inspirálta a tengeri témák neves festőjének, Hans Bohrdt professzornak „Der letzte Mann” (Az utolsó ember) című alkotását. Raeder szerint a történet valójában a szintén ebben a csatában elsüllyedt Nürnberg hajótörötteinek egy csoportjára utal. E cirkáló elsüllyedésekor a hajó egy víz felett lévő kis részén többen egy német lobogót lengettek és ezt több brit szemtanú is megerősítette.

A háborút követően az új német flotta, a (Reichsmarine) első cirkálóit az első világháborúban elsüllyedt cirkálók után nevezték el. A Leipzig egy osztály névadója lett. Egyetlen testvérhajója, a Nürnberg a nevét a falklandi csatában elveszített másik német könnyűcirkáló után kapta.

A hajó parancsnokai

[szerkesztés]
1906. április – 1906. augusztus Franz Hipper fregattkapitány
1906. augusztus – 1907. augusztus Jaroslaw von Rothkirch und Panthen korvettkapitány
1907. augusztus 3. – 1908. november 23. Richard Engel korvettkapitány/fregattkapitány
1908. november – 1910. február Karl Heuser korvettkapitány/fregattkapitány
1910. február – 1911. május Hermann Schröder fregattkapitány/sorhajókapitány
1911. május – 1913. március Friedrich Behncke fregattkapitány/sorhajókapitány
1913. március – 1914. december 8. Johannes Haun fregattkapitány

Függelék – Túlélői beszámoló a Leipzig elvesztéséről

[szerkesztés]

Az alábbi rész Walther Köhler sorhajóhadnagy, a Leipzig könnyűcirkáló navigációs tisztjének a német hivatalos történetírás által (Krieg zur See, Kreuzergeschwader 296-306. o.) leközölt, a falklandi csatát érintő visszaemlékezését tartalmazza. A szerkesztő Erich Raeder beszámolóval kapcsolatban tett észrevételeit más egyéb megjegyzésekkel a lábjegyzet tartalmazza.

„A Leipzig parancsnoka, Haun fregattkapitány, akinek az a szándéka, hogy amennyiben lehetséges a szárazföld felé haladva és az éj leple alatt az ellenség látómezejéből kikerülve később Amerika déli csücskénél a sok csatornák és öblök egyikében eltűnjön, a Dresden felé a következő zászlójelzést adja le: „Ön a legidősebb, tanácsolom, tartsunk a szárazföld felé”, mire a Dresden egy vonással [ponttal] jobbra tér ki. Úgy tűnik, az ellenség felismerte ezt a szándékot, mivel a Glasgow azonnal kivált a saját egységeinek vonalából, a csatacirkálók mögött elkanyarodva olyan irányra áll, melynek révén a Leipzig jobb oldalára, azaz a kiscirkálók és a szárazföld közé vezeti. A Cornwall és a Kent a farvizében követi.

A vezető mérnök, Hahn tengerész-főmérnök kérésére, aki a gépek erős elhasználtsága miatt a a legmagasabb fordulatot nem tudja tartani az idő előtti károk kockázata nélkül, a Leipzig 21 csomóra mérsékli a sebességét, és így a Rio de Janeiróban napokig dokkban veszteglő Glasgow viszonylag hamar beéri. 2 óra 40 perckor [6] képes az elülső 15 cm-es ágyújával tüzet nyitni a Leipzigre. Az ellenséges torkolattűz felvillanására a Leipzig is válaszolt a 10,5 cm-es gyorstüzelő ágyúival. 110 hm távolságból azonban a 10,5 cm-esek becsapódásának megfigyelése olyannyira nehézkes, hogy Jöhnke tengerészfőhadnagy, az elülső árbóc tüzérségi megfigyelőtisztje azt jelenti, hogy alig tudja kivenni a becsapódásokat. A sebesség mérséklése miatt a Leipzig egyre inkább lemaradt a két másik kiscirkálótól, miközben a távolság a három ellenséges cirkáló felé ugyanilyen ütemben csökkent. A hajó parancsnoka még most is megpróbálkozik fokozatos jobbra fordulással azt a tervét végrehajtani, hogy elérje a szárazföldet.

