Kern András (Budapest , 1948 . január 28. –) Kossuth - és Jászai Mari-díjas magyar színművész , rendező, író, énekes , humorista, érdemes és kiváló művész , a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Édesapja Kern István könyvelő, író (Csata a hóban címmel ifjúsági regénye jelent meg 1963-ban[ 2] ), édesanyja Lusztig Livia holokauszt-túlélő.[ 3] [ 4]
A Sziget utcai általános iskolába járt (ma a XIII. kerületi Radnóti utca 8-10. szám alatti Gárdonyi Géza Általános Iskola), középiskolai tanulmányait 1962 és 1966 között a Váci út 21. szám alatti Bolyai János Általános Gimnáziumban (ma Bolyai János Műszaki Technikum és Kollégium ) végezte.[ 5]
Már 1958-ban szerepelt mint gyermekszínész a Kaland az Állatkertben című rövid játékfilmben (rendező: Kazán István ).[ 6] Az 1962-es Ki mit tud -on tűnt fel paródia-számával, amelyet osztálytársával, Pintér Gáborral adott elő.[ 3] [ 7] Három évvel később, 1965-ben (mindössze 17 évesen) egyik barátjával forgatott amatőr filmje, a Mi lesz? elnyerte a XIII. Országos Amatőr-film Fesztivál fődíját.
1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán , majd a Vígszínházhoz szerződött. Jelenleg is a társulat tagja.
Számos filmben szerepelt, rendszeresen ír és lép fel a Rádiókabaréban , több népszerű tévéműsor vendége (Heti Hetes , Activity Show). Woody Allen állandó magyar szinkronhangja.
1976 -ban egy filmforgatáson ismerkedett meg a feleségével, (születési nevén) Kováts Judittal,[ 8] ahol Kern András a narrátori szerepben tűnt fel a Szász Péter rendezte Lincoln Ábrahám álmai c. tévéfilmben, míg a leendő ara, aki már akkor özvegy volt, asszisztensként dolgozott a filmnél.[ 9] 1977-ben született Tamás fiuk, aki többször is szerepelt a médiában édesapja társaságában,[ 3] [ 10] [ 11] [ 12] azonban 17 évesen betegségben elhunyt.
Evőolimpia
Taxi
Kőműves Kelemen (Nemzetközi Kőművesverseny)
Halló, Belváros! (NDK-turmixgép)
Halló, itt vagyok
Guváti
Miller : Közjáték Vichyben... Fiú; Monceau
William Shakespeare : Rómeó és Júlia ... Sámson
Krúdy Gyula : A vörös postakocsi... Álmodozó szerelmes a füredi bálon
Osztrovszkij : Jövedelmező állás... I. Tisztviselő
Móricz Zsigmond : Légy jó mindhalálig ... Böszörményi
Szép Ernő : Azra... Almancur
Thurzó Gábor : Meddig lehet angyal valaki
Szép Ernő : Vőlegény... Papa
Maugham : Színház... Roger Gosselyn
Csehov : Három nővér ... Tuzenbach
Gyárfás Miklós : Játszik a család... Feri
Gilbert: Házasságszédelgő... Törvényszolga
Svarc: Hókirálynő ... Holló
Simon: Hotel Plaza... Borden Eisler; Boy
Móra Ferenc : Rab ember fiai... Vöcsök
Ödön von Horváth : Mesél a bécsi erdő... Tündérkirály; Erich
Galambos Lajos : Fegyverletétel... Segédhóhér
Euripidész: Alkésztisz... Pherész
Brecht: Rettegés és ínség a harmadik birodalomban
Gyurkovics Tibor : Nagyvizit... István
Schwajda György : Palamédesz ... Odüsszeusz
Katajev: A kör négyszögesítése... Jemelján
Déry Tibor -Pós Sándor : Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról... A fiú
Eörsi István : Széchenyi és az árnyak... Ferenc József (árny)
Rabe: Bot és gitár... Rick
Szirmai-Szilágyi: Harmincéves vagyok
Shaw: Szent Johanna... Dauphin
Skvarkin: Próbababa... Jása
