Timotei Cipariu

Timotei Cipariu
Született1805. február 21.
Panád
Elhunyt1887. szeptember 3. (82 évesen)
Balázsfalva
Állampolgársága
Nemzetiségeromán
Foglalkozása
  • görögkatolikus pap
  • filológus
  • orientalista
  • politikus
  • tanár
  • publicista
Tisztsége
  • az erdélyi országgyűlés tagja (1863–1864)
  • az osztrák Birodalmi Tanács képviselőházának tagja (1863–1864)
Iskolái
SírhelyeSzent arkangyalok templom (Balázsfalva)
A Wikimédia Commons tartalmaz Timotei Cipariu témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Timotei Cipariu (Panád, 1805. február 21.Balázsfalva, 1887. szeptember 3.) román nyelvész, filológus.

Élete

[szerkesztés]

Családnevét saját helyesírási elvei szerint írta, mai átírásban Țipar lenne. 1816 és 1822 között a gimnáziumi osztályokat, 1822 és 1825 között a görögkatolikus papi szemináriumot végezte Balázsfalván. 1825-től ugyanott a román nyelv és a filozófia tanára (kantiánus filozófiai tankönyvet is fordított németből). 1833-ban ugyanott saját nyomdát állított fel. 1842-től kanonok. 1847–48-ban kiadta az első latin betűs román folyóiratot, Organulu Luminariei címmel. 1852 és 1873 között a gimnázium igazgatója. A Román Akadémia elődjének, a Román Akadémiai Társaságnak 1867-től alelnöke volt. 1867 és 1872 között szerkesztette az Archivu pentru filologie si istoriét, az első román nyelvű filológiai szakfolyóiratot. 1878-ban az ASTRA alelnökévé választották. Hatalmas könyv- és kéziratgyűjteményt állított össze. Első könyvtára 1849-ben nagyrészt megsemmisült, de élete végére ismét az övé volt a legnagyobb magánkönyvtár Erdélyben.

Nyelvészeti munkássága

[szerkesztés]

Elsőként írta le a román nyelv kialakulásának alapvető hangtörvényeit. Ezen megállapításai többnyire ma is helytállóak. Petru Maior nyomán úgy vélte, hogy a modern nyelvek közül a román nyelv hasonlít legjobban a vulgáris latinra. Kétrészes, függelékével együtt 800 oldalas Gramatic'a limbei romane című műve a valaha írt legrészletesebb román leíró nyelvtan.

Nyelvművelői munkássága

[szerkesztés]

Az ún. latinista iskola vezéregyénisége. Hitt abban, hogy a nyelv tökéletesíthető és hogy a nyelvésznek kötelessége hatnia a nyelvre. A román nyelvnek megvan az eszményi egyénisége, amely nem azonos a valóban létező román nyelvvel. Ki kell gyomlálni belőle az elszaporodott jövevényszavakat és a klasszikus latinból merített, a román hangtörvényekhez alkalmazott neologizmusokkal kell helyettesíteni őket. A szókincsen kívül a nyelv megtisztításának szerinte ki kell terjednie az alaktanra és a szintaxisra is. Úgy gondolta például, hogy a főnevek birtokos esete az élő román nyelvben a legtöbbször helytelen.

Helyesírási rendszere

[szerkesztés]

Az erdélyi iskola kezdeményei után ő volt a latin betűk úttörője a román kultúrában. 1835-ben ő adta ki az első latin betűs egyházi könyvet, és mint a balázsfalvi nyomda tulajdonosa elérte, hogy az erdélyi görögkatolikus egyház a többi román egyháznál jóval hamarabb áttért az új írásrendszerre.

Helyesírási rendszere kialakításakor a legfontosabb szempontja volt, hogy az a lehetőségig tükrözze a román nyelv latin eredetét. Első rendszerében csak egyféle diakritikus jelet használt, az éles ékezetet a diftongust jelölő á [oa] és é [ea] betűkben. A [t͡s] hangot ci (a későbbi változatokban ti), a [ʃ] hangot si kettős betűvel jelölte, az [ʌ] és [ɨ] hangokat pedig aszerint, hogy milyen latin hangból keletkeztek, például [vɨnt]: ventu, [bʌt'rɨn]: betranu, ['fʌrʌ]: fora, mert < latin ventu-, veteranu-, fora-. A [z] hang helyén hasonlóképpen d-t írt, ha az latin [d]-ből fejlődött ki (például miedi [mjezj], mert < latin mediu-). A hímnemű főnevek végén a beszédben csak determinánsként megjelenő -u-t mindig jelölte, mert a román nyelv egyénisége lényeges elemének tartotta.

Két évtizeden át ez az ún. etimologikus helyesírás, illetve ennek módosított változatai voltak a legnépszerűbbek a román nyelvterületen. 1877-ig minden erdélyi latin betűs román nyelvű nyomtatvány ezeket alkalmazta. A Román Akadémia 1881-ben váltotta föl egy fonetikus alapú rendszerrel, de bizonyos etimologikus motívumú hangjelölései a 20. századig érvényben maradtak.

Hatása, utóélete

[szerkesztés]

Román nyelvtörténeti munkái megjelenése után gyorsan európai hírnévre tett szert. Közvetlenül és számos tanítványa révén hatalmas hatással volt saját kora román kultúrájára. Kb. 1870-től kezdődően viszont, a nála szélsőségesebb latinisták tevékenysége miatt és a Junimea köre, különösen pedig Titu Maiorescu kritikáinak hatására lassan elveszítette addigi megkérdőjelezhetetlen tekintélyét az irodalmi nyelv és a nemzeti kultúra kérdéseiben. Ezután majdnem egy évszázadig inkább csak történeti örökségként tekintettek rá. Nyelvújító tevékenysége viszont tartósnak bizonyult: számos saját alkotású vagy felélesztett "latinos" szót népszerűsített és tett a mai román köznyelv részévé.

Munkái

[szerkesztés]
  • Elemente de limb'a romana dupa dialecte si monumente vechi. Blasiu (Balázsfalva), 1854
  • Acte si fragmente latine romanesci pentru istoria beserecei romane mai alesu unite. Uo., 1855
  • Compendiu de gramatica limbei romane. Uo., 1855
  • Crestomathia. Uo., 1858
  • Elemente di poetic'a româna. Uo., 1860
  • Gramatic'a limbei romane. I. Analitica. Uo., 1869
  • Gramatic'a limbei romane. II. Sintactica. Sibiiu (Nagyszeben), 1877
  • Despre limb'a romana, Suplementu la sintactica. Blasiu, 1877

Források

[szerkesztés]
  • Stanca Sebestyén: Cipariu Timotheus. Értekezés. Petrozsény, 1910
  • Iorgu Iordan (Coord.): Istoria lingvisticii românești. București, 1978

További információk

[szerkesztés]