Az ellenség helyezkedése ekkor a következő volt: Glasgow 160°,[7] mintegy 110 hm távolságra, Cornwall 170°, mögötte a Kent. A Glasgow a távolságot csökkentve lassan belövi magát. A 15 cm-es lövedékeinek becsapódása jól megkülönböztethető a 10,2 cm-esekéitől a mérete alapján és a vízoszlopainak erős sárga színezése révén.

3 óra körül[8] – 20 perccel a tűzmegnyitás után – szenvedi el a Leipzig az első találatot. Egy 15 cm-es lövedék találja el a felépítményt a harmadik kémény előtt; repeszdarabok vágják át a hátra vezető kommunikációs vezetékeket (a kormánykerék és a rádiószoba felé vezetőket), a lövedék nagyobbik része a felső fedélzetet átütve a felső szénraktárba vágódik, mely éppen használatban van. Ezáltal a mesterséges huzat pár percre mérséklődött a III. és IV. fűtőtérben, mivel a légnyomás a raktáron [bunkeren] és a felső fedélzeten keletkezett lyukon át kiszökött. Gyapjú takarókkal és egy vízzel teli nehéz edénnyel sikerül az ütött lyukat megfelelően tömíteni. A tűzvezetés munkáját rendkívüli módon megnehezíti, hogy csak a jobb oldali hátulsó három és a baloldali leghátulsó ágyú képes tüzelni, annál is inkább, mivel a nagy távolság miatt a sortüzek lassan követhetik egymást és a lövedékek leérkezésének megfigyelése nagyon nehéz.

A távolság időközben 96 hm-re csökkent és a parancsnok, hogy a Glasgow számára a célpontra való tartást megnehezítse, fél vonásnyival[9] balra fordíttatja a hajót. Ezáltal a távolság ismét növekedni kezdett,[10] a tűzharc megszakadt és 3 órától 3 óra 10 percig[11] tűzszünet állt be, amit az összecsapás okozta zavarok elhárítására lett felhasználva. A Glasgow azonban ismét hamar közel kerül és az összecsapás[12] újra kezdődik, azonban a tüzértiszt, Giseke tengerészfőhadnagy kérésére egy csekélyebb jobb oldali fordulót követően, hogy mind az öt löveg bevetésével teljes sortüzet lőhessünk a Glasgow-ra, mely 135°-ra helyezkedett. A csökkenő távolsággal a lövedékek leérkezése is jobban megfigyelhetővé válik; de az ellenség is elér különböző találatokat, melyek emberveszteséggel járnak. Egy lövedék eltalálja a jobboldali 1. löveget; egy repeszdarab a kezelői közül két emberrel végez, egy másik a szélvédett oldal megfigyelőjének a bal karját szakítja le. Egy repeszdarab a bejáraton vagy az egyik kémlelőnyíláson át bejutott a parancsnoki toronyba és könnyebben megsebesítette az őrtisztet, Schiwig tengerészfőhadnagyot. A bal oldal linóleumburkolata és a kötélhágcsók, melyeken a készenléti lőszer van elhelyezve lángra kapnak; de a tüzet hamar eloltják. Az ütközet ezen szakaszában a Dresden egy éles kanyarodással jobbra fordul, látszólag azzal a szándékkal, hogy a Glasgow-t elvonja. A távolság lassan 86 hm-ig csökken és a Leipziget több találat éri. Egy lövedék a jobb oldali hátsó-felső szénraktárban robban; a légnyomás a bunkerek lyukainak fedelei közül számosat kiszakít és a levegőbe repít. Egy másik találat az előárbóc antennáit szakítja le közepes magasságban és teszi tönkre ezáltal a nagy és közepes antennahálózat egészét; csak a jelvételezésre alkalmas kis hálózat marad használható. Mivel minden emberre szükség van a lőszerszállításhoz és a szén rendezéséhez [trimmeléséhez], egy embert leszámítva az összes rádióst a tüzértiszt rendelkezésére állítják. Röviddel 4 óra előtt egy gránát hatol be a ruhatárba és lobbantja azt lángra. Valószínűleg a lövedék ütötte lyukon át innen terjed át a tűz az elülső részlegre és erős füst- és lángképződés mellett hamar szétterjed, aminek következtében a tűzfészek megközelítése és a lángok eloltása nem lehetséges. A hajó hátsó része egészen az elsüllyedéséig ég, részben hatalmas lángokkal; de a felette álló lövegek nem válnak használhatatlanná, mivel az izzás a bal oldal felé húzódik. Az ellenséget, a Glasgow-t a Leipzig sortüzei jól fedik, több találat is megfigyelhető. De alig érik el ezt a sikert, a brit cirkáló már balra kanyarodik és visszavonul a páncélos cirkálók irányába.[13] A Glasgow tisztjeinek későbbi állításai alátámasztják, hogy az adott időpontban több találat is érte a hajójukat, melyek közül az egyik a tüzérségi megfigyelőállás távolságmérőjének az egyik karját szakította le és egy embernek a hajó elülső részén kioltotta az életét. Egy másik egy kéményt rongált meg. A kitérés mögötti szándék nyilvánvalóan az, hogy hasonló találatok ne mérsékeljék a sebességét.