Karinthy-Kaposy: Minden másképpen van
Csurka István : Versenynap... Tippszter
Ken Kessey : Kakukkfészek... Billy Bibbit
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés ... Raszkolnyikov; Porfirij Petrovics
Arisztophanész: Plutosz... Plutosz; Penia
Bereményi Géza : Légköbméter... Kiskatona
William Shakespeare : Minden jó, ha vége jó ... Lavache
Heller: A 22-es csapdája ... Yossarian
Vámos Miklós: Háromszoros vivát!... Krónikás
Vampilov: Vadkacsavadászat... Kuzakov
Örkény-Valló: In memoriam Ö.I
Gyurkovics Tibor : Isten bokrétája... Lázár Jenő
Füst Milán : A sanda bohóc... Goldnágel Efráim
Bertolt Brecht -Weil: Koldusopera ... Peacock; Bicska Maxi; A kolduskirály
Örkény István : Forgatókönyv... Marosi újságíró
Székely János : Vak Béla király... Könyves Kálmán
Füst Milán : A zongora... Neumann Gerő
Füst Milán : A lázadó... Sándor
Georges Feydeau : A balek... Vatelin
Frayn: Ugyanaz hátulról... Lloyd
Woody Allen : Játszd újra, Sam!... Allen Félix
Weöres Sándor : A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1868-ban
Ion Luca Caragiale : Farsang... Jocó
Schisgal: Gépírók... Paul
Schisgal: Kínaiak... Chester
Mitta-Dunszkij: Ragyogj, ragyogj, csillagom!... Mokiszin
Rejtő Jenő -Schwajda György : A láthatatlan légió... Vanek B. Eduard
Molnár Ferenc : Az ibolya... Igazgató; Szolga
Lengyel Menyhért : Az árny... A színház igazgatója
Gray: Kicsengetés... Mark Sackling
Schisgal: Szerelem, óh!... Milt
Dosztojevszkij: Ördögök... Pjotr Verhovenszkij
Szilágyi László : Csókos asszony... Kubanek
Sütő András : Az álomkommandó... Manó; Hoffmann Juliusz
Juhász-Valló: Blüett
Dunai Ferenc : A nadrág... Igazgató
Gorkij: Éjjeli menedékhely... Szatyin
Schnitzler: Körmagyar... Milliomos
Ibsen : Nóra... Rank doktor
Koestler : Sötétség délben... Rubasov
Barillet-Grédy: A kaktusz virága ... Julien
William Shakespeare : Harmadik Richárd... Richárd
Molière: A képzelt beteg... Argan
Molnár Ferenc : Játék a kastélyban... Turai
William Shakespeare : Ahogy tetszik ... Jaques
Paul Pörtner : Hajmeresztő... Victor Rosetti
Dürrenmatt: A Nagy Romulus... Nagy Romulus
Strindberg: Haláltánc... Kurt
Turgenyev: Egy hónap falun... Rakityin
William Shakespeare : Shakespeare összes (Rövidítve) - SÖR
Stoppard: Ez az igazi... Henry
Szomory Dezső : Hermelin... Dr. Plundrich Károly
Ray Cooney : A miniszter félrelép... Richard Willey
Hašek: Švejk ... Svejk
Kern András: Szent István Krt. 14
Elton: Popcorn... Bruce
Francis Veber : Balfácánt vacsorára... Pierre
Neil Simon : Furcsa pár... Félix Unger
Arthur Miller : Az ügynök halála... Willy Loman
Keroul-Barré: Léni néni... Miradoux
Gorkij: Nyaralók... Szergej Bazsov
Halász Imre : Egy csók és más semmi... Dr. Sáfrány
Kern András: Spencer... Spencer Tracy
Grumberg: Varrónők... Leon
Gogol : A revizor ... Anton Antonivics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij
Carlo Goldoni : A kávéház... Don Marzio
Mayenburg: Haarmann... Haarmann
Hanoch Levin : Az élet, mint olyan... Yona
Csehov: Cseresznyéskert ... Firsz
Wedekind: Lulu ... Dr. Franz Schöning
Parti Nagy Lajos : A kellékes... A kellékes
Molnár Ferenc : Egy, kettő, három ... Norrison
Simon: A 88. utca foglyai... Mel
Reza: Az öldöklés istene... Alain Reille
