Orbán Balázs | |
Fényképe az 1860-as évekből | |
Született | 1829. február 3. Lengyelfalva |
Elhunyt | 1890. április 19. (61 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | székely |
Foglalkozása | író, néprajzi gyűjtő |
Tisztsége |
|
Iskolái | ELTE Állam- és Jogtudományi Kar |
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Orbán Balázs témában. | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Orbán Balázs témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Báró lengyelfalvi Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. február 3. – Budapest, 1890. április 19.) magyar író, néprajzi gyűjtő, fotográfus, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1887).[1]
Székelyudvarhely mellett, Lengyelfalván született, régi udvarhelyszéki székely családban. Apja, lengyelfalvi báró Orbán János (1779–1871),[2] országgyűlési képviselő, aki a francia háborúk alatt katonatiszt volt, anyja, Knechtel Eugénia (1810–1883).[3] Orbán Balázs emlékiratai szerint félig felvidéki magyar, félig isztambuli olasz (vagy görög) családból származott. Orbán Balázs dédapja, lengyelfalvi Orbán Elek, 1744. november 13-án nyert bárói címet Mária Terézia magyar királynőtől.[4]
Iskoláit Székelyudvarhelyen végezte, előbb a katolikus, majd – mivel ott ógörögöt, matematikát és történelmet is tanulhatott – a református gimnáziumban, de már 1846 tavaszán elhagyta szülőföldjét. Családjával Konstantinápolyba utazott, a velencei származású – valószínűleg a muzulmánok által megmérgezett – nagyanyja, Foresti Mária örökségének átvételére. Hosszas pereskedés után is csak töredékét kapta meg a mesés vagyonnak, így kitanulta az órásmesterséget.[5] Felhasználva a megmaradt lehetőséget, beutazta a Közel-Keletet. Eljutott Egyiptomba, ahol megmászta a piramisokat, a Szentföldön bejárta a bibliai helyeket, számos erdélyi magyar és román „beduinnal” találkozott, akik a besorozás elől szöktek meg, bejárta Kis-Ázsiát, tanulmányozta az antik görög kultúra emlékeit, csodálattal írt a görög nép szabadságharcáról. Keleti élményeit később hat kötetben jelentette meg Utazás Keleten címmel. Az itt látottak hatására erősen antiklerikális nézeteket tett magáévá, melyeknek több művében is hangot adott.
Egy nyugati lapból, Athénban szerzett tudomást a magyar forradalomról. A török fővárosból egy szabadcsapattal indult haza, azonban Vidinben értesült a szabadságharc bukásáról. Ezután a magyar emigránsokat segítette szállással és munkahellyel. További élete meghatározó élménye volt, hogy Kossuth környezetébe került. Nem térhetett haza, a császári hatóságok ellenségnek tartották. Londonba utazott, ahol Petőfi barátjával, Teleki Sándorral barátkozott össze. Nagy hatással volt rá a Jersey, majd Guernsey szigetén emigrációban élő Victor Hugo, akinek az volt a véleménye róla, hogy „kétszáz Orbán Balázzsal meg tudnám dönteni III. Napóleon császárságát”.[6]
Csak 1859-ben térhetett haza. Az abszolutizmus éveit, az enyhülés időszakát arra használta fel, hogy bejárja a Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. Munkája eredményeként 1868–1873 között hat kötetben kiadta fő művét, A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból címen.
1872-től élete végéig tagja volt a magyar Országgyűlésnek, 1848-as, függetlenségi programmal az ellenzékhez tartozott. Parlamenti beszédeit is hat kötetben adta ki. Közben az általa kiépített Szejkefürdőn dolgozott: történelmi tanulmányokat írt, sok újságcikket közölt az ellenzéki lapokban.
Élete kalandos, romantikus, mintha egy Jókai-hős lenne. De ez a regény nem íródott meg, habár Jókai székely tárgyú regényei alaptörténetét tőle hallotta először. Ugyanakkor küzdelmes életének voltak árnyoldalai is. Székelyek buktatták ki egy választáskor, nem mindig értették meg a „Csont bárót”. Késői elismerésként, csak 1888-ban lett az Akadémia levelező tagja. Utód nélkül halt meg.
Egyetlen örökösének magyar, közelebbről a székely népét teszi, de hagyatéka fölött hosszas per keletkezik. Temetésén határozzák el, hogy szobrot érdemel, de erre is egy bő évszázadot, 1995-ig kellett várni. Végrendelete szerint Szejkefürdőn temették el. Sírja elé székelykapu-sort állítottak, amelyből az utolsó kapu az övé volt.
Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen iskola, utóbbiban egy fotósklub is viseli nevét. Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa 2011-ben létrehozta az Orbán Balázs-díjat, amelyet olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.[7]
Orbán Balázs-barlang a neve a Vargyas-szoros Természetvédelmi Terület egyik barlangjának.[8]
br. Orbán Balázs (Lengyelfalva, 1829. febr. 3– Budapest, 1890. ápr. 19.) író, néprajzi gyűjtő |
Apja: br. lengyelfalvi Orbán János (Kassamindszent, 1779– Lengyelfalva, 1871. aug. 24.) huszárezredes |
Apai nagyapja: br. Orbán Pál (1751–1829) őrnagy |
Apai nagyapai dédapja: br. Orbán Elek (Lengyelfalva, 1703– Harasztos, 1753) főkirálybiró |
Apai nagyapai dédanyja: bencenci Olasz Krisztina | |||
Apai nagyanyja: gr. cserneki és tarkői Dessewffy Klára |
Apai nagyanyai dédapja: gr. Dessewffy István alispán | ||
Apai nagyanyai dédanyja: gecsei Olasz Júlia | |||
Anyja: Knechtel Eugénia (Konstantinápoly, 1810– Szejkefürdő, 1883. dec. 12.) |
Anyai nagyapja: Knechtel János bányaszakértő |
Anyai nagyapai dédapja: n.a. | |
Anyai nagyapai dédanyja: n.a. | |||
Anyai nagyanyja: Foresti Mária |
Anyai nagyanyai dédapja: n.a. | ||
Anyai nagyanyai dédanyja: n.a. |