Az AFC Ajax 2016–2017-es szezonja

AFC Ajax
2016–17-es szezon
Adatok
VezetőedzőNED Peter Bosz
Szakmai igazgatóNED Hennie Henrichs
Eredmények
Eredivisie2. hely
Holland kupaNyolcaddöntő
Bajnokok LigájaPlay-off
Európa LigaDöntő

Házi gólkirály
Bajnokságbandánia K. Dolberg (16 gól)
Összesendánia K. Dolberg (23 gól)

 ← 2015–162017–18 → 

A 2016-2017-es szezon az AFC Ajax 61. szezonja volt az Eredivisie-ben, a holland labdarúgás legmagasabb osztályában. Az amszterdami csapat még mindig az elejétől kezdve jelen van az első osztályban. Ahogy az elmúlt szezonban, úgy most is a csapat – tétmérkőzéseit magába foglaló – szezonja július végén kezdődött a Bajnokok Ligája selejtezőjével és május elején ért véget. De most nem a bajnokság utolsó fordulójával, hanem az Európa Liga döntőjével. 21 év után ismét bejutottak egy európai kupasorozat döntőjébe ahol viszont vereséget szenvedtek. Ahogy eddig is, most is voltak barátságos mérkőzések a szezon kezdete előtt és télen.

A szokásokat megtartva a szezon előtti nyáron is voltak eligazoló és érkező játékosok. Ez történt az edzői poszton is. Az előző szezon befejezését követően azonnal lemondott 5 és fél év edzőség után Frank de Boer[1] és helyét a szintén volt holland válogatott Peter Bosz vette át.[2] A holland kupában csupán a nyolcaddöntőig jutottak el idén, ahol egy másodosztályú csapattól kaptak ki. Idén sem vettek részt a Bajnokok Ligája főtábláján, mivel már a selejtezőben kiestek ahogy tavaly is.

A mérkőzéseknél látható színek a következőket jelölik:

  • Piros szín: győzelem
  • Sárga szín: döntetlen
  • Zöld szín: vereség

Csapat

[szerkesztés]

Csapatmezek

[szerkesztés]

Gyártó: Adidas / Mezszponzor: Ziggo

Hazai
Vendég 1
Vendég 2

Játékoskeret

[szerkesztés]

Íme az Ajax idei játékoskerete. Ezen a listán a csapat azon játékosai szerepelnek akik legalább 1 tétmérkőzésen pályára lépnek. Akik csupán a barátságos mérkőzéseken jutnak szerephez, ők nem szerepelnek a listán. Ilyenek leginkább azok akik már a szezon első tétmérkőzése előtt eligazoltak, vagy azok a fiatalok akik a szezon közben még a fiatalcsapatokban játszottak.[3]

A játékosok nevei után a szezonban lejátszott tétmérkőzések és a szerzett gólok számai szerepelnek.

Mez Ország Név Pozíció Bajnokság Kupa Szuperkupa Európa Összesen Szerződés vége Szezon
Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok Mérkőzés Gólok
KAPUSOK
24 kamerun André Onana K 32 0 0 0 - - 14 0 46 0 2021 1.
33 holland Diederik Boer K 0 0 3 0 - - 1 0 4 0 2017 3.
Hollandia Jasper Cillessen K 2 0 0 0 - - 4 0 6 0 szezon közben eligazolt 5.
VÉDŐK
2 Hollandia Kenny Tete JH 5 0 3 0 - - 11 1 19 1 2018 3.
3 Hollandia Joël Veltman KH 31 0 0 0 - - 13 0 44 0 2018 5.
4 Hollandia Jairo Riedewald BH 16 0 1 0 - - 11 1 28 1 2020 4.
5 kolumbia Davinson Sánchez KH 32 6 0 0 - - 13 0 45 6 2021 1.
16 német Heiko Westermann KH 4 0 1 0 - - 3 0 8 0 2018 1.
26 Hollandia Nick Viergever BH / KH 29 2 1 0 - - 13 2 43 4 2018 3.
36 holland Matthijs de Ligt KH 11 2 3 1 - - 9 0 23 3 2018 1.
42 holland Deyovaisio Zeefuik JH / KH 1 0 0 0 - - 0 0 1 0 2018 1.
Hollandia Mitchell Dijks BH 12 0 2 0 - - 6 0 19 0 kölcsönbe ment 3.
KÖZÉPPÁLYÁSOK
8 Hollandia Daley Sinkgraven BH / TKP 24 1 1 0 - - 7 0 32 1 2020 3.
10 Hollandia Davy Klaassen csapatkapitány TKP 33 14 0 0 - - 17 6 50 20 2019 6.
20 dán Lasse Schøne VKP / TKP 27 7 2 1 - - 14 1 43 9 2019 5.
21 Hollandia Frenkie de Jong TKP 4 1 3 0 - - 4 0 11 1 2019 1.
22 holland marokkó Hakím Zíjes TKP 28 7 1 1 - - 13 2 42 10 2021 1.
30 Hollandia Donny van de Beek TKP 19 0 2 0 - - 11 0 32 0 2020 2.
34 Hollandia Abdelhak Nouri TKP 9 0 3 1 - - 3 0 15 1 2020 1.
40 holland Carel Eiting TKP 0 0 1 0 - - 0 0 1 0 2021 1.
Hollandia Riechedly Bazoer VKP 5 0 2 1 - - 3 0 10 1 szezon közben eligazolt 3.
szerb Nemanja Gudelj TKP 6 2 0 0 - - 7 0 13 2 szezon közben eligazolt 2.
TÁMADÓK
7 brazil David Neres SZT 8 3 0 0 - - 4 0 12 3 2021 1.
9 Burkina Faso Bertrand Traoré (kölcsönben) KCS 24 9 0 0 - - 15 4 39 13 2017 1.
11 német Amin Younes SZT 29 3 1 0 - - 18 4 48 7 2018 2.
17 cseh Václav Černý SZT 5 0 3 1 - - 2 0 10 1 2020 2.
19 kolumbia Mateo Casierra KCS 17 2 3 2 - - 9 0 29 4 2021 1.
25 dán Kasper Dolberg KCS 29 16 2 0 - - 17 7 48 23 2021 1.
44 holland Pelle Clement SZT 1 0 2 3 - - 1 0 4 3 2021 1.
45 holland Justin Kluivert SZT 14 2 0 0 - - 6 0 20 2 2019 1.
Hollandia Anwar El Ghazi SZT 12 0 2 1 - - 6 1 20 2 szezon közben eligazolt 3.

MEGJEGYZÉS: A Szuperkupa oszlop ki van húzva minden játékosnál, mert az Ajax nem játszott a 2016-os döntőben.

Vezetők

[szerkesztés]
Poszt Személy
Csapat elnöke holland Hennie Henrichs
Vezetőedző holland Peter Bosz
Segédedzők holland Dennis Bergkamp
holland Hennie Spijkerman
holland Hendrie Krüzen
Kapusedző holland Carlo L'Ami

Érkező és távozó játékosok

[szerkesztés]

Érkezők

[szerkesztés]

Íme azon új játékosok listája akiket az Ajax még a nyáron vagy már télen szerződtetett le vagy vett kölcsönbe. A leigazoltak között 2 olyan játékos is van akik felkerültek a csapat története során leigazolt legdrágább játékosainak a dobogójára. A brazil David Neres az Ajax eddigi második legdrágábban igazolt játékosa, a marokkói Hakím Zíjes pedig jelenleg a bronzérmes. A holland Tim Krul-t a nyáron vették kölcsön de már januárban visszament eredeti klubjába úgy, hogy 1 mérkőzésen sem lépett pályára.