Bernhard: A színházcsináló... Bruscon
Spiró György : Kvartett... Vendég
William Shakespeare : A velencei kalmár... Shylock, a zsidó bankár
Molnár Ferenc : A testőr... A kritikus
Hanoch Levin: Átutazók... Alberto Pinkusz
Kern András (1974)
Kern András portréja. Fotó: Juhász László
Kaland az Állatkertben (1958; rövid játékfilm)
A kurucok földjén – Országjáró úttörők a Zemplénben (1960)
Hogy állunk, fiatalember? (1963) – Perczel Pista
A pénzcsináló (1964) – Vasadi Gábor
Húsz óra (1965) – Ifj. Kocsis Béni
Játék a múzeumban (1965)
Nem (1965)
Aranysárkány (1966)
Utószezon (1966)
Egri csillagok 1-2. (1968) – Kukta
Fényes szelek (1968) – Gimnazista
A halhatatlan légiós, akit csak péhovárdnak hívtak (1970) – Hadnagy
N.N., a halál angyala (1970) – Zsebők Ferenc, egyetemista
Kapaszkodj a fellegekbe! (1971) – Szeifert
Sárika, drágám (1971) – Bóna Péter, filmrendező
Végre, hétfő! (1971) – Nagy Gábor
Fuss, hogy utolérjenek! (1972) – Fiatal rendező
Plusz-mínusz egy nap (1972) – Őrvezető
Itt járt Mátyás király (1973) – Mujkó, a király bolondja
Ki van a tojásban? (1973) – Könyökvédős
Régi idők focija (1973) – Kövesdi, tartalék
141 perc a befejezetlen mondatból (1974) – Géza (Kesztyűs)
Déryné, hol van? (1975) – Fiatal színész
Herkulesfürdői emlék (1975) – Ács István
Szerelem bolondjai (1976) – Szatmári
Defekt (1977) – Gedeon, nyomozó
Szabadíts meg a gonosztól! (1978) – Adorján András
Ripacsok (1981) – Salamon András
Hanyatt-homlok (1983) – Deák Ferenc
Szerencsés Dániel (1983) – Kapás
Te rongyos élet (1983) – Guthy Róbert, rendező
Királygyilkosság (1984) – Marabutó felügyelő
Szemenszedett igazság (1984)
Békestratégia (1985)
Idő van (1985) – Hajléktalan
Képvadászok (1985) – Richter
Elysium (1986)
Amerikából jöttem (1988)
Küldetés Evianba (1988) – Grünwald, színész
Vörös vurstli (1988) (1992-ben mutatták be) – Dr. Maros
Ébredés (1994) – Apa
Minden úgy van, ahogy van (1994; rövid játékfilm)
Szeressük egymást, gyerekek! (1996) – Férfi
Sztracsatella (1996) (rendező is) – Galló Tamás, karmester
A miniszter félrelép (1997) (rendező is) – Vitt Péter
Apa győz (1997; rövid játékfilm)
6:3 (1998) – Béry, író
Meseautó (2000) – Péterffy Tamás
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001) – Tömő, főelvtárs
Chacho Rom (2000)
Apám beájulna (2003) – Thomas
Csudafilm (2005) – Nikos
Egy szoknya, egy nadrág (2005) – Gács Kálmán
Metamorfózis (2006) – Alexevis testvér
Casting minden (2008) – Novai Rezső
Halálkeringő (2010) – Rusty
Gondolj rám (2016) (rendező is) – Dr. Borlai Miklós[ 13]
Ma este gyilkolunk (2024) – Tolnai Tivadar
Év
Cím
Szereplő
Színész
Szinkron év
1932
Fanny
A fűtő
Marcel Maupi
1974
1936
César
Marcel Maupi
1937
Vidám tragédia
William Kramp
Jean-Louis Barrault
1982
1940
Broadway Melody
Johnny Brett
Fred Astaire
1977
1941
Az év asszonya
Sam Craig
Spencer Tracy
1994
1948
Louisianai történet
A fiú
Joseph Boudreaux
1965
1953
Most és mindörökké
Angelo Maggio közlegény
Frank Sinatra
1987
1954
A vidéki lány
Frank Elgin
Bing Crosby
1992
1955
Udvari bolond (2. magyar szinkron)
Hubert Hawkins
Danny Kaye
1990
1956
80 nap alatt a Föld körül (2. magyar szinkron)
Mr. Fix
Robert Newton
1989
A két szeleburdi
Toni
