Walther Reinhardt

Walther Reinhardt
Reinhardt (balról a második) üdvözli a Berlinbe visszatérő Német Kelet-Afrikáért harcoló csapatokat
Reinhardt (balról a második) üdvözli a Berlinbe visszatérő Német Kelet-Afrikáért harcoló csapatokat
Született1872. március 24.
Stuttgart
Meghalt1930. augusztus 8. (58 évesen)
Berlin
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet
FegyvernemSzárazföldi hadsereg
Szolgálati ideje1891-1927
Rendfokozatatábornok
Egysége119-es gránátosezred Württembergi XIII. hadtest 11. hadsereg 7. hadsereg
Csatáielső világháború
Kitüntetései
Halál okaszívinfarktus
Civilbenhadügyminiszter
A Wikimédia Commons tartalmaz Walther Reinhardt témájú médiaállományokat.

Walther Reinhardt (Stuttgart, 1872. március 24. – Berlin, 1930. augusztus 8.) német katonatiszt és utolsó hadügyminisztere volt a Német Császárságnak, majd utána az első parancsnoka lett a megalakuló Reichswehrnek.[1]

Élete

[szerkesztés]

Tiszti karrierje

[szerkesztés]

1891-ben lépett be az 1. Württembergi „Olga királynő” 119-es gránátosezredbe, ahol egy évvel később már hadnaggyá léptették elő. 1904-től századosi rangban szolgált a német nagyvezérkarnál (Großer Generalstab). 1912 és 1915 között a württembergi XIII. hadtestnél volt vezérkari tiszt. 1915 januárjában Reinhardtot őrnagyi rangban kinevezték ugyanennek a hadtestnek a vezérkari főnökévé. Egy évvel később a mai Macedónia területén harcoló 11. hadsereg vezérkari főnöke lett. 1917-ben a Franciaországban állomásozó 7. hadsereg parancsnoka lett. 1918-tól a leszerelési bizottságot irányította a hadügyminisztériumban. 1919-ben az utolsó porosz hadügyminiszter tisztjét látta. el. Ezen kívül a Birodalmi Kabinet (Reichskabinett) szavazati jog nélküli tagja volt 1919. február 13. és 1919. október 1. között. Összefüggésben a küszöbön álló Versailles-i béke aláírásával és a német keleti területek átengedésével, Reinhardt az önálló keleti állam kikiáltásának tervével értett egyet. Később ez Németország nemzeti felemelkedésével kellett végződnie a terv támogatói, így Reinhardt szerint is. Ezen ötletek később zátonyra futottak Wilhelm Groener ellenzése miatt.[2]

A Reichswehr élén

[szerkesztés]

A versaillesi béke aláírása után életbe léptek a béke katonai rendelkezései, amik hatással voltak a személyi is szervezeti működésre. A legfelsőbb vezérkar 1919. július 4-én történt megszüntetése után Gustav Noske kinevezte az újonnan szerveződő Reichswehr élére, miniszteri pozícióban (Reichswehrminister) augusztus 20-tól. Emiatt is megszüntették a Porosz Hadügyminiszter (Preußischer Kriegsminister) titulust.

Reinhardt lett a parancsnoka a porosz Reichswehrnek is. Ebben a pozícióban építette ki a hadsereg vezetését, emiatt is vezérőrnaggyá léptették elő. Mivel ő volt a vezérkari főnök, ezért Hans von Seeckt tábornok fölé rendelték, ami feszültséget okozott a két tiszt között. A württembergi Reinhardt megpróbálta az új Reichswehrt lojálissá tenni a weimari köztársasághoz, miközben a porosz Seeckt inkább kritikusan tekintett az új államra.[3] Már a Kapp-puccs kezdete előtt követelte Walther von Lüttwitz, a jobboldali puccsisták egyik vezetője Friedrich Eberttől a Weimari Nemzetgyűlés feloszlatását és Reinhardt leváltását.

Seeckt, Reinhardt ellenfele a puccs alatt ki akarta hirdetni a „Csapatok nem lőhetnek csapatokra!” (Truppe schießt nicht auf Truppe) parancsot, megtiltva a fegyveres beavatkozást. Reinhardt ellenben osztotta egykori felettese, Noske véleményét, hogy az erőszakra csakis erőszakkal lehet válaszolni.[4] Reinhardt, aki Gustav Noske hivatali ideje alatt megbecsült hadügyminiszter volt, lemondott, így mutatva ki szolidaritását. Az utódja Seeckt lett.

A Weimari Köztársaság idején

[szerkesztés]

A visszalépése után 1920 és 1924 között altábornagyi rangban az V. katonai körzet vezetője lett Stuttgart székhellyel. Ugyanebben a periódusban Württemberg polgári irányítása is alá tartozott. 1925 és 1927 között gyalogsági tábornok és a 2. Csoportparancsnokság vezetője lett kasseli székhellyel. Az aktív szolgálat befejezése után kezdeményezte a Reinhardt-kurzus elindítását. Azonkívül a vezérkari tisztek egyetemi áthallgatásait is támogatta , hogy ne csak a szűk katonai területen mozogjanak tisztjei.[5] Őróla nevezték el az ellwangeni laktanyát (Reinhardt-Kaserne).

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Walther Reinhardt című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Hivatalos németben „Preußische Kriegsminister”, vagyis „porosz háborús minisztert” jelent a címe. Ebben a titulusban volt ő az utolsó, mivel a Német Császárság idején mindig a történelmi Poroszország adta a hadügyminisztereket.
  2. ↑ Heinrich August Winkler: Weimar 1918-1933. Die Geschichte der ersten deutschen Demokratie, 94. oldal, München, 1993 (németül)
  3. ↑ Winkler, 113. o.
  4. ↑ Winkler, 121. o.
  5. ↑ Winkler, 214. o.