Phra Khru Vivekbuddhakij (Szaó Kantaszíló) | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Szaó |
Cím | tudós szerzetes, író |
Született | 1859. november 2. |
Nemzetiség | thai |
Elhunyt | 1941. február 3. (81 évesen) Tjampatszak tartomány, Laosz |
Munkássága | |
Vallás | buddhizmus |
Felekezet | thai erdei hagyomány |
A Wikimédia Commons tartalmaz Phra Khru Vivekbuddhakij (Szaó Kantaszíló) témájú médiaállományokat. |
Thai erdei hagyomány | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
bhikkhuk | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
szíladharák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Kapcsolódó szócikkek | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A thai erdei hagyomány története |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ácsán Szaó Kantaszíló (?, 1859. november 2. – ?, 1941. február 3.) vagy Luang Pu Sao thai buddhista szerzetes (bhikkhu) volt. A tiszteletreméltő Ácsán Mun tanítójaként, és a thai erdei hagyomány egyik alapítójaként tekintenek rá.
Ácsán Szaó 20 éves volt, amikor megkapta szerzetesi felavatását a Mahá-nikája rendben. 1887-ben a Dhammajuttika rend tagja lett. Mindkettő az Ubon Ratcsathani tartományban történt.[1]
Ács Szaó legismertebb és legnagyobb tiszteletben álló tanítványa Ácsán Mun Bhuridatta maháthéra volt. Gyakran vándoroltak együtt Thaiföld és Laosz erdeiben, követve a thudong hagyományt (a dhutanga páli szó thai kiejtése), amely az emberektől távoli helyeken való szigorú aszkéta életmódot jelent (13 aszkéta gyakorlat követése, amelyek a théraváda Páli Kánonban is szerepelnek).
Ács Szaóra rendkívül nagy hatást gyakoroltak a saját gyakorlásában, illetve a tanítványai tanításában a dhammajuttika rend alapítójának Szomdet Phra Vanarat Buddhasziri (1806-1891) módszerei. Ezeket a módszereket foglalja össze a “Csaturarakka Kammathána", azaz a “A védelmet adó meditáció négy tárgya”. Később azonban ezt a rendet is elhagyta és Ácsán Munnal együtt egy erdei kolostorban tanulmányozták a théraváda kánont és a magyarázószövegeket. A megvilágosodáshoz vezető út keresése közben sokat vándoroltak Laosz, Burma és Thaiföld középső részén. Úgy vélték, hogy az ösvény továbbra is létezik az emberek számára, csak azt nem a régi szokásokban és a szövegekben lehet megtalálni. A tanítások vizsgálatán és tiszteletén át a tudat váratlan felismeréseket tehet szert, amelyeket ismételten próbára téve vizsgálhat, hogy az megfelel-e tényleg a valóságnak. Próbálkozások és hibák sorozatán keresztül lehet elérni a megvilágosodás állapotát. Tanítványai számára a praktikus képességek megszerzését tartotta fontosnak, amelyhez többféle meditációs technikát tanított.[2] Ács Szaóra tanárként arra buzdította tanítványait, hogy szorgalmasan, kitartóan és rendszer szerint gyakoroljanak. A hajnali 3 órakor történő ébredést javasolta, amely után az ülő és a sétáló meditációt kellett gyakorolni este 10 óráig.[1]
A tanítványai által használt meditációk közé tartozik a sétáló és az ülő meditáció. Az ülőmeditáción túlmenően a gyakorlónak el kell sajátítania a test és a tudat tudatosságát minden testtartásban: állva, ülés közben és fekve is. Az ülőmeditáció közben a tudatot olyan hagyományos módszerekkel csillapítják le, mint a légzés tudatossága gyakorlat (ánápánaszati). A Buddho mantra mentális hangolását a légzésre való összpontosítás fenntartására használják (a belégzés a Bud és a kilégzés a dho), illetve használják a 32 testrészen való meditációt is (lásd még: Patikkúlamanaszikára). A meditáló a szamádhi (koncentráció) három szintjén megy át. A khanika-szamádhiban a tudat csak egy rövid időre nyugszik meg, az upacsara-szamádhiban tovább, majd az appana-szamádhiban eléri a dhjána szintet. A megfelelő koncentrációs szint elérése után elmélkednek a létezés három jellemzőjén (mulandóság, szenvedés és éntelenség), amely után megtörténik a belátás és a tudatlanság megszűnik. Nem tesznek különbséget a szamatha és a belátás (vipasszan) meditációk között. Együtt használják a kettőt.[2]
82 éves korában hunyt el egy Tjampatszak tartománybeli kolostorban, miközben az Upószatha nagyterem Buddha-szobra előtt leborulást végzett az teljes tudatosság közepette. Elhamvasztása után a hamvait Thaiföld különböző tájain élő emberek kapták. A követői állítása szerint maradványai átváltoztak különböző színárnyalatú, kristályszerű relikviává (páli: saríra-dhátu).[1]