LEIGAZOLT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Dátum Előző klub Összeg
brazil David Neres[4] szélső 2017. január brazil São Paulo FC 12 millió €
marokkó Hakím Zíjes[5] támadó középpályás 2016. augusztus holland Twente Enschede 11 millió €
német Heiko Westermann védő 2016. július spanyol Real Betis ingyen
kolumbia Davinson Sánchez[6] védő 2016. június kolumbia Atlético Nacional 5 millió €
kolumbia Mateo Casierra [7] középcsatár 2016. június kolumbia Deportivo Cali 5,5 millió €
KÖLCSÖNBE ÉRKEZETT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Eredeti klub Kölcsönidőszak vége
Burkina Faso Bertrand Traoré középcsatár angol Chelsea FC 2017. június 30.
holland Tim Krul kapus angol Newcastle United FC 2017. január 31.

Távozók

[szerkesztés]

Íme a csapat azon játékosai, akik legnagyobb részben már szerepeltek az elsőcsapatban, de a nyáron vagy télen más csapathoz igazoltak, és a fiatal játékosok, akiket kölcsönadtak más csapatoknak. A kölcsönbe ment játékosok közül mindenki a szezon végéig marad a másik csapatban.

ELIGAZOLT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Dátum Következő klub Összeg
holland Anwar El Ghazi szélső 2017. január francia Lille OSC 8 millió €
belga Francesco Antonucci középpályás 2017. január francia AS Monaco 2,5 millió €
szerb Nemanja Gudelj középpályás 2017. január kína Tianjin Teda 5 millió €
holland Riechedly Bazoer középpályás 2016. december német VfL Wolfsburg 12 millió €
holland Jasper Cillessen kapus 2016. augusztus spanyol FC Barcelona 14 millió €
holland Lerin Duarte középpályás 2016. augusztus holland Heracles Almelo ingyen
lengyel Arkadiusz Milik[8] csatár 2016. augusztus olasz Napoli 32 millió €
holland Ricardo van Rhijn[9] hátvéd 2016. július belgium Club Brugge 1,8 millió €
holland Mike van der Hoorn[10] hátvéd 2016. július wales Swansea City AFC 2,5 millió €
dán Lucas Andersen[11] középpályás 2016. július svájc Grasshoppers 1,5 millió €
dán Viktor Fischer[12] szélső 2016. május angol Middlesbrough FC 5 millió €
holland Lesley de Sa szélső 2016. július szlovák ŠK Slovan Bratislava ingyen
dán Nicolai Boilesen hátvéd 2016. július dánia FC København ingyen
holland Aschraf El Mahdioui középpályás 2016. július holland ADO Den Haag ingyen
holland Ruben Ligeon hátvéd 2016. június szlovák ŠK Slovan Bratislava ingyen
holland Sam Hendriks támadó 2016. június holland Go Ahead Eagles ingyen
holland Damian van Bruggen hátvéd 2016. április holland PSV Eindhoven ingyen
KÖLCSÖNBE ADOTT JÁTÉKOSOK
Játékos neve Pozíció Jelenlegi klub Kölcsönidőszak vége
holland Mitchell Dijks hátvéd angol Norwich City FC 2017. július 1.
holland Richairo Zivkovic középcsatár holland FC Utrecht 2017. július 1.
horvát Robert Murić szélső olasz Pescara FC 2017. július 1.
holland marokkó Zakaria El Azzouzi középcsatár holland Sparta Rotterdam 2017. július 1.
holland Queensy Menig szélső holland PEC Zwolle 2017. július 1.
holland Leeroy Owusu hátvéd holland SBV Excelsior 2017. július 1.

Felkészülési mérkőzések

[szerkesztés]

Nyári felkészülés

[szerkesztés]
AFC Ajax 0 – 2 belga KAA Gent
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Kalifa Coulibaly Gól : 13' 13'
Jairo Riedewald Gól : 46' 46' (öngól)
De Toekomst, holland Amszterdam
Nézőszám: zárt kapus mérkőzés

AFC Ajax 1 – 2 orosz Krylja Sovetov
Mateo Casierra Gól : 10' 10' (1 – 1)
Jegyzőkönyv
Milan Rodić Gól : 6' 6'
Sergei Tkachyov Gól : 69' 69'
De Toekomst, holland Amszterdam
Nézőszám: zárt kapus mérkőzés

Téli felkészülés

[szerkesztés]

Tétmérkőzések

[szerkesztés]

Íme az Ajax idei tétmérkőzéseinek a listája[13]

Eredivisie

[szerkesztés]
1. forduló
2016. augusztus 7.
14ː30
Sparta Rotterdam 1 – 3 AFC Ajax
Ryan Sanusi Gól : 8' 8' Sárga lap 86'
Florian Pinteaux Sárga lap 50'
Denzel Dumfries Sárga lap 76'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 5' 5' Sárga lap 90'
Daley Sinkgraven Gól : 54' 54'
Mateo Cassierra Gól : 65' 65'
Mitchell Dijks Sárga lap 11'
Joël Veltman sárga lap2. sárga lapkiállítva 85′
Heiko Westermann Sárga lap 90'
Het Kasteel, Rotterdam
Nézőszám: 11.000
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

2. forduló
2016. augusztus 13.
19ː45
AFC Ajax 2 – 2 Roda Kerkrade
Kasper Dolberg Gól : 8' 8' Gól : 44' 44'
Jairo Riedewald Sárga lap 90'
Davy Klaassen Sárga lap 90'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Adil Auassar Gól : 17' 17'
Tom Van Hyfte Gól : 91' 91'
Marcos Gullón Sárga lap 26'
Frederic Ananou sárga lap2. sárga lapkiállítva 94′
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 48.343
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

3. forduló
2016. augusztus 20.
19ː45
AFC Ajax 1 – 2 Willem Tilburg
Davy Klaassen Gól : 1' 1' (1 – 2)
Jegyzőkönyv
Erik Falkenburg Gól : 28' 28'
Fran Sol Gól : 31' 31'
Jordens Peters Sárga lap 40'
Darryl Lachman Sárga lap 62'
Branco van den Boomen Sárga lap 66'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 45.405
Játékvezető: Dennis Higler (holland)

5. forduló
2016. szeptember 11.
20ː45
AFC Ajax 1 – 0 Vitesse Arnhem
Nick Viergever Gól : 55' 55' Sárga lap 27' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Arnold Kruiswijk sárga lap2. sárga lapkiállítva 67′
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 46.000
Játékvezető: Richard Liesveld (holland)

6. forduló
2016. szeptember 18.
16ː45
Heracles Almelo 0 – 2 AFC Ajax
Peter van Ooijen Sárga lap 79' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 66' 66'
Nemanja Gudelj Gól : 76' 76'
Polman Stadion, Almelo
Nézőszám: 12.032
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)

