Lónyay Menyhért

Lónyay Menyhért
Magyar Királyság 4. miniszterelnöke
Hivatali idő
1871. november 14. – 1872. december 4.
UralkodóI. Ferenc József
ElődId. Andrássy Gyula
UtódSzlávy József
Tudományos Akadémia 4. elnöke
Hivatali idő
1871. május 17. – 1884. november 3.
ElődEötvös József
UtódTrefort Ágoston
Osztrák–Magyar Monarchia
2. közös pénzügyminisztere
Hivatali idő
1870. május 21. – 1871. november 14.
UralkodóI. Ferenc József
ElődFranz Karl von Becke
UtódLudwig von Holzgethan
Magyar Királyság 3. pénzügyminisztere
Hivatali idő
1867. február 20. – 1870. május 21.
KormányfőId. Andrássy Gyula
ElődDuschek Ferenc
UtódKerkapoly Károly
Született1822. január 6.[1]
Nagylónya
Elhunyt1884. november 3. (62 évesen)
Budapest
SírhelyNagylónya
PártEllenzéki Párt (1848–1849)
Felirati Párt (1861–1865)
Deák-párt (1865–1875)
SzüleiLónyay János
Lónyay Florenina
HázastársaKappel Emília
GyermekeiLónyay Béla
Lónyay Menyhért
Lónyay Gábor
Lónyay János
Foglalkozás
Iskolái
Valláskálvinizmus
Lónyay Menyhért aláírása
Lónyay Menyhért aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Lónyay Menyhért témájú médiaállományokat.

Nagylónyai és vásárosnaményi gróf (1871-ig báró) Lónyay Menyhért (Nagylónya, 1822. január 6. – Budapest, 1884. november 3.) a Lónyay családból való magyar arisztokrata politikus, publicista, k. u. k. miniszter, előbb magyar pénzügyminiszter az Andrássy-kormányban, majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös pénzügyminisztere 1870 és 1871 között, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke 1871-től 1872-es lemondásáig. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd annak elnöke 1871-től 1884-es haláláig.

Származása

[szerkesztés]

Édesapja, Lónyay János (1796–1859) 1829-től Bereg vármegye első alispánja, valamint országgyűlési követe, 1833-tól az udvari kancellária előadó tanácsosa, 1836-tól Bihar vármegye, 1846-tól Bereg megye főispáni helytartója volt. Az 1838-as pesti árvíz idején teljhatalmú királyi biztos, majd érdemei jutalmául belső titkos tanácsos lett. Később Pest város díszpolgárává avatták. Felesége Lónyay Florenina volt, Lónyay Gábornak (1805–1885),[3] Bereg vármegye főispánjának és báró Prónai Piroskának leánya, akitől hat gyermeke született:

  • Menyhért
  • Albert (1823–1904), Ugocsa vármegye főispánja 1860–72 között
  • Etelka (1824–1896), Madách Imre szerelme, Szirmay Ödön felesége
  • Kálmán (1824), fiatalon elhunyt
  • János (1829–1897), Máramaros vármegye főispánja 1877–94 között. 1891-től a főrendiház örökös tagja, császári és királyi huszárkapitány, a Szent István Rend kiskeresztese
  • József (1836–1880), országgyűlési képviselő, császári és királyi kamarás.

Ifjúkora és tanulmányai

[szerkesztés]
1871-ben készült metszet

Tanulmányait otthon kezdte, majd amikor családjával 1833-ban Budára költöztek, az ottani egyetemi főgimnázium (amelyet akkor a piaristák vezettek) 3. grammatikai osztályában folytatta, végül 1837-től a pesti egyetemen fejezte be. Egyetemi éveit Madách Imrével töltötte, őszinte, bizalmas barátság alakult közöttük. Néhány társukkal együtt irodalmi kört alkottak, ahol egymás írásait bírálgatták. 1839-ben bölcsészdoktorrá avatták. Iskolái végeztével Tanárky Gedeonnal és az ő testvéreivel beutazta Magyarország és Erdély nagy részét, majd nagyobb utazásokat tett külföldön, ahol közgazdasági szakismereteket szerzett. A gazdaságban és a megyei életben talált foglalkozást, és a közpályára készült.

Bereg vármegye huszonegy éves korában egyhangúlag választotta meg követévé az 1843-as országgyűlésre; a gróf Széchenyi István terveit támogató Szabadelvű Párttal szavazott. Pozsonyban országgyűlés által kiküldött Országos Kereskedelmi Választmány munkálatait szerkesztette.

