Donji Vinjani
| Donji Vinjani | |
 | |
| Látkép a sv. Nikola Tavelić templommal. | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Imotski |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 21260 |
| Körzethívószám | (+385) 21 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 1735 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 362 m |
| Terület | 3,5 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 26′ 48″, k. h. 17° 14′ 25″43.446627°N 17.240219°EKoordináták: é. sz. 43° 26′ 48″, k. h. 17° 14′ 25″43.446627°N 17.240219°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Donji Vinjani témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Donji Vinjani falu Horvátországban Split-Dalmácia megyében. Közigazgatásilag Imotski községhez tartozik.
Fekvése
[szerkesztés]Splittől légvonalban 65, közúton 88 km-re keletre, Makarskától légvonalban 24, közúton 40 km-re északkeletre, községközpontjától 2 km-re keletre, a dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, az Imoti mezőn a bosnyák határ mellett fekszik. Közelsége miatt egykor Imotski városához tartozott. Határában halad át a Nyugat-Hercegovinába menő 76-os számú főút. Területének mintegy fele csak legeltetésre alkalmas terület. A megművelhető terület 27%, melynek legnagyobb része szőlő, a hegyes területeken valamennyi kert is található. Az erdősült terület mintegy 13%-ot tesz ki.
Története
[szerkesztés]Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Jelenlétüket igazolják az ókorból fennmaradt halomsírok és temetők, melyekből a falu területén több is található. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. A római uralom egészen 481-ig tartott. 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Ebből az időből a település tíz helyén maradtak fenn sírkövek, a legjelentősebb óhorvát temető a Rudež-ház közelében feküdt. A Vinjani név eredetéről több elképelés is van a köztudatban, de egyik sem általánosan elfogadott. Ez egyik szerint a falut a szőlősgazdákról, vagy az itt levő szőlőhegyekről (olaszul „vigne”) nevezték el, a másik magyarázat szerint viszont a középkorban itt élt Vinjani nemesi családtól származik a neve, de nem zárható ki a Volinjak névből való származtatás sem, melyhez hasonló nevek az Imotska krajina több településén is előfordulnak.
A település első ismert írásos említése 1371-ből egy birtokvitával kapcsolatos iratból származik. A salonai zsinat 533-as okirata után ez a legrégibb írásos dokumentum, ami a mai Imotska krajina területén fekvő településekről szól. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején a Hercegovaci szandzsákban az Imotski náhije része volt, ennek területe lényegében megegyezett a középkori zsupánsággal. Ebből az időszakból származik a település második írásos említése, mely a szandzsák népességének összeírásából való. Eszerint a településen három család élt. A családfők Pavol fia Vučihna, Ivan fia Vladislav és Bratajin fia Radak voltak.
A török korban Vinjani magában foglalta a mai Szent Rókus templom környéki településeket, Gornji Vinjani, a hercegonivai Vinjani, Vir, Zagorje és Roška Polja, vagyis a Rókus-mező területét, Donji Vinjani néhány területrésze viszont ma a szomszédos goricai plébániához tartozik. E területet a velencei-török háborút lezáró pozsareváci béke vágta ketté 1718-ban. Ezután északkeleti része már Hercegovinához tartozott. Ezt követően a település a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A hívek lelki gondozását az imotski ferences kolostor szerzetesei látták el, míg végül 1747-ben Blašković makarskai püspök megalapította a vinjani plébániát. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 1459, 1910-ben 1307 lakosa volt.
1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941. áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943. szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 2169 lakosa volt.
Lakosság
[szerkesztés]| Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 1.459 | 1.584 | 820 | 1.027 | 1.100 | 1.307 | 2.844 | 1.345 | 1.845 | 1.894 | 1.917 | 1.971 | 1.952 | 2.056 | 2.063 | 2.169 |
Nevezetességei
[szerkesztés]- Szent Rókus tiszteletére szentelt temploma[4] 1875 és 1882 között épült a temető nyugati részén. A mai plébániatemplom építése előtt a temető területén két kisebb templom állt, mindkettő Szent Rókus tiszteletére volt szentelve. Az első építését még Blašković püspök rendelte le 1733-ban, mivel az akkori plébánia területén nem volt templom. Ez egy kicsi, rozoga falusi templomocska volt. Amikor 1815-ben járvány pusztított Memedovići és Vrbanj települések elhatározták, hogy fogadalmi templomot építenek Szent Rókus tiszteletére. A templom még az évben el is készült a temető régi részében. 1861-ben már nagyon rossz állapotban volt, ezért Karlo Balić plébános a temetőn kívül álló új templom építését határozta el. A tervezés és az építés költségeihez a zárai kormányzóság csaknem tízezer forinttal járult hozzá, a fennmaradó részt a plébánia hívei gyűjtötték össze. A hívek között ellentét keletkezett, mivel a gornji vinjaniak nem értettek egyet az építéssel, így annak folyamata megszakadt. Végül 1882-ben sikerült befejezni a templomot. A templom faragott kövekből épült, latin kereszt alaprajzú, hosszúsága 27, szélessége 15 méter. Összesen 24 félköríves ablaka van. Homlokzatán körablak, felül pedig három harang számára kialakított pengefalú harangtorony látható. A homlokzat elé árkádos előteret építettek. Három oltára az imotski Rako üzemben készült. A barokk főoltáron Szent Rókus szobra áll. A templomot 1913-ban, 1964-ben és 1978-ban renoválták, 2001-ben teljesen megújították. 2004-ben ablakait festett üvegablakokra cserélték, melyek Branimir Dorotić festőművész munkái.
- Szent Nikola Tavelić tiszteletére szentelt temploma az Imotski-mező szélén áll, ahova a környező hegyi településekről a II. világháborút követően költözött be a lakosság. Az építési munkák hosszú és fárasztó engedélyezési eljárás után 1973-ban kezdődtek és az első ütemet illetően 1974-ben fejeződtek be. A 25 méter hosszú és 17 méter széles templomot 1974. július 22-én szentelte fel Franić érsek.
- A Szent Katalin templom 1904-ben épült fel a plébániaház mellett a plébános mindennapi szolgálatára. A fából faragott oltárt Tirolból hozatták. Az épületet 1930-ban, 1972-ben és 2000-ben renoválták.
- Védettséget élvező terület a Rudež-ház melletti középkori temető.[5]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3689.
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5934.
Források
[szerkesztés]- Imotski város hivatalos oldala (horvátul)
- A split-makarskai érsekség honlapja (horvátul)
További információk
[szerkesztés]- Imotski turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- Imotski város információs portálja (horvátul)
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Donji Vinjani című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