Bernd Kuss
1960
A párizsi Notre Dame (2. magyar szinkron)
Claude Frollo
Alain Cuny
1992
1957
Tricikli
N/A
N/A
1978
1959
A híd
Karl Horber
Karl Michael Balzer
1965
A kis csalogány
N/A
N/A
1961
Az édes élet
Mario, paparazzo
Walter Santesso
1972
Az ordító egér (2. magyar szinkron)
Gloriana hercegnő / Miniszter / Tully Bascombe
Peter Sellers
1983
Megmentett nemzedék
Dolgov
Szasa Barabanov
1960
1960
A francia nő és a szerelem
Monsieur Victor
Jacques Duby
1971
1961
Az elhagyott férj
Harry Flössel
Wolfgang Obst
1963
Fáklyásmenet
N/A
N/A
1978
1962
A tizenhatodik tavasz
Szlávka
Vlagyimir Gogolinszkij
1966
Az élet kapujában
Vologya Jakubovics
Borisz Tokarev
1963
Gombháború
Lebrac
André Treton
Maigret felügyelő – III/7. rész: A szennyes ház
Georges Henry
Christopher Sandford
1971
Szása
Jova
Severin Bijelić
1963
Transzport a paradicsomból
N/A
N/A
1963
A bőrkabátos fiúk (1. magyar szinkron)
Reggie
Colin Campbell
1971
A hirtelenharagú fiatalember
Nyikolaj
Hans Clarin
1973
1964
Az aranyfej
Harold Stevenson
Denis Gilmore
1964
Onibaba
Szamuráj tábornok
Uno Júkicsi
1976
1965
Az ügyfél feje
N/A
N/A
1975
Senki sem akart meghalni
Ionasz
Juozasz Budrajtyisz
1966
Andrej Rubljov
Andrej Rubljov
Anatolij Szolonyicin
1977
Riporterek gyöngye (1. magyar szinkron)
Norman Shields / Emily, az anyja / Wilfred, a nagyapja
Norman Wisdom
1979
1967
Tanár úrnak szeretettel (1. magyar szinkron)
Potter
Chris Chittell
1969
1968
A munka megszállottja
Valentine Brose
David Warner
1977
A nagyon szomorú királylány (1. magyar szinkron)
Václav herceg
Václav Neckář
1974
Lány a pisztollyal (2. magyar szinkron)
John
Anthony Booth
1977
Rómeó és Júlia (első-két magyar szinkron)
Mercutio
John McEnery
1970
1981
1969
Bűn és bűnhődés
Pincérfiú
Vlagyimir Noszik
1970
Erotissimo
Bernard
Dominique Maurin
Győzni Indianapolisban (1. magyar szinkron)
Charley
Richard Thomas
1977
Légyfogó
N/A
N/A
1969
Szerelmem, Valparaiso
Ricardo
Rigoberto Rojo
1972
1970
A fekete farmer (1. magyar szinkron) [ 14]
N/A
N/A
Élt egyszer egy énekes rigó
Gia Agladze
Gela Kangyelaki
1976
Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem!
Godman, a diák
N/A
1971
Szóló
Ilkov
Alekszej Zajcev
1975
1971
A három jóbarát (1. magyar szinkron)
Smoc
Amidou
A siker lovagjai
N/A
N/A
1972
Anyakönyvvezető – Tessék belépni!
Roland Lenz
Mathis Schrader
Egy év házasság
Bernie
Bob Balaban
1975
Jaj, ez a kislány!
Szása Zsarikov
Alekszandr Haritonov
1972
Mortadella (1. magyar szinkron)
Jock Fenner
William Devane
1978
Tudósítás az alvilágból
N/A
N/A
1973
1972
A stadion őrültjei (1. magyar szinkron)
Phil
Gérard Filipelli
1976
Csendesek a hajnalok
Táborozó fiú #1
N/A
1973
Hatan hetedhét országon át (1. magyar szinkron)
N/A
N/A
Illumináció
Franciszek Retman
Stanisław Latałło
1974
Lányarcok tükörben
Rendező
Sándor Pál
1972
Veronika és a bűvös zsák
N/A
N/A
1974
1973
Amerikai éjszaka [ 15]
Alphonse
Jean-Pierre Lèaud
1975
Barátságos arcot kérek!
N/A
N/A
Csoda a 34. utcában
Dr. Sawyer
Roddy McDowall
De hová tűnt a 7. század?
Mesélő (hang)
N/A
1976
Gawain és a zöld lovag
Seneschal
Murray Melvin
1975
Ilyenek voltunk
Frankie McVeigh
James Woods
1978
Penny Gold
Van Der Meij
Clinton Greyn
1974
Vágtass, lovam!