A Glasgow ezen manővere révén egy rövid szünet állt be a harcban, ami alatt a sebesülteket ellátták és összegyűjtötték. Az első tiszt, Kretschmar korvettkapitány ismételten megpróbálkozott a hátsó részen lévő tűzfészek felszámolásával, de kénytelen azt jelenteni, hogy füstvédő sisak felvétele ellenére sem lehet előrejutni és a lángok eloltása nem lehetséges. Erőfeszítései a tűz megfékezésére korlátozódnak azzal a céllal, hogy azt lassan hagyják magától kialudni.

A parancsnoknak a vezető mérnökkel folytatott megbeszélése során kiderült, hogy az egyes kazánok egymás utáni kitisztítása nem elegendő a legnagyobb sebesség fenntartásához. Emiatt a sebességet 20 tengeri mérföldre mérséklik, hogy így lehetőséget adjanak az összes kazán egyidejű kitisztításának. A szabadőrség lőszerszállításra beosztott fűtőit trimmeléshez rendelik át, őket első sorban a jelző- és rádiószemélyzet rendelkezésre álló tagjaival helyettesítik.

A Leipzig sebességének csökkenése és a páncélos cirkálók zavartalan közeledése miatt ezek viszonylag hamar megérkeznek és amint a Cornwall 110 hm-re közelít a parancsnok a jobb oldali három hátulsó és a baloldali leghátsó löveggel ismét megnyittatja a tüzet, amire azonnal válaszolnak. Eddigre az időjárás már megváltozott; a látótávolság lecsökkent, jobbról átlósan érkeznek a hullámok és elszórtan zivatarok vonulnak el a víz felett erős szél kíséretében. A jobb tűzhatás elérésének érdekében a Leipzig egy vonással jobbra kanyarodott, így az itteni oldal minden lövege beavatkozhatott a harcba és ez a tüzértiszt számára az erősebb sortüzek révén jobb megfigyelési lehetőséget eredményezett. Azonban az ellenség ütege is jól lő és innentől kezdve a közepes tüzérség folyamatosan célba talál, ami a hajóban és élőerőben jelentős kárt okoz. 4 óra 20 perckor[14] a Kent is lőtávolságon belülre ér és baloldalról hátulról 20 percen át erős tűz alá veszi a Leipziget, amire az Enno Kraus tengerészfőhadnagy irányítása alatti baloldali három hátulsó löveg válaszol. A Kent több találatot ér el, melyek közül az egyik a jobboldali középső fedélzetet éri. Átüti a felső szénraktárt, valószínűleg az alatta lévő járatot (Wallgangsbunker) is és a IV. fűtőtér vízzel való elárasztását okozza, amit 5 és 6 óra között el kell hagyni. Egy másik megfigyelt találat a felépítményt éri a hajóorr mögött bal oldalon, egy másik felülről érkezve hatolt be az orr-rész első részén a fedélzet alá és a hajóorr alatt a repeszvédelem céljából a csörlő köré elhelyezett ütközőket és köteleket lángra gyújtotta.

4 óra 40 perckor[15] a Kent hirtelen élesen balra elkanyarodik és a Nürnberg felé tartva rövid idő múlva beszünteti a tüzelést a Leipzigre, mire ez is beszünteti a harcot a bal oldali lövegeivel..