7. forduló
2016. szeptember 24.
19ː45
AFC Ajax 5 – 1 PEC Zwolle
Davinson Sánchez Gól : 8' 8' Gól : 38' 38'
Kasper Dolberg Gól : 55' 55' Gól : 64' 64'
Bertrand Traoré Gól : 59' 59'
(2 – 1)
Jegyzőkönyv
Wout Brama Gól : 4' 4'
Danny Holla Sárga lap 15'
Bram van Polen Sárga lap 17'
Calvin Verdonk Sárga lap 83'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 48.088
Játékvezető: Jochem Kamphuis (holland)

8. forduló
2016. október 2.
12ː30
AFC Ajax 3 – 2 FC Utrecht
Ramon Leeuwin Gól : 47' 47' (öngól)
Lasse Schöne Gól : 79' 79' (11-esből)
Hakím Zíjes Gól : 87' 87'
Davy Klaassen Sárga lap 34'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Kevin Conboy Gól : 27' 27' Sárga lap 40'
Mark van der Maarel Gól : 90' 90'
Willem Janssen Sárga lap 37'
Yassin Ayoub Sárga lap 51'
Szofjan Amrabat Sárga lap 69'
Nacer Barazite Sárga lap 71'
Sébastien Haller Sárga lap 75'
Rico Strieder Sárga lap 78'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 47.243
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

9. forduló
2016. október 16.
16ː45
ADO Den Haag 0 – 2 AFC Ajax
Kevin Jansen Sárga lap 33' (0 – 1)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 20' 20'
Bertrand Traoré Gól : 52' 52'
Kyocera Stadion, Hága
Nézőszám: 13.764
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

10. forduló
2016. október 23.
14ː30
Feyenoord 1 – 1 AFC Ajax
Dirk Kuijt Gól : 85' 85'
Karim El Ahmadi Sárga lap 66'
Jan-Arie van der Heijden Sárga lap 78'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Kasper Dolberg Gól : 55' 55'
Bertrand Traoré Sárga lap 56'
Joël Veltman Sárga lap 61'
Davy Klaassen Sárga lap 63'
De Kuip, Rotterdam
Nézőszám: 47.500
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

11. forduló
2016. október 29.
20ː45
AFC Ajax 1 – 0 SBV Excelsior
Hakím Zíjes Gól : 48' 48'
Lasse Schöne Elhibázott (kivédve) Sárga lap 79'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Henrico Drost Sárga lap 90'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 47.460
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

12. forduló
2016. november 6.
14ː30
AZ Alkmaar 2 – 2 AFC Ajax
Wout Weghorst Gól : 13' 13' Gól : 79' 79'
Mattias Johansson Sárga lap 29'
Ben Rienstra Sárga lap 36'
Derrick Luckassen Sárga lap 40'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Bertrand Traoré Gól : 47' 47'
Davy Klaassen Gól : 62' 62'
Joël Veltman Sárga lap 45'
Davinson Sánchez Sárga lap 45'
AFAS Stadion, Alkmaar
Nézőszám: 16.647
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

13. forduló
2016. november 19.
20ː45
AFC Ajax 5 – 0 NEC Nijmegen
Kasper Dolberg Gól : 19' 19' Gól : 24' 24' Gól : 37' 37'
Bertrand Traoré Gól : 55' 55'
Lasse Schöne Gól : 57' 57'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv
Julian von Haacke Sárga lap 37'
Wojciech Golla Sárga lap 39'
Mikael Dyrestam Sárga lap 52'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 49.521
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

14. forduló
2016. november 27.
14ː30
SC Heerenveen 0 – 1 AFC Ajax
Sam Larsson Sárga lap 84'
Joost van Aken Sárga lap 87'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 71' 71' Sárga lap 83'
Daley Sinkgraven Sárga lap 22'
Amin Younes Sárga lap 80'
Abe Lenstra Stadion, Heerenveen
Nézőszám: 25.800
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

16. forduló
2016. december 11.
16ː45
Twente Enschede 1 – 0 AFC Ajax
Mateusz Klich Gól : 92' 92' (11-esből) Sárga lap 82'
Hidde ter Avest Sárga lap 20'
Stefan Thesker Sárga lap 66'
Chinedu Ede Sárga lap 89'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Mitchell Dijks Sárga lap 86'
Nick Viergever sárga lap2. sárga lapkiállítva 91′
Lasse Schöne Sárga lap 94'
De Grolsch Veste, Enschede
Nézőszám: 27.800
Játékvezető: Dennis Higler (holland)

17. forduló
2016. december 18.
16ː45
AFC Ajax 1 – 1 PSV Eindhoven
Davy Klaassen Gól : 48' 48'
Hakím Zíjes Sárga lap 73'
Amin Younes Sárga lap 86'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Siem de Jong Gól : 81' 81'
Jetro Willems Sárga lap 30'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.998
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

18. forduló
2017. január 15.
14ː30
PEC Zwolle 1 – 3 AFC Ajax
Nicolai Brock-Madsen Gól : 72' 72'
Josef Kvída Sárga lap 31'
Kingsley Ehizibue Sárga lap 45'
Philippe Sandler Sárga lap 53'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Lasse Schöne Gól : 54' 54' (11-esből)
Hakím Zíjes Gól : 55' 55' Gól : 80' 80'
Daley Sinkgraven Sárga lap 66'
MAC³PARK Stadion, Zwolle
Nézőszám: 13.000
Játékvezető: Dennis Higler (holland)

19. forduló
2017. január 22.
12ː30
FC Utrecht 0 – 1 AFC Ajax
Willem Janssen Sárga lap 73' (0 – 0)
Jegyzőkönyv
Lasse Schöne Gól : 83' 83' Sárga lap 79'
Hakím Zíjes Sárga lap 79'
Justin Kluivert Sárga lap 49'
Lasse Schöne Elhibázott (fölé)
Nieuw Galgenwaard, Utrecht
Nézőszám: 21.009
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

20. forduló
2017. január 29.
14ː30
AFC Ajax 3 – 0 ADO Den Haag
Hakím Zíjes Gól : 11' 11'
Lasse Schöne Gól : 34' 34'
Kasper Dolberg Gól : 76' 76'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Tom Beugelsdijk Sárga lap 64'
Ernestas Šetkus Sárga lap 83'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 49.552
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

21. forduló
2017. február 5.
12ː30
Roda Kerkrade 0 – 2 AFC Ajax
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 53' 53' Sárga lap 82'
Amin Younes Gól : 93' 93'
Parkstad Limburg, Kerkrade
Nézőszám: 17.112
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

22. forduló
2017. február 12.
14ː30
AFC Ajax 2 – 0 Sparta Rotterdam
Bertrand Traoré Gól : 45' 45'
Kasper Dolberg Gól : 49' 49'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
David Mendes da Silva Sárga lap 23'
Michel Breuer Sárga lap 35'
Denzel Dumfries Sárga lap 61'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.075
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

23. forduló
2017. február 19.
14ː30
Vitesse Arnhem 0 – 1 AFC Ajax
Kevin Diks Sárga lap 54'
Matt Miazga Sárga lap 88'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 26' 26'
Nick Viergever Sárga lap 36'
Justin Kluivert Sárga lap 67'
Davy Klaassen Elhibázott (védve)
GelreDome, Arnhem
Nézőszám: 20.016
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

