Áporka | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | Magyarország | ||
Régió | Közép-Magyarország | ||
Vármegye | Pest | ||
Járás | Ráckevei | ||
Jogállás | község | ||
Polgármester | Mészáros Károly (független)[1] | ||
Irányítószám | 2338 | ||
Körzethívószám | 24 | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 1260 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
Népsűrűség | 63,08 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Terület | 17,47 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
é. sz. 47° 13′ 60″, k. h. 19° 00′ 43″47.233230°N 19.011860°EKoordináták: é. sz. 47° 13′ 60″, k. h. 19° 00′ 43″47.233230°N 19.011860°E | |||
Áporka weboldala | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Áporka témájú médiaállományokat. | |||
Áporka község Pest vármegyében, a Ráckevei járásban.
A Csepeli-síkon fekszik, amely a Kiskunság északi részén, Budapesttől délre van. A legközelebbi nagyobb település Kiskunlacháza (5 km). Lakott területének keleti szélén húzódik az 51-es főút, főutcája az abból kiágazó 51 109-es számú mellékút.
A község keleti határszéle közelében halad el a Budapest–Kelebia-vasútvonal, amelyen régebben létezett egy, a falu nevét viselő megálló (Áporka megállóhely) is, de az több kilométerre helyezkedett el a falutól, így félreeső mivoltából adódóan már az 1980-as években megszűnt. A megálló helye Kiskunlacháza és Délegyháza határvonala közelében volt, Áporka központjától majdnem pontosan keleti irányban; a közúti elérését egykor biztosító utak ma már mind alsóbbrendű utaknak minősülnek.
Áporka és környéke ősidők óta lakott helynek számít, területén bronzkori leletek kerültek elő.
A falu sokáig királyi birtok volt, erre utal a közeli Szentkirály elnevezése is.
A 17. században a falu elnéptelenedett.
1694-ben Forster Kristóf népesítette be újra szlovák telepesekkel, azonban ezek a telepesek a kapott kedvezmények lejárta után elköltöztek a faluból.
A 18. században a település legtekintélyesebb földbirtokosa a felsővattai Wathay család lett. Később Dr. csalai Kégl Sándornak, Kégl Jánosnak és Teréznek volt nagyobb birtoka; mellette a Persay családbeli Persay János (1813-1870), majd halála után fia, ifjabb Persay János (1837–1899) a legjelentősebb közbirtokos a településen.[3]
1775-ben az egykor a Duna közelében fekvő település a gyakori árvizek miatt - földesurának engedélyével - a folyótól távolabb eső helyre költözött.
A 19. század elején a falu legfőbb birtokosa még mindig a Wattai család volt.
1910-ben 975 magyar lakosából 191 római katolikus, 752 református, 13 izraelita volt. Ebből következik, hogy akkor főként magyarok és németek lakhatták.
A 20. század elején Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Dunavecsei járásához tartozott.
A településen 2008. január 27-én időközi polgármester-választást tartottak,[9] az előző polgármester lemondása miatt.[13]
A település népességének alakulása:
Lakosok száma | 1121 | 1079 | 1179 | 1276 | 1253 | 1260 |
2013 | 2014 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,4%-a magyarnak, 1,3% cigánynak, 0,9% németnek, 1,4% románnak mondta magát (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 20,6%, református 38,2%, evangélikus 0,7%, görögkatolikus 0,8%, felekezeten kívüli 12,3% (25,7% nem nyilatkozott).[14]
2022-ben a lakosság 76,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,3% németnek, 0,6% románnak, 0,4% ukránnak, 0,2-0,2% görögnek, ruszinnak, cigánynak és lengyelnek, 0,1-0,1% szerbnek, örménynek és horvátnak, 3,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (22,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 18,5% volt református, 13,9% római katolikus, 0,3% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,1% izraelita, 0,1% ortodox, 0,5% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 12% felekezeten kívüli (53,4% nem válaszolt).[15]
(Földünk térképeken) Felelős kiadó: Vajda Béla: Világatlasz országlexikonnal. TOPOGRÁF Térképészeti Kft. 3.javított kiadás. Nyíregyháza: NYÍR-KARTA Bt. 2005. ISBN 978-963-9618-01-5