Bár a bal oldalon már nincs is ellenség, ezzel egyidőben a farvízben haladó Glasgow a 15 cm-es orrlövegével annál inkább fejt ki hatásos tevékenységet. Azonban sohasem pontosan követ, hanem kígyóvonalban, egy olyan manőverrel, amilyennel nyilvánvalóan a többi angol hajó is halad, mivel, mint az később az angol tisztek közléseiből kiderült, az általunk vízbe dobott lebegő aknákat igyekeztek kerülgetni. Ez a feltételezés, amennyiben nem egy rosszindulatú kitaláció volt, a lőszer vízbe szórt üres tárolóedényeinek észlelésén alapult. Amint a Glasgow a bal oldalon a lövegek lőtávolságán belülre érkezik, a bal oldali 5., 4, és 3. ágyúkkal tűz alá veszik. Az ütközet ezen szakaszában jelentős veszteség áll be élőerőben, amit azonban a bámulatos nyugalommal és körültekintéssel ténykedő legénység folyamatosan pótol.

A lövegeknél fellépő üzemzavarokat előírás szerint hárítják el és a kormányműterem és a parancsnoki központ közötti összeköttetés megszakadása nem idéz elő semmiféle fennakadást a hajó irányításában. Ezt követően egészen a hajó elvesztéséig a telegráfok segítségével irányítják a hajót. A IV. fűtőtér elvesztését követően a sebesség 18 csomóra esik vissza, amihez a kéményeket ért károk, nevezetesen az elsőket, is hozzájárulnak. A legnagyobb veszélyt jelenleg a borzasztó tüzek jelentik, melyek a folyamatosan elszenvedett találatok következtében a hátsó felépítmény és az orr-rész alatt keletkeznek, mivel a leküzdésük az emberhiány miatt illetve ezen felül maguknak a tűzoltótömlőknek a lángra kapása és vízvezetékek eltörése miatt lehetetlen.

A súlyos emberveszteségek ezen időszakában esett el Knorr tengerészhadnagy, aki a sáncon lévő jobboldali 5. löveg három kezelőjével együtt esett el, és ekkor szerzett súlyos sérülést az adjutáns, a Heidlernek nevezett von Hopffgarten tengerészhadnagy. Knorr tengerészhadnagy helyét az ütközet végéig Keilhack tengerészhadnagy veszi át a hátulsó csoport vezetésében, mivel a rádiókészülék már nem használható. Bettermann számvivő tiszt a kötszerek és morfium kiosztásával és a sérültek vigasztalásával tesz nagy szolgálatot. A tüzérségi megfigyelőtisztnek, Jöhnke tengerészfőhadnagynak el kell hagynia a helyét, mivel a csúcszászlót tartó rudat ellövik és egy az árbóc alsó részénél becsapódó lövedék megszakítja az összeköttetést a parancsnoki állással. A zászlót egy jobb oldali árbóchátratartó kötélen rögzítik ismét.

A parancsnok azon kifejezésre juttatott szándéka, hogy a hajó az ellenség irányába forduljon torpedótámadás végrehajtása végett, nem teljesül, mivel az ellenség a nagyobb sebessége révén a támadáshoz szükséges közeledést mindig meg tudná hiúsítani és mivel a hajó belsejében tomboló súlyos tüzek a messze kicsapó lángjaikkal és erőteljes füstképzésükkel lehetetlenné tennék a széllel szembeni haladást. Emellett az időjárási körülmények változásai és az ebből fakadóan korábban beálló sötétség még nem foszlatja teljesen szerte a megmenekülés reményét. A jobb oldalról közeledő esőfüggönybe való elrejtőzésre tett próbálkozást sem lehet végrehajtani és így nem marad más hátra a parancsnok számára, minthogy folytassa a lőszer elfogytáig vagy a hajó elsüllyedéséig tartó tűzharcot.