24. forduló
2017. február 26.
16ː45
AFC Ajax 4 – 1 Heracles Almelo
Kasper Dolberg Gól : 23' 23'
Matthijs de Ligt Gól : 56' 56'
Davinson Sánchez Gól : 60' 60'
Bertrand Traoré Gól : 90' 90'
Andre Onana Sárga lap 54'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Samuel Armenteros Gól : 25' 25' Sárga lap 54'
Joey Pelupessy Sárga lap 40'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 49.544
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)

25. forduló
2017. március 5.
14ː30
FC Groningen 1 – 1 AFC Ajax
Bryan Linssen Gól : 56' 56'
Samir Memišević kiállítva 87′
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Gól : 82' 82'
Joël Veltman Sárga lap 86'
Amin Younes Sárga lap 90'
Noordlease Stadion, Groningen
Nézőszám: 22.312
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

26. forduló
2017. március 12.
16ː45
AFC Ajax 3 – 0 Twente Enschede
Amin Younes Gól : 55' 55'
Kasper Dolberg Gól : 67' 67' Gól : 91' 91'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Mateusz Klich Sárga lap 52'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.583
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

27. forduló
2017. március 19.
14ː30
SBV Excelsior 1 – 1 AFC Ajax
Kenny Tete Gól : 26' 26' (öngól)
Mike van Duinen Sárga lap 37'
Ryan Koolwijk Sárga lap 80'
Fredy Sárga lap 90'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Justin Kluivert Gól : 32' 32'
Bertrand Traoré Sárga lap 67'
Nick Viergever Sárga lap 87'
Woudestein, Rotterdam
Nézőszám: 4.400
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

28. forduló
2017. április 2.
14ː30
AFC Ajax 2 – 1 Feyenoord
Lasse Schöne Gól : 1' 1'
David Neres Gól : 36' 36'
Joël Veltman Sárga lap 30'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Michiel Kramer Gól : 91' 91'
Karim El Ahmadi Sárga lap 18'
Steven Berghuis Sárga lap 31'
Renato Tapia Sárga lap 52'
Jan-Arie van der Heijden Sárga lap 74'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.181
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)

29. forduló
2017. április 5.
20ː45
AFC Ajax 4 – 1 AZ Alkmaar
Bertrand Traoré Gól : 16' 16'
Davinson Sanchez Gól : 71' 71'
Lasse Schöne Gól : 82' 82' (11-esből)
Amin Younes Gól : 88' 88'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Wout Weghorst Gól : 55' 55'
Ridgeciano Haps Sárga lap 43'
Joris van Overeem Sárga lap 60'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.959
Játékvezető: Dennis Higler (holland)

30. forduló
2017. április 8.
19ː45
NEC Nijmegen 1 – 5 AFC Ajax
Ferdi Kadıoğlu Gól : 54' 54' (0 – 3)
Jegyzőkönyv
Wojciech Golla Gól : 4' 4' (öngól)
David Neres Gól : 8' 8'
Bertrand Traoré Gól : 32' 32' Gól : 60' 60'
Hakím Zíjes Gól : 78' 78'
Donny van de Beek Sárga lap 72'
De Goffert, Nijmegen
Nézőszám: 12.500
Játékvezető: Bas Nijhuis (holland)

31. forduló
2017. április 16.
16ː45
AFC Ajax 5 – 1 SC Heerenveen
Nick Viergever Gól : 24' 24'
Matthijs de Ligt Gól : 32' 32'
Davy Klaassen Gól : 42' 42'
Kasper Dolberg Gól : 68' 68' (11-esből)
David Neres Gól : 83' 83' Sárga lap 64'
(3 – 1)
Jegyzőkönyv
Reza Ghoochannejhad Gól : 8' 8'
Morten Thorsby Sárga lap 67'
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.541
Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

32. forduló
2017. április 23.
16ː45
PSV Eindhoven 1 – 0 AFC Ajax
Jürgen Locadia Gól : 25' 25' Sárga lap 87'
Marco van Ginkel Sárga lap 38'
Héctor Moreno Sárga lap 41'
Gastón Pereiro Sárga lap 90'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Bertrand Traoré Sárga lap 43'
Joël Veltman Sárga lap 77'
Justin Kluivert Sárga lap 87'
Philips Stadion, Eindhoven
Nézőszám: 35.000
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

33. forduló
2017. május 7.
14ː30
AFC Ajax 4 – 0 Go Ahead Eagles
Justin Kluivert Gól : 24' 24'
Kasper Dolberg Gól : 29' 29'
Frenkie de Jong Gól : 48' 48'
Mateo Cassierra Gól : 71' 71'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Marcel Ritzmaier kiállítva 80′
Amsterdam ArenA, Amszterdam
Nézőszám: 51.206
Játékvezető: Pol van Boekel (holland)

34. forduló
2017. május 14.
14ː30
Willem Tilburg 1 – 3 AFC Ajax
Jari Schuurman Gól : 82' 82'
Jordens Peters Sárga lap 85'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Kasper Dolberg Gól : 38' 38'
Davinson Sánchez Gól : 48' 48'
Davy Klaassen Gól : 66' 66'
Koning Willem II Stadion, Tilburg
Nézőszám: 14.500
Játékvezető: Serdar Gözübüyük (holland)

A 2016/2017-es Eredivisie első 9 helyezettje

[szerkesztés]
H Csapat M Gy D V GA Gk Pt 2017/18-as kupaindulás
1. Feyenoord 34 26 4 4 86:25 +61 82 BL-csoportkör
2. AFC Ajax 34 25 6 3 79:23 +56 81 BL 3.selejtezőkör
3. PSV Eindhoven 34 22 10 2 68:23 +45 76 EL-rájátszás
4. FC Utrecht 34 18 8 8 54:38 +16 62 Play Off EL-heyért
5. Vitesse Kupagyőztes 34 15 6 13 51:40 +11 51 EL-csoportkör
6. AZ Alkmaar 34 12 13 9 56:52 +4 49 Play Off EL-heyért
7. Twente Enschede 34 12 9 13 48:50 -2 45
8. FC Groningen 34 10 13 11 55:51 +4 43 Play Off EL-heyért
9. SC Heerenveen 34 12 7 15 54:53 +1 43 Play Off EL-heyért

MEGJEGYZÉS: A Twente csapata anyagi okok miatt több évre ki van tiltva az európai kupákból.

