Remus von Woyrsch

Remus von Woyrsch
1915-ben
1915-ben
Születési névMartin Wilhelm Remus von Woyrsch
Született1847. február 4.
Pilczyce
Meghalt1920. augusztus 6. (73 évesen)
Pilczyce
Állampolgárságanémet
Nemzetiségeporosz
OrszágPorosz Királyság
Német Császárság
Fegyvernemgyalogság
Szolgálati ideje1866–1918
Rendfokozatavezérezredes
tábornagy (nyug.)
EgységeHeeresgruppe Woyrsch
Csatáiporosz–osztrák háború
porosz–francia háború
keleti front (első világháború)
Kitüntetései
SzüleiKarl Wilhelm Remus von Woyrsch
Cäcilie von Websky
RokonaiGünther von Woyrsch
Udo von Woyrsch
A Wikimédia Commons tartalmaz Remus von Woyrsch témájú médiaállományokat.

Martin Wilhelm Remus von Woyrsch (Pilsnitz, Breslaui körzet, Porosz Királyság, ma Pilczyce(wd), Wrocław, Lengyelország, 1847. február 4. – Pilsnitz, 1920. augusztus 6.) porosz királyi katonatiszt, porosz, majd német császári tábornok, első világháborús hadvezér, 1918-tól tábornagy, 1908–1918 között a porosz főrendiház tagja, a Johannita Rend tiszteletbeli komtúrja.

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]
A pilsnitzi lovagi birtok (1860)

Az ősi dél-csehországi Woyrsch nemzetségből származott, amely az 1500-as évektől Sziléziában, troppaui birtokain élt (ma Opava, Morvaország). Remus édesapja Karl Wilhelm Remus von Woyrsch (1814–1899), a porosz főrendiház tagja, valóságos titkos tanácsos, a Johannita Rend teljes jogú tagja (Rechtsritter). Édesanyja Cäcilie von Websky (1825–1903), Martin Websky textilgyáros leánya. Születési helye, Pilsnitz község ma Pilczyce(wd) néven Wrocław város része. A pilsnitzi birtokon álló kastélyuk arról volt nevezetes, hogy az osztrák örökösödési háború idején, 1741 elején II. Frigyes porosz király itt ütötte fel főhadiszállását, mielőtt 1741. január 31-én bevonult volna Breslauba.

Remus öccse, Günther von Woyrsch (1858–1923) földbirtokos, kamarai hivatalnok politikus volt. Günther egyik fia, Remus unokaöccse, Udo von Woyrsch (1895–1983) később NSDAP-politikus, SS-Obergruppenführer és rendőrtábornok lett.

Pályája az első világháborúig

[szerkesztés]

1866-ban Breslauban érettségizett, április 5-én hadapródként (Fahnenjunker) belépett a Porosz Királyi Hadsereg 1. gárda-gyalogezredébe. Mindössze nyolchetes alapkiképzése után zászlósi (Fähnrich) rangban már részt vett az porosz–osztrák háborúban. A königgrätzi csatában kimentette a csatatérről a súlyosan sebesült Anton von Hohenzollern-Sigmaringen herceg hadnagyot, a porosz királyi család tagját, I. Károly román fejedelem, a későbbi király testvéröccsét. Később, amikor Woyrsch a sebesült tiszt több lövéstől szétzúzott lábát be akarta kötözni, mindketten osztrák fogságba estek. Porosz katonák rövidesen kiszabadították őket. Bátor viselkedéséért Woyrsch zászlóst kitüntették a porosz katonai érdemjel (Preußisches Militärehrenzeichen) II. osztályával. Egy hónappal később Anton herceg a hadikórházban belehalt sebesülésének következményeibe. Az eseményről szóló híradást a porosz katonai propaganda felerősítette, a königgrätzi jelenetet később a berlini Siegessäule egyik bronztábláján is megörökítették.

Az 1870–71-es porosz–francia háború során Woyrsch a gravelotte-i csatában, St. Privat falu mellett megsebesült, és megkapta a Vaskereszt II. osztályát. A háború után az ezredparancsnok segédtisztje (ezredadjutáns) lett, 1876 áprilisától 1878 végéig pedig a 2. gárda-gyalogezred adjutánsa lett.

1879. október 18-án az 1. gárda-gyalogezredben századparancsnokká nevezték ki. Itt Vilmos koronahercegnek, a későbbi császárnak terepi oktatója lett. Ez feltehetően közrejátszott abban, hogy 1882. április közepén a haderő nagyvezérkarához vezényelték anélkül, hogy elvégezte volna a porosz hadiakadémiát. Több vezérkari megbízatás után 1896. május 30-án kinevezték a porosz gárda-lövészezred parancsnokává. 1897. szeptember 1-vel megbízták 4. gárda-gyalogdandár parancsnokságával.

Az első világháborúban

[szerkesztés]
A Woyrsch-seregcsoport a keleti fronton (1915)

Az első világháború kitörésekor Woyrsch altábornagyot reaktiválták, és kinevezték a sziléziai népfelkelő (Landwehr) egységekből összeállított Landwehr-hadtest vezénylő tábornokává. Hadtestével a Visztuláig nyomult előre, itt biztosította Dankl lovassági tábornok cs. és kir. 1. hadseregének balszárnyát, amely Közép-Galíciában állt, Krakkó és a San folyó között, és feladatai közé tartozott Szilézia fedezése is.