Ilyen állapotban volt a hajó, mikor 6 órakor a következő jelentés érkezett:[16] „A muníció hátul hamarosan elfogy, elől még van 200 lőszer.” A lövedékbecsapódások rendkívül nagy mennyisége a parancsok szóban való közvetítését lehetetlenné teszi és a tüzértiszt a maradék lőszert hátra viteti, ahonnan Kraus tengerészfőhadnagy a jobboldali három hátulsó löveggel ellöveti. A Cornwallon – angol információk szerint – még érnek el találatokat és az összecsapás ilyen módon még 7 óráig eltart. Mivel az utolsó 200 lövedéket még nem élesítették, parancsba adják, hogy az elölről érkező lőszereket előbb lássák el gyújtókkal. A rádiószoba szélvédett oldalán főként a rádiós- és jelzőszemélyzet tagjai szakszerűen és gyorsan elvégzik ezt a feladatot Weyand tűzszerész és a tűzszerészaltisztek útmutatásával. A lőszerszállítást nagyobb részt még életben lévő tisztek oldják meg. Jöhnke és Riediger tengerészfőhadnagyok, Jensen, Poepperling és Warner tengerészhadnagyok itt a végsőkig kimagaslóan teljesítenek. Időnként Jöhnke tengerészfőhadnagy és Keilhack tengerészhadnagy kezeli a jobb oldali 5. löveget pótolandó a kieső embereket. A két mérnök, Hahn és Baade tengerészfőmérnökök valószínűleg ekkortájt vesztik életüket, miközben a fellépő zavarok elhárításán dolgoznak, ugyanígy Riediger tartalékos tengerészfőhadnagy,[17] miközben egy tüzet próbált eloltani. 7 órakor a tüzértisztnek, miután körbejárta a még megközelíthető lövegeket és miután [megbizonyosodott arról, hogy] az összes lövedék el lett lőve, jelentenie kellett a parancsnoknak, hogy az összes tüzérségi eszköz kimerült. A hátulsó felépítményt és az alatta lévő termeket a tűz miatt nem lehet már megközelíteni és a kormányterem személyzetének, akinek a rendes kijáratát a II. részlegbe való vízbetörés, a vészkijáratát viszont a tűz zárta el, nincs lehetősége a megmenekülésre. Az összes ottani legénység a hajóval együtt süllyedt el.

A tüzértisztnek a lőszer felhasználásáról tett jelentésére reagálva a parancsnok, Haun fregattkapitány a következőt mondta a torpedótisztnek, Schiwig tengerészfőhadnagynak: „Hát rajta, most Ön következik.” És habár a távolság a torpedók bevetéséhez még túlságosan nagy, a jobb oldali torpedóvető csövet felkészítik a kilövésre; az ellenséghez való közelebb jutás kilátástalannak tűnik annak nagy sebessége miatt, miután a saját sebesség 15 csomóra esett vissza. A torpedószemélyzet a torpedóteremben kifogástalanul dolgozik, ott eddig még nem léptek fel zavarok és így 7 óra 10 perc és 7 óra 15 perc között gyors töltéssel három lövést adnak le a jobb oldali torpedóvető csőből. Ehhez, amennyire a hajó elülső részéből érkező füst megengedi, valamelyest jobbra ráfordul a hajó [a célpontra] és mintegy 10°-kos bal oldali kormányállással ismét elfordul. Ez [a manőver] minden egyes lövésnél megismétlődik. Minden szem a torpedók pályáját figyeli, de sajnos nem lehet találatot elkönyvelni, mivel az ellenség, mint ahogy azt az ő oldalukról megerősítették, a torpedóink ismert hatótávolságán kívül tartotta magát. Így az utolsó fegyverünk is hatástalanná vált és körülbelül 10 perccel 7 óra után, mikor a Leipzig az utolsó lövést is leadta, az ellenség is beszüntette a tüzelést.

Mivel az elmenekülésre nincs esély és a tengerész személyzet körében egészen rendkívüli veszteségek léptek fel, a parancsnok 7 óra 20 perc körül minden helyiségre vonatkozóan a következő parancsot adja ki: „Hajót elsüllyeszteni.” Az ehhez szükséges intézkedéseket, az összes elérhető szelepek és a cirkulációs szivattyúk kiömlőnyílásainak megnyitásával és a válaszfalak tönkretétele után a jobb oldali torpedóvető csövek megnyitásával, végrehajtják. Röviddel ezután a „minden ember fel” sípjelet adják le. A legénység tagjai – a fedélzeten lévők körében fellépő súlyos veszteségek miatt a lövegkezelők és lőszerraktárak néhány túlélője mellett főként a műszaki személyzethez tartozók – a fedélzet egyetlen még valamelyest egyenes részén, a hajóorr hátsó felén gyülekeznek. A hajó felső része mindenütt másutt egy romhalmazra hasonlít, melyet halottak, haldoklók és sebesültek borítanak. De a legénység tartása kiváló: némelyik haldokló megkérdezi, lobog-e még a zászló, és a megnyugtató válaszra, hogy a hajó a lobogóval fog elsüllyedni, megkönnyebbülnek. A legborzasztóbb csonkolásos sebesülések ellenére sem hallani panaszos szót, legfeljebb morfiumot vagy kötés felhelyezését kérik.