Bajnoki statisztika

[szerkesztés]
Fordulók 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 Összesen
Fordulónként megszerzett pontok 3 1 0 3 3 3 3 3 3 1 3 1 3 3 3 0 1 3 3 3 3 3 3 3 1 3 1 3 3 3 3 0 3 3 81
Összpontszám növekedése 3 4 4 7 10 13 16 19 22 23 26 27 30 33 36 36 37 40 43 46 49 52 55 58 59 62 63 66 69 72 75 75 78 81 81
Helyezés a tabellán 4. 5. 8. 4. 3. 3. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2. 2.
Lőtt gólok fordulónként 3 2 1 3 1 2 5 3 2 1 1 2 5 1 2 0 1 3 1 3 2 2 1 4 1 3 1 2 4 5 5 0 4 3 79
Kapott gólok fordulónként 1 2 2 0 0 0 1 2 0 1 0 2 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 1 1 1 1 0 1 23
Sárga lapok fordulónként 4 2 0 5 1 0 0 1 0 3 1 2 0 3 1 4 2 1 3 0 1 0 2 1 2 0 2 1 0 1 1 3 0 0 47
Piros lapok fordulónként 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2

Holland Kupa

[szerkesztés]

1. forduló

[szerkesztés]

2. forduló

[szerkesztés]

Nyolcaddöntő

[szerkesztés]
SC Cambuur 2 - 1 AFC Ajax
Martijn Barto Gól : 20' 20' Gól : 39' 39'
Delvechio Blackson Sárga lap 40'
Omar el Baad Sárga lap 66'
(2 - 0)
Jegyzőkönyv
Pelle Clement Gól : 67' 67'
Abdelhak Nouri Sárga lap 50'
Donny van de Beek Sárga lap 82'
Cambuur Stadion, Cambuur
Nézőszám: 9.203
Játékvezető: Kevin Blom (holland)

Bajnokok Ligája

[szerkesztés]

3. selejtezőkör

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 1 – 1 görög PAOK Saloniki
Kasper Dolberg Gól : 58' 58'
Lasse Schøne Sárga lap 90'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Djalma Gól : 27' 27'
Stefanos Athanasiadis Sárga lap 30'
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 47.744
Játékvezető: Javier Estrada Fernández (spanyol)

Play Off

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 1 – 1 orosz FK Rosztov
Davy Klaassen Gól : 38' 38' (11-esből) Sárga lap 65'
Joël Veltman Sárga lap 88'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Christian Noboa Gól : 13' 13' Sárga lap 90'
Aleksandr Erokhin Sárga lap 8'
César Navas Sárga lap 37'
Fedor Kudryashov Sárga lap 52'
Saeid Ezatolahi Sárga lap 74'
Alexandru Gaţcan Sárga lap 89'
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 51.463
Játékvezető: William Collum (skót)

Európa Liga

[szerkesztés]

Csoportmérkőzések

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 2 – 0 görög Panathinaikos
Lasse Schöne Gól : 39' 39'
Kenny Tete Gól : 50' 50'
Mitchell Dijks Sárga lap 16'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Lucas Villafáñez Sárga lap 14'
Mubarak Wakaso Sárga lap 54'
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 41.011
Játékvezető: Aleksey Eskov (orosz)

  • A G-csoport végeredménye[14]
Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Hollandia AFC Ajax 6 4 2 0 11 6 +5 14
Spanyolország Celta Vigo 6 2 3 1 10 7 +3 9
Belgium Standard de Liège 6 1 4 1 8 6 +2 7
Görögország Panathinaikos 6 0 1 5 3 13 –10 1

16-os döntő

[szerkesztés]
lengyel Legia Warsawa 0 – 0 holland AFC Ajax
Łukasz Broź Sárga lap 63'
Miroslav Radović Sárga lap 70'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Davy Klaassen Sárga lap 84'
Kenny Tete sárga lap2. sárga lapkiállítva 84′
Lengyel Hadsereg Stadion, lengyel Varsó
Nézőszám: 28.742
Játékvezető: David Fernández Borbalán (spanyol)

holland AFC Ajax 1 – 0 lengyel Legia Warsawa
Nick Viergever Gól : 49' 49'
Davinson Sánchez Sárga lap 71'
Bertrand Traoré Sárga lap 75'
Joël Veltman Sárga lap 86'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 52.285
Játékvezető: Anthony Taylor (angol)

Nyolcaddöntő

[szerkesztés]

Negyeddöntő

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 2 – 0 német Schalke 04
Davy Klaassen Gól : 23' 23' (11-esből) Gól : 52' 52' Sárga lap 49'
David Neres Sárga lap 89'
(1 – 0)
Jegyzőkönyv
Thilo Kehrer Sárga lap 87'
Benjamin Stambouli Sárga lap 87'
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 52.384
Játékvezető: Szergej Karaszjov (orosz)

német Schalke 04 3 – 2 (h.u.) holland AFC Ajax
Leon Goretzka Gól : 53' 53'
Guido Burgstaller Gól : 56' 56' Sárga lap 60'
Daniel Caligiuri Gól : 101' 101'
Sead Kolašinac Sárga lap 68'
Matija Nastasić Sárga lap 86'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Nick Viergever Gól : 111' 111' Sárga lap 90'
Amin Younes Gól : 120' 120'
Joël Veltman sárga lap2. sárga lapkiállítva 80′
Hakím Zíjes Sárga lap 90'
Veltins-Arena, német Gelsenkirchen
Nézőszám: 53.701
Játékvezető: Ovidiu Hațegan (román)

Elődöntő

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 4 – 1 francia Olympique Lyon
Bertrand Traoré Gól : 25' 25' Gól : 71' 71' Sárga lap 62'
Kasper Dolberg Gól : 34' 34'
Amin Younes Gól : 49' 49'
Matthijs de Ligt Sárga lap 30'
(2 – 0)
Jegyzőkönyv
Mathieu Valbuena Gól : 66' 66'
Maxime Gonalons Sárga lap 41'
Amsterdam ArenA, holland Amszterdam
Nézőszám: 54.033
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)

Döntő

[szerkesztés]
holland AFC Ajax 0 – 2 anglia Manchester United
Joël Veltman Sárga lap 58'
Amin Younes Sárga lap 64'
Jaïro Riedewald Sárga lap 78'
(0 – 1)
Jegyzőkönyv
Paul Pogba Gól : 18' 18'
Henrih Mhitarján Gól : 48' 48' Sárga lap 31'
Marouane Fellaini Sárga lap 52'
Mata Sárga lap 78'
Friends Arena, svéd Stockholm
Nézőszám: 48.000
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)

Sajátnevelések első tétmérkőzése a felnőttcsapatban

[szerkesztés]

A táblázatban azon fiatal játékosok szerepelnek akik az előző 3 évben az Ajax-akadémiáján képezték magukat és közben a fiatalcsapatokat (Ajax A1 vagy Jong Ajax) erősítették. Ebben a szezonban pedig bemutatkoztak a felnőttcsapatban már tétmérkőzésen is.

Mez Név Pozíció Szezon Előző klub Debütálás tétmérkőzésen
Dátum Első tétmérkőzés Mérkőzés típusa Gól Életkor
42 holland Deyovaisio Zeefuik JH / KH 1. Jong Ajax 2017. ápr. 16. AFC AjaxSC Heerenveen 5:1 Bajnoki - 19 év 36 nap
46 holland Justin Kluivert SZT 1. Jong Ajax 2017. jan. 15. PEC ZwolleAFC Ajax 1:3 Bajnoki - 17 év 255 nap
40 holland Carel Eiting TKP 1. Jong Ajax 2016. okt. 26. Kozakken BoysAFC Ajax 1:6 Holland kupa - 18 év 258 nap
44 holland Pelle Clement SZT 1. Jong Ajax 2016. okt. 26. Kozakken BoysAFC Ajax 1:6 Holland kupa 2 20 év 160 nap
36 holland Matthijs de Ligt KH 1. Jong Ajax 2016. szep. 21. AFC AjaxWillem Tilburg 5:0 Holland kupa 1 17 év 40 nap
34 holland Abdelhak Nouri TKP 1. Jong Ajax 2016. szep. 21. AFC AjaxWillem Tilburg 5:0 Holland kupa 1 19 év 172 nap

Díjazottak

[szerkesztés]

Csapaton belül

[szerkesztés]

Csapaton belül ebben a szezonban a nyáron érkező hátvéd Davinson Sánchez lett az Év játékosa, a fiatal dán támadó Kasper Dolberg az Év tehetsége és Justin Kluivert pedig a "Jövő Tehetsége". Az utóbbi két játékos ezen szezonban mutatkoztak be az elsőcsapatban.