Ferapont, fiatal kozák
Anatolij Saljapin
1974
A játékos
Axel Freed
James Caan
1995
A négy muskétás, avagy a lepel lehull (1. magyar szinkron)
N/A
N/A
1977
A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr! (1. magyar szinkron)
N/A
N/A
Dundiorr és társai
Puszinyuszi (hang)
Gösta Ekman
Gyorsított eljárás
Stefano Baldini
Michele Placido
1975[ 16]
Mérleg
Jacek
Marek Piwowski
1976
Piedone 2.: Piedone Hongkongban
Aranykezű
Francesco De Rosa
1977
1975
Az idősebb fiú
Vlagyimir Petrovics Buszigin
Nyikolaj Karacsencov
Felragyog tiszta szép fényű csillag
N/A
N/A
Méreggel [ 17]
Vendég a partin
N/A
Monty Python : Gyalog galopp
Dennis / Sir Galahad / 2. Testvér
Michael Palin
1976
1977
A híd túl messze van (1. magyar szinkron)
Fuller őrnagy
Frank Grimes
1986
A rém
Valerio Barigozzi
Johnny Dorelli
1990
Gondviselés
Claude
Dirk Bogarde
1993
Játék az almáért
N/A
N/A
1978
Wuthenow kapitány
N/A
N/A
1978
Olyan, mint otthon
Novák András
Jan Nowicki
Óvakodj a törpétől (1. magyar szinkron)
J.J. MacKuen, a törpe
Billy Barty
1981
1979
Indulatok
Motoros
Klaus Kinski
1994
Languszta reggelire
Enrico Tucci
Enrico Montesano
1980[ 18]
1980
A vihar
Trinculo
Andrew Sachs
1982
Sörgyári capriccio
Pepin
Jaromír Hanzlík
1981[ 19]
1981
Tűzszekerek
Sandy McGrath
Struan Rodger
1982
Fitzcarraldo (2. magyar szinkron)
Brian Sweeney Fitzgerald / Fitzcarraldo
Klaus Kinski
1995
1984
Az 512-es matróz
Mesélő (hang)
Michel Piccoli
1985
Csak egy mozi
Péter, a rendező
Jean-Pierre Lèaud
1985
1986
Névházasság
Felix
Daniel Olbrychski
1992
1989
Papa, én nő vagyok
Doug Simpson
Tony Danza
1990
1990
Micsoda nő!
Edward Lewis
Richard Gere
1990
1991
V, mint Viktória
Murray Ryerson
Jay O. Sanders
1994
1998
Dilisek vacsorája
Pierre Brochant
Thierry Lhermitte
2000
Kern (1985)
Ez van! (1990)
Engem vársz! (1998, Leonard Cohen-dalok magyarul, Fábri Péter fordításában))
Mi van velem? (1999)
Üvegtigris és üveggyöngy (2000)
Khernádi (Hernádi Judittal , 2001)
A Lövölde tértől a Szardíniáig (válogatás, 2002)
Semmi baj… (2010)
Elfogtunk egy levelet. Heti Hetes és a többiek ; Glória–Jószöveg Műhely, Bp., 2002
Bárdos András: Kern András. Ezt nem lehet leírni! ; XXI. Század, Bp., 2012
Mario Vargas Llosa : Pantaleon és a hölgyvendégek
Isaac Bashevish Singer: A halott hegedűs
Lázár Ervin : A retemetesz
Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája
Bohumil Hrabal : Sörgyári capriccio
Charles Dickens : Karácsonyi ének
Rejtő Jenő : A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Rejtő Jenő: Az elátkozott part
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben
Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő: Az elátkozott part
Szalay Lenke: Az új fiú (1959)
Kästner, Erich : A repülő osztály (1961)
Szjomuskin, Tyihon: A jégvilág Robinsonja (1962)
Karlludvig Opitz: A bomba (1962)
Schubert: Három a kislány (1962)
Anna Graf: Az üvegbéka (1962)
Darvas Anna: Pista, a feledékeny (1963)
Nyikolaj Szlatnyikov: Jegy a Marsba (1963)
Száva István: Az egri remete (1963)
Peterdi Pál: "A titokzatos fekete kéz"... (1964)
Kántor Zsuzsa: Az új lány (1965)
Liszkay Tamás: Utazás Bitóniába (1965)
Stendhal: A besanconi vádlott (1972)
Bez, Helmut: Visszaút (1974)
Kolozsvári Grandpierre Emil : Négy-öt magyar összehajol (1976)
Vámos Miklós: Irónia (1976)
Sluckis, Mykolas: Nem veszett a mi kutyánk? (1977)
Naughton, Bill: Késő éjjel a Watling Streeten (1977)
Vámos Miklós: Mikulásvirág (1977)
Déry Tibor: A félfülű (1978)
Illyés Gyula: Beatrice apródjai (1978)
Ismeretlen ismerősök - Hunyady Sándor (1978)
Őrsi Ferenc: Legenda a kapitányról (1978)
Pierre Boulle: Szerelem és nehézkedés (1979)
Feleki László: Világtörténeti panasziroda (1981)
Vámos Miklós: Lehetne vallomás (1981)
Mándy Iván: Lebontott világ (1984)
Shaw, G. B.: Az orvos dilemmája (1985)
Balázs Attila: Mont Blanc hava (1987)
Horváth Péter: Hurrá! (1989)
Josephson, Erland: Egy éj a svéd nyárban (1989)
Szentkuthy Miklós: A rézmetszet életre kel (1991)
Béres Attila: Nosztalgia Tours (1993)
Vámos Miklós: Az ötödik felvonás (1993)
Lét s nemlét, írók, irodalom - Cholnoky Viktor három jelenete (1995)
↑ filmportal.de
↑ Kern István. Csata a hóban , 1963, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó. Hozzáférés ideje: 2019. március 9.
