Wolfgang Preiss | |
Született | 1910. február 27.[1][2][3][4][5] Nürnberg[6] |
Elhunyt | 2002. november 27. (92 évesen)[1][2][3][4][5] Bühl[7] |
Álneve |
|
Állampolgársága | |
Nemzetisége | német |
Házastársa | Ruth Preiss (1955–†2002 |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései | Német filmdíj |
Sírhelye | Baden-Baden |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1932–1996 |
Híres szerepei |
|
Tevékenység | színész, szinkronszínész |
Díjai | |
| |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Képe az Amazon.de oldalán | |
Kesselring tábornagy az Anziói partraszállás-ban (1968) |
Wolfgang Preiss (Nürnberg, 1910. február 27. – Bühl, Baden-Württemberg, 2002. november 27.) német színpadi, film- és televíziós színész, szinkronszínész. Karakterszínészként katonatisztek kiemelkedő megformálója. 1955-ös Stauffenberg-alakításáért 1956-ban megkapta a Német Filmdíj Ezüst Filmszalag fokozatát.
Tanár-házaspár gyermekeként született. 1930–1931-ben Münchenben négy szemeszteren át filozófiát, germanisztikát és színháztudományt tanult. Közben magánúton színjátszást tanult Hans Schlencknél, és 1932-ben debütált a müncheni Theater der Gegenwart színpadán. Ezután dolgozott a heidelbergi Városi Színházban, Königsbergben, Bonnban, Brémában, Stuttgartban, majd 1941-től a berlini Volksbühne színpadán is. 1941 áprilisában egy légelhárító üteghez osztották be, de engedélyt kapott, hogy esténként fellépjen a színpadon. 1942-ben a Wehrmachttól egyéni felmentést kapott, hogy az UFA filmgyár ekkor készülő Asszonyszív (Die große Liebe) című filmjében Zarah Leander mellett eljátszhassa egy fiatal Wehrmacht-főhadnagy szerepét.
A második világháború után is alapvetően színpadokon szerepelt. 1949 után sokat dolgozott idegen nyelvű filmek szinkronszínészeként. 1954-ben kapott ismét filmszerepet Alfred Weidenmann rendező Canaris című filmjében egy Wehrmacht-ezredest játszott. A következő évben, 1955-ben Falk Harnack rendező Der 20. Juli című filmdrámájában, mely a Hitler elleni összeesküvésről szólt, magát a főszereplőt, Claus Schenk von Stauffenberg vezérkari ezredest alakította. E szerep meghozta számára a széles körű ismertséget és népszerűséget. Alakításáért 1956-ban megkapta a Szövetségi Filmdíj Ezüst Filmszalag kitüntetését (Filmband in Silber).
Ettől kezdve Preiss sorozatban játszotta a szigorú, kötelességtudó katonatiszt-karaktert. Valósággal beskatulyázták ebbe a szereptípusba, akárcsak kortársát és színészkollégáját, Wolfgang Büttnert . Preiss ilyen karaktert játszott Frank Wisbar rendező több háborús filmjében, így az 1957-es Haie und kleine Fische (Cápák és kishalak) c. drámájában, mely német katonaiskolások háborús sorsát mutatja be, és az 1959-es Hunde, wollt ihr ewig leben (Kutyák, örökké akartok élni?)-ben, mely a sztálingrádi csatáról szól; továbbá Harald Reinl Die grünen Teufel von Monte Cassino (Monte Cassino zöld ördögei) című háborús filmjében is.
Hasonló karakterszerepeket, főleg Wehrmacht-tiszteket játszott számos nemzetközi filmprodukcióban, elsősorban az 1960-as évek német-olasz és német-amerikai háborús filmdrámáiban és bűnügyi filmjeiben, így Otto Preminger rendező Der Kardinal (A bíboros) c. 1963-as háborús-lélektani drámájában. Nemzetközi bűnbanda főnökét alakította Jean Becker rendező Az aranycsempész című krimijében (1964), Jean-Paul Belmondo és Gert Fröbe mellett; René Clément rendező 1966-os Párizs ég? c. háborús filmjében. Burt Lancaster és Paul Scofield mellett hangsúlyos szerepet játszott John Frankenheimer 1964-es A vonat (The Train) című filmdrámájában és Frank Siantr mellett Mark Robson 1965-ös Elrabolt expresszvonat-ában. Monumentális háborús filmprodukcióban, nemzetközi sztárcsapat tagjaként Wehrmacht tábornokokat – valóban élt személyeket – formált meg. Max Pemsel altábornagyot A leghosszabb napban (1962); Kesselring tábornagyot Az anziói partraszállás-ban (Lo sbarco di Anzio, 1968); Robert Mitchum és Robert Ryan mellett; Rommel tábornagyot a Támadás Rommel ellen (Raid on Rommel) filmben Richard Burton mellett (1971); továbbá Rundstedt tábornagyot Richard Attenborough 1977-es A híd túl messze van című filmeposzában.
Teljesen eltérő jellegű, „gazember”-szerepet vitt az 1960-tól készített Dr. Mabuse horrorfilmekben, ahol a címszereplőt, a gátlástalan, megalomániás orvostudóst, Dr. Mabusét alakította. Preiss ezt a szerepet az 1955-ben elhunyt Rudolf Klein-Roggétől vette át, aki 1922–1933 között Fritz Lang rendező hasonló filmjeiben játszotta ugyanezt a főszerepet. Mivel Preiss a Mabuse-filmek készítésekor már ismert filmszínész volt. A rendező nem akarta, hogy a fő gonosztevőt a nézők már a film előtt beazonosítsák, a filmelőzetesekben Preisst különféle álneveken említették (Prof. Jordan vagy Lupo Prezzo, ez utóbbi Preiss eredeti nevének egyszerű olasz tükörfordítása). A következő években Dr. Mabuse szerepét Preiss még négy filmben játszotta el, de szerepe egyre inkább rövidült, inkább csak a film végén, Dr. Mabuse leleplezésekor jelent meg. Az utolsó (1964-es) Mabuse-filmben, (Die Todesstrahlen des Dr. Mabuse) személye már meg sem jelent, bár a filmet az ő nevével reklámozták.
Az 1980-as években főleg tévéprodukciókban szerepelt. Az angol grófot játszotta Inge Meysel mellett a Mrs. Harris-ben (1982). Walther von Brauchitsch német tábornagyot alakította a Herman Wouk regényeiben készült amerikai sorozatokban, a Forrongó világban (1983) és A sas felszáll-ban (1988–1989).
1987-ben másodszor is megkapta a Német Filmdíjat (korábbi nevén Szövetségi Filmdíjat), ezúttal annak Arany Filmszalag (Filmband in Gold) fokozatát, sokszínű és maradandó színművészi életművéért.[8]
Az 1950-es évektől (német nyelvű) szinkronszínészként is dolgozott, hangját kölcsönözte többek között Lex Barkernek, Christopher Lee-nek Anthony Quinnnek, Claude Rainsnek, Richard Widmarknak. Az 1960-as évektől ezzel felhagyott. 1975-ben a Casablanca újraszinkronizálásákor még elvállalta Conrad Veidt hangját, Strasser német őrnagy szerepében.
Háromszor nősült. Első házasságából született egy fia, az ő révén több unokája, köztük Laura Preiss (1986) színésznő és sznkronszínész. Harmadik feleségével, Ruth-tal 47 éven át élt házasságban. 2002 november végén, 92 éves korában hunyt Baden-Baden mellett, egy bühli kórházban.[8] A baden-badeni központi temetőben (Hauptfriedhof) temették el.[9]