1914 szeptemberében a tarnawkai csatában a Woyrsch-hadtest egy részlege fedezte az osztrák–magyar 1. hadsereg visszavonulását. Egy szentpétervári újság szerint: „egyedül a kis porosz népfelkelő csapattest ténykedése mentette meg az osztrák–magyar hadsereget a teljes felmorzsolástól.”

1914. november 3-án különböző csapattestek egyesítésével, Woyrsch tábornok parancsnoksága alatt megszervezték a nevét viselő magasabbegységet (Armeeabteilung Woyrsch vagy Oberkommando Woyrsch), amely 1917 decemberi feloszlatásáig mindvégig a keleti fronton harcolt. Woyrsch seregcsoportjának vezérkari főnöke Wilhelm Heye altábornagy, 1917 szeptemberétől Walter Schmidt von Schmidtseck altábornagy volt. 1914. december 3-án Woyrsch altábornagyot vezérezredessé léptették elő. A népfelkelő hadtest parancsnokságát leadta, és megmaradt a nevét viselő seregcsoport vezénylő tábornokának.

1915 júliusában a Woyrsch-csoport segítségével a mazóviai Siennónál sikerült áttörni az orosz frontot. Július 23-án Woyrsch megkapta a Pour le Mérite kitüntetést a tölgyfalombokkal. A következő hetekben átkeltek a Bug folyón, és 400 km szélességben harcolva haladtak a Scsara folyó felső folyásáig, ahol a seregcsoport Baranovicsi és az Oginsky- (Aginszki-)csatornák között beásta magát és állóháborúra rendezkedett be. Woyrsch alá rendelték a 12. hadsereget (Armeeabteilung Scheffer) és Gronau tábornok seregcsoportját is (Armeeabteilung Gronau). Miután Lipót bajor királyi herceg-tábornagyot kinevezték a keleti front főparancsnokává, Woyrsch vezézezredest kinevezték a nevét viselő megerősített hadseregcsoport (Heeresgruppe Woyrsch) főparancsnokává. A hadseregcsoport délen Linsingen gyalogsági tábornok hadseregcsoportjára, északon Eichhorn vezérezredes hadseregcsoportjára támaszkodott. Woyrsch főhadiszállása mindvégig Słonim városában működött (ma Szlonim, Fehéroroszország).

Az orosz cári hadsereg összeomlása és a keleti fegyverszüneti egyezmények megkötése után, 1917. december 31-ével a Woyrsch hadseregcsoportot feloszlatták. Woyrsch vezérezredest nyugállományba helyezték. II. Vilmos császárnál tett búcsúlátogatása alkalmával a császár méltatta három háborúban kifejtett érdemeit és aznapi hatállyal tábornaggyá nevezte ki.

Woyrsch tábornagy visszavonult pilsnitzi kastélyába, itt hunyt el 1920. augusztus 6-án.

Családja

[szerkesztés]

1873. szeptember 26-án Potsdamban feleségül vette a königsbergi Thekla von Massow kisassszonyt (1854–1943), Hermann von Massow porosz királyi erdészeti főfelügyelő és Thekla von Websky leányát. Az özvegy 23 évvel élte túl férjét, 1943. december 2-án hunyt el Liegnitzben.

Elismerései

[szerkesztés]

Érdemrendek és érdemjelek

[szerkesztés]

Egyéb elismerései

[szerkesztés]
  • A breslaui Frigyes Vilmos Egyetem díszdoktora (Dr. phil. h. c.; 1915. július 22-én)
  • Breslau város díszpolgára
  • Neisse város díszpolgára
  • A alsó-szászországi 4. (Nr. 51) gyalogezred tulajdonosa (Regimentschef) (1916. november 21-től)
  • A cs. és kir. 138. gyalogezred tulajdonosa (Regimentsinhaber) (1918. június 6-tól)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Der Königlich Sächsische Militär-St. Heinrichs-Orden 1736-1918. Ein Ehrenblatt der Sächsischen Armee. (német nyelven). Dresden: Wilhelm und Bertha von Baensch-Stiftung, 116–117. o. (1937) 
  2. ↑ a b c d e f g h Rangliste der Königlich Preußischen Armee und des XIII. (Königlich Württembergischen) Armeekorps für 1914. (német nyelven). Berlin: Preußisches Kriegsministerium / E.S. Mittler & Sohn, 144. o. (1914) 

További információ

[szerkesztés]
Commons:Category:Remus von Woyrsch
A Wikimédia Commons tartalmaz Remus von Woyrsch témájú médiaállományokat.
  • Remus von Woyrsch a Kalliope adatbázisban (ID 117665096). Kalliope Verbund. (Hozzáférés: 2020. december 10.)
  • Remus von Woyrsch a DDB adatbázisban (ID 117665096). Deutsche Digitale Bibliothek (DDB). (Hozzáférés: 2020. december 10.)
  • Bruno Clemenz. Generalfeldmarschall von Woyrsch und seine Schlesier. Eigenhändiger Auszug aus seinem Kriegstagebuch. Lebensgeschichte des Feldherrn (német nyelven). Berlin: Carl Flemming (1919) 
  • Jürgen Hahn-Butry. Preußisch-deutsche Feldmarschälle und Großadmirale (német nyelven). Berlin: Safari (1938)