1847-ben befejezte utazásait, s hazatérve azonnal nagy feltűnést keltett Hazánk anyagi érdekei című művével. Tevékeny részt vett a Szalay László, majd a Csengery Antal szerkesztése alatt megjelenő Pesti Hírlapnak. Bereg megye immáron másodszor választotta meg követéül az 1847-es országgyűlésre, ahol aktívan részt vett az 1848 áprilisi törvények megalkotásában. Az 1848 júliusában újonnan megnyílt parlamentnek haláláig tagja maradt. 1848. szeptember 5-étől 1849. augusztus 11-éig pénzügyminisztériumi tanácsos, 1849. május 6-ától augusztus 11-éig pedig a Szemere-kormány államtitkári teendők megbízottja.

A világosi fegyverletétel után ő is külföldre menekült és egy ideig Párizsban élt; a Collège de France-ban Michel Chevaliernak volt hallgatója. A király kegyelmében részesülve 1850-ben visszatért Magyarországra, ahol mezőgazdasággal és irodalommal is foglalkozott. Nagy szerepe volt hazánk pénz- és hitelintézeteinek létrehozásában. Egyik alapítója volt 1858-ban az első hazai biztosító társaságnak, később ennek az utódjának, a Pannonia Magyar Viszontbiztosító Részvénytársaságnak, amelynek elnöke lett, ugyanúgy, mint a Magyar Földhitelintézetnek gróf Dessewffy Emil együtt, kinek halála után az elnökségben a helyére lépett, és ezt a tisztséget húsz évig viselte.

A Tisza-szabályozásának ügyében – mint a Felsőszabolcsi Társulat elnöke – , s az ő indítványára összehívott 1857–58-as nagygyűléseken vitt vezérszerepet. Az Országos Gazdasági Egyletnél a közgazdasági szakosztály elnöke volt. Ezeken kívül számos vidéki egylet, takarékpénztár, iparegylet és közhasznú vállalatok is neki köszönhetik létrejöttjüket.

Kiváló szerepe volt a protestáns egyház ügyeinek vezetése és érdekeinek megóvása között. A hírhedt Thun-féle pátens idejében egyike volt a legelsőknek, kik bátor szót emeltek a protestáns hitfelekezetek önkormányzati jogai érdekében, és az akkori rendőrfőnök, Josef Prottmann, az ebben az ügyben küzdő egyházi lapot éppen Lónyay cikke miatt foglalta le. E buzgalmáért tisztelő hitsorsosai 1860-ban a békés-bánáti református egyházmegye gondnokává, 1870-ben pedig a dunamelléki superintendentia főgondnokává választották.

Politikai pályája

[szerkesztés]
Lónyay Menyhért (1848)
Lásd még: Lónyay-kormány

1843-ban választották először országgyűlési képviselővé. 1849-ben Szemere Bertalan kormányának pénzügyi államtitkára volt.

Az 1861-es országgyűlés vezető politikusai. A kép korabeli litográfiás eljárással készült.

1861-től ismét képviselő. Az országgyűlésen többek között az abszolút rendszer pénzügyi politikáját bírálta, ezenfelül Bécsben együttműködött Andrássy Gyulával a kiegyezést segítő munkálatokban. A kiegyezés utáni első, Andrássy Gyula vezette kormányban a pénzügyminiszteri tárcát kapta, melyet 1870. május 21-éig töltött be. Ez idő alatt sikerült a korszerű pénzügyi kezelés helyes rendszerét meghonosítania, és pénzügyünket Ausztriától elkülönítenie.

1870. május 21-én közös pénzügyminiszterré nevezték ki, és székhelyét Bécsbe tette át, ahol megnyerte az uralkodó kegyeit, a királyi ház bizalmát és a királyné szeretetét. I. Ferenc József 1871. augusztus 3-án grófi rangra emelte. V. Ferdinánd király végrendelete végrehajtójául őt szemelték ki; a gödöllői királyi kastély berendezését rá bízták, úgyszintén az olasz–osztrák határviszály kiegyenlítését is, s ő mind e megbízatásokban az udvar legteljesebb megelégedésére járt el.

1871 végén a közös külügyi tárcát átvevő gróf Andrássy Gyula után miniszterelnök, de a kormányra vágyó balközépnek mindinkább élesedő támadásai folytán 1872. december 2-án kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről. Parlamenti helyét megtartotta a Szabadelvű Párt létrejötte után is, melybe ugyan sohasem lépett be, de támogatta azt. Többször tett kísérletet Sennyey báróval szövetkezve Tisza Kálmán megbuktatására, s 1877 februárjában a költségvetési vita alkalmával tartotta utolsó nagy parlamenti beszédét, melyben ebbeli programját kifejtette. A főrendiházban legutolszor 1883-ban szólalt fel, amikor a polgári házasságról szóló törvényjavaslat mellett nyilatkozott.

