Valtura | |
Bazilikaromok Nesactiumban | |
Közigazgatás | |
Ország | Horvátország |
Megye | Isztria |
Község | Ližnjan |
Jogállás | falu |
Polgármester | Maja Cvek |
Irányítószám | 52100 |
Körzethívószám | (+385) 052 |
Népesség | |
Teljes népesség | 773 fő (2021. aug. 31.)[1] |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 146 m |
Időzóna | CET, UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 44° 54′ 17″, k. h. 13° 57′ 27″44.904722°N 13.957500°EKoordináták: é. sz. 44° 54′ 17″, k. h. 13° 57′ 27″44.904722°N 13.957500°E | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Valtura témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Valtura (olaszul: Altura, Altura di Nesazio) falu Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag Ližnjanhoz tartozik.
Az Isztria délkeleti részén, Pólától 10 km-re északkeletre, községközpontjától 9 km-re északra a Puljština délkeleti részén, a Budava-öböl feletti fennsík szélén fekszik. Területe termékeny mező, melyet erdők és rétek öveznek.
A falu közelében másfél kilométerre északkeletre található az egész Isztria legjelentősebb régészeti lelőhelye Nesactium (horvátul: Nezakcij). Nesactium bronzkori építésű erődvárosa volt a félsziget névadójának az illírek hisztri törzsének a vallási és igazgatási székhelye, Isztria bronzkori és vaskori fővárosa. Nesactium egy termékeny völgy és a Budava-öböl felett, meredek sziklák és vízmosások által védett helyen állt. Az erődített település védőfalai a magaslat szélén álltak és fennmaradtak egészen az ókor végéig. A falak vonalán kívüli lejtőn még két szűk terasz található, mely valószínűleg a történelem előtti település területéhez tartozott. Nyugatról, a legsebezhetőbb oldalon magas sánc és három párhuzamos fal óvta a települést. Az 1900-ban indult, majd a 20. század során folytatódott által ásatások során feltárták a település néhány jelentős részét. Ennek ellenére a történelem előtti település egésze továbbra sem ismert. Megállapítható volt azonban, hogy a tágas plató folyamatosan lakott volt a neolitikumtól a 6. század végéig, vagy a 7. század elejéig. A településen belül a nyugati sánc mellett feltárták a történelem előtti időben használt temetőt is. A legrégibb tárgyak az i. e. 11. századból származnak, de a legtöbb lelet az i. e. 9. és 6. század közötti időből való és többségben más kultúrákhoz (pl. görög) köthető, amelyekkel az itt lakók élénk kereskedelmet folytattak.[2] A legtöbb lelet a pólai régészeti múzeumba került és ma is ott tekinthető meg. Az erődvárost i. e. 177-ben hosszú és nagy áldozatokat követelő ostrom után foglalta el Caius Claudius Pulcher római konzul. Az ostromról Titus Livius római történetíró számol be. Eszerint a város elestét látva Epulon a hisztrik utolsó királya öngyilkos lett. Katonái megölték feleségeiket és gyermekeiket, hogy nehogy római rabszolgasorsra jussanak, majd ők is követték vezérük példáját. Az ostromnak végül Livius szerint mintegy nyolcezer hisztri és csak kétszáz római esett áldozatul.[3] A római hódítás után Nesactium továbbra is az Isztria székhelye maradt. Augustus császár uralkodása alatt felvette az „Augustus Nesactium” nevet és 54-ben municipium lett. Ebből az időszakból származnak a feltárt capitolium maradványai, a fórum, a fürdők, vízvezetékek, kapuk és három templom alapfalai. Könnyen felismerhető a két 5. századi nagyméretű ókeresztény bazilika maradványa. A római várost az avarok és szlávok támadása rombolta le a 6. század végén, vagy a 7. század elején. Teljes megsemmisülése Pietro Kandler osztrák történész és régész szerint valószínűleg hosszú folyamat volt. Kandler megállapította, hogy még a 14. századi dokumentumokban is fellelhető az „Isaccio, campi Isacci” vagy az „Isazzi” településnév, mely az idők folyamán a helyiek nyelvén „Visace” és „Vizace” alakra változott.[3]
A mai Valturát a 17. században népesítették be Dalmáciából a török elől menekülő horvátokkal, akiknek 1647-ben a velencei Barbarigo család itteni birtokából osztott földet a rašpori várkapitány.[4] A település magja a korábbi Szent Márton templom helyén a 17. században épített Szent János templom körül alakult ki. 1797-ben megszűnt a Velencei Köztársaság. A település 1813-ig francia, majd 1918-ig osztrák uralom alatt állt. A falunak 1857-ben 474, 1910-ben 833 lakosa volt. Az I. háború után a falu Olaszországhoz került. Az olasz fennhatóság alatt Trieszt szabad városának igazgatása alá tartozott. A háború után Jugoszlávia része lett. Jugoszlávia felbomlása után 1991-ben a független Horvátország része lett. 2011-ben a falunak 840 lakosa volt. Lakói hagyományosan mezőgazdaságból és állattartásból éltek, de az újabb időkben sokan dolgoznak a közeli Pólában és bevételeikben egyre nagyobb szerepet játszik a turizmus.
Lakosság változása[7][8] | |||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
474 | 583 | 627 | 661 | 692 | 833 | 923 | 1008 | 852 | 855 | 829 | 562 | 566 | 541 | 636 | 840 |