↑ a b c Garai Tamás: Kicsoda Ön? Kern András (Képes 7, 1989-10-28 / 43. szám, 42. o.) . (Hozzáférés: 2019. március 9.)
↑ Holocaust Survivors and Victims Database . (Hozzáférés: 2023. március 2.)
↑ Kern András 70. születésnapja . (Hozzáférés: 2023. február 26.)
↑ https://www.youtube.com/watch?v=o9WnUcSnlMc
↑ Ki Mit Tud? 1962-es döntő
↑ ART 51 Művészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (ügyvezető: Kern Andrásné sz. Kováts Judit) (magyar nyelven). Nemzeti Cégtár . (Hozzáférés: 2018. február 25.)
↑ Szegő András : Sztárom a párom: Kern András felesége, Kern Judit (magyar nyelven). NL Café , 2016. (Hozzáférés: 2018. február 25.)
↑ Budai, Béla: Kern András színművész a fiával 1990-ben (magyar nyelven). CULTiRiS , 1990. (Hozzáférés: 2018. február 25.)
↑ Budai, Béla: Kern András színművész a kisfiával 1990-ben (magyar nyelven). CULTiRiS , 1990. (Hozzáférés: 2018. február 25.)
↑ (1991) „Kern András színművész otthon, családja körében, a fiával, 1991. július 24., szerda ” (magyar nyelven). 24 Óra 2 (172), 1. o. (Hozzáférés: 2018. február 25.)
↑ Filmtekercs-Januárban mutatják be Kern András Gondolj rám! című filmjét (Hozzáférés? 2016. január 6.)
↑ A magyar szinkron 1972-ben készült, és a hazai mozikban 1973. október 4-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1976. május 20-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1975-ben készült, és a hazai mozikban 1976. június 10-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1979. január 18-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1980-ban készült, és a hazai mozikban 1981. május 28-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1981-ben készült, és a hazai mozikban 1982. augusztus 12-én mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1977-ben készült, és a hazai mozikban 1978. május 11-én mutatták be.
↑ A Ken, a farkasfiú című animesorozat teljes epizódjából 12 részt választották ki az MTV1
↑ Az Eduárd és barátai című stop-motion sorozat teljes epizódjából választották ki 13 részt első évadként.
↑ A magyar szinkron 1982-ben készült, és a televízióban 1984. szeptember 8-án adták le.
↑ Az első szinkron 1987-ben készült, és a hazai mozikban 1988. augusztus 18-án mutatták be.
↑ A magyar szinkron 1988-ban készült, és a hazai mozikban 1989. november 9-én mutatták be.
↑ Évadot zárt a Vígszínház – Hegyi Barbarát, Kern Andrást és Rudolf Pétert is díjazták (magyar nyelven). Papageno , 2021. június 14. (Hozzáférés: 2021. június 14.)
↑ Díjeső a Vígszínház társulati ülésén (magyar nyelven). Színház.org , 2019. június 4. [2019. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 4.)
↑ Kern András kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt (magyar nyelven). Papageno , 2020. december 30. (Hozzáférés: 2020. december 30.)
↑ https://www.facebook.com/photo/?fbid=683887703784666&set=a.551541810352590
Ötvös Csöpi és Kardos doktor filmek
Mozifilmek Tévéfilmek
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1970-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek Koreográfus-rendezők Filmvágók
Díjai
1970-es évek 1980-as évek 1990-es évek 2000-es évek 2010-es évek 2020-as évek
Zenés színészek Színésznők Színészek Operaénekesek Táncművészek Nem került kiadásra: 2000, 2001, 2002, 2011, 2012, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019