Magánélete

[szerkesztés]
Kappel Emília

Lónyay Menyhért 1845. szeptember 20-án kötött házasságot Kappel Emíliával (1825–1888). Kappel Emília egy dúsgazdag pesti bankár, Kappel Frigyes leánya volt, kezét Petőfi Sándor kérte meg 1845 őszén egy Liszt-koncert után nem sokkal. A házasság később elmaradt.[4] Lónyay Menyhértnek és Kappel Emíliának négy gyermeke született:

  • Béla (1846–1890)
  • Menyhért (1849–1884)
  • Gábor (1851–1927)
  • János (1860–1937).

Az 1870-es évek végén bonyolódott családi ügyei mindinkább elvonták figyelmét a politikától. Sikerült is vagyoni viszonyait rendbe hoznia, és sokféle bonyodalmaiból menekülnie. Kiköltözött a budai vár lejtőjén épített, fényesen berendezett palotájából a Budapest melletti pusztaszentlőrinci birtokára, hol azután haláláig lakott; Szabolcs megyei, zempléni, beregi s erdélyi birtokait rendezte, gazdaságát javította, háztartásában takarékosabb rendszert hozott be, és szabad idejét az elnöklete alatti akadémiának, földhitelintézetnek és a tudományoknak szentelte.

gr. Lónyay Menyhért sírtáblája a lónyai kriptában

Nagy kedvvel foglalkozott az általa rajongva tisztelt gróf Széchenyi István szellemi hagyatékának rendezésével is, mely célra kieszközölte a Magyar Tudományos Akadémiánál, hogy ez a grófnak összes kézirati hagyatékát megvegye Tasner Antalnak, volt titoknokának örököseitől 20,000 Ft-ért. Ő hozta rendbe Csengeryvel együtt a Tudományos Akadémia pénzügyeit, és az intézet anyagi helyzete az ő elnöksége alatt emelkedett annyira, hogy az alapvagyon 1883 végén meghaladta a két millió forintot. Angol pénzemberekkel egyesülve magyar tengerészeti bankot akart alapítani; egy másik konzorciumot arra a célra szándékozott létrehozni, hogy Magyarország összes lápjait és mocsarait kiszáríttassa és művelhetőkké tegye.

Erdélyi, Hunyad megyei regényes birtokán, a Nopcsa családtól szerzett Farkadin nagy terjedelmű vastelepeket fedezvén fel, ennek kiaknázására tett előkészületeket. Mindebben Budapesten 1884. november 3-án bekövetkezett halála gátolta meg. Temetési menete a Magyar Tudományos Akadémia palotájának előcsarnokából történt az uralkodó képviselőjének jelenlétében. Az Akadémiában 1885. május 31-én Trefort Ágoston tartott fölötte emlékbeszédet. A tuzséri családi sírboltban helyezték végső nyugalomra. Mellszobrát a nyíregyházi Megyeháza előtt 2000. augusztus 20-án leplezték le.

A Lipót Rend nagykeresztjének is tulajdonosa volt.

Akadémiai karrierje

[szerkesztés]

1858. december 15-étől az Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1861. december 20-ától tiszteleti tagja, 1866. január 21-étől igazgató, 1866. április 15-étől alelnöke, 1871. május 17-étől pedig elnöke volt. 1880. április 9-és a Budapesti Tudományegyetem államtudományi tiszteletbeli doktorává avatták.

Munkái

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Lonyay, Meinhard (BLKÖ)
  2. ↑ Pálmány Béla: Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja (magyar nyelven). Országgyűlés, 2002. (Hozzáférés: 2024. június 29.)
  3. ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VII. (Köberich–Loysch). Budapest: Hornyánszky. 1900.  
  4. ↑ Archivált másolat. [2008. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 25.)

További információk

[szerkesztés]


Elődje:
A bécsi kormány hatáskörében 		Utódja:
Kerkapoly Károly
Elődje:
id. Andrássy Gyula 		Utódja:
Szlávy József
Elődje:
Friedrich Ferdinand von Beust
Az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztere
1870. május 21. – 1871. november 14.
 Utódja:
id. Andrássy Gyula
Elődje:
id. Andrássy Gyula 		Utódja:
Szlávy József