Amerikai hópehelyfa | ||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Amerikai hópehelyfa témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Amerikai hópehelyfa témájú médiaállományokat és Amerikai hópehelyfa témájú kategóriát. |
Az amerikai hópehelyfa (Chionanthus virginicus) az olajfafélek (Oleaceae) családjába, a hópehelyfa (Chionanthus) nemzetségbe tartozó faj.[6]
Fehér virágai hópelyhekre hasonlítanak, neve is innen ered.[7] Az elnevezése a görög chion és anthos szavakból származik. A chion havat, az anthos pedig virágot jelent.[8]
Magyarul hívják még karolinai harangvirágcserjének, ezüstcsengőfának,[9] hópehelyvirágfának is.[10]
Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részéről származik,[11][12] természetes élőhelye Alabama, Arkansas, Delaware, Florida, Georgia, Kentucky, Louisiana, Maryland, Missouri, Mississippi, Észak-Karolina, New Jersey, New York, Ohio, Oklahoma, Pennsylvania, Dél-Karolina, Tennessee, Texas, Virginia, Nyugat-Virginia.[13][14][15]
Európában termesztik, kertészetekben árulják,[16] Magyarországon is kapható.[17]
Általában 3–6 méter magasra növő, lombhullató cserje, vagy kisebb fa, de a természetben 10 méter magas példányai is megtalálhatóak.[18][19]
A törzs rövid, de akár több törzzsel is rendelkezhet, így az alakja változó lehet, növekedéstől függően.[20] Kérge barna, vagy szürke színű, kezdetben sima, majd idővel barázdált lesz.[21][22] Vékony, ezért könnyen sérül a külső behatásoktól.[23] Az ágak gyakran szabálytalanok és görbék, növekedéskor lehajlanak.[23] A lombkoronája ovális, sűrűsége közepes.[22] Ahol kevesebb a fény, nyitott, míg teljes napfényben sűrű zárt korona alakulhat ki.[24]
Látványos, pehelyszerű, hófehér virágai májustól júniusig nyílnak, még a levélek teljes kizöldülése előtt, és körülbelül két hétig díszítik a fát.[22] Enyhén illatosak, laza bugájú, lelógó fürtökben nyílnak. Sziromlevelei hosszúkásak, vékonyak, négyfelé osztottak.[18][23][25][26] A törékeny virágok egyivarúak, 3 cm hosszúságúak, bókoló kocsányúak, 4-6 szálas, keskeny szirmú pártával. A porzós virágok körülbelül 20 cm-esek, a termősek valamivel rövidebbek.[21] A megtermékenyült virágok olívabogyókra hasonlító fürtökké változnak át, melyek késő nyárra sötétfekete színűek lesznek.[8]
Nem lehet a porzós és termős fát megkülönböztetni, annyira hasonlítanak egymásra a virág nélküli fák. Virágzás közben is csak akkor, ha mindkét nem képviselője jelen van, mivel a porzós fa kissé mutatósabb, virágszirmai hosszabbak, de ez az eltérés igen csekély. Legbiztosabban a gyümölcsöt tartalmazó fáról lehet megmondani, hogy a termős fát látjuk. Díszfaként mindkét féle fa szép, a különbség közöttük jelentéktelen.[27][28]
Levelei fényes sötétzöld színűek (a fonákján matt világoszöldek, enyhén szőrösek),[13] elliptikusak, átellenesek, 20 cm hosszúak és 10 cm szélesek, hegyük rövid, szélük sima, ősszel sárgára színeződnek.[21][29][30] A levelek erezete vékony.[24] Egyike a legkésőbb levelet hozó fáknak.[13]
A napos helyeket kedveli (árnyékos helyen gyakran egyáltalán nem virágzik),[32] a szárazságot viszont nehezen viseli, ezért a természetben, nyirkos erdőkben, patakpartokon, mocsarak közelében található meg leggyakrabban.[33][28] A semleges vagy enyhén savas, jó vízelvezetésű talajt kedveli,[34] de alkalmazkodó növény, bármilyen talajtípust tolerál, még a legtöbb növény számára gondot jelentő homokos talajt is. A lúgos talajban is megél, de nem növekszik megfelelően. Különösebb gondozást nem igényel, az öntözést meghálálja, metszeni is csak olyan helyen szükséges, ahol a lelógó ágai zavaróak.
Lassan nő,[35] évente 15-25 centimétert.[22] Kedvező körülményék között élettartama legalább 60 év.[30]
Körülbelül 18 hónap a mag csírázási ideje.[36] Ha szabadba vetik magjait, csak a második tavasszal fog kikelni a növény.[33][37]
Téltűrése kiváló, a -20–-25 C°-ot is fagykárosodás nélkül vészeli át. A városi légszennyezést jól tolerálja,[38] járdák és utak mellé is ültethető, gyökerei nem okoznak problémát.[35] Tűzveszélyessége alacsony.[27]
A vörös kardinálispinty, a vörösbegyű kékmadár, a vörhenyes gezerigó, az énekes gezerigó, a kék szajkó, a kontyos feketeharkály és a vadpulyka a gyümölcsét, míg a fehérfarkú szarvas mind a lombozatot, mind a gyümölcsöket eszi. A gyümölcsök magvait kis rágcsálók fogyasztják.[24]
Jelentősebb kártevője nincsen, ha száraz helyen él, a szúféle bogarak, például a smaragd kőris kéregrontó rágja a törzsét.[27]
Leveleikkel több lepke lárvája táplálkozik, például a Sympistis chionanthi, az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea), a Ceratomia undulosa, a Rustic sphinx és a Sphinx kalmiae.[24]
Ha a szárain ovális foltok jelennek meg, akkor pajzstetűvel fertőzött a fa. A tetvek az ágakból a nedvességet szívogatják. Atkák is élősködhetnek rajta.
Gombás levélfoltok és lisztharmat is megjelenhet, melyekre gombaölő szereket lehet alkalmazni. A fertőzött részeket el kell távolítani.[11]
Az észak-amerikai őslakosok kérgét és gyökerét vágott sebekre, íny- és szemgyulladásra, rándulásra, fogfájás ellen használták. Gyökerének külső részét májerősítőként, valamint epekőre, az ágai kérgét étvágynövelésre, emésztés elősegítésre alkalmazták. Zúzott kérgével fekélyeket, sebeket kezeltek.[39] Manapság homeopátiás szerként alkalmazzák.[40][41]
Glikozidok, szaponinok,[42] gyűrűs bifeniléterszerű phillyrin (chionanthin, phillyrosid, forsythin).[16]