Bajnokságban

[szerkesztés]

Az Eredivisie 2016-17-es szezonjában az Ajax fiatal támadóját, Kasper Dolberg-et választották a bajnokság legnagyobb tehetségének.

Mérkőzés statisztika

[szerkesztés]

Minden mérkőzés a rendes játékidőben elért eredmények alapján van besorolva, de a hosszabbításban lőtt gólok is be vannak írva. Ebben a szezonban nem volt olyan mérkőzése az Ajax-nak amely hosszabbítás után dőlt volna el.

Tipus Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Lőtt gólok Kapott gólok Gólkülönbség
Eredivisie 34 25 6 3 79 23 + 56
Holland – kupa 3 2 0 1 12 3 + 9
BL – selejtező 4 1 2 1 5 7 - 2
Európa Liga 15 8 3 4 24 17 + 7
ÖSSZESEN 56 36 11 9 120 50 + 70

Csapat statisztika

[szerkesztés]

Íme néhány érdekes statisztikai adat, amelyek a szezonban lejátszott 48 tétmérkőzés alatt jöttek össze.

ÁLTALÁNOS

  • KAPOTT GÓLOK NÉLKÜLI MÉRKŐZÉSEK SZÁMA:
  • LEGNAGYOBB ARÁNYÚ GYŐZELEM:
  • LEGNAGYOBB ARÁNYÚ VERESÉG:

SOROZATOK

  • LEGHOSSZABB VERETLEN SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB GYŐZELMI SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB NYERETLEN SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB KAPOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB GÓLSZERZŐ SOROZAT:
  • LEGHOSSZABB RÚGOTT GÓL NÉLKÜLI SOROZAT:

LEGTÖBB / LEGKEVESEBB

  • LEGTÖBB GÓL EGY MÉRKŐZÉSEN:
  • LEGTÖBB LŐTT GÓL EGY MÉRKŐZÉSEN:
  • LEGTÖBB LAP EGY MÉRKŐZÉSEN:
  • LEGTÖBB NÉZŐ HAZAI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEN:
  • LEGTÖBB NÉZŐ HAZAI TÉTMÉRKŐZÉSEN:
  • LEGKEVESEBB NÉZŐ HAZAI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEN:
  • LEGKEVESEBB NÉZŐ HAZAI TÉTMÉRKŐZÉSEN:

Játékos statisztikák

[szerkesztés]

Góllövőlista

[szerkesztés]

Az idei szezonban a csapat fiatal dán támadója Kasper Dolberg lőtte a legtöbb gólt. A bajnokságban és az összes tétmérkőzésen is ő lőtte a legtöbb gólt a csapaton belül.

No. Játékos Bajnokság[15] Kupa[16] Bajnokok Ligája[17] Európa Liga[18] ÖSSZESEN
01. dán Kasper Dolberg 16 0 1 6 23
02. holland Davy Klaassen 14 0 4 2 20
03. Burkina Faso Bertrand Traoré 9 0 0 4 13
04. marokkó Hakím Zíjes 7 1 0 2 10
05. dán Lasse Schöne 7 1 0 1 9
06. német Amin Younes 3 0 0 4 7
07. kolumbia Davinson Sanchez 6 0 0 0 6
08. holland Nick Viergever 2 0 0 2 4
- kolumbia Mateo Cassierra 2 2 0 0 4
10. holland Pelle Clement 0 3 0 0 3
- holland Matthijs de Ligt 2 1 0 0 3
- brazil David Neres 3 0 0 0 3
13. szerb Nemanja Gudelj 2 0 0 0 2
- holland Anwar El Ghazi 0 1 0 1 2
- holland Justin Kluivert 2 0 0 0 2
16. holland Daley Sinkgraven 1 0 0 0 1
- holland Jairo Riedewald 0 0 0 1 1
- holland Riechedly Bazoer 0 1 0 0 1
- holland Abdelhak Nouri 0 1 0 0 1
- cseh Václav Černý 0 1 0 0 1
- holland Kenny Tete 0 0 0 1 1
- holland Frenkie de Jong 1 0 0 0 1

Kanadai ponttáblázat

[szerkesztés]

Íme az Ajax játékosainak elért teljesítménye a kanadai ponttáblázat alapján. Ezen táblázatban azokat a játékosokat (jelenlegi vagy volt játékosokat) lehet látni, akik legalább egy pontot szereztek tétmérkőzésen.

Ebben a szezonban a dán támadó Kasper Dolberg és a holland csapatkapitány Davy Klaassen szerezték a legtöbb pontot. Mindketten 30-30 pontot szereztek de mivel Dolberg lőtte a több gólt, így ő került a táblázat élére. Viszont a csapat 2012/13-as szezonja óta most sikerült először egy játékosuknak az egész szezonban több mint 15 gólpasszt adnia. Idén az a Hakím Zíjes adta csapaton belül a legtöbbet aki csupán a nyár végén érkezett, összezon 17 gólpasszt adott. Ennek köszönhetően a ponttáblázat harmadik helyén végzett.

A rangsor a pontszám alapján állt össze. Azonos pontszám alapján az van előnyben aki a legtöbb gólt szerezte.