A teljes hátsó rész egyetlen hatalmas lánggal ég, úgy, hogy a főárbóc részeiben fehéren izzik, megtörik és a vízbe borul, mikor a hajó lassan bal oldalára dől, mivel az oldalsó támasztókötelek már rég szét vannak lőve. A hajó és a legénység sárgára színeződött a lyddit-gránátok füstjétől. A sértetlenek meggyőződnek arról, hogy ki van még életben, fogadják a sebesültek családtagjaiknak átadandó üdvözleteit és amennyiben ez lehetséges, segítik őket bójákhoz, mentőmellényekhez és más úszó tárgyakhoz jutni. Von Hopffgarten tengerészhadnagy, aki a sérülése ellenére a jobb oldali 1. lövegnél segédkezett, az izgalomtól és a vérveszteségtől teljesen kimerült; tátongó lábsebével, megtépázott egyenruhájában a hídra megy és ott marad a hajó elsüllyedéséig. Ebben a pillanatban a parancsnok néhány szót intéz a legénységhez és háromszoros hurrát kiáltat Őfelségére a Császárra, a gépház telegráfjánál szolgálatot adó Pollmann főmatróz a Flaggenlied éneklésébe kezd, amiben a személyzet csatlakozik hozzá, és mindenki, akinek még ehhez ereje van, együtt énekel. Ezután függőágyakat és más úszóképes tárgyakat készítenek elő, hogy a hajót ezekkel hagyják el. Miközben ez történik, az ellenség a Glasgow vezetésével jobb oldalon nagy távolságban feltűnik, majd nyolc vonással balra kanyarodik, mígnem pont a Leipzig elé kerül. Majd egy újabb nyolc vonásos balra kanyarodással egyenesen a Leipzig felé közelít és egy morze-jelet látszik leadni, amit azonban nem lehet leolvasni. A későbbi angol jelentések szerint ez így hangzott: „Do you surrender?” A fedélzeten azonban azt hiszik, az ellenség azért közeledik, hogy felvegye a túlélőket, azonban az ellenség hamar rácáfol erre a képzetre. 20-30 hm távolságra ugyanis mindkét hajó erősen balra kanyarodik és ahogy nagyjából négy vonásnyira helyezkednek a jobb oldalon, ismét tüzet nyitnak a védtelen hajóra.

A hatás ennek megfelelő, mivel a lövedékek pusztító hatással csapódnak be a sűrűn egymás mellett álló emberek közé és döbbenetes mészárlást végeznek. Az elülső lövegeknél, melyeknek a védőpajzsa mögött sokan fedezékbe akarnak vonulni, egy a parancsnoki tornyot ért lövedék visszavágódó darabjai rakásnyi emberrel végeznek, köztük Poepperling tartalékos tengerészhadnaggyal. A hajó minden részét találatok érik, de a pusztítás a bal oldali kutternél a legsúlyosabb. Ezt belengették és viszonylag sokan ügyködtek azon, hogy a vízre tegyék miután sebesülteket helyeztek el rajta. A legénység ezen tagjai között olyan nagy a vérfürdő, hogy fel kellett adni minden további próbálkozást a csónak vízre tételére. Ez a tehetetlenség és az angol hajók viszonylag nagy közelsége miatt a tisztek és a legénység egy része már most elérkezettnek érzi az időt a hajó elhagyásához és az ellenség irányába való úszáshoz. Az első tiszt a következő felkiáltással ugrik fejest a vízbe: „Inkább elfutok, mintsem ennek a bandának a kezébe kerüljek.” Mindkét orvos, Dr. Schaafhausen tengerész-törzsorvos és Dr. Hagen tartalékos tengerész-orvosasszisztens, Kraus tengerészfőhadanagy, Klinksieck tengerészhadnagy és Vettermann tengerész-számvivőtiszt elhagyják a hajót; de a víz alacsony hőmérséklete, mintegy 3 °C, mindenkit rövid idő alatt megdermeszt és a fedélzetről egy csapat megdermedt, az ellenség felé sodródó test válik láthatóvá. Közülük nem mentenek ki senkit.[18]