No. Játékos Bajnokság[19] Kupa Bajnokok Ligája[20] Európa Liga[21] PONTSZÁM (G+Gp)
Gól Gólpassz Gól Gólpassz Gól Gólpassz Gól Gólpassz
01. dán Kasper Dolberg 16 6 0 0 1 0 6 1 30 (23+7)
02. holland Davy Klaassen 14 9 0 0 4 0 2 1 30 (20+10)
03. marokkó Hakím Zíjes 7 11 1 2 0 0 2 4 27 (10+17)
04. Burkina Faso Bertrand Traoré 9 0 0 0 0 0 4 4 17 (13+4)
05. dán Lasse Schöne 7 4 1 1 0 0 1 0 14 (9+5)
06. német Amin Younes 3 6 0 0 0 0 4 1 14 (7+7)
07. kolumbia Davinson Sanchez 6 2 0 0 0 0 0 0 8 (6+2)
08. holland Justin Kluivert 2 4 0 0 0 0 0 1 7 (2+5)
09. holland Nick Viergever 2 2 0 0 0 0 2 0 6 (4+2)
10. holland Daley Sinkgraven 1 5 0 0 0 0 0 0 6 (1+5)
11. kolumbia Mateo Cassierra 2 0 2 1 0 0 0 0 5 (4+1)
12. holland Anwar El Ghazi 0 2 1 0 0 1 1 0 5 (2+3)
13. brazil David Neres 3 1 0 0 0 0 0 0 4 (3+1)
14. szerb Nemanja Gudelj 2 1 0 0 0 0 0 1 4 (2+2)
15. holland Abdelhak Nouri 0 0 1 3 0 0 0 0 4 (1+3)
16. holland Donny van de Beek 0 1 0 1 0 0 0 2 4 (0+4)
17. holland Pelle Clement 0 0 3 0 0 0 0 0 3 (3+0)
- holland Matthijs de Ligt 2 0 1 0 0 0 0 0 3 (3+0)
19. cseh Václav Černý 0 0 1 2 0 0 0 0 3 (1+2)
- holland Jairo Riedewald 0 0 0 0 0 1 1 1 3 (1+2)
21. holland Joël Veltman 0 3 0 0 0 0 0 0 3 (0+3)
22. holland Kenny Tete 0 0 0 0 0 0 1 1 2 (1+1)
23. holland Riechedly Bazoer 0 0 1 0 0 0 0 0 1 (1+0)
- holland Frenkie de Jong 1 0 0 0 0 0 0 0 1 (1+0)
24. kamerun André Onana 0 1 0 0 0 0 0 0 1 (0+1)
SÁRGA LAPOK
No. Játékos neve ÖSSZESEN Bajnokság Kupa Bajnokok Ligája Európa Liga
01. holland Davy Klaassen 12 6 0 1 5
- holland Joël Veltman 12 6 0 1 5
03. dán Lasse Schöne 7 3 0 1 3
04. hollandia Daley Sinkgraven 6 4 0 0 2
- kolumbia Davinson Sánchez 6 2 0 0 4
- holland Nick Viergever 6 4 0 0 2
- Burkina Faso Bertrand Traoré 6 4 0 0 2
08. német Amin Younes 5 3 0 0 2
09. holland Mitchell Dijks 3 2 0 0 1
- kamerun André Onana 3 2 0 0 1
- hollandia Justin Kluivert 3 3 0 0 0
- marokkó Hakím Zíjes 3 2 0 0 1
13. német Heiko Westermann 2 1 1 0 0
- szerb Nemanja Gudelj 2 0 0 1 1
- holland Kenny Tete 2 0 0 1 1
- hollandia Donny van de Beek 2 1 1 0 0
- brazil David Neres 2 1 0 0 1
- holland Nick Viergever 2 0 0 1 1
- hollandia Matthijs de Ligt 2 0 1 0 1
- holland Jairo Riedewald 2 1 0 0 1
21. holland Anwar El Ghazi 1 0 0 1 0
- dán Kasper Dolberg 1 1 0 0 0
- hollandia Riechedly Bazoer 1 1 0 0 0
- hollandia Abdelhak Nouri 1 0 1 0 0
PIROS LAPOK
No. Játékos neve ÖSSZESEN Bajnokság Kupa Bajnokok Ligája Európa Liga
01. holland Joël Veltman 2 1 0 0 1
- holland Nick Viergever 2 1 0 0 1
03. marokkó Hakím Zíjes 1 0 0 0 1
- holland Kenny Tete 1 0 0 0 1

Egy tétmérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosok

[szerkesztés]

A következő táblázatban a csapat azon játékosai szerepelnek akik az idei szezonban a legtöbb gólt – minimum 3-at – szerezték egy tétmérkőzésen. Ebben a szezonban csupán csak egy játékosnak sikerült legalább mesterhármast lőnie egy tétmérkőzésen. Ez a játékos a csapat fiatal dán támadója, Kasper Dolberg volt aki egy győztes bajnoki mérkőzésen lőtt 3 gólt.

# Játékos Gólok Gól Dátum Mérkőzés tipusa Végeredmény
1. dán Kasper Dolberg 3 2016. november 20. Eredivisie AjaxNEC Nijmegen 5:0

Idei büntetők

[szerkesztés]

A következő táblázat a csapat idei büntetőit mutatja meg, amiket tétmérkőzéseken lőttek. A büntetők sorrendje a dátum szerint van megadva.

# Játékos Büntető Dátum Mérkőzés tipusa Végeredmény
1. holland Davy Klaassen GÓL 2016. augusztus 3. BL-selejtező Ajaxgörög PAOK Saloniki 1ː1
2. holland Davy Klaassen GÓL 2016. augusztus 16. BL-Play off Ajaxorosz FK Rosztov 1ː1
3. holland Davy Klaassen GÓL 2016. augusztus 24. BL-Play off orosz FK RosztovAjax 4ː1
4. holland Davy Klaassen GÓL 2016. augusztus 28. Eredivisie (4.) Go Ahead EaglesAjax 0ː3
5. holland Davy Klaassen KIHAGYVA 2016. szeptember 15. EL-csoportmérkőzés görög PanathinaikosAjax 1ː2
6. dán Lasse Schöne GÓL 2016. október 2. Eredivisie (8.) AjaxFC Utrecht 3ː2
7. dán Lasse Schöne KIHAGYVA 2016. október 29. Eredivisie (11.) AjaxExcelsior 1ː0
8. marokkó Hakím Zíjes GÓL 2016. december 4. Eredivisie (15.) AjaxFC Groningen 2ː0
9. marokkó Hakím Zíjes KIHAGYVA 2016. december 4. Eredivisie (15.) AjaxFC Groningen 2ː0
10. dán Lasse Schöne GÓL 2017. január 15. Eredivisie (18.) PEC ZwolleAjax 1ː3
11. dán Lasse Schöne KIHAGYVA 2017. január 22. Eredivisie (19.) FC UtrechtAjax 0ː1
12. holland Davy Klaassen KIHAGYVA 2017. február 19. Eredivisie (23.) Vitesse ArnhemAjax 0ː1
13. dán Kasper Dolberg GÓL 2017. március 16. EL-nyolcaddöntő Ajaxdánia FC København 2ː0
14. dán Lasse Schöne GÓL 2017. április 5. Eredivisie (29.) AjaxAZ Alkmaar 4ː1
15. holland Davy Klaassen GÓL 2017. április 13. EL-negyeddöntő Ajaxnémet Schalke 04 2ː0
16. dán Kasper Dolberg GÓL 2017. április 16. Eredivisie (31.) AjaxSC Heerenveen 5ː1