Közben emelkedik a vízszint, a hajó kezd erősebben dülöngélni és gyorsan sodródni, beáll a sötétség, és az egyre sűrűbbé váló pára miatt az ellenség szem elől kerül. A túlélők (mintegy 24 fő) a parancsnokkal a hajóorr hátsó részein állnak, hogy megvárják a hajó elsüllyedését és az utolsó pillanatban hagyják el azt. 9 óra körül, mikor már besötétedett, hátul a jobb oldalon hirtelen felvillan egy fényszóró. A Glasgow az, és a másodkormányos [2. Steuermann] kiolvassa a szavakat: „Boats … possible.”[19] Nagyjából ezzel egyidőben egy csónak tűnik fel 200 méterre a hajótól, mely a Leipzig irányába tart. Amint 100 méteres távolságba ér, a kabátját és a csizmáját közben már levető parancsnok a következőt rendeli el: „Most akkor ugorjon mindenki!” A nyomatékos kérést, hogy ő is hagyja el a fedélzetet, mivel a hajó bármelyik pillanatban átfordulhat és elsüllyedhet és az ellenségnek nem juthat már a kezére, a következő szavakkal hárítja el: „Önök nagyon jól tudják, hogy a császár tett meg ennek a hajónak a parancsnokává, így hát nem hagyom el előbb a fedélzetet, minthogy víz alá kerül.” A parancsnok elbúcsúzik a túlélőktől és egy szivart szívva a parancsnoki állás felé távozik. Röviddel később a többiek leugranak a fedélzetről és ezzel csaknem egyidőben a Leipzig bal oldalára dől, elől gyorsan süllyed, így a jobb oldali hajócsavar magasan a víz fölé emelkedik ki, majd a bal elejével előre a kioltódó tüzek hangos sziszegésével 9 óra 23 perckor[20] gyorsan elmerül, felvont lobogóval és a parancsnokkal, Haun fregattkapitánnyal együtt.”

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A hajónév előtt álló három betű (SMS) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.
  2. A brit jelentések szerint 18:49-kor a Glasgow egyik lövedéke eltalálta a Leipziget, de a lövedék nem robbant fel. A német jelentések ezt nem támasztják alá.
  3. Raeder 305. o.; Az interjúban említett 100 yardos távolság minden bizonnyal téves adat.
  4. „Sie wissen ja, der Kaiser hat mich zum Kommandanten dieses Schiffes gemacht, also gehe ich nicht eher von Bord, als bis es unter Wasser ist.” - Raeder 306. o.
  5. Hermann Kirchhoff: Der Seekrieg 1914 – 1915, Hesse & Becker, Lipcse 1915 in: Kaiserliche Marine – SM kleiner Kreuzer „Leipzig” Archiválva 2016. április 11-i dátummal a Wayback Machine-ben (denkmalprojekt.de)
  6. Brit jelentés szerint 13 perccel később, 2 óra 53 perckor. (Raeder)
  7. A Köhler jelentésében megadott tájolások és távolsági adatok nem egyeznek meg az ütközetről készült brit vázlatokon feltüntetett értékekkel. (Raeder)
  8. Brit jelentés szerint kb. 13 perccel később, 3 óra 13 perckor. (Raeder)
  9. Körülbelül 5-6°.
  10. Corbett leírása szerint a Glasgow is lassan elkanyarodott, amint a Leipzig tüze villába fogta. (Raeder)
  11. A brit vázlat szerint későbbtől kezdődően, csak 3 óra 10 perctől. (Raeder)
  12. Brit jelentés szerint 3 óra 26 perckor. (Raeder)
  13. Corbett leírása szerint a Kent és a Cornwall 16:15-kor nyitott tüzet a Leipzigre és csak 16:24-kor, mikor a Cornwall már belőtte magának a Leipziget, vált volna le a Glasgow a Leipzigről és ezután csatlakozott a Cornwallhoz, mivel a parancsnokának az volt a szándéka, hogy „lehetőleg magas tűzhatást érjenek el azáltal, hogy mindkét hajó ugyanazon oldalát támadja”. A vonatkozó brit vázlat szerint a Glasgow ehhez messze a Cornwall szélvédett oldalára tért ki, emiatt a tüzeléssel előbb fel kellett hagynia. (Raeder)
  14. Brit jelentés szerint 4 óra 15 perckor. (Raeder)
  15. A brit vázlat szerint már 16:00-kor. (Raeder)
  16. Corbett szerint ekkortájt, 18:00 fele adott utasítást a Glasgow rangban idősebb parancsnoka (John Luce commander) a Cornwallnak a Leipzighez való közelítésre, mivel a párásodó, szemerkélő esőt hozó időjárás miatt csökkent a látótávolság. Cornwall ekkor 7000 méterre megközelítette a célpontot és lyddit-gránátokkal kezdte el lőni. (Raeder)
  17. Az itt szereplő Erich Riediger tartalékos tengerészfőhadnagy vélhetőleg megegyezik azzal a Riediger tartalékos tengerészfőhadnaggyal, aki a Glasgow Coronelbe való érkezéséről szóló híreket a Valparaísóban horgonyzó Göttingenhez eljuttatta. A gőzhajó a kikötőt elhagyva a még a chilei hatóságok által le nem tiltott rádióadójával adott hírt az észlelésről, ami aztán a coroneli csatához vezetett. (Raeder 197. o.) – Szerkesztői megjegyzés.
  18. Corbett szerint a britek akkor szüntették be a tüzelést, mikor két zöld fényjelzést észleltek a Leipzigről. Ezt a német beszámolók nem támasztják alá. (Raeder)
  19. A Glasgow morzeüzenete a brit jelentések szerint a következő volt: „I am sending boats if possible.”„Küldök csónakokat amennyiben lehetséges.”(Raeder)
  20. Brit feljegyzések szerinti időpont alapján. (Raeder)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Leipzig (1905) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Leipzig (1905) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

[szerkesztés]
  • Raeder, Erich. Der Krieg zur See – Das Kreuzergeschwader, 1. kötet, Berlin: Mittler & Sohn (1921). Hozzáférés ideje: 2019. március 19.  (296-306. o.)
  • Gröner, Erich/Dieter Jung/Martin Maass: Panzerschiffe, Linienschiffe, Schlachtschiffe, Flugzeugträger, Kreuzer, Kanonenboote. Bernard & Graefe Verlag, München 1982. (Die deutschen Kriegsschiffe 1815–1945, Bd. 1) ISBN 3-7637-4800-8
  • Herbert, Carl: Kriegsfahrten deutscher Handelsschiffe. Broschek & Co, Hamburg 1934.
  • Hildebrand, Hans H./Albert Röhr/Hans-Otto Steinmetz: Schiffsbiographien von Kaiser bis Lütjens. Mundus Verlag, Ratingen o. J. (Die deutschen Kriegsschiffe. Biographien – ein Spiegel der Marinegeschichte von 1815 bis zur Gegenwart, Bd. 5)
  • Koop, Gerhard/Klaus-Peter Schmolke: Kleine Kreuzer 1903–1918 (Bremen- bis Cöln-Klasse). Bernard & Graefe Verlag, Bonn 2004. (Schiffsklassen und Schiffstypen der deutschen Marine, Bd. 12) ISBN 3-7637-6252-3
  • Pochhammer, Hans. Graf Spee’s letzte Fahrt. Berlin: Verlag der täglichen Rundschau (1918). Hozzáférés ideje: 2019. január 21. 
  • Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9 
  • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1995). ISBN 1-55750-352-4 
  • Marley, David F.. Wars of the Americas. Santa Barbara, CA: ABC-CLIO (1998). ISBN 0-87436-837-5 
  • Philbin, Tobias R., III. Admiral von Hipper: The Inconvenient Hero. Amsterdam: B. R. Grüner Publishing Co. (1982). ISBN 90-6032-200-2 
  • Staff, Gary. Battle on the Seven Seas. Barnsley, South Yorkshire: Pen & Sword Maritime (2011). ISBN 978-1-84884-182-6 

Linkek

[szerkesztés]