Érdekességek és jubileumok

[szerkesztés]
  • Még a bajnokság kezdete előtt a csapat középcsatára, Arkadiusz Milik eligazolt az olasz Napoli csapatához. Az Ajax 32 millió eurót kapott érte. Ezzel több rekordot is megdöntött. Milik lett az Ajax eddigi legdrágábban eladott játékosa. Egy évvel ezelőtt nyáron 2,8 millió euróért igazolták le, így ő hozta az eddigi legnagyobb hasznot a csapatnak (29,2 millió). Ezek mellett ő lett az Eredivisie eddigi legdrágább külföldi játékosa. A teljes listát még mindig a holland Memphis Depay vezeti 34 millió euróval.
  • Augusztus 25-én hivatalosan is bejelentették a csapat elsőszámú kapusának, Jasper Cillessennek átigazolását a spanyol FC Barcelona csapatához. Az Ajax összesen 14 millió eurót kapott érte. Így Cillessen lett az eddigi legdrágábban eladott holland kapus.
  • Megszakadt egy rossz sorozat, a bajnokság 4. fordulójában az Ajax kapusa, André Onana kivédett egy büntetőt. Az Ajax-nál utoljára büntetőt bajnoki mérkőzésen 2013. február 17-én az RKC Waalwijk ellen Kenneth Vermeer védett ki.
  • Hollandiában a szeptember 21-én lejátszott Ajax – Willem Tilburg (5ː0) kupamérkőzésen használták először a videobírót.[22] Más országokban már használták több alkalommal is de most történt először az is, hogy a videobíró segítségével állítottak ki egy játékost.[23]
  • Szeptember 21-én a holland kupa 1. fordulójában az Ajax – Willem mérkőzésen debütált a felnőttcsapatban a fiatal védő, Matthijs de Ligt és gólt is szerzett. Így, 17 évesen és 40 naposan ő lett az Ajax eddigi legfiatalabb játékosa aki első tétmérkőzésen azonnal gólt is lőtt.[24]
  • A csapatkapitány Davy Klaassen, a két védő Joël Veltman és Nick Viergever és a szélső támadó Anwar El Ghazi beléptek az Ajax "századosai" közé. Klaassen szeptember 24-én, a bajnokság 7. fordulójában (Ajax – PEC Zwolle 5ː1) lépett pályára 100. alkalommal az Eredivisie-ben az Ajax játékosaként. Veltman október 23-án, a 10. fordulóban lejátszott De Klassieker-en viselte 100. alkalommal az Ajax-mezt tétmérkőzésen. El Ghazi január 22-én, a 19. fordulóban (FC Utrecht – Ajax 0ː1) lépett pályára 100. alkalommal tétmérkőzésen az Ajax csapatában. Viergever pedig a bajnokság 33. fordulójában (Ajax – Go Ahead Eagles 4ː0) lépett pályára 100. alkalommal tétmérkőzésen.
  • Matthijs de Ligt lett a csapat eddigi legfiatalabb játékosa aki nemzetközi kupában a kezdőcsapatban szerepelt. November 24-én az EL-csoportkörének 5. fordulójában a Panathinaikos ellen 17 évesen és 104 naposan lépett pályára a kezdőcsapatban.[25]
  • November 24-én az EL-csoportkörének 5. fordulójában a Panathinaikos ellen játszotta le az Ajax története 400. mérkőzését a nemzetközi porondon.
  • 20 év után ismét vereséget szenvedett az Ajax egy alacsonyabb osztályban szereplő csapattól. Idén a holland kupa nyolcaddöntőjében – 2016. december 15-én – vereséget szenvedtek a másodosztályú SC Camburr csapatától. Utoljára 1996. november 27-én győzte le őket nem elsőosztályú csapat, akkor szintén a holland kupában a Heracles Almelo.[26]
  • Február 23-án az EL 16-os döntőjének visszavágóján a lengyel Legia Warsawa elleni mérkőzésen szerezte meg az Ajax története 200. győzelmét a nemzetközi porondon.
  • 2009. március 1. óta ebben a szezonban tudott az Ajax első alkalommal bajnoki mérkőzésen nyerni Utrechtben a hazai FC Utrecht csapata ellen.[27]
  • 2017. április 5-én a bajnokság 29. fordulójában az AZ Alkmaar legyőzésével az Ajax megszerezte története 800. hazai győzelmét az Eredivisie-ben.[28]
  • 2017. május 3-án az Európa Liga elődöntőjében (Ajax – Lyon 4ː1) az Ajax középpályása, Hakím Zíjes 3 gólpasszt adott. Ezzel ő lett az EL történetének első játékosa aki elődöntő vagy döntő egy mérkőzésén ennyi gólpasszt adott.[29]
  • A bajnokság utolsó fordulójában az Ajax az Eredivisie történetének eddigi legfiatalabb kezdőcsapatával lépett pályára. A kezdőcsapat átlagéletkora 20 év 139 nap volt.[30]
  • Miután az Ajax bejutott idén az EL-döntőbe és Matthijs de Ligt is játszott, így ő lett minden idők eddigi legfiatalabb játékosa aki pályára lépett valamelyik európai kupasorozat döntőjében. A védő 17 éves és 285 napos volt a döntő napján.[31]

Források

[szerkesztés]
  1. Távozik Frank de Boer. Index.hu. (Hozzáférés: 2016. május 28.)
  2. Peter Bosz az új edző. sportfogadok.net. [2016. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 28.)
  3. Az idei keret. Worldfootball. (Hozzáférés: 2016. június 2.)
  4. David Neres érkezik. nu.nl. (Hozzáférés: 2017. január 31.)
  5. Hakim Ziyech érkezik. ajax.nl. (Hozzáférés: 2016. augusztus 30.)
  6. Davinson Sánchez érkezik. telegraaf.nl. [2016. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 25.)
  7. Mateo Casierra érkezik. vi.nl. (Hozzáférés: 2016. június 25.)
  8. Milik eligazolt. ajax.nl. (Hozzáférés: 2016. augusztus 2.)
  9. Van Rhijn eligazolt. telegraaf.nl. (Hozzáférés: 2016. július 20.)
  10. Van der Hoorn eligazolt. telegraaf.nl. (Hozzáférés: 2016. július 7.)
  11. Lucas Andersen is eligazolt. telegraaf.nl. (Hozzáférés: 2016. július 7.)
  12. Viktor Fischer eligazolt. foxsports.nl. [2016. július 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 25.)
  13. Az Ajax idei tétmérkőzései. Voetbal. [2016. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 16.)
  14. Európa Liga 2016/17, G-csoport. worldfootball.net. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  15. Eredivisie góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2016. július 26.)
  16. Holland kupa-góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2016. július 26.)
  17. BL-selejtező góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2016. július 26.)
  18. EL-góllövőlista. worldfootball. (Hozzáférés: 2016. július 26.)
  19. Eredivisie kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 12.)
  20. BL kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  21. EL kanadai táblázat. worldfootball. (Hozzáférés: 2015. május 13.)
  22. Első alkalommal használt videobíró. nemzetisport.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 22.)
  23. Első piros lap a videobíró segítségével. m4sport.hu. (Hozzáférés: 2016. szeptember 22.)
  24. A legfiatalabb debütáló gólszerző. afc-ajax.info. [2016. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 23.)
  25. De Ligt a legfiatalabb játékos nemzetközi kupában (holland nyelven). [2016. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
  26. 20 év után ismét vereség (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. december 15.)
  27. 8 év után ismét siker Utrechtben. ajax.nl. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 23.)
  28. 800. hazai Eredivisie-győzelem. fcupdate.nl. [2017. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 5.)
  29. Ziyech EL-történelmet írt. squawka.com. [2017. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. május 6.)
  30. Eredivisie legfiatalabb kezdőcsapata. dreamteamfc.com. (Hozzáférés: 2017. május 17.)
  31. De Ligt a nemzetközi döntők eddigi legfiatalabb játékosa (angol nyelven). (Hozzáférés: 2018. január 4.)
  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap